Veperdi Zoltán igehirdetése 2021. június 13.

†

Szentháromság után 2. vasárnap

Ézs 5, 20-24

Pesthidegkút (Lelkészotthon, Modori u), 2021. június 13.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet anyaszentegyházunk, Szentháromság ünnepe után a második vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Ézs 5,20-24-ben, a következőképpen:

„Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű! Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak. Jaj azoknak, akik a borivásban hősök, és vitézek az italok keverésében, akik vesztegetésért igaznak mondják ki a bűnöst, de az igazaknak elvitatják az igazát. Ezért ahogyan a tarlót megemésztik a lángnyelvek, és a széna összeroskad a tűzben, úgy korhad el gyökerük. Viráguk elszáll, mint a por, mert megvetik a Seregek URának tanítását, és utálják Izráel Szentjének beszédét”(Ézs 5,20-24).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Íme, az egyházi esztendő második félévében járunk immár. S hadd emlékeztessek itt egyfelől arra, hogy téves dolog az egyházi év második felét „ünneptelen félévnek” nevezni. Mert nekünk, akik a feltámadott Krisztusba vetett hittel élünk, minden vasárnap ünnep! Krisztus ünnep! A feltámadott Krisztusra tekintő, Őt dicsőítő ünnep!

Másfelől hadd emlékeztessek arra is, hogy miután az egyházi év első fele megmutatta számunkra, hogy Isten mit tett értünk, most, a második félév, arra szólít föl, hogy nekünk felelnünk kell Isten hívására! Pontosan erre intett minket az elmúlt vasárnap mondanivalója is: „Figyelj a hívó szóra!”. Ma pedig azt a felszólítást kapjuk, hogy „Meg ne vessétek azt, aki szól!”

S íme, a mai vasárnapon előttünk lévő igeszakaszok éppen erről szólnak. Engedtessék meg nekem tehát, hogy az oltár előtt, Lukács írásából fölolvasott evangéliumi történetről is szóljak néhány mondatot.

Jézus korában, Palesztinában, kettős meghívás volt szokásban. Vagyis a vacsora készítője először meghívta a kiválasztott vendégeket, akik elfogadták a meghívást. Ekkor derült ki, hány személyre kell a vendéglátást elkészíteni. Az első meghívás elfogadása kötelezte a vendégeket a vacsorán való megjelenésre. Ennek elmulasztása halálos sértésnek számított. Amikor pedig elkészült a vacsora, akkor következett a második hívás. Az evangéliumban is ezt olvastuk: „Jöjjetek, mert már minden készen van!”(Lk 14,17).

S mi történt ekkor? A meghívottak egytől egyig elkezdtek mentegetőzni. Kifogásaik között semmi olyan nem volt, ami tényleg halaszthatatlan lett volna. Végső soron becsapták meghívójukat, hívását nem vették komolyan. Saját ígéretüket pedig nem tartották meg, hiszen az első hívást elfogadták. Ezért teljesen érthető a házigazda felindultsága: „Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat”(Lk 14,24) – mert megvetették azt, aki szólt!

S itt nem feledkezhetünk meg arról a történeti háttérről sem, hogy a jó előre meghívottak Izraelt képviselik. Akiket Isten a kiválasztás, az Ábrahámmal megkötött szövetség, majd Mózes és a próféták által, meghívott az Ő országába. Amikor pedig Jézus, a példázat elmondója, tanúságot tett Isten országának eljöveteléről, nem hittek neki. Megvetették, sőt, keresztre feszítették Azt, Aki szólt!

S íme, az igehirdetésünk alapigéje Ézsaiás próféta könyvéből, ugyanerről szól. Jó emlékezetünkbe idézni az ötödik fejezet elejét, ahol a terméketlen szőlőről szóló éneket olvashatjuk: „Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről. Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon. Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot emelt, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen, de az vadszőlőt termett! Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és a szőlőm között! Mit kellett volna még a szőlőmmel tenni, amit meg nem tettem? Azt vártam, hogy jó szőlőt terem majd, miért termett mégis vadszőlőt? Megmondom én nektek, most mit teszek szőlőmmel: kerítését lerombolom, hogy lelegeljék, kőfalát kidöntöm, hogy összetiporják! Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt! A Seregek URának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!”(Ézs 5,1-7).

Hiszen itt is arról van szó, hogy Isten mindent megtett azért, hogy választottjai életét boldoggá és gyümölcsözővé tegye. De azok nem éltek, hanem visszaéltek a nekik felkínált lehetőséggel. Más szóval nem figyeltek a hívó szóra. Sőt megvetették azt, aki szólt!

S hogy miben teljesült ez az engedetlenség, más szóval bűn, azt a mai igénk mutatja meg, szintén Ézsaiás könyvének ötödik fejezetéből: „Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű! Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak. Jaj azoknak, akik a borivásban hősök, és vitézek az italok keverésében, akik vesztegetésért igaznak mondják ki a bűnöst, de az igazaknak elvitatják az igazát”(Ézs 5,20-23).

S itt van a helye a mi megdöbbenésünknek. Mert Ézsaiás próféta működésének idejét Krisztus előtt 740 és 701 közé tehetjük. Tehát közel háromezer éves prófécia van előttünk! Amely akár ma is születhetett volna. Vagy nem ugyanez zajlik ma is, a mi szemeink előtt? Hiszen a feje tetején áll a világ!

Ám itt azt is meg kell látnunk: minden arra irányul, hogy Isten jó rendjét, a teremtés rendezettségét, a hit megalapozott bölcsességét, felborítsa! Mert ettől kezdve nem lehet kétséges, hogy kivel állunk szemben! S ha ezt megértettük, akkor már vágyni is fogunk arra, hogy figyeljünk és meg is halljuk a hívó szót, és eszünk ágában sem lesz megvetni Azt, Aki szól, a mi feltámadott, élő Urunkat, és Megváltónkat, Jézus Krisztust!

S akkor itt fölvetődhet az a kérdés is: miféle látnok volt Ézsaiás, aki majd háromezer évre előre, tudta, hogy mi fog történni? A felelet – szerintem – végtelenül egyszerű. Mert Ézsaiás Isten embere volt! Aki tudta, mi a bűn! És tudta, hogy milyen a bűnös ember! Olyan, hogy a maga erejéből nem tud megszabadulni a bűnből!

És Ézsaiás tudta, hogy Istenben bízhat! Tudta, hogy az embernek Megváltóra van szüksége, amit Isten kijelentése alapján így jövendölt: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog… Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt!”(Ézs 9,1.5-6).

S itt kell önmagunkra tekintetünk! Mert nemcsak Ézsaiás próféta tett bizonyságot előttünk Isten féltő szeretetéről, amely értünk van, értünk munkálkodik, hanem János evangélista is! Ő pedig már úgy tehette ezt, hogy látta Ézsaiás jövendölésének beteljesedését, és Istennek Jézus Krisztusban elvégezett váltságművéről így tehetett bizonyságot: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”(Jn 3,16).

Mert ha ismerjük Istennek ezt a felénk hajló, végtelen szeretetét, mégis, vajon nem feledkezünk-e meg olykor mi is arról, hogy meghívásunk van Isten országába?

Például most, a járvány idején. Amikor számtalan vélemény és ellenvélemény próbált elhitetni minket magával a járvánnyal, majd később az oltással kapcsolatban? Megmaradtunk-e mindig abban a bizonyosságban, hogy Isten szeret minket, és velünk csak az történhet meg, amit Ő megenged? S ha éppen úgy dönt, hogy véget vet földi életünknek, akkor azt is engedelmesen elfogadjuk! Mert nekünk meghívásunk van az Ő eljövendő országába.

Vagy amikor az látjuk, hogy a világ kifordul a sarkából? Persze, ezen sem lepődhetünk meg, mert már Ézsaiás is megírta: „Az ÚR elpusztítja, felforgatja a földet, feldúlja felszínét, szétszórja lakóit. Olyan lesz a köznép, mint a pap; a szolga, mint ura; a szolgálóleány, mint úrnője; az eladó, mint a vásárló; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérő, és a hitelező, mint az adós. Teljesen elpusztul a föld, teljesen kifosztják. – Az ÚR jelentette ki ezt az igét. Gyászol, hervad a föld, elalél, hervad a világ, elalél a magas ég a földdel együtt. Gyalázatossá tették lakói a földet, mert megszegték a törvényeket, megmásították a rendelkezéseket, megszegték az örök szövetséget”(Ézs 24,1-5).

Nem arra gondolok, hogy Isten maga tesz rosszat a földnek, vagy az embernek, bár megvan a hatalma, hogy büntessen; és az oka is, mert engedetlenek voltunk. Inkább úgy értem ezt, ahogyan a terméketlen szőlő példájában hallottuk: „Hagyom, hogy elvaduljon”(Ézs 5,6). Akkor következik be ez, amikor Isten leveszi rólunk az áldó kezét, és kiszolgáltat minket, embereket, a saját, bűnös akaratunknak. Mert ez a legborzalmasabb. Nem véletlenül mondja Dávid is: „Inkább essünk az ÚR kezébe, mert nagy az ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem!”(2Sám 24,14).

Nos, ha önmagunkra tekintettünk, akkor azt gondolom, egyet mindenképpen megtehetünk: azt, hogy mindvégig megmaradunk a Krisztusban, és erről bizonyságot is teszünk csendes, állhatatos, hitben folytatott életünkkel! Mert meghallottuk a hívó szót. Mert nem vetettük meg Azt, Aki szól. Mert tudjuk, hogy Isten, Jézus Krisztus által minket is meghívott az örök menyegzőre, az Ő eljövendő országába. Mert tudjuk, hogy Jézusért nekünk is örök életünk van! †Ámen Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük, hogy szeretettel szólsz hozzánk, és Megváltónkat is azért küldted el, hogy tanúja legyen hozzánk való irgalmadnak. Add, hogy mindig komolyan vegyük igédet, és igyekezzünk tetszésedre élni, Jézus Krisztus által. †Ámen

Énekek: 435 7 61 475