Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. augusztus 23.

Szentháromság után 11. vasárnap

Mt 6, 12.14-15

Pesthidegkút, 2020. augusztus 23.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk a Szentháromság ünnepe után a tizenegyedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Följegyezve találjuk Mt 6,12.14-15-ben, a következőképpen:

És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket(Mt 6,12.14-15).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Mai igénk tehát, Máté evangéliuma szerint, mint ezt bizonyára mindannyian felismertük, a Miatyánk ötödik kérése és a hozzá fűzött kiegészítés.

Bevezetőül mondjuk el, hogy itt találjuk az első „és” kötőszót az Úrtól tanult imádságban. Jézus ezzel összeköti a bűnbocsánatért való kérést az előzővel, a mindennapi kenyérért való esedezéssel. Mintha csak ezt mondaná: a bűnbocsánat ugyanúgy nélkülözhetetlen, mint a napi eledelünk. S amíg a kenyér kérésénél előre tekintünk egy nappal, kérjük a holnapi kenyeret is, addig a bűnbocsánat kérésével visszatekintünk egy napra, és meglátjuk, mennyi vétek és mulasztás terhel minket, amely megbocsátásra vár.

Azután ez az egyetlen kérés a Miatyánkban, amelyhez az evangélista egy kiegészítést tesz hozzá: „Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket(Mt 6,14-15). Ebből világosan kitetszik, hogy a megbocsátásnak két viszonylatban kell élnie: ember és ember között, valamint Isten és ember között.

Ezek után először szóljunk magáról a kérésről, mégpedig úgy, hogy felteszünk néhány kérdést!

1.) Valóban vétkesek vagyunk? A felelet egyértelműen: IGEN! S nem is elsősorban az eredendő bűnre gondolok, amit az Ágostai Hitvallás így fogalmaz: „Ádám bűnbeesése óta a származás természetes rendjében minden ember bűnösen születik Tehát Isten félelme és Istenbe vetett bizalom nélkül, bűnös kívánsággal(ÁH II. cikk).

E hitigazság bizonyságául elég csak arra gondolnunk, hogy Ádám és Éva volt az egyetlen, aki felnőttként jött a világra, értelmük megnyílt a megteremtetésükkor, megismerték Istent, és az Ő színe előtt jártak. Azóta minden ember csecsemőként születik, ismereteink szerint öntudatlanul, Istenről mit sem tudva.

Másodsorban nem a szándékosan elkövetett bűnökre szeretné a irányítani a figyelmünket. Hiszen akarattal megszervezett rablás, gyilkosság, paráznaság, hazugság, szerencsére nem jellemző a Krisztussal járók közösségére. Hanem a mulasztási vétkekre gondolok, amikor valamit nem tettünk meg, elmulasztottuk a segítséget.

Az gondolom, mindenki tudna a saját életéből példát hozni erre! Bíztatok is mindenkit, hogy otthon, a csendes perceiben, gondoljon vissza egy ilyen mulasztásra az életében, amikor nem tett meg valami jót, pedig megtehette volna. És vigye Isten elé, és kérje bűnének bocsánatát!

2.) Szükségünk van-e megbocsátásra? Mivel az előbb azt mondtuk, vétkesek vagyunk, akkor erre a kérdésre is csak „IGEN” lehet a felelet! Igen, szükségünk van a megbocsátásra!

Ne felejtsük, ez a kérés Isten felé hangzik, tehát azt kérjük, hogy Isten bocsássa meg vétkeinket. Két emberi tévedésre kell itt felfigyelnünk, amelyeket már az Ágostai Hitvallás is elítél.

Az egyik szerint mindazok, akik egyszer már megigazultak, nem veszíthetik el többé a Szentlelket, vagyis ebben az életben olyan tökéletességre jutnak, hogy lehetetlen vétkezniük.

A másik emberi tévedés pedig megtagadni a feloldozást a keresztség után bűnbe esettektől még akkor is, ha a bűnbánat útjára léptek.

Hogy mindkét okoskodás hamis, arra nézve Pál apostol a Római levélben ad magyarázatot, éspedig a szelíd és a vad olajfa példájával. Emlékezzünk csak! Pál azt írja, hogy Isten nem kíméli a szelíd olajfa természetes ágait sem. Ha elkövetik a legsúlyosabb vétket és hitetlenségbe esnek, bizony kitöri őket! Másfelől, ha a kitört ágak nem maradnak meg a hitetlenségben, akkor újra beoltatnak. Mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket! (Róm 11,17-24).

Mivel vétkesek vagyunk, szükségünk van tehát a megbocsátásra. S a Római levél idézett szakasza arról biztosít bennünket, hogy Istennek van hatalma bűnöket megbocsátani!

Máté az evangéliumában a következő görög szót használja: „ὀφειλήματα” (ofeilémata), s ez nemcsak vétket, hanem tartozást, adósságot is jelent. Vagyis Istentől azt kérjük, hogy engedje el a mi tartozásainkat, és törölje el az adósságainkat. Adja meg nekünk ezzel az újrakezdés lehetőségét. S Ő ezt meg is teszi, ez a kegyelem!

3.) Legyen a harmadik kérdésünk ez: vannak-e ellenünk vétkezők? Kicsoda ne érezte volna, akárha egyszer is, hogy megbántották? Mégis, akikért ezt a kérdést érdemes feltennünk, nem azok, akik pl. a munkahelyen szándékosan és rendszeresen ártanak nekünk; nem azok, akik az utcán, a közlekedésben, a vásárlásban a mi bosszantásunkban lelik kedvüket. Mert ők nem testvéreink az Úrban! Értük imádkoznunk kell, hogy hitre jussanak!

Hanem azokért kell megkérdeznünk, hogy vannak-e ellenünk vétkezők, aki velünk együtt Krisztussal járnak! Mert róluk nem gondolhatjuk, hogy akarattal vétkeztek ellenünk! Nem süthetjük rájuk a bűn bélyegét, de inkább mindent a javukra kell magyaráznunk! Velük szemben Jézus tanítását kell követnünk: gyűlölni a bűnt, de szeretni a bűnös embert! Mert így tudunk csak szívből megbocsátani a másiknak! És hittestvéreinkért így kell tennünk, hogy megtartassanak! Mert aki nem tud megbocsátani másnak, az Isten ítéletét kívánja reá!

4.) Miért kell megbocsátanunk az ellenünk vétkezőknek? Elsőre kézenfekvőnek látszik Máté kiegészítése, amit felolvastunk: Isten is aszerint cselekszik velünk, hogy mi megbocsátunk-e az embereknek, avagy nem.

Azt azonban mindjárt ki kell mondanunk, hogy nem érdemeljük ki azzal Isten bocsánatát, hogy mi is megbocsátunk az embereknek! Ebből az a téves következtetés fakadhatna, hogy nyugodtan vétkezhetek, mert ha én megbocsátok az ellenem vétkezőnek, akkor Isten is megbocsát nekem.

Újra a Római levélre emlékezhetünk, amely óv a felfuvalkodottságtól: „Ne dicsekedj az ágakkal szemben: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged(Róm 11,18)! Te csak hit által oltattál a szelíd olajfába, ez pedig nem tőled van, hanem a Szentlélek ajándéka. Helyesen, mi azért tudunk megbocsátani a felebarátainknak, mert Isten is megbocsátott nekünk! Vagyis csalhatatlanul Istené a kezdeményezés: a mi bocsánatunk csak az övének visszfénye! Ha mi megbocsátunk, ha mi meg tudunk bocsátani, akkor ezzel is bizonyítjuk, hogy mi Isten bocsánata alatt, sőt belőle élünk!

Válasznak talán ennyi is elég volna a feltett kérdésünkre, de tegyük még hozzá azt, amit Luther Márton előhozott ebből az igéből: „Aki imádkozza a Miatyánknak ezt a kérését, de a valóságban nem tud megbocsátani az ellene vétkezőnek, az az ember, ahelyett hogy kegyelmet nyerne, inkább ítéletet von magára”.

Luther még a következő tanácsot is adja: „Aki pedig úgy érzi, hogy nem tud megbocsátani, könyörögjön kegyelemért, hogy meg tudjon bocsátani”. Hozzáteszem, azért, hogy ne jusson a külső sötétségre, ahol lesz sírás és fogcsikorgatás.

A bevezetésben elmondottuk, hogy az ötödik kéréshez fűzött kiegészítés szerint a megbocsátásnak két síkon kell érvényesülnie: ember és ember között, valamint Isten és ember között. Mondjunk most arra egy-egy példát, amikor emberek között elmaradt, illetve megtörtént a megbocsátás!

Negyvenhat évig élt két testvér ugyanabban a házban amelyet azonban középen egy krétavonal osztott ketté. A testvérek sohasem beszéltek egymással, s a krétavonalat sohasem lépték át. Kertjük is ketté volt választva. Annak termését is ugyanazon a kocsin vitték piacra, de a kocsin is ott volt középen a krétavonás, s az egyik oldalon az egyiknek, a másikon a másiknak az áruja volt. Mikor az egyik testvér haldoklott, a másik akkor sem ment át hozzá, de amikor meghalt, mindenütt felmosta a krétát(Fébé naptár 1941).

Íme a szeretet és a megbocsátás hiánya, még egy krétavonalat sem tudott elmosni, amelyet a harag emelt, de Jézus Krisztus a legerősebb válaszfalat is le tudja dönteni!

Amikor a III. évszázad közepén Karthágóban legjobban dühöngött a keresztyénüldözés, kitört a pestis. A pogányok fejveszetten menekültek és otthagyták betegeiket. Erre Cyprianus püspök keresztülvitte, hogy a keresztyén gyülekezet ottmaradjon. Nagy örömmel ápolták a betegeket, eltemették a halottakat, s végül elűzték a ragályt. Mert megbocsátottak és szerettek. Ellenséget is. Mint Krisztus(Fébé naptár 1941).

Adja Isten, hogy mától teljes szívvel és új hittel tudjuk imádkozni: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.

†Ámen

Imádkozzunk!

Áldott légy, Úr Jézus, hogy kegyelmed nagyobb a mi vétkeinknél. Önmagadat adtad bűneinkért és közbenjársz értünk az Atyánál, ha vétkezünk. Teremts minket újjá kegyelmeddel, hogy igazságban és szeretetben kövessünk téged.

                                                                  †Ámen

Énekek: 96 10 423 293

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük