Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. november 15.

†

Szentháromság ünnepe után utolsó előtti vasárnap

Jel 22, 12-14

Farkasrét, 2020. november 15.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után az utolsó előtti vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Jel 22,12-14-ben a következőképpen:

„Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba”(Jel 22,12-14).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Az elmúlt vasárnap arra figyelmeztetett bennünket, hogy az ítélet felé haladunk. S a következő, az egyházi év utolsó, azaz Örökélet vasárnapja, azt az örömhírt emeli magasra előttünk, hogy mi az újjáteremtő Isten színe elé készülünk!

S íme, a kettő között, a mai vasárnap, vagyis az egyházi esztendő utolsó előtti vasárnapja, amelyet a reménység vasárnapjának is szoktunk nevezni, az Eljövendő felé irányítja a figyelmünket. S minthogy ebben a jelmondatban az „Eljövendő” nagy „E” betűvel szerepel, ez egyértelműen és félreérthetetlenül Jézus Krisztusra mutat. Akinek utolsó szava a Jelenések könyvében, nem sokkal igénk után, ez: „Bizony, hamar eljövök”(Jel 22,20). Amelyre a gyülekezet csak ezt felelheti: „Jöjj, Uram, Jézus!(Jel 22,20).

S az a kép, hogy Jézus az ítélet és az örök élet között áll, tökéletesen kifejezi azt a hitünket, hogy egyedül Krisztusban van reménységünk megállni az ítéletben, és elnyerni az örök életet! Nos, ezen a vasárnapon figyeljünk és hallgassunk hát az Eljövendőre!

S ha így cselekszünk, akkor azt gondolom, nem tehetjük meg, hogy nem szólunk az oltári igeként, Máté evangéliumából felolvasott szakaszról. Hiszen abban éppen az ítéletről van szó! Jézus maga mondja el, és vetíti előre azt a pillanatot, amikor az Emberfia eljön a felhőkön az ég angyalaival, és odaül dicsőségének trónjára. Akkor összegyűjtenek eléje minden népet, és megtörténik az ítélet.

Jó azt is emlékezetünkbe idéznünk, hogy Jézus az ítéletben a cselekedeteket kéri majd számon. Mondván: „Valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg”(Mt 25,40).

Ezek pedig az irgalmasság cselekedetei: enni adni az éhezőnek, inni adni a szomjazónak, befogadni a jövevényt, felruházni a mezítelent, meglátogatni a beteget és a börtönben sínylődőt. Mindezeket pedig összefoglalja a második nagy parancsolat: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”(Mt 22,39).

Igaza van tehát Jakabnak, amikor levelének második fejezetében ezt mondja: „A hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában”(Jak 2,17). Sőt, néhány verssel előbb ezt is kijelenti: „Az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten”(Jak 2,13).

Itt azonban azt is észre kell vennünk, hogy az irgalmasság cselekedetei a felebaráti szeretetből fakadnak! Aki tehát az irgalmasságot gyakorolja, az Krisztus parancsának engedelmeskedik. Ezt pedig nyilván azért teszi, mert hisz Őbenne, és szeretetből cselekszi akaratát! A hit és a cselekedetek tehát együtt járnak a keresztyén ember életében.

S van még valami, amire itt érdemes felfigyelnünk. Azt mondja Jézus, hogy ha az irgalmasság cselekedeteit eggyel is megtettük az Ő legkisebb testvérei közül, akkor azt Vele tettük meg! Mert ez azt jelenti, hogy Jézus a legkisebbekkel azonosítja magát! Pedig Ő az, aki halott volt, de feltámadt és él; Ő az, aki elmondhatja magáról, hogy Ő az első és az utolsó, a kezdet és a vég! Ha tehát az Isten Fia, a legnagyobb, nem szégyell lehajolni a legkisebbekhez, a legelesettebbekhez, akkor mennyivel inkább meg kell tenni ezt nekünk is, akik végső soron, magunk is a legkisebbek közé tartozunk!

S íme, ezek után, az Eljövendő megszólal az igénkben: „Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint”(Jel 22,12).

Jézus eljövetelére nézve a görög szöveg a „ταχυς” (tahüsz) kifejezést használja, amely azt jelenti: gyorsan, hamar. Máté evangéliumában ezt mondta Jézus: „Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is”(Mt 24,27). Márpedig a villámlás pontosan úgy jön el, mint a villám! Azaz gyorsan, és olykor váratlanul. Tehát amikor Jézus visszajövetelére gondolunk, akkor azzal a lehetőséggel is számolnunk kell, hogy gyorsan jön el!

Istennél azonban nincs idő. Így, amikor eljön Jézus visszajövetelének pillanata, akkor – visszatekintve a földi életünkre – nyugodtan érezhetjük majd azt, hogy hamar jött el!

S azután Jézus azt mondja, hogy: vele van a jutalma! Itt megint érdekes a görög szöveg, mert ott a „μισθος” (misztosz) főnév szerepel, ami nemcsak jutalmat, hanem bért is jelent! Innen válik érthetővé az ige folytatása, ahol Jézus azt mondja, hogy megfizet mindenkinek a cselekedete szerint! Vagyis az ítélet nem csak elkerülhetetlen, hanem igazságos is lesz! Mindenki azt kapja majd, amit megérdemelt. Máté evangéliumában Jézus azt mondja azokról, akik nem cselekedték az irgalmasságot: „Ezek elmennek az örök büntetésre”, akik pedig gyakorolták a felebaráti szeretetet: „Az igazak pedig az örök életre”(Mt 25,46).

Azt gondolom, itt nem kerülhetem meg a szőlőmunkások példázatát. Máté írása szerint a szőlősgazda, a nap végén, azt mondta a munkások vezetőjének: „Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig”(Mt 20,8). Mert itt is a „misztosz” kifejezés szerepel. Tehát azok, akik csak egy órát dolgoztak, részben bért, részben jutalmat kaptak!

Ám ha arra gondolunk, hogy Jézus ezt a példázatot annak bemutatására mondta, hogy milyen a mennyek országa, akkor két dolgot nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Az egyik az, hogy a szőlőmunkások engedelmeskedtek a gazda hívásának, és fáradságot nem kímélve dolgoztak az úr szőlőjében. A másik pedig, hogy az örök élet kivétel nélkül, mindenki számára jutalom, ingyen, kegyelemből!

S igénkben azután Jézus így folytatja: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég”(Jel 22,13).

János evangéliumából jól ismerjük az „Én vagyok” igéket. Tudjuk azt is, hogy ez az Isten neve: Jahve. Jézus, amikor a Gecsemáné kertben a katonáknak felelve azt mondta: Én vagyok!”(Jn 18,6), akkor kimondta Isten nevét. S ezért tántorodtak vissza a katonák, és estek a földre.

Jézus szavában az alfa és az ómega, a görög ábécé első és utolsó betűje, egy szép kinyilatkoztatás az Istenről. Az „alfa és az ómega” tulajdonképpen magában foglalja az elsőt és az utolsót, valamint a kezdetet és a véget is. Az alfa és az ómega jelentheti a Teremtőt, mint mindenek – azaz az egész teremtés – alkotóját. Az első és az utolsó azért érdekes, mert itt a görögben a „πρωτος” (prótosz) szerepel, amely főnévként azt jelenti: első, legjobb. Határozószóként pedig azt is jelenti elsőként, először, mindenekelőtt! Utalhat ez arra is, hogy Jézus az elsőszülött a halottak közül (Kol 1,18), és elsőszülött minden teremtmény előtt (Kol 1,15). De gondolhatunk az új teremtésre is, hiszen a Jelenések könyve az előző fejezetben, az elmúlásra ítélt első föld és első ég esetében ugyanúgy a „prótosz” kifejezést használja. A kezdet és a vég pedig magában foglalja az egész időt, az örökkévalóságot is. Hiszen minden Istennel kezdődött, Isten hozza el az evilágnak a végét is, és Isten hozza el az új kezdetet is.

S a végére egy gyönyörű ígéretünk marad, a Jelenések könyvének egyik boldog mondása: „Boldogok, akik megmossák ruhájukat, mert joguk lesz az élet fájához, és bemennek a kapukon a városba”(Jel 12,14).

A Jelenések könyve hetedik fejezetében, János egy fehér ruhába öltözött, nagy sokaságot látott. A mennyei trón körül ülő vének közül az egyik, itt ezt mondta Jánosnak: „Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónja előtt, és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában, és a trónon ülő velük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap heve, sem más hőség nem bántja őket, mert a Bárány, aki középen a trónnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és Isten letöröl szemükről minden könnyet”(Jel 7,14-17).

Nyilván, ők az üdvözültek serege, akik állhatatosan hittek Jézusban. Hitték, hogy Isten Jézusért bocsátja meg bűneiket. Hitték, hogy Isten Jézusért ajándékozza meg őket az örök élettel. Nekik szól az ígéret, hogy joguk lesz az élet fájához, vagyis az örök élethez, hiszen bemehetnek a mennyei Jeruzsálembe!

Ez az a pillanat, amikor Isten műve beteljesedik. Mert helyreáll a teremtés jó rendje, amikor Isten és az ember együtt élt az Éden-kertben. De ebben az új teremtésben azonban, van egy gyönyörűséges változás. Az Éden-kertet, a bűnbeesés után, azért kellett elhagynia az embernek, hogy ne ehessen az élet fájáról. Jogos volt Istennek ez az ítélete, mert a bűnbe esett ember nem élhet örökké!

De itt a megváltottaknak már egyenesen joga lesz az élet fájához! Sőt, a görög szöveg az „εξουσια” (ekszuszia) szót használja, amely lehetőséget, hatalmat, teljhatalmat jelent! Mert ez azt jelenti, hogy az újjászületett, bűnből megváltott embert már semmi nem választhatja el az élet fájától, az örök élettől, Istentől és a Báránytól!

Erre pedig valóban csak egyet válaszolhatunk: „Jöjj, Uram Jézus!”(Jel 22,20).

†Ámen

 Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus! Te nem akarod a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Teljesítsd rajtunk is ezt a te akaratodat, és vezess lelked által élő hitre és reménységre, hogy veled győzzünk bűn és halál felett, és elnyerjük mennyei örökségünket. Jövel, Urunk Jézus!

                                                                  †Ámen

Énekek: