Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. január 3.
†
Az év első vasárnapja
Mt 18, 1-5
Pesthidegkút, 2021. január 3.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet Anyaszentegyházunk az esztendő első vasárnapjára az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Mt 18,1-5-ben a következőképpen:
„1Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? 2Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, 3és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. 4Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. 5És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.”
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Azt gondolom, az új esztendő, vagyis az Úr 2021. évének első vasárnapján, első szavunk nem lehet más, csak a hála. Adjunk hát hálát Istennek azért, hogy az elmúlt évben megőrzött bennünket!
Mindannyian emlékszünk jól, hogy rendkívüli dolgokat kellett váratlanul megélnünk. Ezért nem szükséges itt fölsorolnunk ezeket. Ám azt igenis szóvá kell tennünk, mégpedig nagy hálával a szívünkben, hogy mindvégig velünk volt az Isten. Megőrzött a bajban, megsegített, erősítette testünket és táplálta a lelkünket, hogy el ne essünk, hanem megmaradjunk a hitben!
S nem utolsósorban, áthozott minket az új esztendőbe! Adott egy új kezdetet, hogy az Ő nevét magasztaljuk, kegyelmét és szeretetét dicsőítsük! Íme, ez egy újabb indok, hogy csak hálával tekintsünk Őreá, a mi Alkotónkra!
S ha így cselekszünk, akkor egyszerre arról is bizonyságot teszünk, hogy alázatosak vagyunk Istenünkkel szemben. S íme, pontosan erre indít bennünket az év első vasárnapjának mondanivalója is: „Alázzátok meg magatokat Isten keze alatt!”
Az alázat, megalázkodás, megalázás – nem igazán kedves fogalmak az ember előtt. Meglehetősen rossz kicsengésük van.
S azt a kérdést is föltehetjük, hogy ha Isten a Szeretet, akkor hogyan jöhet szóba vele kapcsolatban a megalázkodás, a megalázás? Hiszen Isten nem akar senkit megalázni. Sőt! Ő örök életet akar adni mindenkinek!
Nos, a felelethez tudnunk kell, hogy a mai vasárnapunk mondanivalója – „Alázzátok meg magatokat Isten keze alatt!” – ugyanúgy Péter első leveléből aló, mint a mai oltári igénk. Ám mielőtt feleletet adnánk a kérdésünkre, gondolkozzunk el a következőkön!
Vegyük például, a „szeretet” fogalmát. Emlékszünk, erre parancsunk van: „Szeresd felebarátodat, mint magadat”(Mt 22,39)! Sőt, ismerjük az Aranyszabályt is: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük”(Mt 7,12)!
Ezek szerint a szeretet akkor is jó, és követendő, ha a másik ember felé irányul. De akkor is jó, ha az ember saját magát is szereti. S itt nyilván nem a gőgről van szó. Hanem arról, hogy az ember elfogadja önmagát úgy, ahogyan van. Ahogyan Isten megalkotta. Mert az ebből fakadó belső békesség teszi képessé arra, hogy a másik embert is úgy szeresse, ahogyan őt az Isten megteremtette.
S a szeretettel ellentétben, ez a két irány, teljesen mást mutat az alázattal kapcsolatban. Egészen más, ha valaki önmagát alázza meg, és megint más, ha a másik embert. Mert a másik ember megalázása egyáltalán nem egyeztethető össze a felebaráti szeretet nagy parancsával. És magától értődően, nem felel meg az Aranyszabálynak sem!
S íme, az alázatra, ha tetszik, a megalázkodásra is parancsunk van! Nem csak itt, a Péter első levelében, hanem a Filippi levélben is! Ez utóbbiban ezt írja Pál: „Ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”(Fil 2,2-8).
Nos, itt kell elő vennünk a Péter levelet újra. Mert az a mondat, amely így kezdődik: „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt”(1Pt 5,6), így folytatódik: „Hogy felmagasztaljon titeket annak idején(1Pt 5,6)”.
Tehát egyfelől világos, hogy nem Isten aláz meg minket, hanem csak azt várja el, hogy alázatosan különbnek, nagyobbnak tartsuk Őt saját magunknál. Másfelől az Istennel szemben tanúsított alázatnak felbecsülhetetlen jutalma van. Hiszen ez a szakasz így folytatódik az első Péter levélben: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben szilárdan, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban. A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni”(1Pt 5,4-10).
S íme, mai igénkben, Máté evangéliumában is, a magalázkodásról van szó. A tanítványok kérdésével kezdődik a beszélgetés Jézus és a tizenkettő között: „Ki a nagyobb a mennyek országában?”(Mt 18,1).
Megdöbbentő kérdés. Hiszen a tanítványok hallották már a Hegyi Beszédet, és benne az Aranyszabályt is. Elhangzott már Péter vallástétele is: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”(Mt 16,16). Túl vagyunk Jézus megdicsőülésén is, és a Megváltó már kétszer szólt szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról. Tanítványait pedig az foglalkoztatja, hogy közülük ki lesz nagyobb az Isten eljövendő országában!
Sőt, nem sokkal előbb, ezt mondta Jézus a tanítványainak: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?”(Mt 16,24-26).
Igaz, a Zebedeus fiak anyjának kérése majd csak ez után következik: „Mondd, hogy melletted üljön az én két fiam a te országodban, az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől”(Mt 20,21). Mert ott Jézus világosan kijelentette: „Közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért”(Mt 20,26-28).
Egy kisgyermek teljesen kiszolgáltatott a szüleinek. Oda megy, ahova viszik, azt kell csinálnia, amit mondanak neki. S azért tudja mindezeket, nemhogy zokszó nélkül, hanem örömmel megtenni, mert feltétel nélkül bízik a szüleiben! Jézus tehát a kisgyermek példájával tudta megértetni az értetlen tanítványaival, hogy nekik is Istennel szemben ugyanolyan alázatosnak és engedelmesnek kell lenniük, mint egy kisgyermeknek a szülei iránt!
S figyeljük csak meg, mit mond Jézus: „Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában”(Mt 18,4). Mert ez e kijelentés azt mutatja meg, hogy az Isten előtt alázatosak esetében az a kérdés fel sem vetődik, hogy bejutnak-e a mennyországba.
Íme, ezért szép biztatás számunkra ez az ige, itt az új naptári év kezdetén. Hát csak járjunk Isten útján, alázatos szolgálatban, az egész évben. Mert akkor nemcsak ezt az évet nyerjük meg, hanem az örök élete is!
†Ámen
Imádkozzunk!
Jézusunk, aki láthatatlanul mellettünk jársz az úton: maradj velünk ebben az évben is. Taníts alázatra és szeretetre, és adj nekünk ma és minden napon csendet és békességet, megnyugvást és örömöt a te közeledben, itt a földön, s majd a mennyben is.
†Ámen
Énekek: 181 1 348 293
