Veperdi Zoltán igehirdetése, 2022. június 19.
†
Szth. után első vasárnap
Róm 10, 12-17
Pesthidegkút, Fébé Anyaház, 2022. június 19.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után az első vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Róm 10,12-17-ben a következőképpen:
„12Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt, 13mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”. 14De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? 15És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” 16Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, hiszen Ézsaiás is ezt mondja: „Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott?” 17A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” (Róm 10, 12-17)
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szentháromság ünnepe után az első vasárnapon, egyházunk jó rendje szerint, egy megszívlelendő felszólítást kapunk. Ez pedig így hangzik: „Figyelj a hívó szóra!”
Annak alátámasztására, hogy mennyire fontos, merem mondani: életbe vágó ez a felszólítás, bevezetésül hadd említsek meg két dolgot. Az első mindjárt: amikor például egy szülő magához hívja, visszahívja elcsatangolt gyermekét, az rendszerint életmentő hívás! S a második, hogy Pünkösdkor, a Jeruzsálemben megjelent zarándokok serege: pártusok, médek és elámiták, a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok mind a saját nyelvükön hallották az apostolok bizonyságtételét, a Krisztusról szóló evangéliumot.
Tehát, egyfelől fontos figyelni a hívó szóra, másfelől a hívó szó kivétel nélkül mindenkit megszólít!
Most azonban figyeljünk a Római levélre. Pál apostol első nagy gondolatmenete, a levél elejétől a nyolcadik fejezet végéig, a hit által való megigazulásról szól. Habakuk könyvére hivatkozva, az első fejezet tizenhetedik versében kijelenti: „Az igaz ember pedig hitből fog élni”(Róm 1,17). A törvény kényszerítő ereje alól felszabadulva, az Isten ingyen kegyelme és végtelen szeretete által megváltva szabadon tenni a jót, mérhetetlen örömre indítja az embert. Ezért valósággal ujjong az apostol a nyolcadik fejezet végén, hogy semmi, de semmi nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent nekünk Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
S íme, ezek után, szinte belénk hasít a levél folytatása, a kilencedik fejezet elején: „Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet”(Róm 9,1-2).
Mert ettől kezdve, a második nagy gondolatmenetben, Pál apostol a népéért, Izraelért aggódik, hogy mi lesz a sorsa azért, mert nem fogadta el a Krisztust? A törvény által kereste az igazságot, cselekedetekből és nem hitből. Mi lesz tehát Izrael sorsa, üdvözülhet, avagy sem?
Nos, ebben a kérdéskörben kell válaszokat találnunk a Római levél előttünk lévő szakaszában. Mindjárt az első vers egy fontos tényt hoz a tudomásunkra: „Nincs különbség zsidók és görögök között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura”(Róm 10,12).
Nincs tehát különbség zsidók és görögök között – s itt Pál apostol a „hellén” szót használja, amely kifejezetten a görögöket jelenti. De azt gondolom, nem járunk messze az igazságtól, ha azt a mondjuk, hogy lényegében zsidókról és nem zsidókról beszélünk. Emlékszünk a felsorolásra, hogy mennyiféle nép volt Jeruzsálemben az első Pünkösdkor! Ők is hallották a hívó szót, az evangéliumot! Tehát mindenkinek, minden népnek és nemzetségnek, ugyanaz az Ura, a Teremtő, Megváltó és Megszentelő, Szentháromság egy igaz Isten! Ami egyben azt is jelenti, hogy Isten üdvtervéből nincs egyetlen nép, egyetlen ember sem eleve kizárva, mert Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére!
S itt hivatkoznom kell a Római levélnek egy korábbi állítására, amelyben Pál azt mondja: „Nincsen igaz ember egy sem, nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent… Lábuk gyors a vérontásra, romlás és nyomorúság jár a nyomukban, és a békesség útját nem ismerik. Isten félelmével nem törődnek”(Róm 3,10-11.15-17).
Ez a tény egy újabb vonás ahhoz, hogy mindenkinek ugyan az az Ura, és mindenki rászorul Isten kegyelmére.
Nézzük meg immár, hogy igénk mit mond arról az Úrról, Akinek a kegyelmére mindenki rászorul, és Akinek a szeretetéből nincsen kirekesztve senki: „Ő bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt, mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül”(Róm 10,12-13).
Íme, ebben az ígéretben sincs semmi nyoma a személyválogatásnak. Az Úr bőkezű mindazokhoz, akik őt hívják segítségül. Itt is érdemes megjegyezni, hogy Pál apostol a „Küriosz” kifejezést használja. Mert a görög nyelvre fordított Ószövetségben ez áll a „Jahve” istennév helyén, tehát az Istent mutatja. A görögül íródott Újszövetségben pedig Jézust jelöli! Vagyis ugyanarról az Istenről van szó, Aki Ura minden népnek és nemzetségnek!
Isten tehát bőkezű azokhoz, akik őt hívják segítségül. Annyira nagylelkű, hogy nem csak bőségesen gondoskodik a hozzá fohászkodókról, hanem még az örök élettel is megajándékozza őket. Itt azonban számolnunk kell azzal, hogy csak az hívja segítségül Isten nevét, aki ismeri Őt és bízik, más szóval hisz Őbenne!
S pontosan erről van szó az igénk folytatásában. Pál apostol kérdések sorolásával folytatja gondolatmenetét: „De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?”(Róm 10,14).
Ahhoz tehát, hogy az emberek, zsidók és nem zsidók, hittel tudják segítségül hívni Isten nevét, először is meg kell hallják a hívó szót. Azután meg kell Ismerniük Istent, az Ő kegyelmét és szeretetét, mert csak az után tudnak hinni Benne. S ha már hisznek az Ő nevében, akkor tudják Őt igaz szívvel segítségül hívni.
S itt megjelenik az igehirdetők szerepe is: „Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?”(Róm 10,14). Majd tovább az igehirdetőkről: „Hogyan hirdessék, ha nem küldettek el?”(Róm 10,15).
Pál apostolt a feltámadott Jézus állította meg a damaszkuszi úton, és állította az evangélium szolgálatába. Nem is vonta meg Szentlelkét soha tőle, ezért lehetett Pál munkássága olyan lenyűgözően eredményes, ahogyan azt megismertük a Cselekedetek könyvéből, és az apostol leveleiből.
Ézsaiást idézve mondja Pál: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!”(Róm 10,16). Mert az ember vágyik a Krisztusban elnyert szabadságra, a szeretetre.
Az apostol azonban kijózanít bennünket, amikor azt mondja, hogy nem mindenki hitt az evangéliumnak. Nézzünk csak körül a mai világunkban! Muszáj idéznem Pál sorait az Római levél elejéről, amelyek döbbenetes időszerűséggel mutatnak rá az ember gyalázatos és önnön erejéből változásra nem képes természetére: „Akik bölcseknek mondják magukat, bolonddá lettek, és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával. Ezért kiszolgáltatta őket Isten szívük vágyaiban a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. Az ilyenek Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ezért kiszolgáltatta őket Isten gyalázatos szenvedélyeiknek: mert asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt ébredt vágy bennük: férfiak férfiakkal fajtalankodnak, de el is veszik tévelygésük méltó büntetését önmagukban. És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket megbízhatatlan gondolkodásuknak, hogy azt tegyék, ami nem illik. Tele vannak mindenféle hamissággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal, tele irigységgel, gyilkos indulattal, viszálykodással, csalással, rosszindulattal; besúgók, rágalmazók, istengyűlölők, gőgösek, fennhéjázók, dicsekvők, találékonyak a rosszban, szüleiknek engedetlenek, kíméletlenek, szószegők, szeretetlenek és irgalmatlanok”(Róm 1,23-31).
Azt gondolom, nincs is ehhez mit hozzátenni. Sokan vannak, akik nem hogy figyelnének a hívó szóra, hanem meg se hallják azt. Nem értik és nem is keresik Istent. Ezért óriási a mai igehirdetők felelőssége. Elő kell állni az igével alkalmas és alkalmatlan időben! Mert ahogy Pál apostol a mai igét így fejezi be: „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által”(Róm 10,17).
Mert itt élünk, ezen a Földön, egymás mellett, keresztyének és nem keresztyének. Istenben bízók, és Istent káromlók. Az Isten nevét segítségül hívók, és Istent mereven elutasítók. És mi vagyunk kevesebben, akik figyelünk a hívó szóra. De soha ne lankadjunk el sem az igehirdetésben, sem a bizonyságtevő, keresztyén életben. Mert tudjuk, hogy minket soha semmi, de semmi nem választhat el Isten szeretetétől, amely megjelent nekünk Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. Mert egyedül Ő az, aki elvisz, elvezet minket az örök életre!
†Ámen
Imádkozzunk!
Áldásodért könyörgünk, örök Isten: segítő embertársakért, küldötteid szaváért, hallásból hitért és a megígért Lélekért, hogy hozzád forduljunk bűnben, bajban, örömben, hogy mindörökre megtartassunk Jézus Krisztusért.
†Ámen
Énekek: 232 8 65 312 11
