Verasztó Teodóra igehirdetése, 2020. 05. 10.

ApCsel 16,25-34

„Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan rákiáltott: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!” Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; majd kivezette őket , és ezt kérdezte: „Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Ők pedig így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.”

Pál és Szilász börtönben tanúsított magatartása, hozzáállása irányadó lehet a mi számunkra is, akik most karanténban vagyunk és bizonyos értelemben, mértékben korlátozva van a szabad mozgásunk. Pál és Szilász éneklése a börtönben felhívja a figyelmünket arra, hogy az éneklésnek, Isten dicséretének mindig helye van, minden nehéz helyzetben, akár börtönben, akár karanténban. Egészen megdöbbentő ez a hozzáállás, hogy Pál és Szilász méltatlankodás, harag és zúgolódás helyett inkább imádkozni kezdtek és énekkel dicsőítették Istent. Pál és Szilász énekelt és imádkozott ebben a helyzetben. Csodálatra méltó, hogy felhasogatott háttal, sok sajgó sebbel Istent dicsérték a börtönben, nem azokat szidták, akik ide küldték őket, hanem énekeltek.

Ha megpróbáljuk magunkat az ő helyükbe képzelni a filippi börtönben, meg kell vallanunk, hogy a kétségbeesés és a keserűség érzései, a harag és a fölháborodás szavai sokkal közelebb állnak hozzánk, mint az örvendező dicséret. Szinte elképzelhetetlen a mai ember számára rabságban, szenvedésben, nehéz körülmények között hálát adni az Úrnak, Őt dicsérni. Jellemző módon inkább a panasz fogalmazódik meg lelkünkben.

Hogyan lehet ilyen helyzetben énekelni? Inkább talán azt kérdezhetnénk: hol van ilyenkor Isten? Hogyan történhetett ez? Hiszen Pál apostolt és Szilászt megkorbácsolták, megalázták a város lakossága előtt, megbotoztatták, börtönbe kerültek, ahol kalodába zárták a lábukat. S mindez igazságtalanul történt, csupán azért, mert Pál apostol kiűzte a démont egy szolgálóleányból, akinek gazdái ezzel anyagilag megkárosítva érezték magukat. Kérdezhetnénk, hogy hol van ilyenkor Isten? Miért tűri ezt az igazságtalanságot? Isten nem szabadította meg őket azonnal, hagyta a korbácsütéseket, hagyta a bebörtönzést. Többféle értelemben szakadt nyomorúság Pál apostolra és Szilászra. Nem csupán fizikai értelemben. Nemcsak testi fájdalmaik voltak a megbotozás és lábaik kalodába zárása miatt, hanem lelki szenvedéseik és vívódásaik is az őket ért igazságtalanságokért, méltánytalanságokért. A látszat azt mutatta, hogy semmi kilátás nincs missziós munkájuk folytatására, az erkölcsi elégtételre. Milyen különös: ilyet kellett megélnie Pálnak, miután engedelmeskedett Isten útmutatásának, hogy Macedóniában hirdesse Krisztus evangéliumát.

Van úgy, hogy Isten néha olyan helyzetekbe juttatja a benne hívőket, amelyek pillanatnyilag teljesen érthetetlenek. Talán mindnyájan éltünk már át ilyen helyzetet. Amikor úgy éreztük, hogy Isten megengedte számunkra is a mélységeket, a nyomorúságokat, az igazságtalan és méltánytalan bánásmódot. És nem értettük miért.

Nem mindig érthetjük Isten útjait. De azt tudhatjuk, hogy az Ő kezében van az életünk nehéz helyzetekben is. Fontos, hogy hittel Rá tudjunk nézni, belé tudjunk kapaszkodni, Őt dicsérni. Akkor máshogy láthatjuk helyzetünket.

Isten nélkül szemlélve az eseményeket csak egy lidércnyomásos, tragikus éjszakát láthatunk. Ártatlanok kerülnek igazságtalanul börtönbe. Azonban Pál és Szilász ettől nem lehangolódnak, hanem Istenre hangolódnak. Istenhez imádkoznak és dicsérik énekkel. Mert lelkük nincs bilincsbe verve, szabadok arra, hogy dicsérjék Istent. Isten jelenlétének tudata felszabadít akkor is, amikor minden szabadságukat elvették. Imádkozásuk és éneklésük azt bizonyítja, hogy ők még kalodába zárt lábakkal is szabadabbak, mint fogva tartóik. Szabadok voltak arra is, hogy maradjanak veszteg. Hiszen nem menekültek el, nem használták ki a kínálkozó lehetőséget.

Sokat tanulhatunk Páltól és Szilásztól: ha minden elsötétül, és látszólag minden út bezárul körülöttünk, a kegyelem útja, az Istenhez vezető út akkor is megmarad számunkra! Erre az útra még kalodába szorított lábakkal is rá lehet lépni. Pál és Szilász magatartása ezt bizonyítja: kalodába szorított lábakkal is tudtak imádkozni, hálát adni, énekelni.

Ez az egyetlen járható út: a mélységekben is Istenhez fordulni, és nemcsak szabadításért könyörögni, hanem hálát adni a szenvedésekért is.

Mindenki szeretne szabadulni a bajból, nehéz helyzetekből. De nem mindegy, melyik út az, amely igazi megoldást jelent az ember számára. Különböző lehetőségek állnak előttünk. A börtönőr úgy akart menekülni a felelősség elől, hogy végzetes lépésre szánta el magát, öngyilkosságra készült. Elfutni a bajok elő azonban nem megoldás.

Az egyetlen járható út, amelyiken Pál ás Szilász járt. Ők is bajban voltak, és szenvedtek az igazságtalanság miatt. De mégis imádkoztak és dicséretet énekeltek. Ők még a börtönben is Isten közelségében érezték magukat! Ez az egyetlen helyes út. Az Istenhez fordulás útja.

És Isten válaszolt az imádságra! Isten Pál és Szilász imádságára és éneklésére válaszolva megrengette az eget és a földet, amelynek során lehulltak a bilincsek, megnyíltak az ajtók.

De ennél is több történt: Ahol Krisztus jelen van, ott a lélek bilincsei is lehullnak. Megrendült a börtönőr is. De nem a földrengés rendítette meg, hanem a hit ereje, amely csodálatosan győzni tudott a szenvedés fölött, amint az Pálnál és Szilásznál látható volt. Látta, hogyan viselte Pál és Szilász a megpróbáltatásokat, a szenvedéseket. Sőt, Pál részéről nem bosszút tapasztalt, hanem valami mélységes, felfoghatatlan szeretetet, aláhajlást, amely nem emberi, nem természetes. Új életet, üdvösséget kapott a börtönőr, amelynek során most már nem sebeket okozott, hanem sebeket gyógyított.

Láthatjuk ebben a történetben, hogy Isten dicsőítése nehéz körülmények között is csodák sorozatát indítja el. Mi is megtapasztalhatjuk ezt a saját életünkben, ha sötét, nehéz körülmények között Istenre tudunk hangolódni. Ő adja, hogy így legyen, ne hagyjuk abba az éneklést, az Ő dicséretét!