Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. július 26.

†

Szentháromság után 8. vasárnap

1Jn 4, 1-8

Pesthidegkút, 2021. július 25.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után a nyolcadik vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk 1Jn 4,1-8-ban a következőképpen:

„Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba. Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem Istentől van. Ez az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön, most pedig már a világban van. Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van. Ők a világból valók, ezért a világ szerint beszélnek, és a világ rájuk hallgat. 6Mi Istentől valók vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét. Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet”(1Jn 4,1-8).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! János első levele a Krisztus utáni első évszázad végén keletkezett, amikor az egyháztörténetből egy szakasz már lezajlott. Az írás formai szempontból nem tekinthető levélnek, mert hiányzik belőle a levélfő, a megszólítás és a befejezés. Tartalmából mégis az derül ki, hogy a szerző egy pogány környezetben élő és gnosztikus hatásnak kitett keresztyén közösséghez írt azért, hogy a hitet hirdesse és védelmezze.

János írásából azt is megállapíthatjuk, hogy a szóban forgó gyülekezetben szakadás történt. A második fejezetben ezt olvassuk: „Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, megmaradtak volna közöttünk”(1Jn 2,19).

Igénkből arra következtethetünk, hogy azok csoportja vált ki a gyülekezetből, akik tagadták, hogy Jézus testben jött el. Vagyis nem fogadták el, hogy Krisztusban valóságos emberi természet van, hanem csak az istenit ismerték el benne. Ezáltal nyilvánvaló, hogy pusztán a tiszta szellemiségre törekedtek. Ez azt is jelenti, hogy a test dolgainak nincs befolyása az Istennel való közösségre jutásra.

Ez a tanítás két igen súlyos tévedést hordozott magában. Az egyik, hogy a testet, amely hitünk szerint a Szentlélek temploma, felszabadította minden erkölcsi követelmény alól. S a másik szerint az ember a szellemi megismerés révén, tehát Krisztus megváltása nélkül, eljuthat Istenhez.

János szereti azokat, akiknek a levelét írta, hiszen többször is így szólítja meg őket: „Szeretteim!” De nemcsak szereti, hanem félti is őket! Ismerve most már a körülményeket, azt is tudjuk, mitől. Mert e tévelygés a sötétségbe torkollik, s a vége az örök halál. Ezért így óvja pásztoroltjait: „Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől valók-e”(1Jn 4,1).

Az eddig elmondottak alapján e vizsgálódás mércéje nem is lehet más, mint amit János mond: „Az Isten Lelkét erről ismeritek meg: amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. Amelyik lélek pedig nem vallja Jézust, az nem Istentől van”(1Jn 4,2-3).

S ha most visszaemlékezünk János evangéliumának nyolcadik fejezetére, akkor látjuk, hogy Krisztus is megvizsgálta a lelkeket! Az Őt hallgató zsidók előbb Ábrahám gyermekeinek mondták önmagukat. Ábrahámot a hit példaképének tekinteték, de cselekedeteit nem követték. Később azt mondták: „Egy atyánk van, az Isten”(Jn 8,42).

Jézus tudta jól, mi lakozott a szívükben, ezért nemcsak megvizsgálta, hanem meg is ítélte őket, hiszen neki erre is hatalma van: „Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok… Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem”(Jn 8,43-45).

Különösen szomorú, hogy ez a beszélgetés, biztató kezdet után majdnem tragikus véget ért. János így vezette be e párbeszédet: „Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne…”(Jn 8,31). Ám a végén „Köveket ragadtak, hogy megkövezzék, de Jézus elrejtőzött és kiment a templomból”(Jn 8,39).

Talán nem maga a sötétség ez? Jól mondja tehát János: „Amelyik lélek vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van”(1Jn 4,2).

Azt gondolom, nem szorul külön igazolásra, hogy Jánosnak ez az intése nekünk is szól, hogy tudniillik, „Vizsgáljátok meg a lelkeket!”(1Jn 4,1). Mert a helyzet ebben a tekintetben ma sem más, a tévelygés lelkét és az igazság lelkét világosan meg kell tudnunk különböztetni egymástól!

Az apostol már az első évszázad végén ezt volt kénytelen leírni: „Sok hamis próféta jött el a világba”(1Jn 4,1). A saját életünkben visszatekintve, bizonnyal mi magunk is elmondhatjuk ugyanezt! S akkor még nem is vettük számba a közben eltelt húsz évszázadot. Az antikrisztus, vagyis a Sátán jelen van a világban, hazug és embergyilkos kezdettől fogva. De ti ne féljetek, mert ha miénk János intése, akkor miénk a biztatása is! „Ti Istentől valók vagytok gyermekeim, és legyőztétek őket” – azaz a hamis prófétákat – „Mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van”(1Jn 4,4).

A lelkek megvizsgálásának még egy módját adja János: „Aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent, aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent”(1Jn 4,7-8).

S ez után következik a Szentírás legmélyebb kinyilatkoztatása: „Isten szeretet”(1Jn 4,8). Ha Isten csak fény volna, a vak sohasem ismerhetné meg. Ha Isten csak zene volna, akkor aki süket, nem ismerhetné meg.

Hadd mondjak erről egy példázatot: „Jó és kegyes ember költözött egy kis faluba. Szerette embertársait és elhatározta, hogy mindent elkövet a kis falu boldogítására. Segíteni akart a szegények és betegek nyomorúságán, terjeszteni akarta Isten igéjét a kis hajlékokban, ifjakat és öregeket meg akart tanítani, hogy keressék az örök életet. A kis falu eldugott helyen épült, lakosai bizalmatlanok voltak minden idegennel szemben. Ha e jó ember beszélni akart valakivel, mintha csak bezárt ajtón kopogtatott volna – mindenki bezárta előtte a szívét. Volt ennek az embernek egy kisfia. Hároméves, aranyhajú, kék szemű és ragyogóan vidám. Egész nyáron együtt játszott a falusi gyermekekkel. Minden házhoz elment, mindenütt jól érezte magát, mindenütt jól viselkedett és mindenkivel elbeszélgetett a maga csacsogásával. A nyílt, tiszta tekintetű gyermekkel szemben senki sem tudott hideg és bizalmatlan lenni. Szinte kinyitotta a bezárt szíveket. Minden házikóban volt barátja, s az embereknek hiányzott, ha egyszer-egyszer elmaradt. Ugyanakkor, amikor a gyermeket így megszerették, mind többen kezdtek gondolni az édesapára is, akinek ugyanolyan magas homloka, ugyanolyan tiszta és jóságos tekintete volt. Azelőtt elutasították az apát, most vágyakozni kezdtek utána. Néhány év múlva az apa is mindenkinek barátja volt. Most már elkezdhette a munkát, amelyről álmodozott. Valaki azt mondta neki: Hála Istennek, hogy közénk jöttél. Most már megszerettünk téged. Fiad volt az, aki bennünket hozzád vezetett”.

S most éppen ezen a vasárnapon kell megemlékeznünk az emberiség történelmének egyik legszomorúbb napjáról, amely azt példázza, hogy mivé lesz a világ, ha kiveszik belőle a szeretet.

Hetvenhat évvel ezelőtt, 1945. augusztus 6.-án hullt az első atombomba Hirosimára, majd három nappal később a másik Nagasakira. Az elsőnél nyolcvanezer, a másodiknál harmincötezer ember pillanatok alatt halott volt. De a két bombázás következtében utóbb kétszázezer ember jutott kínos halálra a feljegyzések szerint. S az orvosok ma is vizsgálják, van-e a túlélők utódaiban ennek a tragédiának utóhatása

Nagasaki 1936-ban kettőszáz-ötezer lakosú, fontos kikötőváros volt, jelentős hajóépítő iparral. Pompás környékét a turisták is szívesen keresték fel. Ki gondolt volna akkor a kilenc évvel későbbi borzalmakra?

Ezekre az emlékekre, elemi erővel törhet föl most bennünk János szava: „Szeretteim, szeressük egymást!”(1Jn 4,7), és Jézus szava: „Szeresd felebarátodat, mint magadat”(Mt 19,19). Mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született.

Végső gondolatunk pedig az örökkévalóságig vezet. Ágendánk a mai vasárnap mondanivalóját így foglalja össze: „Szeretet által Isten gyermekeivé!”. Azt mondtuk János írása alapján, hogy aki szeret, az Istentől született, vagyis Isten gyermeke. Miért fontos nekünk, hogy Isten gyermekei lehessünk? Azért, mert a gyermekek mindent örökölnek, ami az Atyáé! S az utolsó napon, amikor Krisztus megítél mindenkit, így szól majd azokhoz, akikben szeretetet talált: „Jöjjetek Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot”(Mt 25,34). Úgy vezessen bennünket a Szentlélek, hogy mi is majd ezek közé számláltassunk! †Ámen

Imádkozzunk!

Magasztalunk téged, mennyei Atyánk, azért a szeretetedért, hogy gyermekeiddé tettél minket. Kérünk, tisztítsd meg szívünket, hogy gyermekeidhez illően éljünk e világban, egykor pedig színről színre láthassunk téged, az Úr Jézus Krisztus által.

                                                               †Ámen

Énekek: 61 7 351 255