Veperdi Zoltán igehirdetése, 2022. május 1.

†

Húsvét után második vasárnap

Ez 34, 1-10

Farkasrét, 2022. május 1.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Húsvét után második vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Ez 34,1-10-ben következőképpen:

¹Így szólt hozzám az ÚR igéje: ²Emberfia! Prófétálj Izráel pásztorairól! Prófétálj, és mondd meg a pásztoroknak: Így szól az én Uram, az ÚR: Jaj Izráel pásztorainak, akik magukat legeltették! Hát nem a nyájat kell legeltetniük a pásztoroknak? ³A tejet megittátok, a gyapjúval ruházkodtatok, a kövéret levágtátok, de a nyájat nem legeltettétek! ⁴A gyengét nem erősítettétek, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem tereltétek vissza, és az elveszettet nem kerestétek meg, hanem erőszakosan és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. ⁵Szétszóródtak, mint akiknek nincs pásztoruk, mindenféle mezei vad eledele lettek, úgy szétszóródtak. ⁶Ott bolyongott nyájam minden hegyen és minden magas halmon; szétszóródott nyájam az egész föld színén, és nincs aki utána eredjen, nincs aki megkeresse.
⁷Ezért ti, pásztorok, halljátok meg az ÚR igéjét: ⁸Életemre mondom – így szól az én URam, az ÚR –: Mivel préda lett a nyájam, mindenféle mezei vad eledele lett a nyájam, mint amelynek nincs pásztora, pásztoraim nem eredtek a nyájam után, hanem önmagukat legeltették a pásztorok, nem a nyájamat legeltették, ⁹ezért ti, pásztorok, halljátok meg az ÚR igéjét! ¹⁰Így szól az én URam, az ÚR: Én most a pásztorok ellen fordulok, és számon kérem tőlük a nyájamat. Gondoskodom róla, hogy ne ők legeltessék a nyájat, magukat sem fogják többé legeltetni a pásztorok. Kiragadom szájukból juhaimat, és többé nem esznek belőlük. (Ez 34, 1-10)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Húsvét után a második vasárnapon is, hadd hangoztassam a mindig vigasztaló, és mindig erőt adó örömhírt: Jézus feltámadt! Jézus él! Mert mostantól fogva nem lehet úgy élni, hogy Jézus nem támadt föl! Nem lehet úgy élni, hogy Istennek nincs hatalma a halál fölött! Nem lehet úgy élni, hogy bűneink nincsenek megbocsátva! Mert mostantól fogva új életünk van! Mostantól fogva örök életünk van az Isten egyszülött Fiában, a feltámadott Jézus Krisztusban!

S íme, ezen a vasárnapon, amikor annak örvendezünk, hogy feltámadott, élő Pásztorunk van, Ezékiel próféta könyvéből van előttünk Isten igéje.

Nos, Ezékiel különleges helyet foglal el a próféták sorában. Először is, idegen földön, a babiloni fogságban kapta elhívását. Ami azt mutatta meg, hogy Jahve nincs a Jeruzsálemi templomhoz kötve. Azután az a történelmi helyzet, amelyben Ezékiel prófétált, egészen különleges. A babiloni fogság azt jelentette, hogy Izraelnek a templom és király nélkül, száműzetésben kellett küzdenie a megmaradásért. Így Ezékielre hárult a fogságban lévő nép lelki irányításának óriási feladata. S harmadszor, amikor Isten elhívta a prófétát, így szólította meg: „emberfia”. Emlékszünk, Jézus is sokszor nevezte magát „Emberfiának”. S az mindenképpen összeköti őket, hogy Istennek való szolgálatuk egészen különleges. Hiszen, amíg Ezékiel Izrael megelevenedéséről jövendölt, addig Jézus a halálával és feltámadásával minden embernek új életet szerzett.

Nos, Ezékiel és Jeremiás próféták történelemszemlélete teljesen megegyezik abban, hogy a babiloni fogságba vitelt mindketten Isten büntetésének tartják. Azt gondolom, nem hiábavaló röviden idézni, hogy Isten Lelkének ösztönzésével, miféle bűnöket tart büntetésre méltónak Ezékiel.

Könyvének 22. fejezetében, többek között, ezt írja: „Így szólt hozzám az ÚR igéje: Akarsz-e ítélkezni, emberfia? Akarsz-e ítéletet mondani a vérontó város fölött? Akkor szembesítsd minden utálatos tettével, és mondd: A szent dolgokat semmibe vetted, és szombatjaimat meggyaláztad. Rágalmakat terjesztettek országodban, hogy vért onthassanak; a hegyeken bemutatott áldozatból ettek, fajtalanságokat követtek el. A fiúk apjuk feleségével háltak. Erőszakoskodtak a tisztulásban levő nővel. Volt, aki a más feleségével követett el fajtalanságokat, volt, aki a saját menyét gyalázta meg galádul; olyan is volt, aki a húgával, saját apja leányával erőszakoskodott. Hagyták magukat megvesztegetni országodban, hogy vért onthassanak. Kamatot és uzsorát szedtél, felebarátaid rovására nyerészkedtél, zsarolva őket, engem pedig elfelejtettél! – így szól az én Uram, az ÚR”(Ez 22,1-3.8-12).

Természetes, hogy ezek után Isten büntetése nem maradhat el. Ezékiel írja is: „Amit én, az ÚR, mondok, azt meg is teszem! Szétszélesztelek majd a népek közé, és szerteszórlak az országokba; véget vetek országodban a tisztátalanságnak! Gyalázatos leszel a népek előtt; akkor majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR”(Ez 22,14-16).

S azt gondolom, itt van a helye a mi megdöbbenésünknek! Ezékiel próféta nagyjából 2500 évvel előttünk szólt Isten Lelke által! Változott-e azóta az ember? Nem! Ugyanolyan esendő, bűnre hajlamos. Megy a maga feje után, bűnt-bűnre, gyalázatot gyalázatra halmoz. Aztán csodálkozik, ha Isten büntet!

Íme, a mai igeszakaszunkban Ezékiel, Isten útmutatására, a hűtlen pásztorok fölött mond ítéletet.

A régi időkben az isteneket és a királyokat is pásztoroknak nevezték. Például Hammurabi (élt Krisztus előtt 1810-1750), az Óbabiloni Birodalom megalapítója, pásztornak mondta magát, aki jó legelőről és itatóról gondoskodik a nyája (népe) számára. Az egyiptomi királyideál is, a népéről pásztorként gondoskodó fáraó volt.

Az Ószövetségben Isten is, gyakran népe Pásztoraként jelenik meg. Például: „Izráel pásztora, kősziklája, atyád Istene, aki megsegít téged”(1Móz 49,24-25). Vagy a 23. Zsoltár, amelyben Dávid mondja: „Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért”(Zsolt 23,1-3). Majd a 80. Zsoltár pedig így fohászkodik: „Figyelj ránk, Izráel pásztora, aki úgy terelgeted Józsefet, mint egy nyájat! Te, aki kerúbokon trónolsz, jelenj meg ragyogva”(Zsolt 80,2-3).

Izrael előtt tehát teljesen nyilvánvaló volt, hogy milyen a jó pásztor. Hiszen Isten kihozta őket az egyiptomi fogságból, és elvezette a tejjel és mézzel folyó Kánaánba. Csodák sorával bizonyította előttük jelenlétét, gondoskodását, sőt kegyelmét és szeretetét is. Méltán várhatta el tehát népétől és vezetőitől, hogy a jó példát fogják követni!

Ám nem így történt. Hogyan is fogalmaz Ezékiel az igénkben: „Így szól az én Uram, az ÚR: Jaj Izráel pásztorainak, akik magukat legeltették! Hát nem a nyájat kell legeltetniük a pásztoroknak? A tejet megittátok, a gyapjúval ruházkodtatok, a kövéret levágtátok, de a nyájat nem legeltettétek! A gyengét nem erősítettétek, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem tereltétek vissza, és az elveszettet nem kerestétek meg, hanem erőszakosan és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. Szétszóródtak, mint akiknek nincs pásztoruk, mindenféle mezei vad eledele lettek, úgy szétszóródtak. Ott bolyongott nyájam minden hegyen és minden magas halmon; szétszóródott nyájam az egész föld színén, és nincs aki utána eredjen, nincs aki megkeresse”(Ez 34,1-6).

A büntetés azonban, természetesen itt sem maradhat el! Írja is Ezékiel az Úr szavát: „Ezért ti, pásztorok, halljátok meg az ÚR igéjét! Így szól az én URam, az ÚR: Én most a pásztorok ellen fordulok, és számon kérem tőlük a nyájamat. Gondoskodom róla, hogy ne ők legeltessék a nyájat, magukat sem fogják többé legeltetni a pásztorok. Kiragadom szájukból juhaimat, és többé nem esznek belőlük”(Ez 34,9-10).

A babiloni fogság pedig bekövetkezett. Isten végrehajtotta igazságos ítéletét. S tartott ez a nyomorúságos állapot hetven évig. Krisztus előtt 587-től számítják a Jeruzsálemi templom újjáépítéségig, Krisztus előtt 515-ig.

Ezékiel azonban nem hagy minket kétségek között, s mindjárt az igénk után, azt is leírja, milyen a jó pásztor: „Mert így szól az én Uram, az ÚR: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Jó legelőn fogom legeltetni őket, és Izráel magas hegyein fognak majd tanyázni. Jó tanyájuk lesz, ott heverésznek, és kövér legelőn legelésznek Izráel hegyein. Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet – így szól az én Uram, az ÚR. Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell”(Ez 34,11-12.14-16).

S itt nem hallgathatunk arról, hogy Jézus is Jó Pásztornak mondta magát. János evangéliumából olvastuk is ma az oltári igében: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért”(Jn 10,11-15).

Ezeket a szavakat hallgatva, május első vasárnapján, természetesen az édesanyák juthatnak eszünkbe. Az igazi édesanyák, akik már a fogantatástól dédelgetik kicsinyüket. És egész életükben jó pásztorként terelgetik, támogatják, jó esetben a testvéreikkel együtt, az otthonukban nyüzsgő gyermeknyájat. Végül, de nem utolsósorban, végső leheletükig imádságban hordozzák a felnőtt gyermekeiket is, mindig a legjobbat kívánva nekik.

Olvastam egyszer egy történetet, amely szerint egy áldott állapotban lévő kismama elment a lelkészéhez és érdeklődve megkérdezte, hogy mikor kell elkezdeni imádkozni a születendő gyermekért? Mire a lelkész visszakérdezett: hány hónapos a magzat? Azt felelte a kismama: hat. Ekkor azt mondta neki a lelkész, hogy: kedves asszonyom, szerintem ön már fél évet elkésett!

Ezen a földön legtöbbször és legjobban az édesanyák tudják a gyermekek elé élni az Isten szeretetét. Azt a feltétel nélküli szeretetet, amely akkor is szeret, ha a másik fél nem érdemli meg!

Engedtessék meg, hogy idézzem Charles Spurgeonnek egy gondolatát a szeretetről, amelyben világosan az édesanyákra ismerhetünk: „A világ összes anyagai közül a szeretetnek van a legerősebb kötőképessége és a legnagyobb teherbíró ereje”.

S befejezésül hadd hozzam ide Spurgeonnek egy másik mondatát is, amely reménységem szerint, a Jó Pásztor után szabadon, mindannyiunk ars poetica-ja is lehet: „Csak a szeretet képes szeretetet fakasztani és ez magától jön, mint a lépes méz csurgása”. †Ámen

Imádkozzunk!

Örök Isten, aki feltámasztottad a halálból Jézust, a juhok nagy Pásztorát, kérünk, tarts meg minket az ő nyájában. Őrizz meg minden tévelygéstől, hogy el ne vesszünk. Segíts Szentlelkeddel, hogy megmaradjunk pásztori szeretetében.

                                                                  †Ámen

Énekek: 261 6 334 255