Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. november 29.

†

Ádvent 1. vasárnap

1Pt 1, 22-25

Pesthidegkút, 2020. november 29.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet Anyaszentegyházunk Ádvent első vasárnapjára az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 1Pt 1,22-25-ben a következőképpen:

„²²Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, ²³mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. ²⁴„Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, ²⁵de az ÚR beszéde megmarad örökké.”Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek.”

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Íme, Ádvent első vasárnapja van újra. Ismét megkezdődik egy új egyházi esztendő! Engedtessék meg, hogy most először hadd kívánjak minden kedves Testvéremnek boldog új egyházi évet! S mivel az én gondolkodásomban a boldogság mennyei fogalom, akkor hitem szerint ez az egyházi esztendő is a mennyhez fog közelebb vinni, mindannyiunkat. Ezt kívánom tehát, hogy megvalósuljon az előttünk álló egyházi évben, és szívből remélem, hogy be is fog teljesedni!

S itt vessünk föl egy kérdést! Földi vándorlásunk során, ha valami már sokadszor ismétlődik az életünkben, valószínűleg, nem túl lelkesen, ezt mormoljuk: Na tessék, megint kezdődik minden előröl! Azt gondolom, az egyházi évvel kapcsolatban, ezt nem lehet elmondani! Akkor sem, ha ez mindig Ádventtel, a Jézus Krisztus megszületésére való várakozással kezdődik, és mindig Örökélet vasárnappal fejeződik be! Akkor sem, ha Jézus szava szerint „Beteljesedett az idő”, azaz az üdvtörténet legutolsó szakaszát éljük! Mert annak a folyamatos ismétlését, hogy Isten, Jézus Krisztusban mit tett értünk, nem lehet megunni! Jó újra és újra érezni, hogy Isten kegyelme mindig és vég nélkül megújul rajtunk, mert Ő szakadatlanul – nemcsak hogy közelebb akar vinni minket a mennyhez – hanem egyenesen azt akarja, hogy ott legyünk vele, örökre!

S íme, pontosan illik ehhez Ádvent első vasárnapjának mondanivalója: „Új kezdet, megtérésre hívó szó!” Mert Isten kezdi újra, Isten hív megtérésre újra és újra, mert kegyelme szüntelenül megújul, és szeretete sohasem fogy el!

S itt emlékezzünk először az oltári igénkre, amely hagyományosan Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának a története! Igaz, ebben már a felnőtt Jézusról van szó. Ám ennek is megvan az értelme! Isten csodája az is, hogy Jézus csecsemőként érkezett a világba. Akit az ember fölvehet a karjába, dédelgethet, becézgethet. Isten így adja magát nekünk, ha tetszik: így kiszolgáltatja magát nekünk, amellyel mi szépen vissza is éltünk Nagypénteken. Hogyan is írja a filippii levél Krisztus himnusza: „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”(Fil 2,5-8).

De Isten csodája a megváltás is! Hogy Ő úgy megszerette a világot, hogy egyszülött Fiát, Jézus Krisztus odaadta érte, értünk, bűnös emberekért, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Márpedig a bevonulás Jeruzsálembe, ezt a Jézust állítja elénk, Aki engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig!

Íme, jó nekünk ezt mindvégig a szemünk előtt tartanunk. Ádventben is, amikor várakozásunkkal a Megváltó megszületéséről való megemlékezésre készülünk. Mert az ártatlan csecsemő most ugyan gyámolításra szorul, de Ő mégsem „csak” Jézuska, hanem a hatalmas Isten, a Megváltó!

Ez a tény pedig meghatározza a mi feladatunkat, amelyet igehirdetésünk alapigéje, Péter első levele, így fogalmaz meg: „Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által. „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az ÚR beszéde megmarad örökké.” Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek”(1Pt 1,22-25).

S az első, amit itt világossá kell tennünk, az a következő. Igénk első versében a görög „alhqeia”(alétheia) kifejezés szerepel. Amely valóban az igazságot jelenti, éspedig abban az értelemben, hogy úgy igazság, hogy az valóság.

Az a valóság pedig, amelynek engedelmeskednünk kell, az nem más, mint az Isten élő és maradandó igéje, amely megmarad örökké! Más szóval: az evangélium. Istennek az az örök örömhíre, hogy nem hagyott minket vétkeinkben elveszni, hanem Jézus Krisztus által váltságot szerzett minden bűnünkre. Amely váltságot nekünk csak hittel el kell fogadni ahhoz, hogy örök életünk legyen!

Ez az a valóság, az egyetlen valóság, amely képes megtisztítani, újjászülni az emberi lelket. Kiűzi abból az eredendő sötétséget, hogy az Isten világossága, a Szeretet vehessen lakozást benne!

Az újjászületett lélek pedig engedelmes a képmutatás nélküli testvérszeretetre. Tiszta lélekkel fordul a felebarát felé, személyválogatás nélküli szeretettel.

Ez azonban nem azonos az ostobasággal. Például, ha valaki pénzt kér, akkor adok neki. Adok egyszer, kétszer, háromszor. De ha állandóan adok pénzt neki, akkor sohasem fog a saját lábán megállni, mert megszokja, és természetesnek veszi, hogy mindig kap valamit. Átmenetileg tehát segítek neki, de az életét végső soron neki, magának kell megoldania!

Hézser Gábor „Kötőjeles történetek” című könyvének címlapján szerepel az irgalmas samaritánus történetének továbbgondolása. Ebben ezt írja: a samaritánus a második, harmadik, negyedik, századik, sokadik útján ugyanígy cselekedett. Amikor 2333-madszor ment Jeruzsálemből Jerikóba, szinte belebotlott az újabb sebesültbe. Megszokott mozdulattal vette elő a kötszert, a sebesültet rutinosan bekötözte, gyakorlottan emelte föl a szamárra, s az állat magától indult el a fogadó felé, a jól ismert úton. „A samaritánus ugyanis a sivatag felé tartott, hogy megkeresse a rablótanyát. Mert amikor a 2333. áldozatba botlott, hirtelen rádöbbent, hogy sokkal jobb samaritánus lehetne, ha végre a tettesekkel is törődne s nem csak ragtapaszokat osztogatna… Elhatározta, hogy a rablókon fog segíteni”. (In: i.m.)

A romlás okát kell tehát megszüntetni! Jézus sem az egyes emberek sebeit kezdte kötözgetni, hanem az ember bajának az okát, a bűnt győzte le, egyszer s mindenkorra!

Igénk ezt írja: minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull. Itt a teremtett „hústest”-ről van szó, amely romlandóság alá vettetett. Még az igazság/valóság által újjászületett ember teste is. Mert a romlandó nem örökölheti a romolhatatlanságot, és a halandó nem örökölheti a halhatatlanságot.

De az Úr beszéde, az evangélium megmarad örökké. Igaz, az első égnek és földnek el kell pusztulnia. De mi új eget és új földet várunk. Ahol már nem lesz bűn, csak az Isten örök igéje. Jézus azért született meg, jött közénk, hogy ezt az örömhírt hirdesse nekünk. Mi pedig akkor cselekszünk a legjobban, ha tiszta szívvel és tiszta lélekkel hiszünk neki. S akkor bizalommal várhatjuk az Ő eljövetelét, és visszajövetelét is: jövel, Uram Jézus!

                                                                  †Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk! Légy áldott, hogy kegyelmed ismét megújult rajtunk, mert örök a te szereteted, és mi tebenned élünk, mozgunk, és vagyunk. Indíts minket igaz megtérésre: hadd egyengessük az utat szent Fiad, az Úr Jézus Krisztus előtt, aki volt, aki van, és aki eljövendő.

                                                                  †Ámen