Veperdi Zoltán igehirdetése 2023. január 22.

†

Vízkereszt után 3. vasárnap

Lk 9, 51-56

Pesthidegkút 2023. január 22.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, melyet anyaszentegyházunk Vízkereszt után harmadik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Lk 9,51-56-ban, a következőképpen:

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Csodálatos érzés ezen a napon elkezdeni az igehirdetést. Hiszen Vízkereszt után a harmadik vasárnap, az Isten dicsősége és az Isten akarata után, most a legszebb mondanivalót kapjuk. Mert ma az Isten szeretetéről kell szólnunk! A boldog Isten örök, felfoghatatlan, és változhatatlan szeretetéről.

S mindjárt az elején hadd ismételjem meg, a már ma is hallott, de megunhatatlan kijelentést: Isten úgy megszerette, és szereti ma is a világot, hogy az ő egyszülött Fiát, Jézus Krisztust adta érte, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!

Az Isten szeretetének csodálatos voltát Charles Spurgeon két gondolatával szeretném érzékeltetni. Az első: „Krisztus szeretetének egy grammja többet ér, mint a világ hízelgésének egy mázsája.” S a második: „Egyedül Isten ismeri Isten szeretetét, mely részünkre fia halála által lett nyilvánvaló.”

Nos, végtelen örömmel kell eltöltsön mindnyájunkat, hogy a boldog Istennek ez a csodálatos szeretete Jézus Krisztusban örökre a miénk. Ingyen. Nekünk csak élnünk kell belőle, élnünk kell vele!

Észre vehette bárki, hogy az elmúlt három vasárnapon, az oltári igénk a Római levélből volt előttünk, s mindig a megelőző szakasz folytatása. Ezek pedig kivétel nélkül, az adott vasárnap mondanivalójához illeszkedtek. Így van ez ma is!

Ezért egy mondatot szeretnék most idehozni a mai szakaszból, ez pedig a következő: „Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben”(Róm 12,18).

Mert ez a mondat, nekem magamnak is, sokszor adott igaz megbékélést. Hiszen élhetünk mi az Isten szeretetével, fordulhatunk szívünk szerint a legnagyobb jóindulattal bárkihez, ha a másik ember nem bízik bennünk, vagy nincs meg benne az Isten szeretete. Akkor sohasem lesz igazán békesség közöttünk. Ezen változtatni mi nem tudunk. Legfeljebb imádkozhatunk érte. Ez az, ami tőlünk telik. S ha megtettük, akkor megnyugodhat a lelkünk! A többit meg bízzuk az Istenre!

S talán még az oltári ige utolsó mondatát érdemes feleleveníteni: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat”(Róm 12,21).

Hiszen aki Isten szeretetéből él, nem tesz szándékosan semmi rosszat. Jó fa nem terem rossz gyümölcsöt. Csak jót. Csak szeret, mint a boldog Isten.

De forduljunk immár a mai igénk felé! Mindjárt az első versben ezt olvastuk: „Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe”(Lk 9,51).

A görög szövegben az „arc” kifejezés is szerepel. Azt lehetne mondani tehát, hogy Jézus a Jeruzsálembe való menetel felé fordította az arcát. Vagyis nem fordított hátat a reá váró szenvedésnek. Sőt, szembe nézett vele! Hogyan is mondja a filippii levél Krisztus-himnusza: „Engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”(Fil 2,8).

Mert Isten szeretete vezette. Egyenesen ment a szenvedés felé, hogy bizonyságot tegyen a boldog Isten örök szeretetéről! Ezért kapta Istentől az „ÚR” nevet, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon.

Nos, hiába ragyogott Jézus fölött az Isten dicsősége, és hiába élte elénk Isten felfoghatatlan szeretetét, az előtte lévő samáriai faluban mégsem fogadták be. Mert Jeruzsálembe akart menni.

Tudjuk, hogy az északi országrészt, Izraelt, Krisztus előtt 722-ben Asszíria elfoglalta, a lakosságot elhurcolta, és helyükre idegeneket telepített be. Az így létrejött keverék népből lettek a samaritánusok. A babiloni fogságból hazatért zsidók nem tekintették igazi izraelitáknak, és lenézték őket. Ebből adódott, hogy a két népcsoport rossz szemmel nézett egymásra.

Nos, Jézus hiába közelít a samáriai faluhoz a boldog Isten végtelen szeretetével, nem fogadják be. Mert tudják, hogy zsidó, és tudják, hogy Jeruzsálembe akar menni. Jézus mindent megtett, hogy békesség legyen közöttük, de a samáriaiak nem akarták! Még látni sem kívánták Jézust, az előre kiküldött követek által üzentek neki.

Tanítványai közül ekkor a Zebedeus fiak, Jakab és János, különös ötlettel álltak elő. Ezt kérdezték Jézustól: „Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket!?”(Lk 9,54).

A Károli fordításban volt itt egy utalás Illés prófétára. A Királyok második könyve jegyezte fel, hogy amikor Ahazjá király megbetegedett, követeit Ekrón istenéhez, Baalzebúbhoz indította megkérdezni, hogy meggyógyul-e a betegségből? Az ÚR ekkor elküldte Illést, hogy a követeket megállítsa ezzel a kérdéssel: „Talán nincs Isten Izráelben, hogy ti Baalzebúbot, Ekrón istenét mentek megkérdezni?”(1Kir 1,3).

S a próféta azt a jövendölést küldte a királynak, hogy ezért a bűnéért, hogy nem Istenhez fordult, meg fog halni. Ezek után Ahazjá Illés prófétához küldte egyik parancsnokát ötven emberrel, hogy Illést a király elé vigyék. Neki mondta ezt a próféta: „Ha én az Isten embere vagyok, csapjon le tűz az égből, és emésszen meg téged ötven embereddel együtt!”(1Kir 1,10). És megtörtént.

Nos, a tanítványok előtt jól ismert volt Illés alakja. Keresztelő Jánosban is egyesek Illést látták visszajönni. Jakab és János tehát, esetleg az égből leszálló tűzzel gondolták megmutatni a samáriaiaknak, hogy az Isten Fiát utasítják el.

Jézus, természetesen, ezt a javaslatot nem fogadta el. Hiszen Ő a boldog Isten felfoghatatlan szeretetét hozta. Először tehát megdorgálta Jakabot és Jánost, ezekkel a szavakkal: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek”(Lk 9,55).

Megdöbbentő mondat. Pál apostol gyötrődése jut eszembe, amikor a Római levélben ezt mondja: „Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszra van lehetőségem. Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?(Róm 7,21-24).

S ez a harc a bűnbeesés óta folyik, amelyből az ember a saját erejéből nem tud megszabadulni. Még Jakab és János sem, akik Jézussal jártak, és a saját szemükkel látták Isten nagy szeretetének gyógyító, életújító erejét. A szeretet nem erővel akarja elérni a célját, hanem szelídséggel.

Vizsgálja meg tehát magát mindenki, velem az élen, hányszor próbálta az alázat helyett erővel véghezvinni az akaratát! Esetleg még azzal is súlyosbítva a dolgot, hogy a saját akaratát Isten akarataként állította be, amelynek muszáj célba érnie!

Vegyünk példát inkább Jézusról. Az isteni Szeretet így felelt a tanítványoknak: „Az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse”(Lk 9,56).

Jézus soha senkinek nem vette el a földi életét. Sőt! Feltámasztotta Lázárt, a naini ifjút, Jairus leányát. Az Isten megbocsátó szeretetéhez nem illik, hogy a samáriai falu lakosaitól, földi életük elvételével elzárja a megtérés lehetőségét.

Mert Jézus nem csak a földi életben gondolkozik, hanem az örök életben is. Hiszen éppen most meg Jeruzsálembe, hogy a kereszten bevégezze a megváltásunkat. Hogy aki hisz Őbenne, aki elfogadja Őt személyes Megváltójának, aki hiszi, hogy Isten Jézusért megbocsátja minden bűnünket, annak Ő örök életet akar adni!

Íme, ez a csodálatos Jézus válaszában, hogy amikor az emberek életének megmentéséről beszél, akkor egyáltalán nem csak a földi életről van szó. Hanem az örök életről is! Mert Jézus megváltotta az ember életét, hogy üdvözülhessen, azaz eljusson az örök életre!

Végül Lukács, egy szembetűnően egyszerű mondattal zárja le az elbeszélést: „Azután elmentek egy másik faluba”(Lk 9,56).

Azt nem tudjuk, hogy Jakab és János vajon duzzogtak-e még magukban, hogy tervük nem valósult meg. Remélem, hogy nem! Sokkal fontosabb látni, hogy Jézus, aki az Isten szeretetével járt közöttünk, kérésük nélkül is megbocsátott a samáriaiaknak! Pedig Jézusnak valóban lett volna hatalma tüzet bocsátani rájuk! De nem tette! Mert akkor örökre elvesztek volna. Márpedig a boldog Isten nem kívánja a bűnös halálát. Hanem azt akarja, hogy megtérjen és örökké éljen! Jézus tehát, mintha mi sem történt volna, elment egy másik faluba. Ahol bizonyára be is fogadták!

Mert hiszen „A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik”(1Kor 13,4-8).

Szeretett Testvérek! Ez az Isten szeretete. S ilyen legyen a miénk is. Éljünk belőle, éljünk vele, hogy örök életünk legyen!

                                                                  †Ámen

Imádkozzunk:

Mennyei Atyánk, akinek megtartó és üdvözítő szeretete megjelent Jézus Krisztusban: add, hogy kövessük az ő példáját, és a te gyermekeidként tudjuk szeretni egymást, hogy ne maradjunk a halálban, hanem általmenjünk a halálból az életre, az ő szeretetéért.

                                                                  †Ámen

Énekek: 384 2 277 312 12