Régi „két glóriás” Gercse fénykép

Kedves Testvérek!

Sajnos a csütörtökre tervezett ökumenikus imaest a Gercse templomnál elmarad. Némi hiánypótlásként megosztjuk veletek Békés Tamás felügyelőnk  a templomnál készített analóg fényképét és a kép készítésének rövid történetét.

„Hogy mikor készült a kép, pontosan nem tudom, de még az olvasótáborok előtt, vagy elején, mert nem digitális gépen készült, hanem egy nagyon egyszerű kis analóg Kodak fényképezőgéppel, ami még filmre dolgozott. Így csak akkor láttam meg a két „glóriát” a kereszt felett, amikor előhívattam és [papír]kép is lett belőle. Azt biztosan tudom, hogy ősszel voltunk a templomban a szokásos gercsei ökumenikus együttlétünkön. A nap az imádkozás közben pontosan az oltár közepére világított egy sávban. Ezt látva mentem ki, még a többiek javában énekeltek és sikerült megcsípnem a napnyugtát. Arra is emlékszem, hogy amikor az énekkar készítette 2011-ben az Örömmel, békén hadd megyek… című temetési énekek gyűjteményét tartalmazó CD-jét, akkor felajánlottam a grafikához, de már későn, már nyomdában volt a borító. Tehát legalább tíz éves a kép. Nekem azért is tetszik, mert a vég is benne van a napnyugtával, de a kereszt dicsőségét, győzelmét is hangoztatja a két „glóriával”. Remélem, nem veszitek művészi túlkapásnak ezt a magyarázatot, mert mint írtam véletlen, nem én akartam ilyen fényképet csinálni és nem érzem magam művésznek sem, hogy magyaráznom kellene a képet. Ez nekem is olyan ajándék, amit tovább kell adni.”

You may also like...