Veperdi Zoltán igehirdetése, 2024. október 27.
† Szentháromság ünnepe után 22. vasárnap
Mt 18, 21-35
Farkasrét, 2024. október 27.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet Szentháromság ünnepe után huszonkettedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választottam. Feljegyezve találjuk Mt 18,21-35-ben, a következőképpen:
„Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit. Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg. A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását. Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének.” (Mt 18, 21-35)
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szentháromság ünnepe után huszonkettedik vasárnapon, ismét arra nézve kapunk útmutatást, hogy hogyan folytassuk földi életünket, ha meg akarunk állni az ítéletben. Jó arra is visszaemlékezni, hogy az előző vasárnapokon milyen figyelmeztetést kaptunk. Nos, az utolsó hármat hadd elevenítsem föl. Mert ezek a következők voltak: szeretetben, megszentelt életben, és a hit harcában! S íme, a mai vasárnap arra int minket, hogy mindig buzgók legyünk a megbocsátásban.
Milyen szépen összefüggenek ezek a felszólítások! Mert ha valaki szeretetben él, azt szeretet veszi körül! Ő maga nem akar megbántani senkit, s neki is bizonyára igen kevés haragosa van. S ha valaki mégis megbántja, akkor a szeretetből kiindulva, biztosan nem esik majd nehezére megbocsátani. S ha valaki megszentelt életben jár, az szándékosan nem követ el bűnt! Lehet, hogy valakit éppen ez a tény ingerel fel! És vétkezik az ellen, aki igazából a példaképe kellene legyen. Ám a megszentelt élet arra kötelezi a hívőt, hogy megbocsásson az ellene vétkezőnek! Végül, ha valaki győztes akar lenni a hit harcában, azzal tud legtöbbet segíteni a mellette elbukóknak, hogy megbocsátással hajol le hozzájuk, és emeli vissza a közös útra, hogy tovább küzdhessenek! S talán így ők is győztesek lesznek!
Természetesen, mi sem maradunk biztatás nélkül, mert tudjuk, hogy Isten hív minket! Hív bűnbánatra, hív megtérésre, hív az örök életre! Mert szeret! Sőt, Ő maga is azt akarja, hogy örök életet ajándékozhasson nekünk!
Nos, jól emlékszünk, a Miatyánk ötödik kérése így hangzik: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”
Íme, a megbocsátás dolgában is Istenre kell tekintenünk, mint példaképre. Mert amint Ő mindenkor megbocsát nekünk, mi is ugyanúgy meg kell bocsássunk mindenkinek, aki vétkezik ellenünk!
A megbocsátás nagyságának bemutatására pedig, hadd idézzem Charles Spurgeonnek egy gondolatát: „Az összes vétkek teljes, azonnali és visszavonhatatlan megbocsátása a bűnös poklát mennyországgá változtatja, és a veszedelem fiát az örök üdvösség várományosává avatja.”
Félreértések elkerülése végett, ebben a felállásban mi vagyunk a bűnösök, illetve a veszedelem fiai. Mert világos, hogy teljesen, azonnal és visszavonhatatlanul, egyedül Isten tud megbocsátani! Isten bűnbocsánata nélkül pedig, örökre elveszünk! És csak akkor juthatunk az Isten országába, ha hittel elfogadjuk tőle bűneink bocsánatát!
Azt azért mondjuk ki, hogy sokszor nehéz bocsánatot kérni. Különösen akkor, ha a megbántott embernek igaza van, mert az azt jelenti, hogy mi valóban vétkeztünk ellene. De megbocsátani is lehet nehéz! Leginkább akkor, ha igaztalanul vádolt meg minket valaki! Mégsem lehet más indulat bennünk, mint a megbocsátás!
Lássuk immár, mi is történt a mai igénkben! Tudnunk kell, hogy előzőleg Jézus arról beszélt, hogy legyen testvériség a gyülekezetekben. Többek között, ezt mondta: „Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá, fedd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek! Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt!”(Mt 18,15-18).
Nos, igénkben ezek a szavak indították Pétert erre a kérdésre: „Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is?”(Mt 18,21).
A számmisztikában a „hetes” a teljesség száma. Jézus válasza Péternek: „Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is”(Mt 18,22), lényegében azt jelenti, hogy a megbocsátás végtelen. A megbocsátást soha nem lehet abbahagyni!
Péter írja az első levelében, hogy: „Mindenekelőtt legyetek kitartóak az egymás iránti szeretetben, mert a szeretet sok bűnt elfedez”(1Pt 4,8). Ami természetesen nem azt jelenti, hogy a bűnt meg nem történtté lehet tenni! Ám a szeretetből fakadó megbocsátás betakarja, befedi, elrejti a bűnt! S ettől kezdve nem a bűn látszik, hanem a szeretet és a megbocsátás világossága!
Hogyan is történt mindez Jézus példázatában? Egy király – s itt félreérhetetlenül földi királyról van szó – elhatározta, hogy elszámoltatja a szolgáit. Elsőként egy olyan embert vittek eléje, aki tízezer talentummal volt adósa. Máté a görög „murioi” (mürioi) kifejezést használja, ami nem csak azt jelenti: tízezer, hanem átvitt értelemben a „megszámlálhatatlant” is jelzi! Vagyis ez a szolga kilátástalan helyzetben volt, mert szinte visszafizethetetlen adósságállománnyal rendelkezett. (Megjegyzem: mi ugyanígy állunk a teremtő Istenünk előtt)
A király számára sem maradt rejtve adós szolgájának helyzete. Ezért úgy rendelkezett, hogy „Adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg”(Mt 18,25), amivel tartozik!
Ezzel az emberünk, mondhatjuk: örökre elveszett! Maradék életét, családjával együtt, rabszolgaként kellett letöltenie, kilátástalan nyomorúságban, és szegénységben. Egyetlen lehetősége maradt, amivel élt is. Leborult a király előtt, és így esedezett kegyelemért: „Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked”(Mt 18,26).
A példázatból nem derül ki, hogy az adós szolga, mire alapozta ezt a már-már betarthatatlan kijelentését. Jézusnak valószínűleg sokkal fontosabb volt megmutatni a király nagy kegyelmét, hogy annál élesebben kitűnjék a király és az adósa viselkedése közötti különbség. Mert a király megszánta, elbocsátotta, és elengedte szolgájának minden adósságát!
A szolga lelkében szélsőséges érzelmek viaskodhattak. Hiszen egy pillanat alatt a pokolból a mennyországba került. Az előbb még egy életre kiszolgáltatott koldus volt, most pedig – mivel a király minden adósságát elengedte – szabad! S volt előtte egy példakép is, a szeretetből fakadó megbocsátásra! Ellenben mégsem azt követte. Máté így írja: „Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol!”(Mt 18,28).
Már a fellépése is sokkal rosszabb annál, ahogyan vele bánt a király. A jelenet pedig szinte szóról szóra megismétlődik, csak a szerepek változtak. Az adós szolga leborult a kegyelmet nyert szolga elé, és így kérlelte: „Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked”(Mt 18,29).
A király volt adósa, aki felfoghatatlan kegyelmet kapott ingyen, kíméletlen maradt. Szolgatársát börtönbe záratta mindaddig, amíg meg nem fizeti a tartozását!
A példázatban, a szolgatársai látták mindezt, és nagyon felháborodtak rajta. Teljesen érthető módon. Lehet itt azon tépelődni, hogy vajon a szolgatársak helyesen jártak el, amikor az eseményeket jelentették a királynak. A mi helyzetünkre gondolva ennek semmi jelentősége sincs, mert Isten rólunk mindent tud!
Nos, Máté írásában Jézus így fejezte be a gonosz szolgáról szóló példázatot: „Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének”(Mt 18,32-35).
Emlékezzünk csak, Jézus a kereszten hogyan imádkozott a kínzóiért: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”(Lk 23,34). És a haláltusájában is ki tudta mondani: „Elvégeztetett”(Jn 19,30).
Íme, milyen jó lenne, ha mindenki ismerné és betartaná a Miatyánk ötödik kérését: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Mert akkor biztosan megtapasztalná, hogy a megbocsátás-bocsánatkérés nemcsak nehéz, hanem csodálatos öröme is van!
Charles Spurgeonre hivatkozom ismét, amikor ezt írja: „A mások bűnét megbocsátani gyönyörűség, mert alkalmat ad tapasztalni, hogy milyen örömet szerez Istennek a mi vétkünk megbocsátása.”
Szeretett Testvérek! Mi tehát éljünk mindenkor megbocsátásban! Ne a földiekre nézzünk, hanem a mennyeiekre! A földiek először is kicsinyesek, másodszor mulandók! Nekünk ne legyen nehéz elengedni, megbocsátani azt, ami csak ideig való! Hanem mindenkor szeretetből megbocsátva fedezzük el a bűnt, és inkább szerezzünk magunknak, és természetesen másoknak is gyönyörűséget. Azt a gyönyörűséget, hogy tudtunk örömet okozni Istennek! Hogy azzal a hittel várhassuk az ítélet napját, miszerint Isten Jézusért megbocsátotta a mi bűneinket is, s így nekünk is örök életünk van!
†Ámen
Imádkozzunk!
Urunk, aki örülsz, ha megmented a bűnös embert, és megbocsátod bűnét: add Szentlelkedet, hogy amit te teszel velünk, mi is azt tegyük embertársainkkal: haragtartás és ítélkezés helyett a megbocsátás és megbékélés útját keressük hozzád hasonlóan. Újítsd meg szívünket Szentlelkeddel, hogy tudjunk bűnbocsánatodból élni, és egymásnak megbocsátani, az Úr Jézus Krisztus által.
†Ámen
Énekek: 59 10 417 312 11
