Veperdi Zoltán igehirdetése, 2022. március 13.
†
Böjtben 2. vasárnap
Mt 15, 21-28
Pesthidegkút, 2022. március 13.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Böjtben a második vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Mt 15,21-28-ban következőképpen:
„Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón vidékére. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában”(Mt 15,21-28).
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Mai igénk a hitnek egy csodaszép példája. A történet második főszereplője Jézus után egy névtelen ember. A Szentírás csupán ennyit mond róla: egy kánaáni asszony. Nevét nem ismerjük tehát, azonban alakja megmarad örökre, mert hittel és alázattal kereste Jézust. Példája utat mutat számunkra ma is. Jézusnak ebben a csodatételében azonban van három olyan dolog, amelyre érdemes külön felfigyelnünk.
Az első: ez az asszony nem zsidó, hanem egy idegen nép gyermeke, kánaáni. S ez a nép, amelyet másképpen amoritáknak neveznek, az őslakója volt annak a területnek, amelyet Isten „tejjel-mézzel folyó Kánaán”-ként a zsidóságnak ígért és oda is adott. Az Ószövetség történeti könyveiből tudjuk, hogy a hazáját elfoglaló héber nemzet milyen kegyetlenül bánt el a leigázott helybéliekkel. Történetünk a zsidó honfoglalás után alig több mint ezer esztendővel játszódik. Történelmi léptékkel mérve ez kevés idő ahhoz, hogy a kánaániak elfelejtsék: a földjükből kiforgatták, a városaikból elűzték őket.
Annak igazolására, hogy az ősi ellentét akár évezredeken át is megmaradhat, álljon itt két példa. Ézsau és Jákób ikertestvérek voltak, történetüket mindenki jól ismeri. Jákób az aki kihasználja Ézsau egy gyönge pillanatát, és egy tál lencséért megveszi tőle az elsőszülöttség jogát. Sőt, anyja segítségével csellel megszerzi az elsőszülöttnek járó apai áldást is. A testvérek kapcsolata tehát semmiképpen sem mondható szeretettel teljesnek. S kettejük ellentéte beleivódott a történelembe, és hat ma is, hiszen Jákób leszármazottai a zsidók, míg Ézsau utódai az arabok.
A másik példa – s egy cseppet se csodálkozzunk ezen – szintén a Bibliában gyökeredzik. A honfoglaló zsidóságnak talán legádázabb ellenségei a filiszteusok voltak. Az a Góliát, akit az Isten nevével harcba induló Dávid a parittyájával legyőzött, szintén filiszteus volt. S a filiszteusok mai leszármazottai, a palesztinok, napjainkban is harcban állnak a zsidókkal.
A kánaáni asszony tehát feledve ősei sérelmét, Jézushoz megy segítségért. S teszi ezt azért is, mert tudja, hogy kihez fordul! Hiszen Dávid Fiának mondja Krisztust, tehát felismeri benne a Messiást! S hiszi, hogy nem illik Jézushoz az a hideg elutasítás, amelyben először részesíti őt. Hanem sokkal inkább illik hozzá a majd később elhangzó missziói parancs, amikor mennybemenetele előtt tanítványait minden néphez – tehát a kánaániakhoz is küldi. És tudja, hogy Jézus, akiben Isten szeretete van, és aki azt tanítja, hogy Isten nem személyválogató, ez a Jézus nem tagadhatja meg a könyörületet senkitől csak azért, mert nem zsidó, hanem kánaáni, vagy éppen magyar.
Második figyelemre méltó dolog ebben a történetben az, hogy a kánaáni asszony nem önmagának kér. Gyermeke az akiért esedezik, leányát gyötri kegyetlenül a gonosz lélek. S van-e bármi, ami az anyai szívet visszatarthatná, ha kicsinyéről van szó. És ennek az asszonynak erős a hite, attól sem riad vissza, hogy gyermekéért Istennel viaskodjon.
Nem egyedülálló ez az eset a Bibliában. Emlékezzünk csak, milyen állhatatosan könyörög Ábrahám a Sodomában lakó igazakért. És Isten meghallgatta őt, így megmenekülhetett Lót és családja. Vagy ott van Jákób, aki a Jabbók pataknál Valakivel küzd egész éjjelen át hajnalig, s csak akkor tudja meg, hogy nem emberrel, hanem magával Istennel tusakodott. Jákób azt a Valakit hitének végső kétségbeesésével karolja át: „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem!”(1Móz 32,27).
Az a Valaki, akivel Jákób birkózott, ugyan az, akivel a kánaáni asszony viaskodott. Ezért az édesanya Jézushoz intézett kérését mondhatjuk imádságnak is. Addig teljesen természetes ez az imádság, hogy az ember ritkán esedezik önmagáért.
Különösen nagy hatással volt rám Billy Graham, amerikai prédikátor kezdeményezése. Rendszeresen összegyűltek öten-hatan, kiválasztottak néhány hitetlen embert, és imádkoztak értük, hogy hitre jussanak.
A kánaáni asszony imádsága azonban már különleges abban, hogy személyesen, szemtől-szembe látásban mondhatta el Jézusnak. Az imádság ma is hozzá tartozik a hívő ember mindennapjaihoz. Ám mi csak akkor láthatjuk Jézust, ha becsukjuk a szemünket, s nem kápráztat bennünket a világ.
S az állhatatos, kitartó imádságnak ereje van! Izsák húsz évig fohászkodott Istenhez, mígnem feleségének, Rebekának ikrei születtek: Ézsau és Jákób. Különösen szülők tudnak gyermekeikért szívből imádkozni. Mint e kánaáni asszony is: nem riasztja vissza a szavait követő hallgatás, sem a rideg elutasítás, ő hisz rendületlenül! S a jutalom nem marad el: meggyógyult a leánya még abban az órában!
S harmadszor: magyarázatra szorul Jézusnak a pogány asszonnyal való bánásmódja, mely végtelen ridegnek tűnik elsőre. Jézus Galilea falvait és a Genezáret tó partját járva tanított és gyógyított. Jeruzsálemből farizeusok és írástudók mentek hozzá, hogy a rituális tisztálkodási rendtartás megszegése miatt támadják Őt. Jézus, miután megválaszolt nekik, látva képmutatásukat és makacs rosszindulatukat, visszavonult előlük. Elhagyta nemcsak Jeruzsálemet, hanem a Szent Földet is: Tírusz és Szidón vidékére tért, ahol a kánaáni asszonnyal találkozott. Mint Keresztelő János halála után kivonult Heródes uralma alól keletre, úgy most, a jeruzsálemi küldöttséggel történt összeütközése után elment a pogányok közé. És csodálatos, hogy az előkelő honfitársainál tapasztalt rideg, élettelen hagyománytisztelet után itt, a pogányok között találkozott a legnemesebb, élő hittel. A kánaáni asszony kérése nagy vigasztalására szolgált Jézus sebzett szívének. Mindig szerette, ha ilyen áldást kértek Tőle. Most pedig – visszautasítva a honfitársai által – még inkább erősítőleg hatott Reá egy idegennek ilyen bizalommal való közeledése. Következtethetjük ezt azokból a kijelentésekből, amelyeket Jézus hasonló esetekben tett. Mikor a római százados szolgáját meggyógyította, dicsérte annak csodálatos hitét és hozzátette: „Sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában”(Mt 8,11).
Nem lehet tehát kétségünk afelől, hogy a mostani galileai visszautasítás után is vigaszt váltott ki lelkéből a kánaáni asszony látogatása. Mivel magyarázható tehát Jézusnak a pogány asszonnyal való bánásmódja? Először nem szól hozzá egy szót sem. Azután emlékezteti, hogy ő nem tartozik Izrael házához, így nincs joga azokhoz az igényekhez, melyek a zsidókat megilletik. Mikor pedig az asszony így sem hagyja abba a kérést, akkor Jézus hihetetlen nyersen felel neki, amely ma, közel kétezer év múltán is fájdalom érzetét kelti a szívben.
Mit jelent mindez? E szegény asszonynak dicséret, tisztelet és dicsőség, a tanítványoknak pedig soha el nem felejthető tanulság. Jézus, aki tudta, hogy mi van az emberben, jól tudta azt is, hogy mi van e nemes szívű asszony lelkében. És ezt kívánta napvilágra hozni, hogy a tanítványok lássák, továbbá, hogy lássa és csodálja minden tanítvány, nemzedékeken át, és évszázadokon keresztül maradjon példa az emberek előtt. Igaz, hogy rövid időre nagy fájdalmat okozott az asszonynak, biztosan fájt az Neki is, hogy milyen keményen bánt vele. De micsoda veszteség lett volna a világra, ha nem ilyen szigorú hozzá. A Megváltó szíve talán soha nem volt mélyebb rokonszenvvel, bölcsebb és előrelátóbb szeretettel telve, mint mikor ezzel az asszonnyal ilyen keményen beszélt: mutatja ezt a legdicsőbb bizonyságtétel, mely utána következett: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!”
A kánaáni asszony tehát elnyerte méltó jutalmát hitéért, hisz leánya meggyógyult. Története azonban még valamit megértet velünk. A nagy ellentét, amely fennáll a jeruzsálemi vezérek és ez egyszerű asszony között, feltünteti, hogy mi különbség van a testi és a szellemi-lelki Izrael között. Az akkori idők elfogadott szokása alapján Izrael házához, tehát Isten népéhez tartozóknak azokat tartották, kik vér szerint Ábrahámtól származtak. Jézus ezt a felfogást tévesnek minősíti. Most ugyan még nem támadja határozottan, mert ideje nem érkezett el: a templom kárpitját még nem szakítja ketté, de kissé félrebillenti, hogy az igazság sugára előszűrődjék, s előkészítse az utat a jövendő teljes világosság kinyilatkoztatására. Még nem állítja határozottan, hogy ez a kánaáni asszony éppen olyan jó izraelita, mint a született zsidó, sőt azt mondja neki: „Én csak Izrael házának elveszett juhaihoz küldettem, máshoz nem!”(Mt 15,24). Leányát azonban meggyógyítja, s ezzel Jézus azt jelzi, hogy hite alapján ezt a szegény asszonyt is a lelki Izrael elveszett juhaihoz számítja, akinek megmentésére küldetett.
Tanulságos ellentét van a legelső apostol és e névtelen kánaáni asszony között is. Péter vakmerően kiszáll a vízre, de a széltől megrémülve süllyedni kezd. Az erős, bátor férfinek azt mondja Jézus: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Míg ehhez az asszonyhoz így szól: „Asszony, nagy a te hited”. Micsoda buzdítás ez a kicsiny, jelentéktelen névtelen tanítványok számára. Óh, engedd Uram, hogy mi magunk is a Te névtelen tanítványaid lehessünk. †Ámen
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, aki engedelmes voltál mindhalálig: győzz le bennük minden kételkedést és ellenkezést, hogy megtérjünk hitetlenkedésünkből, és ne csak szánkkal tegyünk Rólad bizonyságot, hanem mint a kánaáni asszony higgyünk, és örömmel teljesítsük parancsolataidat.
†Ámen
Énekek: 319 3 340 293
