Veperdi Zoltán igehirdetése, 2022. július 10.

†

Szentháromság ünnepe után negyedik vasárnap

Mk 6, 14-29

Nagybörzsöny, 2022. július 10.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után negyedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Mk 6,14-29-ben a következőképpen:

„¹⁴Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve ismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért vannak benne a csodatevő erők. ¹⁵Mások pedig azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta. ¹⁶Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem. ¹⁷Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és záratta börtönbe a testvére, Fülöp feleségének, Heródiásnak a kedvéért, mivel feleségül vette őt. ¹⁸Mert János megmondta Heródesnek: Nem veheted el a testvéred feleségét! ¹⁹Heródiás ezért megharagudott rá, és meg akarta öletni. De nem tehette, ²⁰mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmébe vette; bár hallgatva őt gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta. ²¹De eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. ²²Ekkor Heródiás leánya ment be táncolni. Ez kedvére volt Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked. ²³Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is. ²⁴A leány kiment, és megkérdezte anyjától: Mit kérjek? Az pedig ezt válaszolta: Keresztelő János fejét. ²⁵A leány nagy sietve bement a királyhoz, és azt kérte: Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét. ²⁶Ekkor a király nagyon elszomorodott, mert a vendégek előtt tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani. ²⁷Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte Jánost a börtönben, ²⁸elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta azt az anyjának. ²⁹Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.” (Mk. 6 14-29)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Az üdvtörténet folyamában, ismét az egyházi esztendő második felében járunk. Nem mondhatjuk ezt sem ünneptelen félévnek, hiszen nekünk minden vasárnap ünnep: Jézus feltámadásának ünnepe.

Ráadásul, az egyházi év második fele, igen fontos mondanivalót közöl velünk. Nevezetesen azt, hogy Isten hív minket, és nekünk felelnünk kell Isten hívására. Emlékszünk, Szentháromság ünnepe után az első vasárnap így szólított meg minket: „Figyelj a hívó szóra!”. Majd a második azt helyezte a szívünkre, hogy „Meg ne vessétek azt, aki szól!” S a harmadik vasárnap azt az örömhírt jelentette ki nekünk, hogy „Isten bűnösöket hív”.

S íme ma, tehát Szentháromság ünnepe után a negyedik vasárnapon, Ágendánk így foglalja össze a mondanivalónkat: „Isten hívása és földi hivatásunk”.

Mert ez pontosan azt jelenti, hogy Isten hív minket, és nekünk felelni kell Isten hívására. Figyeljük meg az is, hogy ebben a mondatban van egy „és” kötőszó! Amely a mondat két részét összeköti. Ez azt jelenti, hogy Isten hívása és a mi földi hivatásunk, elválaszthatatlanok egymástól. Ha Isten hív minket, akkor nekünk van hivatásunk itt a földön. Ha Isten hív minket, akkor nekünk azzal kell felelnünk az Ő hívására, hogy hűségesen betöltjük földi hivatásunkat.

De mi is az a „hivatás”? Nos, a „hivatás” olyan feladatot, kötelességet jelent, amelynek betöltése az ember életének legfőbb célja, értelme! Keresztyén vonatkozásban pedig, mi akkor felelünk helyesen Isten hívására, ha azzal töltjük be földi hivatásunkat, hogy helyesen tanúskodunk a Szentháromság Istenről, és fáradhatatlanul teszünk bizonyságot megtartó szeretetéről!

Nos, ezen a vasárnapon, ennek megfelelően, hasonló igék vannak előttünk, amelyekben olyan emberekről olvastunk, akik kifogástalanul töltötték be földi hivatásukat.

Az oltár előtt felolvasott igében József történetének részletét hallottuk. Nem kétséges előttünk, hogy Józsefet Isten hívta el Jákób mellől, mert őt választotta ki arra, hogy a hét szűk esztendő idején életben tartsa nemcsak a családját, hanem egész Egyiptomot is. Történt pedig, hogy meghalt Jákób, és eltemették őt Kánaán földjén, a makpélai mezőn lévő barlangban, amelyet még Ábrahám vásárolt meg. A temetés után pedig József és testvérei, valamint mindazok, akik elkísérték őt apja temetésére, visszatértek Egyiptomba.

József testvéreiben pedig félelem ébredt. Bántotta őket a lelkiismeretük, ami rendben is van, hiszen vétkeztek József ellen. S most, hogy meghalt az édesapjuk, attól féltek, hogy József bosszút áll rajtuk gonoszságukért.

Fájdalmas azonban, hogy megint füllentenek. Bocsánatkérésüket úgy állítják be, mintha az, az apjuk kérése lenne. Jákób tekintélye mögé bújnak tehát, azt remélve, hogy József nem fogja figyelmen kívül hagyni az édesapja akaratát, és megbocsát a testvéreinek.

Gondolkodásuk azért szánalmas, mert József egyszer már megbocsátott nekik. Amikor megismertette magát velük „Megcsókolta mindegyik testvérét, és sírva megölelte őket”(1Móz 45,15). Hogyan sejthetnek róla tehát ismét rosszat? Hát azért, mert a saját fejükkel gondolkoznak!

Nem tudják, hogy Józsefben Isten Lelke munkálkodik. Nem tudják, hogy József hűségesen tölti be földi hivatását. Amelyben nincs bosszúállás, csupán a szeretet! Figyeljük csak meg, hogyan válaszolt József a testvéreinek: „Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket!”(1Móz 50,19-21).

A második emberünk, aki hűségesen töltötte be földi hivatását: Keresztelő János, akiről Márk írásából olvastunk.

Nos, az igénket közvetlenül megelőzően arról szól az evangélium, hogy Jézus kiküldte tizenkét tanítványát. Ők pedig hűségesen betöltötték hivatásukat: hirdették az embereknek az evangéliumot, ördögöket űztek ki és betegeket gyógyítottak meg. S tették ezt Jézus parancsa szerint úgy, hogy nem vittek magukkal erszényt, se kenyeret, se tarisznyát, se váltóruhát, „Mert méltó a munkás a kenyerére”(Mt 10,10).

Nos, a számtalan gyógyítási csodának a híre, természetesen, mindenhova eljutott. A királyi palotába is. Az emberek nem tudták mire vélni a dolgot. Egyesek azt gondolták, hogy Jézusban Keresztelő János támadt fel. Mások azt mondták, hogy Illés Ő, vagy valamelyik próféta. Maga Heródes is azt gondolta, hogy Keresztelő János támadt föl, akit pedig ő lefejeztetett.

Így keletkeznek a rémhírek és az álhírek. Amikor az ember lusta utánajárni a dolgoknak, hogy megtudja az igazságot, s ehelyett elkezd találgatni, a saját kútfejéből. Mennyi tragédia született már ebből.

Megismertük a történetből, miszerint Keresztelő János bűne az volt, hogy helytelenítette Heródes házasságát testvérének a feleségével, Heródiással. Heródiás legszívesebben megölette volna Keresztelő Jánost, de nem tehette. Ugyanis a király, Heródes, igaz és szent embernek tartotta Keresztelőt. Többször is hallgatta, s bár szavait hallva sokszor zavarba jött, mégis szívesen figyelte mondanivalóját. S azzal, hogy börtönbe vetette, lényegében megvédte őt Heródiás haragjától.

Hadd jegyezzem itt meg, hogy egy magyar régész, név szerint Veres Győző vezetésével folynak ásatások Jordániában 2009 óta. A Holt-tenger keleti partján Machaerus várát tárja föl, amely Heródes negyedes fejedelem palotája volt, s minden bizonnyal Keresztelő János mártírhalálának is a helyszíne.

Tehát előttünk van a hű tanú, Keresztelő János, aki még a börtönből is helyesen felelt Isten hívására: rendíthetetlenül hirdette az evangéliumot, Isten bűnbocsánatát és végtelen szeretetét.

Egészen a tragikus születésnapig. Heródiás lányának ajándéka egy tánc volt a király előtt. Heródes lelkesedésében megígérte a leánynak, hogy bármi is legyen a kívánsága, teljesíti azt. Az pedig kiszaladt az anyjához, Heródiáshoz. Eljött a gonoszság ideje, hogy Heródiás végrehajthassa régi tervét. Ezzel a kéréssel küldte vissza leányát a király elé: „Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét”(Mk 6,25).

Ez a bűn órája. Ha csak emberileg nézzük az eseményeket, az maga a tragédia. Heródiásból újra feltör a bosszúvágy, és emberéletet követel. A saját leányát gyilkosságra való felbujtásra használja fel. Heródes király, mondhatjuk, legalább betartotta az ígéretét, de nem volt bátorsága megtagadni a halálos ítéletet attól az embertől, akit szívesen hallgatott, akit igaznak és szentnek tartott!

Istent azonban nem hagyhatjuk ki az eseményekből! Hiszen Isten hívta el Keresztelő Jánost a szolgálatra. Csodálatos dolgot bízott reá, hogy a Messiás, azaz Jézus Krisztus előfutára legyen. És Keresztelő János azzal felelt Isten hívására, hogy betöltötte a reá bízott szolgálatot.

Így prédikált: „A fejsze már a fák gyökerén van: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam, arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket. Kezében szórólapát lesz, és megtisztítja szérűjét: csűrbe hordja gabonáját, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel”(Mt 3,10-12).

János evangéliuma szerint pedig Keresztelő János így örvendezett: „Nem én vagyok a Krisztus, hanem előtte küldettem el. Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. Aki felülről jön, az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az, és földiekről szól. Aki a mennyből jön, az felette van mindenkinek: arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott, de bizonyságtételét senki sem fogadja el. Aki befogadja bizonyságtételét, az pecsétet tesz arra, hogy Isten igaz. Mert akit Isten küldött, Isten beszédeit szólja, mert annak ő bőségesen adja a Lelket. Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta”(Jn3,28-36).

Keresztelő János mindhalálig végezte a reá bízott szolgálatot. Hivatásához való hűségét pedig mártírhalállal pecsételte meg. De ő hitt az Isten Fiában, Jézus Krisztusban, s ezért tudjuk, hogy neki örök élete van!

Nos, szeretett Testvérek, mi is nehéz időket élünk. Sokakat meghurcolnak, kigúnyolnak, bíróság elé visznek, mert hűségesek maradnak Jézus Krisztushoz, a mi Urunkhoz és Megváltónkhoz. Mi is legyünk készen mindig bizonyságot tenni a hitünkről, és így töltsük be földi hivatásunkat. Mert akkor nekünk is örök életünk van!

                                                       †Ámen

Imádkozzunk!

Urunk! Üdvösséggel és áldással koronázod mindazokat, akik hűségesen cselekszik akaratodat. Kérünk, munkáld bennünk nemcsak az akarást, hanem a véghezvitelt is. Vedd hatalmadba szívünket igéddel, hogy hűségessé és becsületessé tegyen földi hivatásunkban.

                                                                  †Ámen

Énekek: 67 7 474 255