Veperdi Zoltán igehirdetése, 2022. szeptember 4.

Szentháromság ünnepe után tizenkettedik vasárnap

Mk 7, 31-37

Lelkészotthon, Modori u. 2022. szeptember 4.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet Szentháromság ünnepe után a tizenkettedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választottam! Feljegyezve találjuk Márk 7,31-37-ben a következőképpen:

“Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül. Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg! És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni. Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!” (Mk 7,31-37)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Ezen a vasárnapon Jézusnak egy olyan csodatételéről olvastunk, amely csak Márk evangéliumában szerepel. Máté, a Megváltó életének ugyanerről az eseményéről, összefoglalóan csak ennyit mond: „Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, és ő meggyógyította őket”(Mt 15,31-31). Ezek sorából emeli ki Márk a süketnéma meggyógyításának történetét.

S tegyük föl a kérdést: miért fontos ez a csoda az újszövetségi kánon második evangéliuma számára? Tudjuk, hogy Márk a római keresztyéneknek írta az evangéliumát. Olyan hívőknek, akik már hallottak Krisztusról. Őket kell megerősíteni az üldöztetések közepette abban a hitben, hogy Jézus az Isten Fia! Ezért nem kapnak igazán szerepet Márk evangéliumában a zsidósággal folytatott teológiai viták, hanem inkább a Jézus cselekedeteinek és csodáinak bemutatásával igyekszik bizonyítani a szerző, hogy kicsoda a Krisztus.

Márk számára jelentősek az idegenek is, vagyis a nem zsidók – adódik ez a könyv megírásának imént említett céljából. Gondoljunk csak a római százados bizonyságtételére Jézus keresztjénél!

Az író szándéka tükröződik a mű szerkesztésében is: a csodát nem sokkal megelőzően Krisztusnak a tisztaságról szóló tanítása szerepel, amikor is a Jeruzsálemből jött farizeusok és írástudók vádaskodására Jézus így válaszol: „Az Isten parancsolatait elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok”(Mk 7,8). Vagyis, süketek vagytok, mert nem halljátok meg Isten igazi akaratát!

S ez után, mint Máté is, Márk elbeszéli a szíro-főniciai (Tírusz és Szidón vidékéről való), tehát a nem zsidó asszony hitéről szóló történetet, majd hozzáveszi az ugyancsak nem zsidó süketnéma jelen meggyógyítását.

Szóljunk most néhány szót magáról az eseményről! Márk útleírása szerint Jézus előbb visszavonult, valószínű az említett farizeusok és írástudók elől, a Földközi tenger partvidékére, a mai Libanon területén fekvő Tírusz város környékére. Innen előbb Észak felé haladva érintette az ugyancsak tengerparti Szidón városát, majd délkelet felé fordulva átlépte Dekapolisz (Tízváros) határát, és megérkezett a Galileai tenger mellé.

Számunkra nem igazán az a kérdés, hogy Jézus vajon miért tett, látszólag értelmetlenül, ilyen nagy kerülő utat? Inkább arra figyeljünk föl, hogy Jézus, végül éppen Gadara vidékére érkezett. S ugyanott, ahol nemrégen, a gadarai megszállott meggyógyítása után elküldték, hogy „Távozzék el a határukból”(Mk 5,17), most a sokaság egy dadogó süketet visz hozzá, és kéri Jézust, hogy tegye rá a kezét!

A gyógyítás körülményeire tekintve, abból, hogy Jézus félrevonta a süketnémát a sokaságból, azt gondolom, nem kell nekünk különféle következtetéseket keresnünk. A lehetséges magyarázatok közül azt tartom a legkézenfekvőbbnek, hogy egy orvos sem szokta a betegét a nagy nyilvánosság előtt gyógyítani, hacsak nem szélhámos!

Továbbra is a gyógyításnál maradva, az Újszövetség szokásától eltérően, részletes leírást találunk Jézus mozdulatairól. Ujját a süket fülébe dugta, majd megnyálazta az ujját, és megérintette a nyelvét. Túl azon, hogy a nyálnak ősidők óta varázslatos gyógyerőt tulajdonítottak, Márk elbeszélése valójában az ismert és szokásos mágikus mozzanatokat tartalmazza. Kifejezésre juttatva ezzel, hogy Jézus rendelkezik az ókori csodatévők minden fegyverével, sőt felette van, tehát ura azoknak is!

Továbblépve, az evangélium egy visszatérő vonásával találkozunk: Márk rendszeresen közli Jézus parancsát arra nézve, hogy megtiltja a csodáinak híresztelését. Ezt a tiltást teljesíteni pedig jószerével lehetetlen. Hiszen, ha a szemtanúk nem is beszélnek, maga a meggyógyított, puszta jelenlétével a bizonysága annak, hogy itt csoda történt. S az már félreismerhetetlenül emberi dolog, hogy Krisztus minél jobban tiltotta, nyilván annál inkább híresztelték tetteit. Mindezekből mi most következtessünk arra, hogy Jézus Dekapoliszban sem csak egy népszerű csodatevő akar lenni, hanem szolgálni akar, Messiásként!

S az utolsó, amit a történetről szólva még megemlítünk, hogy a sokaság ezt monda Jézusról: „Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé”(Mk 7,37). Egyrészt Mózes első könyvének bizonyságtétele jut eszünkbe, amikor az ember megteremtése után ezt írja: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó”(1Móz 1,31). Jézusról igazán elmondható, hogy ismerte az Atya akaratát, és cselekedte is. Minden, amit tett, Isten terve és rendje szerint való volt, és ezért jó! Helyénvaló tehát, amit a sokaság mond: mindent helyesen cselekedett!

Másrészt Ézsaiásra emlékezünk, amikor így beszél az eljövendő Messiás-király uralkodásáról: „Nem lesznek homályosak a szemek… figyelmesek lesznek a fülek… a dadogó nyelvűek folyékonyan beszélnek”(Ézs 32,3-4). De hiszen akkor ez a Jézus, aki mindent helyesen cselekedett, a süketeket hallóvá, a némákat beszélővé tette, akkor ez a Jézus a Messiás, az Isten Fia, a Szabadító, a római keresztyéneknek, és nekünk is!

Ezek után három dolgot kell megemlítenünk az ige alapján az Isten Fiával kapcsolatban. Mindjárt az első, hogy Jézus először az égre tekintve fohászkodott, és azután adott parancsot a csoda végbemenetelére: „Effata, azaz nyílj meg!” – írja Márk. Vajon mi, amikor hozzáfogunk valamihez, imádkozunk-e előtte? Tudjuk-e Isten elé vinni a nagy terveinket, és tudjuk-e Istenre bízni a mindennapos, apró ügyeinket is?

Keller Sámuel igehirdetőről olvastam a következő történetet: „Tanuló korában segélyeznie kellett szegény szüleit. Egy gazdag szőrmekereskedő házánál végzett szolgálatáért szép jutalomra számított. De mivel a kereskedő csalódott abban a várakozásában, hogy a megbízható, szorgalmas ifjút állandó utazó ügynökévé teheti, haragjában egy fillér nélkül bocsátotta el a házától. Keller Sámuel édesanyja elkeseredett, de apja, aki erős hitű ember volt, így szólt: „Nem baj, adj ki hirdetést az újságban, hogy tanítványokat vállalsz!” „Mit ér az?” – szólt az anyja „iskolaév elején száz meg száz ifjú jelentkezik ilyen munkára.” „De nem mindegyik mögött áll az imádkozó édesapa” – szólt amaz rendíthetetlen hittel, amely nem is szégyenült meg!”(Fébé naptár, 1941).

A második, amit Jézussal kapcsolatban el kell mondanunk, a következő: Márk úgy írja, hogy amikor az Isten Fia kimondta a parancsot: Effata!, a süketnéma azonnal meggyógyult. Megnyílt a füle, és nyelvének bilincse is rögtön megoldódott. Vagyis, amikor az Isten Krisztusa, aki mindent helyesen cselekszik, beleavatkozik az ember életébe, akkor azonnal minden a helyére kerül, mégpedig Isten rendje szerint. Bölcs az, aki maga is kéri, hogy Jézus legyen ura az életének!

A süketnéma ezt önmaga sohasem tehette volna meg, hiszen süket lévén, aligha hallott Krisztusról, és a csodáiról. S ha jelbeszéddel valamit mégis megértett volna, akadozó nyelve akkor is gátat vetett volna a kérésének. Így helyette mások kérték, hogy Jézus tegye rá a kezét. S az Isten Fia megtette. Bizony, szabad nekünk is, Testvéreim, nemcsak magunkat az Úr kegyelmébe ajánlani, hanem másokra is kérni az ő áldását!

S végül a harmadik: Jézus tesz minket hallóvá és beszélővé. Krisztus az, aki csodálatosan megnyitja a lelki füleinket a hitre, hogy meghalljuk Isten országának evangéliumát. És ő nyitja meg ajkunkat a hitből fakadó bizonyságtételre is! „Isten igazít meg!” – írja jelmondatul Ágendánk erre a vasárnapra. Nem a mi erőnk és elhatározásunk, hanem Isten kegyelme Jézus Krisztus által, hogy van fülünk a hallásra és nyelvünk a bizonyságtételre!

S végezetre, így jutunk el mai mondanivalónkhoz: Jézus az Isten Fia! Róla tesz bizonyságot Márk itt az evangéliumában, s nemcsak egykor a római keresztyének előtt, hanem az Írás által ma, és nekünk is! És Krisztus az, aki megigazítja az életünket Isten akarata szerint, azért, hogy örök életre vezessen minket.                                                       †Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk, aki megismertetted velünk országodnak azt a titkát, hogy egyedül a te irgalmad teremthet újjá minket: tedd valósággá rajtunk, ami lehetetlen számunkra, és igazíts meg minket a benned való hit által; tedd igazzá érzéseinket, gondolkodásunkat, beszédünket, cselekvésünket, egész életünket, Jézus Krisztus által!

                                                                  †Ámen

Énekek: 70 9 348 71

You may also like...

Pesthidegkúti Evangélikus Egyházközség