Veperdi Zoltán Pünkösd ünnepi igehirdetése, 2020. 05. 31.

† Pünkösd ünnepe

ApCsel 2, 1-13

 Pesthidegkút, 2020. május 31.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Pünkösd ünnepére az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk ApCsel 2,1-13-ban a következőképpen: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek. Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén? Pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. Megdöbbentek mindnyájan, és tanácstalanul kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni? Mások azonban gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg”(ApCsel 2,1-13).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Pünkösd van tehát. Amely a keresztyén egyházakban a Szentlélek kitöltésének és az egyház megalakulásának ünnepe. Hiszen Péter apostol prédikációját követően háromezer lélek csatlakozott hozzájuk, azaz a tanítványokhoz, és ezzel létrejött az első gyülekezet.

Nem árt azonban tudnunk, hogy Pünkösd tulajdonképpen a húsvéti ünnepkör lezárásának alkalma. Jézus korában is, amint azt az ünnep görög neve is mutatja, Húsvét után ötven nappal következett Pünkösd. Eredetileg aratási hálaadás volt, amelynek tartalma később kiegészült a Sínai-hegyi szövetségre való megemlékezéssel. Isten, az üdvtörténetben, ezt a napot jelölte ki arra, hogy Szentlelkét látható módon megjelenítse a világban. Ezzel az eseménnyel, a szentháromság Isten harmadik személyét is megismerhettük. Előttünk van tehát immár a teljes kinyilatkoztatás, amelyről majd jövő vasárnap, úgyis, mint Szentháromság ünnepén, fogunk megemlékezni. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, mi is történt Pünkösd ünnepén!

Először hivatkoznunk kell a Cselekedetek könyve szerzőjének, Lukácsnak az első könyvére, azaz az evangéliumára is. Melynek végén Lukács már szól, igaz csak röviden, Jézus mennybemeneteléről. És megörökítette számunkra a Megváltó utolsó szavait is, amikor Jézus így szólt a tanítványaihoz: „Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk. És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe”(Lk 24,46-49).

Megtaláljuk ezekben a szavakban az evangélium tömör összefoglalását: Jézus meghalt és feltámadt (ennél fogva nem lehet más, csak az Isten Fia), és az ő nevében van a bűnbocsánat, vagyis az örök élet!

Nekünk azonban, most Jézusnak arra a kijelentésére kell figyelnünk, hogy el fogja küldeni a Pártfogót, azaz a Szentlelket, ahogyan azt Isten megígérte. Tanítványainak pedig azt az utasítást adta, hogy amíg ez be nem következik, maradjanak a városban, azaz Jeruzsálemben. Jézus itt már előrevetíti, hogy a Szentlélek eljövetele a tanítványok mennyei erővel való felruházásának alkalma lesz!

Történt tehát – ahogyan azt már a mai igénkben olvastuk – hogy a tanítványok együtt voltak „ugyanazon a helyen”. Ezek szerint abban az emeleti szobában, ahol az utolsó vacsora ment végbe. Ahol Húsvét vasárnap is bezárkózva voltak, mert féltek. S ahol megjelent nekik a Feltámadott kétszer is. Másodszor amikor Tamás is közöttük volt. Ez a szoba adott helyet annak is, amikor Júdás helyett, sorvetéssel, Mátyást apostollá választották.

Ugyanez a hely tehát, most is rendkívüli esemény helyszínévé lett: az égből szélrohamhoz hasonló zúgás támadt, amely betöltötte az egész házat. Majd lángnyelvekhez hasonló valamik jelentek meg, amelyek szétoszlottak, és leszálltak a tanítványokra. Világosan kell látnunk, hogy Lukácsnak a leírhatatlant kell leírnia. Hiszen a Szentlélek nem földi fogalom, hanem a szentháromság Isten harmadik személye. Tehát megint, valami mennyeit kellene leírni, amelyre az embernek nincs szava. Nekünk tehát nem azt kell kutatnunk, hogy a Szentlélek valóban lángnyelvek formájában jelent-e meg, hanem azt kell elfogadnunk, hogy az égből, azaz Istentől és Jézustól jött!

Minden esetre, hamar kitűnt, hogy a Szentlélek, amely leszállt a tanítványokra, olyan képességekkel ruházta fel őket, amellyel eddig nem rendelkeztek. Nevezetesen: különféle nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a Szentlélek adta nekik.

Mondtuk, hogy ünnep volt Jeruzsálemben. Ahogyan olvastuk: sok kegyes zsidó tartózkodott a városban, akik a föld minden nemzete között éltek. Ezek, amint a nagy zúgást hallották összefutottak arra a helyre, ahol a tanítványok voltak. És nagy zavar keletkezett, mert nem tudták mire vélni azt, hogy mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.

Az emberiségnek volt már nehézsége a nyelvekkel, méghozzá Bábelnél. Ott – emlékszünk – az történt, hogy nem értették meg egymás beszédét. Mert Isten, büntetésül, összezavarta a nyelvüket. Azért, mert nem engedelmeskedtek Isten ama parancsának, hogy töltsék be a Földet. Hanem együtt maradtak, és a saját nagyságuknak akartak bizonyságot állítani, az égig, vagyis az Istenig érő tornyot.

Pünkösdkor pedig, ennek éppen a fordítottja történt. Isten mutatta meg a nagyságát, hatalmát azzal, hogy minden ember megértette azt, amit a tanítványok mondtak. Szerintem, ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a tizenkettő, azonnal a világ összes nyelvén tudott beszélni. Persze, Istennek erre is megvan a hatalma. Elfogadhatóbbnak érzem azt a magyarázatot, hogy Isten ismét eggyé tette az ember nyelvét. Mert ahol a feltámadott Jézust hirdetik, ahol a Krisztus szeretete van jelen, ott az emberek egy nyelvet beszélnek. Sőt, mondhatjuk, szavak nélkül is megértik egymást!

Visszatérve az első Pünkösd eseményeire, szokás szerint, a jelenlévő emberek, különféle módon fogadták a történteket. Voltak, akik csak a kérdésig jutottak el: „Mi akar ez lenni?” Azt nyilvánvalóan megértették, hogy valami rendkívüli dolog történt. Olyasmi, amire ember nem képes. De rest volt a szívük arra, hogy az eseményekben felfedezzék az Isten jelenlétét. Ezáltal a kérdésük megválaszolatlan maradt.

Mások – s ez is szokásos emberi megoldás – csak gúnyolódni tudtak. Ezt mondták: „Édes bortól részegedtek meg”. Ezek az emberek is csak földi módon tudnak gondolkodni. Ha valami olyannal találkoznak, amely túlmegy az emberi ész befogadóképességén, akkor egyetlen magyarázat létezik számukra: a másik ember bántása, lekicsinylése.

S voltak természetesen olyanok is, akik hittek. A Cselekedtek könyvének folytatásából tudjuk, hogy Péter apostol igehirdetése nyomán, „Akik pedig hittek a beszédének, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk”(ApCsel 2,41).

Ki kell jelentenünk: Pünkösd arról tesz bizonyságot, hogy a Szentlélek a tanítványokban, és a tanítványok által, munkálkodik.

Először is, a tanítványok olyan képességről tettek tanúbizonyságot, amellyel – mint mondtuk – korábban nem rendelkeztek. S tették mindezt a Szentlélek kitöltése után. S azt kell mondjuk, nincs ebben semmi rendkívüli! Emlékezzünk csak, hogyan is mondta Jézus a tanítványainak János evangéliumában: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek”(Jn 14,26). Nos, íme, Jézus szava beteljesedett!

Másodszor, a Szentlélek munkálkodik a tanítványok által, mert Péter evangélium hirdetése után, háromezer ember Krisztus-hitre jutott. Márpedig Luther Kiskátéjából tudjuk, hogy a saját eszünk alapján soha nem juthatunk Krisztus-hitre, hanem csak a Szentlélek által. A Szentlélek jelenlétéről és munkájáról pedig meggyőződhetünk az Apostolok Cselekedeteinek folytatásából. Ahogyan a tizenkettő, majd Pál apostol szolgálata nyomán, hány, de hány városban gyulladt fel az evangélium tiszta fénye, szeretetet és békességet hozva hívők sokaságának életébe!

S végezetre, még valamire felfigyelhetünk. Az ünnepen jelen lévő népek felsorolása keletről indul, és halad nyugat felé. Eközben Kis-Ázsiát, Észak-Afrikát és Európát érintve, magába foglalja az egész akkor ismert világot. E tény pedig előre mutat arra, hogy a Jézus Krisztusról szóló evangélium hirdettetni fog minden népnek! S itt megint Jézus szavára kell emlékezünk, amikor az ő visszajövetelével kapcsolatban így beszélt tanítványainak: „Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég”(Mt 24,14).

Nos, szeretett Testvérek, az egyházi esztendő első fele ezzel véget ér. Hallottuk az örömhírt, hogy Jézus megszületett; hallottuk az örömhírt, hogy Jézus feltámadt; hallottuk, hogy Jézus fölvitetett a mennybe. És örömhír, hogy nemcsak esedezik értünk minden időben, hanem elküldte Szentlelkét is, hogy tanítónk, vigasztalónk és pártfogónk legyen a földön. Megóvjon minket bűntől és kísértéstől, és erősítsen a hitben és a szeretetben, egészen az örök életig.

                                                                  †Ámen

Imádkozzunk!

Dicsérjük szent nevedet, irgalmas Istenünk, hogy nem hagytad magára népedet, hanem elküldted Szentlelkedet. Teremts bennünk általa élő hitet, hálás szeretetet és örvendező reménységet, hogy napról napra megújulva egészen tied legyünk, és a hozzád való hűségben mindvégig megálljunk, Jézus Krisztus által.

                                                                  †Ámen

 Énekek: 229, 7, 239, 305, 11