Veperdi Zoltán virágvasárnapi igehirdetése, 2020. 04. 05.

 †

Virágvasárnap

Jn 12, 12-19

Pesthidegkút, 2020. április 5.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Virágvasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk a Jn 12,12-19-ben, a

következőképpen:

„Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya! Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla. Bizonyságot tett mellette a sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból. Ezért is vonult ki elé a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette. A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!”(Jn 12,12-19).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Virágvasárnap. Megkezdődik a Nagyhét, s benne a világtörténelem legsötétebb napja, Nagypéntek. Amikor a bűnös ember keresztre feszítette az Isten bűntelen Fiát. Nyilvánvaló, hogy ez csak és kizárólag azért történhetett meg, mert Isten megengedte. Sőt! Isten terve volt az, hogy – mert úgy megszerette a világot – egyszülött Fiát adta érte, hogy megváltson minden embert bűntől és örök haláltól. Mert Isten tudta, hogy Jézust fel fogja támasztani a harmadik napon, azaz Húsvét hajnalán! De ma még csak Virágvasárnap van. S a Nagyhét eseményei most indulnak, ahogyan azt János evangéliumából felolvastuk.

Azt gondolom azonban, jó emlékezetünkbe idézni az oltár előtti fölolvasásra rendelt igeszakaszt is, a Filippi levél Krisztus-himnuszát. Mert ez világosan elénk tárja: kicsoda Az, Aki megy a kereszt felé; kicsoda Az, Aki szenvedést, kínhalált vállal értünk: Jézus Krisztus „Aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére”(Fil 2,6-11).

Mert a legnagyobb Az, Aki a legkisebbé lett értünk. Az alázatos Király Az, Aki szamárcsikón érkezik Jeruzsálembe, a szent városba. És Jézus nem áll itt meg. Az emberek közül, bizonyára sokan megpihentek volna élvezni a felemelő pillanatot, a hozsannázó sokaság bódító imádatát. De Jézus tudja, hogy nem az Ő dicsőségéről van szó itt sem, hanem egyedül az Atya Isten dicsőségéről. Talán erre mutat az is, hogy a bevonulása után az első dolga az volt, hogy megtisztítsa a templomot. Mondván: „Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik”, ti pedig rablók barlangjává teszitek”(Mt 21,13).

Nos, igénkben kétszer is szerepel az a megfogalmazás, hogy a sokaság kivonult Jézus elé, a fogadására. A görög szöveg megengedi azt a fordítást is, hogy a sokaság azért ment Jézus elé, hogy találkozzon Vele.

A „kivonulásról” nekem egy gimnazista emlék jut az eszembe. Elsősök voltunk, amikor kivonultunk az Amerikai Nagykövetség elé, a Szabadság térre, tüntetni az éppen akkor zajló, vietnámi háború ellen. Nos, ez a tüntetés úgy jött létre, hogy a budapesti középiskolák első és második évfolyamainak elrendelték, hogy kivonuljanak. De a harmadik és negyedik osztályokat már békén hagyták. Valószínűleg féltek tőlük, hogy már elég nagyok, és esetleg átcsaphatnak egy másik, nem kívánt tüntetésbe. Tehát mi kivonultunk, de egyáltalán nem azért, mert kíváncsiak voltunk az Amerikai Nagykövetségre.

S az igénkben pedig pontosan arról van szó, hogy a sokaság találkozni akart Jézussal! Látni akarta, ki Az, Aki feltámasztotta Lázárt! Nem beszélve arról, hogy az evangélium folytatásában az következik, amikor az ünnepre Jeruzsálembe érkezett néhány görög, azért kereste meg a tanítványokat, mert látni szerették volna Jézust! A sokaság tehát találkozni akart Azzal, Aki azt a hatalmas csodát tette Lázár sírjánál. Amikor pedig meglátták, így kiáltottak fel: „Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, Izráel Királya!”(Jn 12,13).

A sokaság tehát áldottnak mondja Jézust, mert azt tartja Róla, hogy az Úr, azaz Isten nevében jön. Emlékezzünk csak, hogyan szólalt meg Nikodémus, amikor Jézust felkereste: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele”(Jn 3,2).

Azután a sokaság Jézust Izrael Királyának is mondja. Azt gondolom, nem járunk messze az igazságtól, ha azt tartjuk, hogy Jézust királyi Messiásnak mondják. Az volt a várakozásuk ugyanis, hogy a királyi Messiás leveri a megszálló Római Birodalmat, és helyreállítja Izrael régi, Dávid korabeli dicsőségét. Jézus azonban világos jelt ad itt arra, hogy Ő nem ezért jött. Keleten a szamár nemes állatnak számított. A király, amikor harcba indult, akkor lóra ült. Ha pedig békés szándékkal érkezett, akkor szamárra!

Zakariás próféta jövendölése is pontosan erre mutat. Mert amikor ezt mondja: „Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán”(Zak 9,9), akkor azért sem kell félni, és azért lehet nagyon örülni, mert a király békével, szamárcsikón ülve jön.

Az alázatos Király tehát békét akar. Legfőképpen Isten és ember között akarja a békességet helyreállítani! Hogy beteljesítse az Atya akaratát, és véghez vigye a megváltásunkat.

A sokaság mellett ott vannak a farizeusok is. Nevüknek megfelelően elkülönülve, hiszen János úgy jegyezte föl, hogy egymás között beszélgettek. Hogy milyen indulat van bennük, azt már ismerjük jól. Hiszen Lázár feltámasztása után a Nagytanácsban így okoskodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is”(Jn 11,47-48). S ekkor határozták el, hogy megölik Jézust.

Majd arról is tudomást szereztek, hogy Lázár miatt a nép közül is sokan elmentek Betániába, és hittek Jézusban. Ekkor döntöttek úgy a főpapok, hogy Lázárt is megölik.

Jézus pedig, most, virágvasárnapon, íme, ott van a szemük előtt, mégpedig a szamárcsikón békét hozó, alázatos király képében. S reá tekintve ezt mondják: „Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!”(Jn 12,19).

Ez a mondat több érdekességet is hordoz magában. Először is a „látjátok” kifejezés helyén, a görög szövegben a „θεωρεω” (teóreó) ige szerepel. Amely azt jelenti: megszemlél, néz, lát, megfigyel, megvizsgál. Tehát sokkal többet takar annál, hogy csak felületesen rápillantani valamire, valakire. Vagyis a farizeusok azt mondják egymásnak: akárhogy nézitek, vizsgáljátok, figyelitek, meglátjátok, hogy semmit nem tudtok elérni!

A másik érdekesség a mondat folytatásában van. Mert azt tapasztalják a farizeusok, hogy a világ őt, azaz Jézust követi. Tehát a szertartásaikkal, törvényeskedéseikkel, még ha jó szándék is vezette őket, nem tudták elérni, ahogy a nép őket kövesse. Tudjuk, mert Jézus is szóvá tette, voltak a farizeusok között képmutatók is, aki csak kárára voltak az Isten ügyének.

S itt a „követi” ige érdekes számunkra. A görög szövegben az „απερχομαι” (aperhomai) szerepel, mégpedig aorisztosz igealakban, ami egyszer befejezett cselevést jelent. A farizeusok tehát azt mondják Jézusra nézve, hogy a „világ elment őutána”. Íme – szerintük – ezért nincs más választásuk, csakmegölni őt! Persze, ők is beállhattak volna Jézus követői kö-zé! De nem tették. Nemhiába mondta Jézus Jeruzsálemről, hogy nem ismerte fel meglátogatásának idejét.

S végül, természetesen, ott vannak a virágvasárnapi jelenetben a tanítványok is. Nyilván, János is közöttük. Ezért ő maga is tudta, amit le is írt, hogy „Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla”(Jn 12,16).

Mert ők is királyi Messiást vártak. Van, aki Júdás árulását is azzal magyarázza, hogy így akarta kikényszeríteni Jézusból, hogy messiási voltát kijelentse a világnak. Hiszen ha elfogják, és az élete veszélybe kerül, akkor majd muszáj lesz Neki hatalommal föllépni. De Júdás is tévedett. Az alázatos Király békével jön, szamárcsikón ülve!

Csak Jézus megdicsőülése után értették meg a tanítványok, hogy Jézussal az történt meg, amit a próféták megjövendöltek. Kérdés, hogy mire gondol János, amikor Jézus megdicsőülését említi? A feltámadására? Mennybemenetelére? Vagy Pünkösdre?

Talán a Pünkösd lehet a helyes válasz. Jézus, még itt, az utolsó vacsorán, ezt mondta tanítványainak: „A Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek”(Jn 14,26). Majd később ezt is hozzátette: „Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek”(Jn 16,13-14).

Íme, az alázatos Király a dicső Király! S a virágvasárnapi dicsőség, amelyet emberek adtak Neki, semmi ahhoz képest, amit Isten készített számára. Felvitte magához a mennybe, és a jobbjára ültette. Hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon! Mi se legyünk hát kivételek. S igaz, a Nagyhéten, bár megszomorodik a szívünk, de nem feledjük, hogy milyen nagy, megdicsőült Megváltónk van!

†Ámen

Imádkozzunk!

Áldott légy, Urunk Jézusunk, hogy vállaltad értünk a szenvedést, és amikor elérkezett ideje, önként mentél a szent városba, kínos szenvedésed és halálod helyére. Add, hogy ne csak szánkkal magasztaljuk szereteted nagyságát, hanem keresztedet vállalva kövessünk téged.

†Ámen

Énekek: 198 3 209 298