Veperdi Zoltán igehirdetése, 2023. október 22.

†

Szentháromság ünnepe után 20. vasárnap

Lk 14, 25-35

Fébé Anyaház, 2023. október 22.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után huszadik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Lk 14, 25-35-ben a következőképpen:

„Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt: Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? Nehogy – miután alapot vetett, de nem tudta befejezni – gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni.
Vagy ha egy király elmegy, hogy harcba bocsátkozzék egy másik királlyal, vajon nem ül le előbb, és nem tart tanácsot arról, hogy szembeszállhat-e tízezer élén azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, akkor követséget küld, amikor az még távol van, és megkérdezi a békefeltételeket. Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, az nem lehet az én tanítványom.
Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni? Sem a földre, sem a trágyadombra nem való: tehát kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja!” (Lk 14, 25-35)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Ezen a vasárnapon is, hadd hirdessem mindjárt a csodálatos örömhírt, hogy Isten hív minket. Hív bűnbánatra, hív megtérésre, hív az örök életre! Mert szeret!

S íme, az egyházi év utolsó vasárnapjai azt mutatják meg nekünk, hogy feleletül Isten hívására, hogyan kell folytatnunk földi életünket. Például: szeretetben, munkában, a hit harcában, megbocsátásban, vagy két világ polgáraiként. S ezek között a mai, tehát Szentháromság ünnepe után a huszadik vasárnapon, Isten arra hív minket, hogy megszentelt életben járjunk.

Vallástudományi értelemben a „szent” fogalom jelöli mindazt, ami az Isten számára elkülönített; illetve aki és ami az Istenhez tartozik. S éppen ezért érinthetetlen és elkülönített a profán használattól! Vagyis a „megszentelt élet” az Istenhez tartozó, az Istennek odaszánt, az Isten számára elkülönített életet jelenti.

A megszentelt életben járás nem követeli meg a világból való kivonulást, a földiektől való elszakadást. Hiszen akkor hogyan tudnánk a felebarát szeretetére vonatkozó parancsnak eleget tenni? Jézus is, a főpapi imádságban így könyörög az Atyához: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal”(Jn 17,15-19).

Azzal is tisztában kell lennünk, hogy ha mi megszentelt életben járunk, akkor a világ előbb-utóbb elkezd – hogy finoman mondjam – megszólni minket. Miként is mondja Péter az első levelében: „Azért csodálkoznak rajtatok, sőt káromolnak titeket, mert nem rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába”(1Pt 4,4).

Persze, ez nyilván a sátán kísértése is, hogy eltántorítson a megszentelt élettől, végső soron elszakítson minket az Istentől. Ezért is nagyon fontos a figyelmeztetés, hogy mi csak bízvást járjunk, és maradjunk is meg a megszentelt életben!

Emlékezzünk csak, hogyan is kezdődött mai oltári igénk, az Efezusi levélből: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen”(Ef 5,15).

S Pál szerint pedig az él bölcsen, aki megértette, hogy mi az Isten akarata. Az apostol ezt az efezusi keresztyéneknek írja, akiknek a városa Artemisz istennő kultuszának egyik központja volt. Annak minden pogány szokásával együtt. Nem véletlenül írja Pál itt a levélben, hogy „Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel”(Ef 5,18).

Érdekes, hogy az a görög kifejezés, amelyet Pál használ, azt jelenti, hogy a borban kicsapongás van! A Károli fordításban még így szerepelt ez az igevers. Az efezusiak ezt tökéletesen meg tudták érteni. Ám az is igaz, hogy a kicsapongás vége a pusztulás, legkésőbb az ítélet napján. Mert az istentelen élet vége nem lehet más, csak az örök kárhozat!

S ezzel szemben az apostol az efezusiak elé tárja azt az utat, amelyet mai mondanivalónk megszentelt életnek nevez! Ez pedig a következő: „Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében”(Ef 5,19-20).

Egy gondolatot hadd fűzzek itt hozzá Pál apostol szavaihoz: hogy mennyire fontos a hálaadás! Mert ha valaki képes, nemcsak a jót, hanem a rosszat is hálaadással venni az Atya kezéből, az szinte biztosan megmarad a megszentelt éltben. Mert mindenkor a szent Istenhez fordul, szüntelen kapcsolatban van Istennel!

De forduljunk immár a Lukács evangéliumából előttünk lévő igeszakasz felé! Jézus így kezdte a vele lévő sokasághoz intézett szavait: „Ha valaki hozzám jön”(Lk 14,26).

Azt gondolom, nem nehéz belátni, hogy ez a mondat lényegében azt jelenti: ha valaki nekem szenteli az életét! Tehát helyben vagyunk, éppen a mai mondanivalónknál.

Annál érdekesebb azonban a folytatás, amely elsőre talán még egy kicsit meg is botránkoztat minket! Amikor ezt mondja Jézus: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom”(Lk 14,26).

E kijelentés megértéséhez a görög szöveghez kell fordulnunk. Mert Lukács itt a „misew” (miszeó) igét használja, amely nemcsak azt jelenti, hogy gyűlöl, hanem azt is, hogy mellőz, kevésbé szeret.

Így azért mindjárt árnyaltabb ez a mondat! Jézus csak azt kívánja az Őt követőktől, hogy Őt szeressék a legjobban! Nem azt kívánja, hogy valaki gyűlölje szüleit, a szeretteit. Csak azt várja el, hogy kevésbé szeresse, mint Jézust. Azt sem kívánja, hogy elfelejtsék és ne is törődjenek a szeretteikkel. Hanem csak azt kéri, hogy mellőzzék őket, más szóval tegyék hátrébb, ha Jézusról van szó. A szándék világos: az igazi tanítvány életében Jézus a legfontosabb, a Megváltó foglalja el az első helyet! Mindenki és minden más csak másodlagos lehet!

S a folytatásban az is elhangzik, hogy ha valaki Jézust akarja követni, annak a saját lelkét is gyűlölni kell! Itt az apostol a „yuch”(pszüché) főnevet használja, amely jelenti a lelket, de a leheletet, az életet is.

A második nagy parancsolat azt is tartalmazza, hogy az embernek önmagát is szeretnie kell. Nyilván nem az önző, saját magát csak előre toló, mások fölé helyező önszeretetről van szó. Az Istentől kapott életünket, lelkünket szeretni és elfogadni kell ahhoz, hogy azt mindenestől oda tudjuk szánni Neki!

Tehát itt is arról van szó, hogy ha valaki nem tudja a saját életét, érdekeit alárendelni Jézus akaratának, szolgálatának, az nem lehet Jézus tanítványa!

Jézus szava azt is jelenti, hogy nem képes igaz tanítvány lenni az az ember, akinek a szívében nem a Megváltó van az első helyen. Nincs meg benne a teljes odaszánásra való képesség, akarat. S azután így folytatja Jézus: „Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom”(Lk 14,27).

Pál apostol juthat eszünkbe, amikor ezt írja a második Korinthusi levélben: „Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam”(2Kor 12,7).

Nem tudjuk, hogy mi lehetett ez a tövis, nem is érdemes találgatni. Azt gondolom, mindannyiunknak meg vannak a maga tövisei, hiszen nem vagyunk tökéletesek, s az életünkben is hordozunk nehézségeket. Talán mi is kértük már, hogy az Úr elvegye tőlünk ezeket. Pál háromszor is kérte. És milyen választ kapott: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz”(2Kor 12,9).

Íme, Pál apostol, az ő tövisével együtt az Úr hűséges és odaadó szolgája tudott lenni egész életében. S a Feltámadott ereje csodálatosan munkálkodott benne. Mi is csak akkor járunk megszentelt életben, ha úgy ahogy vagyunk, gyöngeségeinkkel, esendőségünkkel nem számolva, egész életünkkel, csak Őt szolgáljuk!

S tulajdonképpen ide tartozik igénknek ez a mondata is: „Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, az nem lehet az én tanítványom”(Lk 14,33).

Fontos megérteni, hogy itt sem csak a vagyonról esik szó. Hanem lényegében mindenről, amije az embernek van! S ebben az esetben is az a lényeg, hogy az ember életében, szívében, gondolataiban, Jézus legyen az első! Minden más, csupán Ő utána következhet. S ha ez megvalósul, csak akkor beszélhetünk megszentelt életről!

Jézus, amikor az Ő követéséről tanított, ezt mondta: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára”(Lk 9,62).

Azért ha valaki a Krisztus követésére szánja magát, akkor vessen számot az erejével. Erre mutat az igénkben a toronyépítés, a hadba vonulás, és a megízetlenült só példája. Csak az induljon el a Krisztus útján, aki képes minden mást háttérbe helyezni, aki kész Őt követni mindenen át. De boldog út ez, mert a megszentelt élet az örök életre vezet.

                                                                  †Ámen

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus! Áldunk, hogy az evangélium által örök országodba hívtál el minket. Segíts Szentlelkeddel, hogy téged teljes szívvel szeressünk, igédnek mindenben engedelmeskedjünk, a jó cselekvésében el ne fáradjunk, téged mindenkor hűséggel kövessünk, és végül eljövendő országodban mindörökké veled lehessünk.

                                                                  †Ámen

Énekek: 52 9 284 312 11