Veperdi Zoltán igehirdetése 2020. 03. 22.

Kedves Testvérek!

Olvassák szeretettel Vepedi Zoltán nagytiszteletű úr vasárnapra szánt igehirdetését.

 †

Böjtben 4. vasárnap

Róm 7, 22-25

 Pesthidegkút, 2020. március 22.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Böjtben a negyedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Róm 7,22-25-ben, a következőképpen:

²²Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, ²³de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. ²⁴Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? ²⁵Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Ma, tehát böjtben a negyedik vasárnapon, Jézus Krisztus, mint az élet Kenyere áll előttünk.

S mielőtt most bármit is mondanánk, ismerkedjünk meg az emberiség alapvető táplálékának, azaz a kenyérnek az eredetével!

Nos, az 1927-ben kiadott Tolnai Világlexikon, a VIII. kötetében, e szavakkal kezdi a kenyérről szóló, négy és fél oldalon át tartó cikkét: „A megőrölt gabonából mindennapi étkezésre készült sütemény a kenyér. A történelmi idők óta az emberiség legfőbb tápláléka, minden étkezésnél elmaradhatatlan”.

Nos, ha megpróbáljuk a kenyér eredetét kikutatni, akkor a régészet eredményei szerint a neolit korszakba, azaz a Krisztus előtti kilencedik századig kell visszamennünk, amikor is az ember elkezdett növénytermesztéssel foglalkozni. Ekkor azonban nem ismerte még a kenyér elkészítésének titkát, és a gabonát pörkölve fogyasztotta. Például az ókori Egyiptomban, Görögországban, vagy éppen Rómában is. S a pörkölt gabona fogyasztásának hagyományát őrzi mind a mai napig a pattogatott kukorica.

A kenyér történetében a következő lépés a gabonának főzéssel történő feldolgozása volt. A kézi erővel megőrölt, kissé durva őrleményt az ember főzéssel tette élvezhetővé. A gabona ilyen elkészítésének emlékét őrzi a puliszka.

A legősibb alakjában a kenyér is pépből készült. Ez azonban még több kívánnivalót is hagyott maga után. Egyfelől a kézi őrlőgépeket még nem tökéletesítették annyira, hogy kőpor nem keveredhetett a lisztbe, s ez igencsak csikoroghatott a fogak alatt. Másfelől a vízzel kevert lisztet forró kövön sütötték ki, s így csak egy nagyon tömött, kemény süteményt nyertek. Hogy ezt a kemény lepényt élvezhetővé tegyék, találékonyan tányérnak használták. A zsíros ételeket tálalták fel benne. Evés közben a zsír behatolt a lepénybe, megpuhította, és azután a tányért is elfogyasztották.

A mai értelemben vett kenyérnek azonban még ez a lepény sem tekinthető. Az utolsó lépés a kenyér feltalálásához a tészta lazításának bevezetés volt. Hogy ez mikor és hol történt meg először, azt pontosan nem lehet megállapítani. Az minden esetre bizonyos, hogy Egyiptomot tekintik a dagasztott kenyér hazájának. Ezt a feltételezést megerősíti az a tény, hogy a zsidók sem ismerték előbb, hanem csak Egyiptomban ismerkedtek meg vele. Azt is tudjuk, hogy a régi Egyiptomban a tészta lazítására háromnapos mustot használtak.

Nem árt még azt is megismernünk, hogy a tészta egy megfelelő meleg helyen, a levegőből beléje hulló baktériumoktól is megkel. Így készül a mai napig a zsidók kovásztalan kenyere.

A kenyér tehát, az ember legfontosabb és nélkülözhetetlen tápláléka. Nem véletlen, hogy a mai oltári igénk (Jn 6,1-15) az ötezer ember megvendégeléséről, azaz a kenyércsodáról szól. Jézus az Isten Fia, csodálatos módon megszaporította az öt árpakenyeret és a két halat. A jóllakott férfiak száma volt ötezer. S ha mindegyik férfival csak egy valaki ott volt még, akkor legkevesebb tízezer ember megelégítéséről van szó. Igazából azonban nem is a számok a lényegesek. A sokaság, nem először, félreértette Jézust. Ugyanis, látva a csodát, királlyá akarták tenni a názáretit. Igaz, azt is mondták Róla, hogy Ő az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. De nem azt mondták Jézusról, hogy Ő a mindenható Isten Fia. Pedig ezt kellett volna felismerni. Azt gondolom, ez a csoda is elsősorban a tanítványoknak szól, hogy Jézusban meglássák az Isten Fiát, a Megváltót!

Itt, János evangéliumában, néhány verssel alább hangzott el Jézus kijelentése: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha”(Jn 6,35). Majd még ezt tette hozzá: „Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon”(Jn 6,39-40).

Íme, már ezek alapján is bízvást kijelenthetjük, hogy amilyen fontos és nélkülözhetetlen eledel a test számára a kenyér, a lélek részére ugyanilyen fontos és nélkülözhetetlen táplálék a Krisztus!

S ebben erősít meg minket az igehirdetés mai textusa is, a Római levélből. Érdemes azonban a 21. verssel kezdeni, amely így hangzik: „Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszra van lehetőségem”(Róm 7,21).

Mert ebből kitűnik, hogy Pál apostol önvizsgálatot tart. Lelkiismerete szerint a jóra törekszik, Isten törvényének megtartására, de a bűnre hajlamos, romlandóság alá rekesztett testében, ezt nem tudja maradéktalanul megtartani. Ez minden „lelkes” embernek alapkérdése.

Tudom, vannak, akik egyáltalán nem is törekszenek arra, hogy Isten akarata szerint éljenek. Bár lelkiismeretük nekik is van, mert Isten úgy teremtette őket is, hogy akaratát minden ember szívébe beleírta. Csak nem vesznek róla tudomást, és elnyomják magukban. Amíg csak egyszer felszínre nem tör.

Nekünk pedig, akik szeretnénk Krisztus útján járni, természetesen nagy kérdés ez. Pál apostol, ebben a versben a görög „euriskw” (heuriszkó) igét használja. Arkhimédész örömteli felkiáltása ez, amikor a felhajtóerő törvényét felfedezte. S azért jó ennek a törvénynek a megismerése, mert ettől fogva tudja az ember, mi ellen kell küzdenie!

Az apostol azt írja itt a rosszról, vagyis a bűnről, megint a görög szövegre tekintve, hogy „parakeimai” (parakeimai). Ami azt jelenti: mellé fekszik, közel van, jelen van, kéznél van. Tehát a belső (lelki) ember hiába gyönyörködik az Isten törvényében, a testi emberhez mégis a bűn áll közelebb. Mert a bűnre hajlamos teste a rosszat akarja követni. Íme, ebben az a megdöbbentő, és már-már tragikus, hogy az emberben belül meglévő jót, az eredetileg rajta kívül volt rossz győzi le. Ez pedig az Isten iránti engedetlenségnek, az eredendő bűnnek a következménye.

Az Ember tragédiájában Lucifer így pimaszkodik az Istennel: „S nem érzéd-é eszméid közt az űrt, Mely minden létnek gátjaul vala S teremtni kényszerültél általa? Lucifer volt e gátnak a neve, Ki a tagadás ősi szelleme”(Első szín). S ugyanitt, a kísértő azt mondja magáról: „Nem adhatok mást, csak mi lényegem”.

Valós tehát, és a miénk is Pál apostol gyötrődése, amikor így kiált föl: „Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?”(Róm 7,24).

S ha már az Ember tragédiáját hoztam ide, olvassuk csak el az utolsó színből Ádám szavai: „De, óh, Uram! ki fog feltartani, Hogy megmaradjak a helyes uton? Elvontad tőlem a vezérkezet, Hogy a tudás gyümölcsét ízlelém”. Nem nehéz belátni, hogy Ádámot is, aki az első bűnt elkövette, ugyan az a kérdés szorongatta. Madách az angyalok karának énekében adta meg a választ: „Szabadon bűn és erény közt Választhatni, mily nagy eszme, S tudni mégis, hogy felettünk Pajzsul áll Isten kegyelme”.

Pál válasza is ez: „Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által!”(Róm 7,25). Maga Isten szabadít meg tehát minket, és minden embert, az Ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus által, akiben megjelent nekünk az Isten kegyelme!

Íme, ezért nélkülözhetetlen lelki eledel nekünk a Krisztus. Mert a Megváltó nélkül nincs bűneink bocsánata, és nincs örök élet!

S végül János evangéliumához térjünk vissza, a hatodik fejezethez, ahol Jézus ezt mondta: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké”(Jn 6, 47-48.50.51).

Jézus az élet Kenyere! Vedd magadhoz Testvérem, hogy táplálja lelkedet, hogy életed elválaszthatatlan részévé váljon! Mert akkor semmi, de semmi, el nem választhat „Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban”(Róm 8,39). Sem az ördög minden mesterkedése, sem a koronavírus! Mert Neked már örök életed van Krisztusban!

                                                            †Ámen

 Imádkozzunk!

Mindenható Isten, aki hatalmat adtál szent Fiadnak, hogy örök életet adjon azoknak, akik hisznek benne: ajándékozz meg minket is élő hittel, vezess a mi Urunk Jézus Krisztushoz, hogy az ő igéje, mint az élet kenyere, táplálja és erősítse gyenge hitünket. Különösen ezekben az időkben, amikor világjárvány tölt el minket aggodalommal. Kérünk mindazokért, akik a betegség miatt szenvednek. Adj enyhülést és gyógyulást nekik. Őrizd meg mindazok egészségét, akiket még nem ért el a járvány. Mert egyedül Te vagy mindenható, egyedül Te vagy a szeretet. Állíts meg minden gonoszságot és rossz szándékod, hogy a Te szereteted uralkodjon a földön, Jézus Krisztus által.

                                                            †Ámen

Énekek: 365 3 357 255