Szilák-Túri Krisztina igehirdetése 2020. 03. 29.

Kedves Testvérek!

Nagy örömünkre Szilák-Túri Krisztina, a Fébé Evangélikus Szeretetszolgálat intézményi lelkésze is megküldte igehirdetését.

¹⁹Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, ²⁰azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; ²¹és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: ²²járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, ²³a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett. ²⁴Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. ²⁵Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.

Zsidókhoz írt levél 10,19-25

A kereszténység közösség volta a mindenkori egyházi gyakorlatunk fontos eleme. Az első gyülekezetek meghatározója volt és lehetett az a tény, hogy az evangélium körül fizikálisan is találkozhatott a Krisztus népe. Ott voltak és lehettek, Isten jelenlétében együtt. Ez a mi tapasztalatunk is. A hitéletünk sokszor ahhoz a szakrális térhez kapcsolódik, ahol mindezt megélhettük. A templomunkhoz, a gyülekezeti termünkhöz.

Ma Judica – az ítélet vasárnapján talán többünknek válik fájóvá minden elmulasztott találkozás, amikor objektív okok nem akadályozták azt, hogy abban a különleges szakrális térben, a templomban együtt legyünk, és mégsem mentünk el. Az „áron is megvegyétek az alkalmakat” (Ef 5,16) bibliai intés új értelmezési rendszerbe került ezekben a hetekben.

De sok minden más is új értelmezési rendszerbe került. Hirtelen központi témává váltak olyan eddig természetesnek vett körülmények, lehetőségek, amelyeket a mai nézőpontunkból tekintve, most már látjuk, nem értékeltünk eléggé.

A bűnbánat idején, az újonnan felfedezett tények súlya alatt azonban más is kiviláglik. A Zsidókhoz írt levél szerzője több iránymutató és erőt adó tényre hívja fel a figyelmet. Ott és akkor is egy súlyos helyzet terhe alatt élt a Krisztus népe. Üldöztetés, szenvedés, létbizonytalanság volt a mindennapi tapasztalatuk. Ennek egy része számunkra sem ismeretlen. Milyen útmutatást kaphatunk Isten igéjéből jelen körülményeink között? Három dologra érdemes ma nekünk is fókuszálni.

1. Teljes bizalom

Ha manapság a templom épületére gondolunk sokféle stílus, alaprajz, díszítettség vagy épp puritánság képe jelenik meg lelki szemeink előtt. A klasszikus templomterek mellett, egészen modern, tágas, világos variálható terű épületeket is ismerünk. Az Ószövetség népe, de sokáig még az első gyülekezetek tagjai előtt is, a templom terei kapcsán a szent sátor, majd később a jeruzsálemi templom rendszere jelent meg. A Szentek szentjével – a hellyel, amely Isten legteljesebb jelenlétének szimbóluma, mi több megtapasztalható helyszíne is volt. De Isten ilyen közelségének megtapasztalása csak a főpap számára volt lehetséges. Számára is, csak évente egyszer. Ide ment be a főpap az Engesztelés napján, hogy áldozatot mutasson be népéért. Senki más nem tehette meg ezt – és évről évre neki is újra meg kellett tennie. Belépett a kárpit mögé, amely elválasztotta Isten népét attól a különleges és tökéletes isteni jelenléttől, aminek szentségét és tökéletességét ki sem bírta volna. Áldozatot mutatott be, népe és önmaga bűnért.

Mert az embert nem a kárpit, hanem bűnének valósága választja el Isten tökéletes szentségétől. És a mindenkori ember a lelke mélyén ma is érzi ezt, még akkor is, ha nem tudja megfogalmazni, szavakba önteni.

Az ősi sátor, majd a Jeruzsálemi templom szent helyén, az elválasztó kárpit volt hivatott szimbolizálni, az ember bűnös volta és Isten szentsége közötti áthatolhatatlanságot. Isten maga döntött úgy, hogy cselekszik és bűnbocsánata örök helyévé teszi, nem a templomot, nem is a Szentek szentjét – hanem a Golgota keresztjét. Azon a napon, Nagypénteken, a keresztrefeszítés napján valóságosan, de szimbolikus üzenetet is hordozva, ketté hasadt a kárpit – Jézus teste és vére megnyitotta az utat, a lehetőséget az élet felé. Nem volt szükség újabb és újabb áldozatra. Isten és ember egymásra találása Benne valósággá vált.

Ilyen főpapunk van „Isten háza felett”, hangzik az alapigében. Milyen fontos ma nekünk meghallani ezt – Isten háza felett. Mert azt mind tudjuk, hogy a templomunk több, mint egy épület, ahol Isten igéje körül találkozunk, ahol imádkozunk és énekelünk, ahol a szentségek „kiszolgálása” történik. Jézus ott van mindezekben és ott van mindezek felett. Ura az egyháznak és Úr az egyházban. Az egyház pedig a Krisztus teste – olyan emberek lelki közössége, akik őt vallják Uruknak, benne bíznak, tanításán tájékozódnak. Ha fizikálisan most nem is gyülekezhetünk egy templomtérbe, de odagyülekezhetünk Jézus köré. A vele való közösséget mind megélhetjük, ha őszinte bennünk a szándék.

Teljes bizalommal elé lehet állni, és ahol ezt megtesszük, ott az istentisztelet. A kifejezés, amit az apostol használ, onnan ered, hogy egy olyan állampolgárnak, aki polgárjoggal rendelkezett meg lehetett szólalnia hivatalos helyeken. Mondhatni, „komolyan vették őt” – mert szabad polgár volt, jogokkal és szavai kellő súllyal estek a latba. Isten előtt mi is azért szólhatunk – teljes bizalommal – , egyáltalán azért lehetünk vele közösségben, mert Jézusért Isten gyermekei vagyunk. A bizalom Jézusnak szól. Mégis, átélhetjük ennek a csodáját. Atyánk lett az Isten – ahogyan énekeljük jól ismert énekünk szavaival.

Igaz szív, teljes hit, megtisztulás. Mindezeket nem tudjuk létrehozni önmagunkban, de legmélyebb vágyunk mégis ez. A mai nap egyik erősítő üzenete, hogy az a Jézus, aki Úr az egyházban és az egyház fölött kész megadni nekünk mindezeket. Ha bizalommal kérjük őt, a hely ahol vagyunk templommá lesz, a találkozás, a megújulás és a lelki megerősödés helyszínévé.

2. A reménység hitvallása

A Zsidókhoz írt levél maga egy igehirdetés. A hit alapjainak megfogalmazása után fontosnak tartja a szerző, hogy a hit megélésének gyakorlati lehetőségeiről is konkrétan beszéljen. A kitartás és a hűség különleges hangsúlyt kap. De hogyan lehetünk a hitünkben kitartóak és hűségesek egy próbákkal terhelt időben?

Néhány hete olyan eseményeket tapasztalunk magunk körül, amelyekre még nem volt példa. Járatlan ösvényeket kell kitaposni, és sok a kiszámíthatatlan elem és a bizonytalanság. Mi lehet ma számunkra a reménység hitvallása?

Két irányba mutat a mai üzenet : Az egyik, hogy szükség van a kitartó elszántságunkra a hitünk gyakorlásában is. Megtehetjük, hogy napi rutinunkba még inkább beillesztjük az igeolvasást, az imádságot, akár énekeink éneklését is. Tudatosan több időt tölthetünk Isten közelében, hogy gondolatainkat ne az aggodalmaink és a lelki békénket feldúló hírek özöne uralja le. Örömteli tapasztalat, még a nehézségek ellenére is, hogy mennyi igehirdetés hallgatható vagy olvasható a különböző fórumokon, akár televízióban, rádióban, vagy az interneten.

 A másik irány éppen azoknak az életeseményeinknek a felidézése amikor más körülmények között, de megtapasztaltuk Isten cselekvését az életünkben. Ezeket a megéléseinket érdemes újra átgondolni és hálát adni értük. Hány magasságon és mélységen vezetett át minket Isten gondviselő szeretete. Hűségéről személyesen is meggyőződhettünk, Jézusban egészen konkréttá lett számunkra. Komolyan vehetjük hűségét. Ő nem változik. Nála semmilyen körülmény nem nagyobb. Ahogy igénk fogalmaz: ; mert hű az, aki ígéretet tett.

3. A közösség lényege

A hitvalláshoz az is hozzá tartozik, hogy az Isten szeretetére alapozó közösségeknek az az egyik ismérve, hogy a tagok buzdítják egymást. Nem a bizonytalanságot, az indulatot és a félelmet erősítik föl egymás lelkében, hanem a reménységet.

Igénkben megjelenik a hit remény szeretet hármassága, ahogyan Pál apostol mindannyiunk által jól ismert Szeretet-himnuszában is. A keresztény közösség ereje éppen abban van, hogy nem csak a saját szeretetére hagyatkozik, amikor szeretetről beszél, hanem a végtelen szeretet forrására.

Ez a szeretet pedig végtelenül kreatív. Megtalálja a módját, hogy hogyan hirdesse az evangéliumot és hogyan élje meg a közösséget akkor is, amikor nehezített a pálya. De megtalálja annak is a módját, hogy erősítse a testvért, a családtagot, a felebarátot és hogyan vigasztaljon a veszteségek között.

Egy történet szerint: Al-Hakim kalifa, Egyiptom uralkodója (996-1021) elrendelte, hogy 9 évre zárjanak be minden templomot. Egy napon végigment a keresztények egyik utcáján. Minden házból azt hallotta, hogy imádkoznak és Istent dicsőítik. Azonnal megparancsolta: „Nyissátok ki a templomokat, és hagyjátok imádkozni a keresztényeket. Be akartam zárni minden utcában egy templomot, de most látom, hogy ezzel minden házban megnyitottam egyet.

Milyen nagy változást hozna ebben a világban, ha mi keresztények úgy élnénk meg ezt a különösen nehéz böjti időszakot, hogy a házaink templomokká válnának. Ha megtapasztalnánk újra az Isten gyermekeinek a szabadságát, az atyai házba való visszatérésre, a kitartó hitvallásra, a kreatív szeret gyakorlására és Jézus lenne mindezek felett.

Ámen.

Imádkozzunk!

Úr Jézus, érezzük, hogy mennyire rászorulunk a Te kegyelmedre és közelségedre. Annyi minden megítél, aggaszt és nyugtalanít. Vágyunk a békességre, amit csak te adhatsz. Hisszük, hogy te vagy az út az Atyához és benned van bűneink bocsánata. Könyörülj rajtunk, hogy megerősödjünk és megújuljunk a hitben. Láttasd meg velünk a te szereteted által, hogy mit tehetünk egymásért ezekben a nehéz időkben. Add, hogy tudjuk vigasztalni, buzdítani és imádságban hordozni egymást. A Te nagy nevedért kérünk! Ámen.