Verasztó Teodóra igehirdetése, 2022. március 13.

Kir 20,1-7

¹Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. Ézsaiás próféta, Ámóc fia elment hozzá, és ezt mondta neki: Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben! ²Ezékiás pedig arcát a fal felé fordította, és így imádkozott az ÚRhoz: ³Ó, URam, ne feledkezz meg arról, hogy én híven és tiszta szívvel éltem előtted, és azt tettem, amit jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt.
⁴Ézsaiás még a város közepére sem ért, amikor így szólt hozzá az ÚR igéje: ⁵Menj vissza, és mondd meg Ezékiásnak, népem fejedelmének: Így szól az ÚR, atyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Meggyógyítalak, három nap múlva már fölmehetsz az ÚR házába. ⁶Megtoldom napjaidat még tizenöt évvel. Asszíria királyának a kezéből pedig kiszabadítalak téged meg ezt a várost, és pajzsa leszek ennek a városnak önmagamért és az én szolgámért, Dávidért. ⁷Majd ezt mondta Ézsaiás: Hozzatok egy csomó préselt fügét! Odavitték és a kelevényre tették; a király pedig életben maradt.

Ezékiás király halálos betegsége és gyógyulása áll előttünk. Bizonyára át tudjuk érezni Ezékiás drámai helyzetét, amikor fiatalon kapott egy üzenetet a halálos ítéletről.

Ézs 38-ban utólag meg is fogalmazza hálaénekekében ezt a drámai helyzetet: „Már azt gondoltam, hogy életem delén kell elmennem a holtak hazájának kapuiba, megfosztva többi évemtől.” (Ézs 38,10). Teljesen érthető, ahogyan Ezékiás reagál, kezeli a helyzetet: sír és imádkozik. Emlékezteti Istent, hogy azt tette, amit jónak lát, hűséges volt, megtartotta törvényét. Ez talán elsőre dicsekvésnek tűnik, azonban nem az. Istent ígéretére emlékezteti, a Dáviddal és utódaival kötött szövetségre, miszerint Dávid trónja szilárd lesz, ha a trónon ülő utódok az Úr törvénye szerint élnek (2Sám 7,1-17; 2Krón 6,16-17). Így Ezékiás Istennek ebbe az ígéretébe kapaszkodik, egyszerűen emlékeztette az Urat, hogy ő Dávid hűséges fiaként az életre ítéltetett. A szaván fogta Istent, aminek hatására Isten megváltoztatta döntését, visszaküldte hozzá Ézsaiás prófétát, és kapott 15 év hosszabbítást, kegyelmi időt. Ez a történet egészen különös módon ábrázolja Istent, egy különös, ritkábban hangsúlyozott oldaláról mutatja be. Olyan istenképet tár elénk, amely tanulságos a mi számunkra is. Mégpedig azt, hogy olyan Isten Ő, aki látja és figyelembe veszi könnyeinket, imádságainkat, harcainkat. Olyan Isten Ő, akivel lehet alkudozni. Lehet harcolni, perlekedni, az imádságban ennek is helye van. Ha az Istennel való kapcsolatunk őszinte, akkor bármit elé lehet vinni: kérdéseket, kétségeket, vívódásainkat, könnyeinket, harcainkat. A hit nem csak valamiféle bólogatás mindenre, és keserű beletörődés, tudomásul vétel, hanem nagyon sokszor kemény harc. Van helye ennek is. Van helye a kérdéseknek, a lázadásnak, az alkudozásnak. A Bibliában emberek életében ezt végig megfigyelhetjük. Gondolhatunk Ábrahámra, aki alkudozott Istennel Sodomáért, sőt, nem is akárhogy, szinte az arcátlanság határát súrolta, odáig ment az alkudozásban. Nagyon merész volt, de Isten belement. Gondolhatunk Jákób tusakodására is, aki szó szerint harcolt, birkózott Istennel, küzdött az áldásáért. És ezt mondta neki: „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem”. 1Móz 32,27. Ott van még az ÓSZ-ben Jób is, aki perlekedett Istennel. Tragédiák sorozata történt vele. Egy darabig tűrt, alázatos volt, de aztán megátkozta születése napját is, feltörtek a kérdések, és komoly harc, perlekedés után jutott békességre Istennel és önmagával. Ott vannak a panaszzsoltárok is, amelyekben nyílt őszinteséggel öntötték ki szívüket Istennek a zsoltárírók. Jób és a zsoltárírók is elég komoly kérdéseket feszegetnek, súlyos kérdéseket. Mégpedig azt, hogy miért van a bűnösöknek jó dolga, hosszú, gondtalan élete, ez többszörösen visszatérő kérdés, problémakör, amelyet meg kellett harcolniuk. Vannak harcok bőven az életben, a lelki életben is. Nem készen kapjuk a válaszokat, hanem meg kell harcolnunk. Ez a böjti vasárnap is a harcról szól, akárcsak az előző. De míg böjt első vasárnapján a kísértővel vívott küzdelem a hangsúlyos, Jézust a sátán legyőzőjeként állítja elénk, addig a mai vasárnapon az ember Istennel folytatott küzdelme hangsúlyos. Ez a harci jelleg figyelhető meg az oltári igében is, ahol a kánaáni asszony küzd lánya gyógyulásáért az elsőre elutasító Jézussal. De az asszony tovább küzdött, nem hagyta magát könnyen lerázni, hanem kitartó volt, és ha vitázva is, de a szaván fogta Jézust. Vannak még, akik harcolták a hit harcát. Ott van Pál apostol, aki élete végéhez közeledve ezt írta: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája…” (2Tim 4,7-8). És Pál apostol Timóteust szintén bátorítja a küzdelemre: „Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál.” (1Tim 6,12). A hit harc. Nem sík egyenes terep. Persze nem vagyunk egyformák, valakinek könnyen megy. Pl. Máté elhívása. Jézus megszóltja: kövess engem! Rögtön feláll, és megy, semmi kérdés, semmi ellenvetés. De talán ez csak a jéghegy csúcsa, nem láthatjuk a belső küzdelmet, ami talán ott volt mögötte. Tipikusabb eset a beteg fiú apjáé, aki ezt mondta Jézusnak: „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!”

Gyakran nekünk is meg kell küzdeni ezt a harcot. Igen, nekünk is vannak harcaink. Sokan vívták előttünk a Biblia lapjain is. Amikor küzdünk az életben, voltaképpen Istennel van dolgunk. Talán sokszor gondoljuk, hogy magunkkal küzdünk, lelkiismeretünkkel, körülményeinkkel, sorsunkkal. Azonban végső soron Istennel van dolgunk, hiszen körülményeink, sorsunk, mindenünk az Ő kezében van. Nekünk is Istennel van dolgunk, amikor lázadunk sorsunk ellen, vagy amikor ránk nehezednek a múlt bűnei, vagy amikor rettentő félelmek szorongatnak minket. Mi is harcolunk, mi is alkudozunk, ahogyan sokan mások és Ezékiás is. Hiszen természetes módon ragaszkodunk az élethez, mi is alkudozunk az Istennel, hogy még mi mindent szeretnénk megérni, meglátni, pl. az unokák születését, aztán várjuk, hogy kijárják az iskolát, szeretnénk látni, mi lesz belőlük, szeretnénk látni az esküvőjüket, majd a dédunokákat… Mindig szeretnénk még nyerni, kialkudni egy kis időt. Az alkudozás ott van az életben, jelen van a halálra készülődésben, és a gyász fázisai között. Jelen van az Istennel való kapcsolatunkban is.

Ezékiásnak sikerült, kapott még 15 évet. Azonban nem mindig így folytatódik a történet. Mi van akkor, amikor nem sikerül az alkudozás? Mit kezdjünk ezzel a helyzettel? Amikor imádkozunk, de úgy tűnik, hiába. Mit lehet tenni? Amit Ezékiás tett a súlyos, próbás krízishelyzetben: sírt és imádkozott. Fontos, hogy ne hagyjuk abba az imádkozást, mert nem hiábavaló az imádság, a lelki harc, alkudozás folyamata, a végkimeneteltől függetlenül. Mert ezáltal kapcsolatban maradunk Istennel, nem szakadunk el tőle. Ha külsőleg nem történik változás, a külső körülményekben, történik bennünk. Ez is fontos. Hogy békességre jussunk. Ez sokszor nagyobb győzelem…. Jézus is vívta a harcot és ekképpen győzött. Ő jól ismeri harcainkat, átélte a legmélyebb gyötrelmet, halálfélelmet a Gecsemánéban. A halálra készülve tusakodott imádságban Isten akaratának elfogadásáért. Igen, még Jézusnak sem volt könnyű. Gyötrődött a keserű pohár felett, vért izzadt. Az imádság olykor lehet ilyen vérverejtékes küzdelem is. Végül Jézus ki tudta mondani: legyen meg a Te akaratod. De addig hatalmas szellemi harc volt a háttérben, 12 sereg angyal veszteg maradt, ahogyan Füle Lajos írja versében. Isten nem küldött 12 sereg angyalt, Jézus nem is kérte, de egyet küldött a mennyből és erősítette őt. Számunkra is ez a reménység és erőforrás, hogy nem vagyunk egyedül a küzdelmeinkben. Ezékiás nevének jelentése: Isten megerősít. Szüksége is volt rá, és nekünk is szükségünk van rá. A hit harcát harcolva mi is kérhetjük: lelki próbáimban Jézus, légy velem! Abban bízhatunk, hogy mi sem maradunk egyedül a szenvedésben, mellettünk áll Jézus. Ott van a mi életünk viharaiban, mélységeiben is, gyötrő kérdéseink közepette. Mi is az Ő irgalmába kapaszkodhatunk, ahogyan böjt 2. vasárnapjának zsoltára bátorít minket: „Emlékezzél meg, Uram, irgalmadról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak!” (Zsolt 25,6) Ebbe kapaszkodhatunk. Hogy bár törékeny az emberi élet, de Jézus irgalmas, számon tartja könnyeinket, együtt érez velünk. Nagy az ő irgalma, és mi már tudhatjuk, hogy nem csupán meghosszabbítást ad, hanem örök életet. Ő adja, hogy megerősödjünk hitben a próbák alatt, hogy utólag mi is elmondhassuk, amit Ezékiás hálaénekében: „Bizony javamra vált a keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet.” (Ézs 38,17).