Veperdi Zoltán cantate vasárnapi igehirdetése, 2020. 05. 10.
†
Húsvét után negyedik vasárnap
ApCsel 16, 25-34
Pesthidegkút, 2020. május 10.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Húsvét után a negyedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk az ApCsel 16,25-34-ben a következőképpen: „Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. Pál azonban hangosan rákiáltott: Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk! Ekkor az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; majd kivezette őket, és ezt kérdezte: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők pedig így válaszoltak: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben”(ApCsel 16,25-34).
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Húsvét ünnepe után, immár a negyedik vasárnap is elérkezett. S ma, a megváltott, pásztorolt és ujjongó gyülekezet után, az éneklő gyülekezet áll a középpontban. Fölfelé ha tekintünk, ott ragyog még a feltámadás dicsősége, és megváltásunk öröme. De a gyülekezet figyelme lassan a földre irányul, és előre fordul. Várja a megígért Pártfogót, a Szentlélek kitöltését, hogy abból merítsen hitet, bölcsességet és erőt földi élete, szolgálata folytatásához.
A gyülekezet élete és szolgálata pedig nem más, mint a feltámadott Krisztusról való tanúságtétel, s vele együtt Isten megváltó szeretetének és kegyelmének hirdetése. Vagyis a misszió. Mindenkor: alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt. Mert Jézus él, és Jézus jön!
No, ebben az összefüggésben kell nekünk ma szólni az éneklő gyülekezetről. Ehhez pedig az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 16. fejezetéből vett ige áll rendelkezésünkre.
Történt tehát, hogy Pál apostol, a Barnabás helyébe lépő, új munkatársával, Szilásszal együtt, a második missziói útra indult. A szíriai Antiókhiából a szárazföldön haladtak a Kis-Ázsiai Derbé és Lisztra felé. Érdekessége ennek az útnak, hogy bizonyára Tarzuszon, azaz Pál apostol szülővárosán keresztül vezetett.
A földrész nyugati partján, Tróász városában azután, Pál és Szilász új elhívást kaptak. Az ApCsel így számol be erről: „Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy makedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: Jöjj át Makedóniába, légy segítségünkre! A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Makedóniába, mert megértettük: Isten oda hívott minket, hogy hirdessük nekik az evangéliumot”(ApCsel 16,9-10).
Pálék tehát Tróászban hajóra szálltak, így érték el Neápoliszt, amely Filippi kikötője volt. Filippi tehát az első város Makedóniában, s ezzel együtt Európában, ahol hirdették az evangéliumot.
Engedtessék meg, hogy a Cselekedetek könyve bizonyságtételének alapján arról is megemlékezzem, hogy az első európai, aki háza népével együtt megkeresztelkedett, egy Lídia nevű, istenfélő bíborárus asszony volt. Aki azután szállást is adott Pálnak és Szilásznak. Lídia tehát nemcsak Krisztust fogadta be, hanem az Ő szolgáit is, szép példáját adva ezzel a keresztyén vendégszeretetnek. Ezek után nem lehet véletlen az sem, hogy később igen szoros szeretet-kapcsolat alakult ki Pál apostol és a Filippiben létrejött gyülekezet között.
S ahogyan az lenni szokott, Filippiben sem volt másképp: voltak, akik megharagudtak Pálékra. Ismét a Cselekedetek könyvét idézem: „Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. Követte Pált és minket, és így kiáltozott: Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek! Ezt több napon át művelte. Mivel Pált bosszantotta ez, megfordult, és ezt mondta a léleknek: Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle! És az még abban az órában kiment belőle. Amikor pedig látták a gazdái, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: Ezek az emberek felforgatják a városunkat. Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk”(ApCsel 16,16-20).
No lám! Megint mi van a háttéreben? Természetesen a pénz! Mert amíg a jövendőmondó szolgálólány igazat szólt, hiszen Pálékat az Isten szolgáinak nevezte, akik az üdvösség útját hirdetik – addig azok, aki itt ráléphettek volna az üdvösség útjára, hazugságot terjesztenek. Azt mondják, hogy Pálék fölforgatják az egész várost, pedig csak meggyógyítottak egy megszállottat. Az igazi bajuk az volt, hogy hogy megszűnt a hasznuk, odalett a munka nélkül megszerzett jövedelmük!
Pál apostol, Szilásszal együtt, ekkor került a börtönbe, mert a hazugok bevádolták őket az elöljárók előtt, mondván, hogy ezek az emberek olyan zsidó szokásokat hirdetnek, amit nekik, rómaiaknak, nem szabad átvenniük.
S így érünk el a mai igeszakaszunkhoz, amelynek első mondata ez: „Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket”(ApCsel 16,25).
Íme, az éneklő gyülekezet! Igaz, csak ketten vannak: Pál és Szilász. És persze Jézus a harmadik, hiszen Ő azt mondta: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”(Mt 18,20).
Döbbenetes lehetett! A börtön sötétjében, az éjszaka csendjében, egyszer csak megszólal az Istent dicsőítő ének! Azt hiszem, ezt igazán nem lehet alkalmas időnek nevezni – de csak emberileg. Mert Istennek minden lehetséges.
Abban biztos vagyok, hogy a rabokra – akik a csodálkozástól szólni sem tudtak – igen nagy hatással lehetett az ének. Ahol rendesen csak a bűn sötétje tanyázik, ott most az Istent dicsőítő ének gyújt világot!
Arról nem szól az igénk, hogy a foglyok között volt-e valaki, akit megérintett az ének, és hitre jutott volna. De az biztos, hogy ha Pálék hangos bizonyságtétele az ő szívüket nem is rengette meg, de a földet igen! Hiszen igénk azzal folytatódik, hogy nagy földrengés támadt, amely megrengette a börtön alapjait. Aminek következtében kinyíltak az ajtók, és a foglyokról lehullott a bilincs!
A földrengésre fölriadt a börtönőr is. A sötétben csak azt észlelte, hogy az ajtók nyitva vannak. Ésszerű a következtetése: a rabok megszöktek. A reá váró büntetéstől pedig csak úgy szabadulhat meg, ha önkezével véget vet az életének. Szívében Pál apostol szava gyújtott világosságot: „Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!”(ApCsel 16,28).
A börtönőr ekkor világosságot kért. S miután meggyőződhetett arról hogy Pál igazat mondott, csak egyet tehetett: „Remegve borult Pál és Szilász elé; majd kivezette őket, és ezt kérdezte: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?”(ApCsel 16,29-30).
Megértette, hogy a jövendőmondó szolgálóleánynak volt igaza. Pál és Szilász valóban a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik. Szinte prófétai módon megelőlegezi Páléknak a szabadulást, a saját házába viszi őket, kimossa sebeiket. S miután az apostol hirdette nekik az evangéliumot, egész háza népével megkeresztelkedik, és örvendezéssel asztalt terít nekik.
Arról nem ír a Cselekedetek könyve, hogy a börtönőr házában volt-e éneklés. De ha éneklő gyülekezetről ebben az esetben nem is beszélhetünk, az örvendező gyülekezettel akkor is találkozunk. Mert egy ház egész népe megtalálta az üdvösség útját! Virradatkor pedig üzenetet kaptak az elöljáróktól, hogy Pál és Szilász szabadon távozhatnak!
A Krisztusról való bizonyságtétel tehát, legyen az szó vagy ének, csodákra képes. Sokan vannak, akik azt mondják, hogy ők nem tudnak szépen beszélni, fogalmazni. De énekelhetnek! Kezünkben az énekeskönyv, gyönyörűen megírt énekekkel. Akár föl lehet olvasni a szöveget, de el is lehet énekelni. A többit pedig majd az Úristen elvégzi.
Amikor Rákospalotán szolgáltam, volt a gyülekezetben egy férfitestvér, aki az önéletrajzi írásában elbeszélte, hogy a második világháborúban, bombatámadás során, mellette halt meg az édesanyja. Utána gyermekként sokat volt nyáron Piliscsabán, a diakonisszáknál. Szolgált ott egy diakonissza, aki gyönyörűen énekelt. Azt írta erről ez a férfi, hogy valósággal Krisztushoz énekelte őt ez a testvér.
Legyünk hát öröméneket éneklő, Krisztusban örvendező gyülekezet! Mert Istennek van hatalma megáldani a mi esendő, gyönge szolgálatunkat is. Mert Ő azt akarja, hogy minden ember rátaláljon, és célhoz is érjen az üdvösség útján. Hogy azután soha ne halkuljon el az Istent örökké dicsőítő ének, a mi ajkunkon sem!
†Ámen
Imádkozzunk!
Urunk! Nagyok a te cselekedeteid, és végtelen a te irgalmad mirajtunk. A te kezedben lenni jó. Térdet hajtunk dicsőséged előtt. Hallgasd meg szívünk énekét: fogadd el hálánkat és szeretetünket. Mert egyedül neked van hatalmad megújítani az életünket. Kérünk is, segíts, hogy újra kinyithassuk templomainkat, és együtt dicsőíthessünk téged boldog öröménekkel!
†Ámen
Énekek: 318 6 233 293
