Veperdi Zoltán igehirdetése, 2022. augusztus 21.
†
Szentháromság ünnepe után tizedik vasárnap
Jn 9, 24-38
Pesthidegkút, Lelkészotthon, 2022. augusztus 21.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után tizedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Jn 9,24-38-ban a következőképpen:
„Odahívták tehát másodszor is azt az embert, aki nemrég még vak volt, és ezt mondták neki: Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös. Ő így válaszolt: Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok. Ekkor megkérdezték tőle: Mit tett veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet? Ő így válaszolt: Megmondtam már nektek, de nem hallgattatok rám. Miért akarjátok ismét hallani? Talán ti is a tanítványai akartok lenni? Megszidták, és ezt mondták: Te vagy az ő tanítványa, mi Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de erről azt sem tudjuk, honnan való. Az ember így válaszolt nekik: Ebben az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk, hogy Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja. Örök idők óta nem hallott olyat senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét. Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni. Erre így feleltek neki: Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket? És kiközösítették.
Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: Hiszel te az Emberfiában? Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? Jézus így felelt neki: Látod őt, és ő az, aki veled beszél. Erre az így szólt: Hiszek, Uram. És leborulva imádta őt.” (Jn 9, 24-38)
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Lassan az egyházi esztendő második felének derekánál járunk. Fő mondanivalónk pedig változatlanul az, hogy Isten hív minket, és nekünk felelnünk kell az Ő hívására. S ebben a sorban, a mai vasárnap mondanivalója ez: „Hit által igazulunk meg!”
Nos, ez a mondat első hallásra nem tűnik hívásnak. Nem kell azonban sokat töprengenünk ahhoz, hogy belássuk: Isten arra hív minket, hogy legyünk igazzá Őelőtte! Emlékszünk Pál apostolnak erre a kijelentésére is: „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére”(1Tim 2,4).
Mert ez lényegében egy hívás! Isten azt akarja, hogy eljussunk Őhozzá, az örök életre! Isten tehát hív minket bűnbánatra, hív megtérésre, hív az örök életre. Mert szeret. Ahhoz azonban, hogy az örök élet a miénk legyen, nekünk meg kell igazulnunk. Azaz, igazzá kell lennünk Isten előtt.
Pál apostol, amikor a megigazulásról beszél, például a Római levélben: „Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által”(Róm 5,1), akkor a görög „dikaiow” igét használja. Amely arra mutat, hogy nekünk törvényhűnek, Isten parancsolatait megtartónak, más szóval bűntelennek kell lennünk! S itt lehet a mi feleletünk Isten hívására, hogy megtartjuk parancsolatait, és feltétel nélkül bízunk benne!
Mi pedig tudjuk azt is, hogy a saját erőnkből sohasem leszünk bűntelenek, vagyis igazak, a tökéletes Isten előtt. Mert ez egyedül a feltámadott, élő Jézus Krisztusba vetett hit által lehetséges! Hiszen Jézus maga mondja János evangéliumában: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam”(Jn 14,6).
S íme, az előttünk lévő igék, pontosan a hitről szólnak. Az oltár előtt, Mózes második könyvéből olvastunk, mégpedig a Tízparancsolat kijelentésének történetéből. Mózes tehát átadta a népnek mindazokat az igéket, amelyeket rábízott az ÚR. Ekkor következett a nép válasza: „Megtesszük mindazt, amit az ÚR mondott”(2Móz 19,8).
Ez a hit szava. Ráadásul, szó szerint úgy írja Mózes második könyve, hogy „Az egész nép egy akarattal felelte”(2Móz 19,8). Sajnos tudjuk azt is, hogy nem sokáig sikerült ezt az ígéretet megtartani! Isten újra magához hívta a hegyre Mózest, hogy átadja neki a két kőtáblát. A negyven nap alatt azonban a nép elbizonytalanodott, és rávette Áront az aranyborjú elkészítésére. Ugyanaz a nép akkor ezt mondta az bálványra: „Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból”(2Móz 32,4).
Természetesen, ebben a történetben, még csak az Atyába vetett hitről lehet szó. Isten azoban ekkor is tudta, hogy milyen esendő az ember; és tudta, hogy el fogja küldeni a Megváltót, amikor elérkezik annak az ideje. S Augustus császár idejében megszületett Jézus a júdeai Betlehemben.
Így érkezünk el tehát az igehirdetésünk alapigéjéhez, a vakon született ember meggyógyításához, János evangéliumában.
Jó tudnunk, hogy a történet kezdetén, Jézus a templomban tanított. S azért a kijelentéséért, hogy „Bizony, bizony, mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok”(Jn 8,58), a zsidók meg akarták kövezni Őt. S amikor Jézus tovább ment, akkor látta meg a születése óta vak embert, és adta vissza a látását, mégpedig szombatnapon.
Azt gondolom, nem hallgathatok arról, hogy hogyan is indult ez a gyógyítási csoda. Ugyanis a tanítványok ezt kérdezték Jézustól, a vakon született emberre nézve: „Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született?”(Jn 9,2). Mert a kérdés mögött az úgynevezett viszonzás-megfizetés teológia elve rejtőzik. Mi szerint ha valaki egészséges, gazdag, jól megy a sora, akkor az azért ilyen, mert Isten az igazságáért megjutalmazza. Ha pedig valaki beteg, szegény nyomorult, akkor az azért ilyen, mert bűnös, s az állapota Isten büntetése rajta.
Ezt a kérdéskört teszi helyre Jób könyve. Hiszen Jób „Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat”(Jób 1,1). Isten mégis – a sátán provokálására – betegséget engedett meg az életében.
Ismerjük Jób hozzáállását is: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna”(Jób 2,10). Mert hitt az Atyában.
S Jób végül eljut erre a következtetésre: „Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál… Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban”(Jób 42,2.6).
Nos, a farizeusok, ebben a szellemben bűnösnek tartották a vakon született embert. Hallottuk is a párbeszédükben, amikor így beszéltek hozzá: „Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket?”(Jn 9,34). És – mint bűnöst – kiközösítették, kidobták a gyülekezetből. Miközben saját magukat – természetesen – igaznak tartották.
A farizeusok vétke, hogy Jézust is bűnösnek mondták. Ilyeneket mondtak róla: „Nem Istentől való ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot”(Jn 9,16). Vagy ezt: „Hogyan tehetne bűnös ember ilyen jeleket?”(Jn 9,16). Majd ezt is kijelentették: „Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös”(Jn 9,24). Mert nem hittek az Atyaisten egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak a nevében!
Ezzel szemben állt a születése óta vak, de immár meggyógyított ember. Eleddig olvasni sem tudott, ami bizonyos értelemben gátat vetett ismeretei gyarapításának. Mégis olyan nagyszerűen tett bizonyságot a farizeusok előtt, amelyet érdemes még egyszer elolvasni. Így szólt: „Ebben az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk, hogy Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja. Örök idők óta nem hallott olyat senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét. Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni”(Jn 9,30-33).
Mert ugyanúgy, mint az apostoloknak, vagy Pál apostolnak, és sokan másoknak, olyan Krisztus-élménye volt, amely nem szorult semmilyen magyarázatra, igazolásra!
Így érkezünk el igénk csúcspontjára, amely Jézus és a meggyógyított vak párbeszéde. Idézzük is emlékezetünkbe: „Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: Hiszel te az Emberfiában? Ő így válaszolt: Ki az, Uram, hogy higgyek benne? Jézus így felelt neki: Látod őt, és ő az, aki veled beszél. Erre az így szólt: Hiszek, Uram. És leborulva imádta őt”(Jn 9,35-38).
Óh, boldog ember! Aki testben odaborulhatott a testben jelen lévő Megváltója és Meggyógyítója lába elé! És megvallhatta neki a hitét. Mely szerint Urának mondta Jézust, az Atyaisten egyszülött Fiát.
Azt gondolom, nem járunk messze az igazságtól, ha azt tartjuk, hogy a meggyógyított vak, ebben a pillanatban nyerte el az örök életet! Mert hit által megigazult!
Nos, szeretett Testvérek. Mi most abban az üdvtörténeti korszakban élünk, amikor Jézus Krisztus a Szentlélek által van közöttünk. Testi szemünkkel nem láthatjuk Őt, de jelenlétéről lelki szemeink által nap mint nap meggyőződhetünk. És testben várjuk az Ő visszajövetelét. Azt gondolom, hogy mi itt a templomban, és odahaza a képernyők előtt, de bárhol a világon, ahol emberek összegyűlnek az istentiszteleten, és elmondják az Apostoli Hitvallást, bizonyságot teszünk a hitünkről. Arról a hitről, hogy mi Jézus Krisztust valljuk Urunknak és Megváltónknak. Mert mi is az Ő vére által akarunk megtisztulni bűneinktől, és az Őbenne való hitünk által akarunk megigazulni, hogy elnyerhessük az örök életet.
Charles Spurgeon-nek van egy szép mondása, miszerint „A hit lerántja a megpróbáltatás arcáról a fekete álarcot, és angyalt fedez fel alatta”. Tegnap volt államalapításunk ünnepe. Ezeréves hazánk történelmében, voltak, vannak és lesznek is megpróbáltatások. S talán mindannyian elmondhatjuk, hogy egyéni életünk sem volt mindig mentes nehézségektől, betegségektől, próbatételektől. De soha, de soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a megpróbáltatások fekete álarca alatt mindig ott van Jézus angyalarca! Mi tehát szüntelenül Őt kövessük, Benne higgyünk, mert akkor örök életünk van!
†Ámen
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, aki szánakozol emberi nyomorúságunkon, és bánkódol szívünk hitetlenségén: láttasd meg velünk életújító erődet, és győzz meg minket Szentlelkeddel, hogy élő reménységgel higgyünk tebenned, és veled éljünk most és mindörökké.
†Ámen
Énekek: 322 9 460 312 11
