Verasztó Teodóra virágvasárnapi igehirdetése, 2020. 04. 05.

Jn 12,12-19

^„12Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, ¹³pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: „Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!” ¹⁴Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: ¹⁵„Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.” ¹⁶Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla. ¹⁷A sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból, most bizonyságot tett mellette. ¹⁸Elébe is azért vonult ki a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette. ¹⁹A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: „Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!””

Vajon milyen nagyhét, milyen húsvét áll előttünk? Talán szomorúan gondolunk az ünnepekre, mert más lesz, nem az eddig megszokott. A koronavírus nemcsak a hétköznapjainkra van hatással, hanem ünnepeinkre is. Így nem ünnepelhetünk együtt, a gyülekezet közösségében.

A mára kijelölt igeszakaszban ünnepre érkező sokaságról olvasunk. A valóságban pedig üresek a templomok. Nincs most a megszokott nyüzsgés, lelkesedés, nincs hozsannázó tömeg, énekkar, úrvacsora. Ez fájdalmas, kiábrándító.

Jézus most máshogy érkezik, mint ahogy megszoktuk, mint ahogy képzeljük. De fontos meglátnunk, hogy ez nem baj. A lényeg, hogy érkezik. Ahogy az ige hirdeti számunkra: „Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve.”

Jézus jön, érkezik, bár nem a megszokott módon. Bár akkor, az első virágvasárnap sem töltötte be az emberi várakozásokat. Mert szelíden, alázatosan, szamárháton érkezett, nem erővel, hatalommal, felfegyverkezve, és nem a királyi trónra indult, hanem a keresztútra. Így szerzett szabadítást, nem úgy, ahogy elképzelték. A kereszt által szerzett szabadítást, ítélettől megváltást, új életet. Krisztus szamárháton bevonuló király. Ez egy ellentmondásos kép. Segít rajtunk, de nem úgy, ahogy mi képzeljük. Akkoriban is és ma is voltak téves várakozások Jézussal kapcsolatban. Látták csodáit, Lázár feltámasztását és nagy reményeket fűztek hozzá.

A hozsánna eredetileg segélykiáltás volt. A hozsánna kifejezés a 118. zsoltárból származik, és annyit jelent: „segíts meg”, a lombsátor ünnepén énekelte a tömeg mintegy refrénként. Azonban az újszövetségi időkben a kifejezést valószínűleg nem segítségkérésként, hanem dicsőítő kifejezésként értelmezték. A két értelmezés kiegészíti egymást, hiszen Jézus dicsőítése és a várakozás, hogy ő lesz majd a megmentő, a segítő uralkodó, feltehetőleg egyszerre lehetett ott az ünneplő tömeg gondolataiban.

A nép csodát keresett, a jel, a csoda igézetében mentek Jézus elé, amit láttak Lázár feltámasztásakor. Azonban mi is ilyenek vagyunk, sokszor bennünk is téves várakozások vannak. Sokszor csak csodákra vágyunk, kereszt nélkül. Arra vágyunk, hogy az Úr gyors, látványos és eredményes segítséget nyújtson számunkra. Meghallgassa imádságainkat, segítsen bennünket, adjon egészséget, sikert, oldja meg gondjainkat. Szeretjük erőteljesen megtapasztalni Isten hatalmát, szeretünk csodálkozni Isten nagyságán. Szeretjük dicsérni Őt. Szánkkal magasztaljuk hatalmának, szeretetének nagyságát, és a magasztalás közben hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy Jézus hogyan is érte el a dicsőséget, hogy ennek útja az Ő szenvedése és kereszthalála volt. A szenvedéssel gyakran nem tudunk mit kezdeni, elriaszt, megtántorít minket hitünkben. Szenvedéseinkben elcsüggedünk, megbotránkozunk, már-már kétségbe vonjuk Jézus hatalmát. Nemhogy nem látjuk meg szenvedéseinkben az Ő hatalmát, hanem úgy érezzük, hogy elhagyott minket. Jézus azonban nem úgy segít rajtunk, ahogy elképzeljük. Mi arra várunk, hogy kiemeljen a nyomorúságunkból, de Ő lejött hozzánk a mélységbe. Jézus közel jött hozzánk. Jézus a létezés magasságából az élet, sőt a halál mélységébe szállt alá. Ahogyan az oltári igében ezt gyönyörűen kifejezi a Filippi levél Krisztus himnusza. Megalázta magát, szolgai formát vett fel, megüresítette magát. Jézus sorsközösséget vállalt velünk, emberekkel. Jézus alacsonnyá tette magát értünk, hogy beférhessen embervilágunk ajtaján. Megjárta a poklot mélységét is értünk, önként. Nem kiemel minket a szenvedésből, hanem belép a szenvedéseinkbe, velünk van a mélységekben. Jézus megalázta magát, és Isten pedig felmagasztalta mindenek fölé. Jézus, aki egykor a körülmények áldozatának látszott, kiszolgáltatottan szenvedett, most Isten trónusának jobbján ül. A dicsőségbe vezet a kereszt útja, a megalázás után felmagasztalás következik, a mélység után magasság. Ez ad erőt a mélységekben, szenvedésekben, különösen mostanság.

Vajon elfogadjuk-e, amikor Jézus nem váradalmaink szerint cselekszik? Amikor Jézus megy a maga útján, de ez az út egészen más, mint amit mi gondolunk, elterveztünk. Nyitottak vagyunk-e arra, hogy új utakon vezessen minket? Az idei ünnepen új utak, új lehetőségek nyílnak. Semmi sem a régi, semmi sem a megszokott. Sem a hétköznapok, sem az ünnepek. Bár zárva a templomok, de ez nem jelent akadályt Jézus számára. Bár zárva vannak a templomok, de a szívünk templommá lehet, és kész Jézus betérni, ha kinyitjuk az ajtót.

Most ebben a helyzetben csodákat élhetünk át. Bár nem a megszokott módon, de hangzik az ige, közösséget teremt, és a technika segítségével több embert érhetünk el az örömhírrel, mint eddig fizikailag. A krízisben sok áldás, lehetőség is rejlik. Most sem kell lelki táplálék nélkül maradni. A Szentlélek munkálkodik. A szél arra fúj, amerre akar. Semmiféle fizikai akadály nem tudja megakadályozni működését.

Milyen húsvét előtt állunk? Nagyon hasonlít a mostani helyzet a tanítványok első húsvétjára. Ők is félve, bezárkózva voltak, amikor Jézus megjelent. Az Ő győzelmét nem tudja elvenni semmi fizikai akadály. Ahogyan írja János evangéliuma:

„bár a félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, és megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség néktek!” (Jn 20,19).

Bár nincs ünneplő tömeg, nem a szokványos lesz az idei ünnep, de a lényeg nem változik: Jézus ott van középen!

Velünk van most is ebben a nem mindennapi helyzetben, és képes eloszlatni félelmeinket, szorongásainkat, aggodalmainkat. Ő a lényeg, nem az ünneplő tömeg. Hiszen tömegben is érezhetjük magunkat egyedül, magányosnak, elhagyatottnak. Ez nem attól függ, mekkora tömeg vesz minket körül, hány ember. A lényeg, hogy Jézus velünk van. Nemcsak bevonul az életünkben, hanem velünk marad örökké. Ennek tudatában lehet igazán boldog, áldott ünnepünk.