Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. április 11.

Húsvét után 1. vasárnap

2Kor 4, 10-14

Pesthidegkút, 2021. április 11.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Húsvét után első vasárnapra az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk 2Kor 4,10-14-ben, a következőképpen:

Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. Mivel pedig a hitnek ugyanaz a Lelke van bennünk, ahogyan meg van írva: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és azért szólunk. Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt”.

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Békesség nektek! Feltámadott Urunk szavával köszöntelek titeket, hogy újra elmondhassam a hullámtörő örömhírt: Jézus feltámadt! Jézus él! Ami mindjárt azt is jelenti, hogy Húsvét után nem lehet úgy élni, hogy Jézus nem támadt fel! Húsvét után nem lehet úgy élni, hogy nem vagyunk megváltva! Húsvét után nem lehet úgy élni, hogy bűneink nincsenek megbocsátva! Mert Jézus feltámadt! Mi pedig immár megváltottak vagyunk, akiknek Isten megbocsátotta bűneit, Jézusért!

S íme, amíg Húsvét hétfőn, Jézus, mint az húsvéti hit Teremtője állt előttünk, addig ma, Húsvét után az első vasárnapon, Jézusra, mint az új élet Teremtőjére tekintünk!

Emlékezzünk csak, hogyan is hallottuk János evangéliumának abban a szakaszában, amelyet az oltári igében olvastunk: Húsvét napján, este, a feltámadott Jézus megjelent a tanítványok között. Valószínűleg ugyanabban a helységben, ahol az utolsó vacsorát töltötték együtt. Pedig az ajtók zárva voltak, mert a tanítványok féltek. Jézus szava: békesség nektek!, majd a Szentlélek kiárasztása a tanítványokra, mindent a helyére tett! S itt jelenti ki nekik Jézus: „Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak(Jn 20,23).

Világossá téve ezzel egyfelől azt, hogy a megváltás műve elvégeztetett, vagyis a mi bűneink megbocsáttattak a Krisztusért. Másfelől az Istennel való megbékéltetés szolgálatát, Jézus rábízza a tanítványokra, amelynek alapfeltétele az ember oldaláról a bűnbánat, és a bűnbocsánat hittel való elfogadása. Íme, ez egy új megbízatás a tanítványok számára, akiknek így tehát valóban új életben kell járniuk!

Úgy látszik, hogy a tizenkettő közül, Tamásnak volt szüksége arra, hogy Jézus külön is kijelentse magát neki. Ez ugyanott történt, nyolc nappal később, amikor már Tamás is jelen volt közöttük. Jézus neki mondta ezt a felejthetetlen igét: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek(Jn 20,29). Vagyis, Tamás sem élhet úgy tovább, hogy Jézus nem támadt fel, és bűnei nincsenek megbocsátva!

A tanítványoknak tehát új életben kell járniuk! S itt, most azt kell mondjam, hogy Pál apostol különleges helyet foglal el a tanítványok között. Hiszen ő úgy lett Krisztus feltámadásának rendíthetetlen hirdetője, hogy azelőtt üldözte azokat, akik hittek a Feltámadottban.

Ő maga tesz erről vallomást, az első Korinthusi levél tizenötödik fejezetében. Előbb Krisztus feltámadásának tanúiról beszél, majd önmagára nézve így fogalmaz: „Legutoljára pedig, mint egy torzszülöttnek, megjelent nekem is. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme(1Kor 15,8-10).

Ez a megjelenés, Pál életében – tudjuk – a damaszkuszi úton történt. Azt pedig nem mondhatja senki, hogy Pál élete, a Feltámadottal való találkozás után, nem újult meg! Mert Isten kegyelme végtelen!

Tudjuk, hogy a korinthusiak Pál apostolságát is kérdőre vonták, mert a szolgálatát nem tartották elég erősnek, elragadtatottnak. Hiányoztak nekik a látványos jelek, amelyeket pogány múltjukban nagyra értékeltek.

Itt, a második Korinthusi levél negyedik fejezetének elején, Pál így tesz bizonyságot a megszólítottak előtt: „Ezért tehát, mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatban állunk, nem csüggedünk el, hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt. Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát. Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán(2Kor 4,1-6).

Pál, ezután kezd el arról beszélni, hogy az evangélium drága kincse, cserépedényekben, azaz a mi törékeny testünkben van elrejtve. S teszi ezt azért, hogy az evangélium ama csodálatos erejét, hogy általa megismerjük Isten dicsőségét Krisztus arcán – más szóval: a feltámadott Krisztusba vetett hit megjelenik a szívünkben – semmiképpen se magunknak tulajdonítsuk! Hanem egyedül Istennek!

Ugyanebben a levélben, meg is írja a korinthusiaknak: „Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős(2Kor 12,10).

Szép megfogalmazása ez az alázattal végzett tanítványi szolgálatnak. Mert nem az ő saját ereje, vagy erőssége a fontos, hanem Istené. Amint Pál írja is, közvetlenül az igénk előtt, hogy: „Ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk(2Kor 4,7-8).

Az apostol erőtlensége tehát éppen Isten ereje. Igénk első két versében így fogalmaz: „Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben(2Kor 4,10-11).

Pál többes szám első személyben beszél, de önmagáról szól. Hogy mennyi minden szenvedést, megpróbáltatás kellett elhordoznia életében. Ezzel pedig semmi más nem történt, csak az, amit Jézus előre kijelentett neki Anániás által: „Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért(ApCsel 9,15-16).

Itt, a második Korinthusi levélben, a tizenegyedik fejezetben a következőket sorolja föl Pál: „Többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. Zsidóktól ötször kaptam egy híján negyven botütést, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztaságban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja(2Kor 11,23-28).

Még hallgatni is szörnyű, nem hogy átélni! Pálnak azonban öröme telik ezekben, mert Krisztusért szenved! S az, hogy az apostol mindezeket túlélte, és levelében elmondhatja a korinthusiaknak, éppen az Isten erejét bizonyítja mindenki előtt. Más szóval, Pál törékeny testében, így lett láthatóvá Jézus élete. Az, hogy szinte egész megújult életében, halálos veszedelemben volt az evangélium hirdetése miatt, azt bizonyítja, hogy Jézus feltámadt és él, és vele van szolgáival. Nem hagyja el őket. Megőrzi és megerősíti minden bajban és veszélyben!

Isten csodálatos ereje pedig, szüntelenül élteti is az embert. Ahogyan Jeremiást is a csontjaiba rekesztett tűz. Mert ez az erő nem maradhat hangtalan. Szólnia kell. Hirdetnie kell az evangéliumot, az életújító örömhírt: Jézus feltámadt! Jézus él!

Pál apostol igénk utolsó versében ezt mondja: „Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt(2Kor 4,14). Ez az a hit, amely Pál esetében azon a megtapasztaláson alapszik, hogy a damaszkuszi úton a Feltámadott megállította – tehát ez az a hit, amely az apostolt megtartotta, és új életre indította. S Pál a görög szövegben a „paristhmi” (párisztémi) igét használja, s ez azt jelenti: mellé állít, előállít, bemutat, bebizonyít.

Amikor tehát, az utolsó napon, Krisztus mellett ott fog állni Pál apostol is, akkor már a korinthusiaknak sem lehet kétsége afelől, hogy ő Krisztus igaz apostola volt, és az is marad örökké.

S ezért érdemes nekünk is új életben járni. Ezért jó nekünk is szüntelenül a Krisztust hirdetni, annak ellenére, hogy sokszor lekicsinylést, olykor gúnyos mosolyt kapunk érte, mert Jézusért nekünk is örök életünk van! Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk, aki a halálból az életre keltetted Krisztust, a mi Megváltónkat, hogy új élet teremtője legyen: törd meg bennünk a bűn hatalmát, hogy új teremtés legyünk Krisztusban, és az ő szeretete szorongasson minket, hogy többé ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki értünk meghalt és feltámadt.

                                                            †Ámen

Énekek: 388 5 222 46

You may also like...

Pesthidegkúti Evangélikus Egyházközség