Veperdi Zoltán igehirdetése 2024. április 28.

†

Húsvét után negyedik vasárnap

Jn 16, 5-15

Farkasrét, 2024. április 28.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! †Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk, Húsvét ünnepe után negyedik vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Jn 16,5-15-ben a következőképpen:

„De most elmegyek ahhoz, aki elküldött engem, és közületek senki sem kérdezi tőlem: Hova mégy? Mivel azonban ezeket mondom nektek, szomorúság tölti el a szíveteket. Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett.
Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.” (Jn 16, 5-15)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Húsvét ünnepe után a negyedik vasárnapon sem kezdhetem mással, mint annak a hullámtörő örömhírnek a hangoztatásával, hogy Jézus feltámadt, Jézus él!

S íme, tizenegy nappal az élő Jézus Krisztus mennybemenetele előtt illő, hogy Cantate vasárnapján zengedező ének fakadjon ajkunkon, és dicsőítse Istenünk hatalmas tetteit!

Amint erre felszólítást is kaptunk az oltári igénkben, Ézsaiás próféta könyvéből: „Énekeljetek az ÚRnak, mert fenséges tetteket vitt véghez, hadd tudja meg ezt az egész föld!”(Ézs 12,5).

Az Ószövetség latin fordításában, a Vulgatában, ezen a helyen, természetesen a „cantate” kifejezés szerepel. Amelynek első jelentése az, hogy hangot ad, énekel, károg mint a holló, kukorékol mint a kakas. Igaz, a régies latinban jelenti azt is, hogy „megénekel”, például hősök életét, dicső hadi tetteket.

Ugyanakkor, az Ószövetség görög fordításában, vagyis a Septuagintában, a „umnhsate” (hümnészate) szót találjuk. Ez ugye a himnusz, ami már ünnepi, Istent magasztaló éneket, éneklést jelent!

Azt gondolom, nem nehéz elfogadnunk, hogy Ézsaiás próféta is biztosan erre gondolt. Hiszen szavaiban az Isten felséges tetteiről tesz bizonyságot, amelyek kétség nélkül érdemesek arra, hogy az egész föld megismerje azokat, és megőrizze az egyetemes emlékezés számára!

S hogy ez mennyire fontos feladat, azt megvilágítják a következők: az elmúlt kedden hallgattam egy előadást a Teológiánkon, amelyben arról is szó volt, hogy az ember el akarja venni az Isten szólásszabadságát! A templomban lehet játszadozni, de Isten a mi dolgainkba lehetőleg ne szóljon bele! Ne akarja nekünk megmondani, hogy mit cselekedjünk!

Végső soron, ez a bűnös, hitetlen ember bolondsága, mert Istent nem lehet elhallgattatni. Maga Jézus jelentette ki, amikor Virágvasárnapon bevonult Jeruzsálembe: „Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani”(Lk 19,40).

Nos, mai igénk János evangéliumából való, s a tizenhatodik fejezetből Jézusnak az utolsó vacsorán elhangzott szavait olvastuk. Az Isten Fiát még aznap éjjel elfogták, és másnap délután keresztre feszítették. Íme, ez is, egy durva próbálkozás volt Isten elhallgattatására. Jézus bűne az volt, hogy Isten igéjét, törvényét tisztán hirdette, ami nem felelt meg az akkori hivatalos álláspontnak. Jézus úgy tanított, mint akinek hatalma van, ezért egyetlen megoldást találtak: el kell hallgattatni. Végleg. Nagypénteken este bizonyára nagyon elégedettek voltak magukkal, gondolván, hogy egy ügyet kipipáltak. S harmadnapon milyen nagy lehetett a csalódásuk. Mert Isten nem csak a követ távolította el Jézus sírjáról, hanem fel is támasztotta egyszülött Fiát! A Zsidókhoz írt levél így tanúskodik erről: „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát”(Zsid 13,20).

Nos, igénk elején Jézus már a mennybemeneteléről beszél, hiszen a Szentlélek elküldéséről is szól. Ami jó lesz a tanítványoknak. Igaz, Jézus testben már nem lesz közöttük, de eljön majd hozzájuk a Pártfogó. Aki, mint az igazság Lelke, elvezeti azután a tanítványokat a teljes igazságra, az Istennek és művének valóságos megismerésére.

S teszi ezt azzal, hogy feltárja a világ előtt, mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet.

Létfontosságú dolgok ezek, nézzük is mindhármat, sorjában! Először tehát: „A bűn az, hogy nem hisznek énbennem”(Jn 16,9) – mondja Jézus.

Természetesen a Tízparancsolat továbbra is érvényben van. Hiszen az Isten Fia, a Szentháromság Isten második személye, hogyan is törölhetné el, például az első parancsolatot: „Ne legyen más istened rajtam kívül!”(2Móz 20,3).

Vagy Jézus, aki az Isten szeretetét élte elénk itt a földön, miért tenné érvénytelenné ezeket a parancsokat: „Ne ölj! Ne paráználkodj! Ne lopj!”(2Móz 20,13-15).

Hiszen Ő maga mondta a Hegyi Beszédben: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat”(Mt 5,17).

Sőt! Az a parancsolat, hogy ne legyen más istened rajtam kívül, magában hordozza azt az ismeretet is, hogy már van egy Istenünk! A Teremő, a Megváltó, a Megszentelő, Szentháromság egy igaz Isten. Aki életet, életteret adott nekünk, és nap mint nap megőriz, és bőségesen gondoskodik rólunk végtelen kegyelmével és szeretetével. Nos ebben az Istenben nem hinni: bűn! Igen nagy bűn! Életveszélyes bűn! Igenis, Örökélet-veszélyes bűn!

Mert aki nem hisz Istenben, és az Ő egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban, Aki elhordozta a világ minden bűnét, az nem hisz bűnbocsánatban sem! Az pedig nem lehet kétséges előttünk, hogy aki bűneiben hal meg, az nem mehet be az Isten országába! Mert a szent Istenhez semmilyen formában nem férkőzhet a bűn!

A második, hogy: „Az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem”(Jn 16,10).

Emlékszünk: tizenegy nappal vagyunk Mennybemenetel ünnepe előtt. Így Jézusnak ez a kijelentése, hogy az Atyához megyek, nem szorul magyarázatra. Mi már tudjuk, hogy ez tényleg megtörtént, és valóban elküldetett a Szentlélek is.

Az is világos, hogy a tanítványok, földi szemeikkel, többé nem látták Jézust. Igaz, nem sokkal később, Pál apostolnak megjelent a damaszkuszi úton. De leírásokból azonban csak azt tudjuk, hogy mennyei fény ragyogott föl, és egy hang szólt, akkor még Saulhoz.

Vallom, Jézusnak meg van a hatalma ahhoz, hogy ma is bárkinek, bárhol megjelenjen, vagy bárkit megszólíthasson. Hiszen Ő az Isten Fia. Nagy ajándék ez, ha valakinek megadatik. Viszont e nélkül is lehet és tudunk is hinni az evangéliumban!

Fölvetődik azonban itt a kérdés, hogy Jézus, aki elhordozta a világ bűnét, mégis hogyan jelenhetett meg az Atya színe előtt? Nos, nem árt tudnunk, hogy a görög szövegben, ezen a helyen a „dikaiosunh” (dikaioszüné) kifejezés szerepel. Ami nem csak azt jelenti hogy „igazság”, hanem azt is, hogy igazságosság, sőt megigazulás!

Jézus maga sohasem vétkezett. Mindig bűntelen volt, és az is maradt. Az, hogy elhordozta a világ bűnét, ezen semmit nem változtatott. Az, hogy magára vette a bűneinket, csak azt jelenti, hogy rólunk levette. E nélkül még bűneinkben volnánk. Erre szükség volt azért, hogy hit által mi is megigazulhassunk. Jézus mindvégig hitt az Atyában. Ezért teljesítette akaratát, engedelmesen a kereszthalálig. Hitte, hogy Isten fel fogja Őt támasztani. Hitéért és feltétlen engedelmességéért, maga Isten magasztalta föl Jézust, és ültette a jobbjára az országában!

S végül a harmadik: „Az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett”(Jn 16,11).

Jánosnál az „e világ” az Istentől elfordult, bűnös világot jelenti. S akkor nem lehet kétségünk afelől, hogy e világ fejedelme a sátán, a gonosz. Jézus, az engedelmes kereszthalálával, egyszer s mindenkorra legyőzte a hazugság atyját, az embergyilkost.

Madách Imre írja az Ember tragédiájának végén: „Te, Lucifer meg, egy gyürű te is Mindenségemben – működjél tovább: Hideg tudásod, dőre tagadásod Lesz az élesztő, mely forrásba hoz, S eltántorítja bár – az mit se tesz – Egy percre az embert, majd visszatér. De bűnhödésed végtelen leend Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol, Szép és nemesnek új csirája lesz” (15. szín).

Íme, ez az állapot van ma is. A sátán elvesztette a csatát, Jézus legyőzte. De még munkálkodik. Egyre dühödtebben, ahogy az utolsó nap közeledik. Talán azért engedi meg még Isten, hogy jobban iszonyodjunk a gonosztól, és még sokan megtérjenek. Mi pedig erősödjünk meg abban a hitben, hogy Jézus a győztes bűn és halál felett. S nekünk Jézusért örök életünk van!

Igeszakaszunk ezekkel a szavakkal zárul: „Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek”(Jn 16,14-15).

Jézus tehát kijelentette, hogy a Szentlélek Őt fogja dicsőíteni. Minthogy Jézus és az Atya egy, a Szentlélek az Atyaistent is dicséri. Íme, ez által kapcsolódik ez az ige Cantate vasárnapjához. Mert végső soron egy Istent magasztaló himnusz, az Isten felséges tetteit dicsérő ének. Amely minket is örvendezésre és hálaadásra indít.

Befejezésül hadd idézzem az Ember tragédiájának kezdő sorait, amelyben az angyalok kara így dicsőíti a Teremtőt: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég, Ki egy szavával híva létre mindent, S pillantásától függ ismét a vég. Ő az erő, tudás, gyönyör egésze, Részünk csak az árny, mellyet ránk vetett, Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy Fényében illy osztályrészt engedett. Megtestesült az örökös nagy eszme, Im, a teremtés béfejezve már, S az Úr mindentől, mit lehelni enged, Méltó adót szent zsámolyára vár.”(1. szín)

Hát csatlakozzunk ehhez a karhoz, s szívvel, szájjal és buzgó énekkel, mindenkor dicsérjük a mi boldog Istenünket!

            †Ámen

Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Atyánk! Dicsérünk és áldunk téged szívvel, szájjal és zengő énekléssel, mert te vagy a hatalmas, diadalmas, egyedül szent Isten. Fogadd kedvesen gyermekeid új énekét, amellyel dicsőséget adnak neked, és vezess mennyei országodba, ahol a megdicsőültekkel együtt dicsérhetünk örökké az Úr Jézus Krisztus által.

                                                                                    †Ámen

Énekek: 47 6 51 310/1-2 11