Veperdi Zoltán igehirdetése, 2022. július 3.
†
Szentháromság ünnepe után harmadik vasárnap
1Tim 1, 12-17
Csepel, 2022. július 3.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után a harmadik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 1Tim 1,12-17-ben a következőképpen: „12Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. 13Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. 14De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. 15Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. 16De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. 17Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.” (1Tim 1, 12-17)
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szentháromság ünnepén annak örvendeztünk, hogy immár előttünk van a teljes kinyilatkoztatás: megismertük a Szentháromság Istent, Aki Atya, Fiú és Szentlélek. S az üdvtörténet jelen időszakában, Isten a Szentlélek által szól hozzánk. A Szentlélek jelenti ki nekünk Jézus Krisztust, a Szentlélek hív megtérésre, a Szentlélek ébreszti bennük a feltámadott Jézus Krisztusba vetet hitet.
Már a konfirmandusok is így tanulják Luther Márton szavait a Kiskátéból: „Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által, ő világosított meg ajándékaival, ő szentelt meg és tartott meg az igaz hitben; ahogyan a földön élő egész anyaszentegyházat is elhívja, gyűjti, megvilágosítja, megszenteli és Jézus Krisztusnál megtartja az egy igaz hitben”(Luther Márton: Kiskáté).
Nos, az egyházi esztendő második felében, a Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok mondanivalói is, arra a témakörre épülnek föl, hogy Isten hív minket, és nekünk felelnünk kell Isten hívására.
Emlékezzünk csak: Szentháromság ünnepe után az első vasárnap mondanivalója ez volt: „Figyelj a hívó szóra!” Ezt követte a második vasárnap, amely így figyelmeztetett minket: „Meg ne vessétek azt, aki szól!” S íme, ebben a sorban a mai, tehát Szentháromság után a harmadik vasárnapon, azt az örömhírt halljuk, hogy „Isten bűnösöket hív!”
S hogy mi ebben az örömhír? Hát az, hogy Isten minden embert hív. Téged is, engem is! Mert Isten előtt mindnyájan bűnösök vagyunk!
Sokszor hallottam idős emberektől, amikor életük vége felé így szomorkodtak: miért kell még elszenvednem ezt meg azt, amikor én egész életemben hittem, és jó ember voltam! Nos, senki sem állhat úgy oda a tökéletes Isten elé, hogy „Én elég jó vagyok!”
Pál apostol is ezt írja a Római levélben, a zsoltárokat idézve: „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent. Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem”(Róm 3,10-12).
Márpedig, ha bűnösök vagyunk, akkor elvesztünk! Nem állhatunk meg az ítéletben Isten színe előtt. Máris megértjük, hogy az oltári igében miért olvastuk az elveszett juh és az elveszett drahma példázatát. Mert ezek világosan megmutatják nekünk, hogy Isten mindent, azaz mindenkit megkeres, aki elveszett. Megkeresi, és Jézus Krisztusban fölajánlja neki a bűnbocsánatot, és az örök életet!
S nem hallgathatok itt arról, hogy Lukács evangéliumában az említett két példázat után következik egy harmadik, ez pedig a tékozló fiúról szól! Ennek végén hangzik el az atya ajkáról a csodálatos mondat: „Ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott”(Lk 15,32).
Isten tehát bűnösöket hív. S ennek a ténynek egy gyönyörű példája van ma előttünk Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből: az ő bűnvallása és bizonyságtétele.
Mielőtt azonban erről beszélnék, nem mehetek el szó nélkül az igénket közvetlenül megelőző vers mellett. Pál a tévtanításokkal és hiábavaló mondákkal, vitákkal szemben magasba emeli az egyetlen egészséges tanítást, amelyet így mutat be: „Ez pedig a boldog Isten dicsőségéről szóló evangélium, amely énrám bízatott”(1Tim 1,11).
Hát nem csodálatos, hogy nekünk boldog Istenünk van? Aki boldog, amikor a teremtésben gyönyörködik. Boldog, amikor az őt szeretők imáiban gyönyörködik. Boldog, amikor egy bűnös megtér. Boldog, amikor megtalál egy elveszettet!
Biztos vagyok benne, hogy Isten boldog volt akkor is, amikor Sault megkereste. És boldog lett Saul is, hogy Pállá lehetett, hiszen igénk első versében így örvendezik: „Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt”(1Tim 1,12).
S jól van ez így, mert ha valaki megbékél az Istennel, és elkezd bízni benne, akkor annak lelkéből valóban mérték nélkül szakad föl a hálaadás. Mert felismeri, hogy mint bűnös, milyen távol volt az Istentől, Aki most őt kegyelemből megkereste, és szeretetből visszafogadta!
Íme, a Szentlélek által elnyert világosságban Pál apostol is tisztán látja immár, miben volt bűnös! Először is istenkáromló volt. Azzal, hogy nem ismerte föl Jézus Krisztusban az Isten egyszülött Fiát. Más szóval, vétett a második parancsolat ellen.
Azután azt vallja meg Pál, hogy a Krisztuséit üldöző, erőszakos ember volt. A Cselekedetek könyve írja István vértanú megkövezésének történetében, hogy „Saul pedig egyetértett István megölésével”(ApCsel 8,1). Pál tehát, e szerint, személyesen nem vett rész István megkövezésében, de egyetértett vele, nem tett ellene semmit. Ezzel végső soron az ötödik parancsolat ellen vétett!
S íme, Pál azzal folytatja, hogy „Mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem”(1Tim 1,13). Tudja, hogy nem a saját érdemeiért választotta ki őt Jézus. Hiszen neki, azaz Pálnak, semmi dicsekedni valója nem volt sem Isten, sem Jézus előtt! Megvallja, hogy a Szentlélek világossága nélkül nem tudta, hogy rosszat cselekszik! Tehát amikor Jézus megjelent neki a damaszkuszi úton – oda is azért igyekezett Pál, hogy Jézus követőit elfogja – érthető, hogy bűneit meglátva félelemmel esett a földre.
Ám ami ezután történt, az már több mint csodálatos! Jézus kijelentette magát Pálnak: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl”(ApCsel 9,15) – és Pál attól kezdve, hogy visszanyerte a látást, a Krisztus szolgája lett. Így ír erről a mai igében Timóteusnak: „De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel”(1Tim 1,14).
Nem értek egyet azokkal, akik Pál megtérésének jelenetét félelmetesnek állítják be. Igaz, az első ijedtség megvolt, ami természetes is. De utána Pál, Jézus színe előtt állva, a bőrén érezte a Feltámadott csodálatos a szeretetét! S ez a szeretet munkálta az apostolban a „pálfordulást”, és tette immár az evangélium rendíthetetlen szolgájává!
Az apostolt pedig nem kellett senkinek győzködnie arról, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia. Hiszen ott állt előtte, hallotta a hangját, a bőrén érezte szeretetét. Pál meggyőződéssel állíthatja tehát: „Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok”(1Tim 1,15).
S lám, Pálnak eszébe sem jutott Jézus előtt arra hivatkozni, hogy ő milyen buzgó farizeus volt, és mennyi fáradozott az Isten ügyért. Mert most már világosan látja, hogy miben vétkezett. Akkor pedig csak bűnbánattal mondhatja, hogy a bűnösök között ő az első. Biztos vagyok abban, hogy amikor Pál ezt kimondta, abban a pillanatban is boldog volt az Isten!
Az apostol immár helyesen értékeli a saját helyzetét is, és Isten művét is! Ezért mondja, nekünk is okulásul és tanulságul: „De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak”(1Tim 1,16).
Mert a boldog Isten bűnösöket hív. Pál apostolt is, téged is, engem is!
Végezetre nem marad más nekünk, mint hogy együtt örvendezzünk Pállal: „Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké”(1Tim 1,17).
A boldog Isten az örökkévalóság Királya! Mivel örökkévaló, ezért halhatatlan. S mint örökkévaló, az ideig való világban láthatatlan! S Ő az egyetlen Isten, a Teremtő, a Megváltó és a Megszentelő! Övé legyen hát a tisztelet és a dicsőség örökkön-örökké! †Ámen
Imádkozzunk!
Mennyei Atyánk! Az apostolokkal és minden hívővel együtt valljuk: Jézus Krisztus azért jött a világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én. Valljuk, hogy bűnösök vagyunk mi is, és köszönjük, hogy eddig is megtartottál hűtlenségünk ellenére. Kérünk, tarts meg ezután is szent igéddel, bűnbocsátó kegyelmeddel, szentlelked ajándékával.
†Ámen
Énekek: 422 7 382 255
