Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. június 14.

 Szentháromság ünnepe után első vasárnap

Ez 2, 1-8a

Pesthidegkút, 2020. június 14.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után az első vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Ezékiel 2,1-8a-ban a következőképpen:

Ezt mondta nekem: Emberfia, állj a lábadra, beszélni akarok veled! Miközben beszélt, lélek áradt belém, talpra állított, én pedig hallottam, hogy beszél hozzám. Ezt mondta nekem: Emberfia, elküldelek téged Izráel fiaihoz, a lázadó néphez, amely fellázadt ellenem. Hűtlenek voltak hozzám ők is, őseik is egészen a mai napig. A makacs és konok szívű fiakhoz küldelek. Mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR!… Akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele – hiszen engedetlen nép ez –, majd megtudják, hogy próféta volt közöttük. Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, beszédüktől se félj! Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez. Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez! Te pedig, emberfia, hallgasd meg, amit mondok neked! Ne légy engedetlen, mint ez az engedetlen nép!”(Ez 2,1-8).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Először hadd emlékeztessek arra, hogy Szentháromság ünnepével immár előttünk van a teljes kinyilatkoztatás: az Atya, a Fiú, és a Szentlélek. S az egyházi esztendő első fele megmutatta nekünk mindazt, amit Isten cselekedett értünk. Ennek az összefoglalása a jól ismert Jn 3,16: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen(Jn 3,16). Most pedig, az egyházi év második felében, rajtunk a sor! Nekünk kell válaszolni arra, amit Isten tett értünk. Jelesül, ezen a vasárnapon, arra szólít fel minket az ige, hogy feleljünk a hívó szóra!

S hogy mennyire időszerű, és szívbe markoló ez a felszólítás, annak bemutatására az oltári igéből szeretnék egyetlen mondatot idézni. Lukács evangéliumáról van szó, abból is a gazdag és Lázár jól ismert példázatáról. Melynek utolsó mondata Ábrahám ajkáról hangzik el eképpen: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül(Lk 16,31).

Az a Jézus mondja ezt a példázatot, Aki készül a keresztre. Az a Jézus figyelmeztet így, Aki harmadnapon feltámadt! S tudjuk azt is, hogy igazat szól ez a példázat. Mert valóban, sokakat a feltámadása sem győzött meg: nem hitték, hogy Ő az Isten Fia; nem hitték, hogy Jézus az egyetlen út az Atyához! Nem figyeltek a hívó szóra!

Nos, ezek után, ha most már az Ezékiel próféta könyvéből előttünk lévő ige felé fordulunk, megint egy megdöbbentő dologgal találkozunk. Négyszer szerepel benne az, hogy a nép, amelyhez Isten küldi a prófétát: engedetlen. S ugyanígy négy, igencsak elmarasztaló jelzővel is illeti Isten igéje a népet: lázadó, hűtlen, makacs és konok!

S most, mielőtt tovább mennék a gondolatmenetünkben, érdemes emlékezetünkbe idézni, milyen történelmi helyzetben szólalt meg a próféta!

Salamon király uralkodása után kettészakadt az ország, s lett északon tíz törzzsel Izrael, és délen a maradék két törzs (Júda és Benjámin) alkotta Júdát. Az északi országrészt, Izraelt, Asszíria hódította meg Krisztus előtt 722-ben. A tíz törzset elhurcolták, és szétszórták az Asszír Birodalomban. Száztíz évvel később (Kr.e. 612) Babilon vetett véget az asszírok uralkodásának. Ebben az időben Egyiptom is törekedett a legfőbb hatalom megszerzésére a térségben, s Krisztus előtt 609-ben a fáraó, a Megiddónál elért győzelemmel, hatalmát kiterjesztette Júdára. Mindössze négy évvel később, Nebukadneccár a karkemisi csatában (Kr.e. 605) legyőzte a fáraót, és Babilon uralmát Júdára is kiterjesztette. Júda, Egyiptom segítségében bízva, többször is fellázadt Babilon ellen. Ennek a következménye lett a fogságba vitel. Először, Krisztus előtt 597-ben a vezető réteget, Ezékiellel együtt; majd másodszor, Krisztus előtt 587-ben hatalmas tömegeket vittek fogságba. Vagyis százharmincöt év alatt kilátástalan helyzetbe, a pusztulás szélére került Isten választott népe.

Ezékiel ebben a történelmi helyzetben, de már a fogságban kapta prófétai elhívását. Hogy emlékeztessen a nép bűneire, s az azt követő büntetésre. De hirdesse Isten megtérésre hívó szavát is, amelynek ha engedelmeskednek, az a megmaradást, sőt, az új kezdetet hozza majd el.

A hetedik fejezetben írja: „Így szólt hozzám az ÚR igéje: Te, emberfia, ezt mondja az én Uram, az ÚR Izráel földjének: Vége van, jön a vég az ország négy oldalán! Most véged lesz! Rád zúdítom haragomat, elítéllek úgy, ahogy megérdemled, megbüntetlek minden utálatos tettedért. Nem szánakozom rajtad, és nem leszek könyörületes, hanem úgy bánok veled, ahogy megérdemled: utálatos tetteid következménye utolér. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR(Ez 7,1-4).

Majd ugyanennek a fejezetnek a végén: „Készítsd a láncot, mert tele van az ország törvényesített vérontással, és tele van a város erőszakkal. De én idehozom a leggonoszabb népeket, és birtokba veszik a házaikat. Véget vetek az erőszakosok gőgjének, és meggyalázzák szentélyeiket. Rettegés jön; békét keresnek, de hiába. Egyik baj jön a másik után, egyik hír a másik után érkezik. Látomást keresnek a prófétánál, de hiába; nem tud útmutatást adni a pap, sem tanácsot a vén. A király gyászolni fog, a fejedelmet döbbenet fogja el, és az ország népét rémület bénítja meg. Úgy bánok velük, ahogy megérdemlik. Ahogyan ők ítéltek, úgy ítélem meg őket. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az ÚR!”(Ez 7,23-27).

Nos, ezek után ismerjük meg, hogy mai igénk Ezékiel próféta elhívásának történetéből való. Az idegen földön, a Kebár folyó mellett, Ezékiel látomást látott: megjelent neki Isten dicsősége. A kifejezetten részletes leírásnak a csúcspontja, hogy egy trónus alakja fölött, egy emberhez hasonló alakot látott. Ezékiel előtt világossá vált, hogy az Isten dicsőségét látja, ezért csak egyet tehetett: arcra borult.

Ekkor egy hang szólította meg: „Emberfia, állj a lábadra, beszélni akarok veled!”(Ez 2,1). Ez Isten hívása, amely Ezékielnek szólt! S ő meghallotta Isten hívó szavát, és engedelmeskedett is neki! Itt érdemes arra is felfigyelni, hogy miközben a hang beszélt Ezékielhez, a lélek megerősítette és talpa állította őt! Mert Isten nem hagyja magára kiválasztott szolgáját, hanem alkalmassá teszi arra a feladatra, amelyre elküldi.

Ebben a megszólításban fel kell keltse az érdeklődésünket az „Emberfia” kifejezés. Nos, az Ószövetségben rendszerint az „ember” rokonértelmű szavaként szerepel. Utal az ember teremtettségére, mulandó voltára, Isten előtti kicsinységére, kifejezi bűnös természetét, amely csak a halál felé viszi. Akinek szeretettel és engedelmességgel kellene lennie, élnie, a Teremtője felé! Az Isten dicsőségéből hangzó szózat pedig pontosan erre szólítja föl Ezékielt: „Te pedig, emberfia, hallgasd meg, amit mondok neked! Ne légy engedetlen, mint ez az engedetlen nép!”(Ez 2,8).

A próféta szolgálatra való felkészítéshez hozzá tartozik az is, amint Isten világossá teszi előtte, hogy nehézségekkel kell számoljon. Csalán és tövis fogja szurkálni, azaz kellemetlen támadások fogják érni. Azután halálos mérgű skorpiók közé is kell majd ülnie, vagyis még az élete is veszélybe kerülhet. De Ezékielt mindezeknek nem szabad elriasztania az Isten hívó szava iránti engedelmességtől, hiszen éppen itt, az elhívásának eseményei során tapasztalta meg Isten megerősítő és megtartó lelkének erejét. Még akkor sem, ha lázadó, hűtlen, makacs és konok, engedetlen nép veszi körül!

S azt gondolom, Isten ítélete miránk is érvényes. Emlékezzünk csak arra, hogy Ádám, az emberfia bűnbeesése után mennyire elhatalmasodott a gonoszság. Isten végzéséről Mózes első könyve ezt jelenti ki: „Amikor látta az ÚR, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. Azért ezt mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt a szárazföldi állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy megalkottam őket(1Móz 6,5-7).

Nem lehet nem felismerni azt a döbbenetes hasonlóságot azokkal, amelyeket az Ezékiel könyvéből fentebb idézett ítélethirdetésben is hallottunk!

Nos, szeretett Testvérek! Isten hívó szava ma nekünk hirdettetik: Emberfia! Állj a lábadra! Légy engedelmes megtartója Teremtőd akaratának! Légy hirdetője Isten megtartó és bűnbocsátó szeretetének, amely megjelent nekünk Jézus Krisztusban, a mi Urunkban! Mert nincsen senki más, aki megsegít a történelem megpróbáltatásaiban, személyes életünk nehézségeiben, kísértéseben, csak egyedül a Szentháromság Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek! Nincsen senki más, aki új erőt, felemelkedést, biztos jövőt ad, csak egyedül Isten. S nála, örök élet is vár!

                                                                  Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, aki a keresztről szóló evangéliumba rejtetted életet adó szeretetedet, hogy megalázd az elbizakodottat, és felemeld az erőtlent: add nekünk Szentlelkedet, hogy az evangéliumban felismerjük hívó szavadat, atyai jóságodat és üdvözítő erődet, az Úr Jézus Krisztus által.

                                                                  Ámen

 

Énekek: 422 8 382 293

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük