Veperdi zoltán igehirdetése, 2022. június 6.
†
Pünkösd Hétfő
ApCsel 2, 42-47
Pesthidegkút, 2022. június 6.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Pünkösd második napjára az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk ApCsel 2,42-47-ben a következőképpen:
„42Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. 43Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. 44Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. 45Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. 46Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; 47dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (ApCsel 2, 42-47)
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Pünkösd második napján a Lélek gyümölcséről kell szólnunk. S mi sem természetesebb ennél most, amikor mennybemenetel után tanúi lehettünk a Szentlélek kiáradásának. Most, amikor tegnap tanúi lehettünk tizennyolc fiatal testvérünk konfirmációjának. Remélve, hogy bizonyságtételük valóban a Lélek gyümölcse. Nekünk pedig imádságban kell hordoznunk őket, hogy meg is maradjanak a hitben. Hogy a Szentlélek gyümölcse, az élő Krisztus hit, el ne fogyatkozzék bennük, hanem napról-napra növekedjen, mint az első gyülekezet.
De ne szaladjunk ennyire előre! Mert nem tehetem meg, hogy nem emlékezem meg az oltár előtt felolvasott igénkről. Hiszen a mai napra kijelölt igékben az első mondat, amely megszólalt, ez volt: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”(Jn 3,16).
Mindennek a kezdete és vége, az Isten szeretete. Kezdve a teremtéstől, ennek a világkorszaknak a beteljesedéséig, vagyis az örök életig. Kezdve Jézus Krisztus megszületésétől mennybemenetelig, és a Szentlélek, azaz a másik Pártfogó eljöveteléig. Mindent Isten szeretete hozott létre, s kegyelme tartja meg a mindenséget. Isten szeretete váltotta meg az ember bűntől és örök haláltól, a Krisztus vére által. Isten szeretete pártfogol minket a Szentlélek által, hogy megmaradjunk ebben a bűnös világban, s végül elnyerjük hitünk célját, lelkünk üdvösségét!
S tovább: Isten szeretete hozta létre az első gyülekezetet, amely vitathatatlanul a Szentlélek gyümölcse, hiszen Pünkösdkor, a Lélek kiáradása nyomán jött létre!
Itt is igénk első mondatával kell kezdenem: „Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban”(ApCsel 2,42).
Arról a háromezer lélekről van szó, akik Péter apostol igehirdetésének hatására megkeresztelkedtek, és csatlakoztak az apostolokhoz. Péter pünkösdi igehirdetéséből egy mondatot feltétlenül idéznem kell, és ez a következő: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát”(ApCsel 2,38).
Mert a bűnbeesés óta, csak erre van szüksége az embernek: megtérésre és bűnbocsánatra. Isten szeretetének különleges ajándéka, hogy ez az út mindig is nyitva volt az ember előtt, és Jézus Krisztusért nyitva is marad az ítélet napjáig! Nos, ez a háromezer lélek, Pünkösdkör elindult ezen az úton, és meg is kapták a Szentlélek ajándékát, az élő Krisztus hitet.
Nos, lássuk immár, hogy Isten szeretetének ajándéka milyen gyümölcsöt termett, más szóval, milyen változást hozott, az életükben! Íme, igénk első mondata adja meg a feleletet: Kitartóan részt vettek a közös igehirdetésen, az úrvacsora vételben, és az imádkozásban.
Ez a három pillér az, amely az igazi, Krisztus követő gyülekezetet alátámasztja, illetve megtartja. Műszaki emberek is jól tudják, hogy legkevesebb három alátámasztás kell ahhoz, hogy valami statikailag határozott legyen. Tekintsünk csak a biciklire, aminek, ugye, csak két kereke van, s máris megértjük, mire gondolok! Tehát közös igehirdetés (istentisztelet), úrvacsora (bűnbánat és bűnbocsánat), és közös imádság nélkül elbizonytalanodik a gyülekezet.
Mai, a hitet és a teremtés rendjét alapjaiban megkérdőjelező világunkban, legalább olyan szükség van ezekre a pillérekre, mint az első gyülekezet idejében! Mi tehát ragaszkodjunk ezekhez, és biztassunk erre másokat is!
S még mindig ennél a mondatnál maradva, szóba kell hoznom, hogy a görög szövegben itt a „proskarterew” (proszkártereó) ige szerepel. Amely jelenti azt, hogy „kitart”, de jelenti azt is, hogy: tartozik valakihez; állhatatosan, folyamatosa figyel; hűséges valakihez; folyamatosan rendelkezésre áll.
Mert milyen gazdag jelentéstartalma van ennek a kifejezésnek! Az első gyülekezet tagjai tudták, hogy ők már Krisztushoz tartoznak. És hűségesen ki is tartottak mellette. Folyamatosan figyeltek szavára, és rendelkezésére álltak a jó cselekvésében! Vajon bennünk is megvan-e ez a lelkesedés, az első szeretet? Imádkozzunk azért, hogy meglegyen! Hogy mi is statikailag határozottak legyünk, és meg ne tántorodjunk a hitben!
Annál is inkább, mert igénk úgy folytatódik, hogy „Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt”(ApCsel 2,43). Hiszen a szerző, Lukács, egyértelműen félelemről beszél, éspedig minden emberben támadt félelemről.
Érdeklődésünkre tarthat számot, hogy a görög szövegben a „pa” (pász) kifejezés szerepel, amely azt jelenti: mindenki, összes, egész. Mert ugyan ez a „pa” van jelen a Timóteushoz írt első levélben, ahol Pál arról beszél: Isten „Azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére”(1Tim 2,4).
Márpedig Isten kegyelméből nincsen eleve kizárva egyetlen ember sem. Azok sem, akik még nem jutottak hitre. S akkor ez azt jelenti, hogy igénkben az összes emberben félelem támadt. Azokban is, akik hittek, és azokban is, kik nem hittek.
Ez utóbbiak esetében – azt gondolom – könnyebb a dolgunk, mert akik nem hisznek a teremtő és mindenható Istenben, nem bíznak benne, nem ismerik szeretetét, jóakaratát, kegyelmét, azok okkal félnek Tőle. Persze nekik is lehetőségük van a megtérésre!
Sokkal izgalmasabb kérdés, hogy miért félnek azok, akik már hisznek? Az apostolokban nem volt semmi félelem, mert kitartottak a hitben, egészen a mártírhalálig.
Ezért itt talán azon testvérekről van szó, akiknek még nem elég erős a hitük. Látva Isten nagy hatalmát, nem tudják elfogadni, hogy Ő ingyen, kegyelemből, Krisztusért bocsátja meg minden bűnünket. De ők legalább már ott vannak a közösségben, az igehirdetésen, az úrvacsorában, és az imádságban. És előbb-utóbb Isten biztosan megadja nekik, hogy megerősödjenek a hitben, és a bűnbocsánat hittel való elfogadásában.
Igénk egy érdekes kijelentéssel folytatódik: „Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá”(ApCsel 2,44-45).
Az első keresztyének abban a tévhitben éltek, hogy Jézus dicsőséges visszajövetele még az ő életükben be fog következni. Például, Pál apostol az első Thesszalonikai levélben ezt írja: „Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk”(1Thessz 4,15-17).
Thesszalonikában voltak, akik abbahagyták a munkát is, és ezzel, érthető ellenérzést váltottak ki azokból, aki továbbra is dolgoztak. Nekik azt írta Pál ugyanebben a levélben: „Tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek”(1Thessz 4,11).
Ebből a szempontból nézve, érthető az első keresztyének magatartása. Mert ha Jézus néhány hónap múlva, vagy esetleg egy-két év múltán visszajön, akkor valóban semmi értelme a felhalmozásnak! Sokkal kívánatosabb, hogy a közösségben megéljék a felebaráti szeretetet, és együtt legyenek az igehirdetésben, az úrvacsorában és az imádságban.
S végül, igénk utolsó verséről szeretnék szólni. Így olvastuk: „Dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel”(ApCsel 2,47).
Az első gyülekezet szorgalmasan gondozta a Lélek gyümölcsét. Közösségben voltak, az igehirdetésben, az úrvacsorában, és az imádkozásban, mindezzel pedig Istent dicsérték. Ez – érthető módon – nem maradt észrevétlenül. Mindenki láthatta, hogyan élnek, hogyan gyakorolják a felebaráti szeretetet. Ami nem maradt következmény nélkül. Az egész nép kedvelte őket.
Ismét a görög szövegre hivatkozom, mert itt a „ari” (hárisz) kifejezés szerepel, amely azt jeleni: öröm, kegyelem, hála, elfogadottság, szépség, kedvesség, bájosság, jóság, jóakarat. Azt gondolom, az a megfogalmazás, hogy „kedvelte őket az egész nép”, mindezeket magában foglalja. Vagyis a nép ezekkel az indulatokkal fordult a gyülekezet felé. S milyen jó felfedezni, hogy nem üldözték a keresztyéneket, nem nézték le őket, hanem inkább felfedezték bennük, rajtuk, a Szentlélek gyümölcseit. S talán maguk is szerettek volna közéjük tartozni. Hiszen Lukács tudósítása szerint az Úr napról napra növelte a gyülekezetet, mert azt akarja, hogy mindenkinek örök élete legyen.
Vajon mi ilyen gyülekezet vagyunk-e? Persze, más korban élünk, ez világos. De nekünk akkor is csak olyan gyülekezetnek kell lennünk, amely közös az igehirdetésben, az úrvacsorában, és az imádságban, és ezzel dicsőíti az Istent! Hogy mások is megszeressék a Lélek gyümölcseit, és élni akarjanak azokkal. Örökké élni!
†Ámen
Imádkozzunk!
Szentlélek Isten! Munkád gyümölcsét érleld bennünk! Hadd imádjunk téged tiszta szívvel, állhatatos lélekkel, engedelmes szeretettel. Az első gyülekezet megtérését és örömét, egymást szolgáló áldozatát és veled való közösségét add nekünk pünkösdi ajándékul.
†Ámen