Veperdi Zoltán igehirdetése, 2024. április 1.

†

Húsvét 2. napja

ApCsel 10, 34-43

Pesthidegkút, Lelkészotthon, 2024. április 1.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, melyet anyaszentegyházunk Húsvét második napjára az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk ApCsel 10,34-43-ban a következőképpen:

„Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura! Ti tudjátok, mi történt, Galileától kezdve egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett: a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele. Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték, de Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy megjelenjék, de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket Isten előre kiválasztott: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.” (ApCsel 10, 34-43)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Húsvét második napján nem kezdhetem mással, mint annak a megunhatatlan örömhírnek a hangoztatásával, hogy Jézus feltámadt! Jézus él! Mert Húsvét után nem lehet úgy élni, hogy Jézus nem támadt fel. Húsvét után nem lehet úgy élni, hogy nincs Megváltónk. Húsvét után nem lehet úgy élni, hogy bűneinkre nincs bocsánat. Húsvét után nem lehet ama hit nélkül éni, hogy Jézusért örök életünk van!

S íme, ezen az ünnepen, a feltámadott, élő Jézus, mint a húsvéti hit teremtője áll előttünk!

Hadd utaljak itt mindjárt az oltári igénkre! Hiszen a két tanítvány pontosan azért indult el Jeruzsálemből Emmausba, mert nem volt meg bennük a húsvéti hit. Más szóval, nem hitték Jézus feltámadását. Csalódottak voltak. S hiába szegődött melléjük a Feltámadott, hitetlenségükben nem ismerték föl. Jézus kérdésére pedig ezt felelték: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?… Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt; és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek”(ApCsel 10,18-21).

Jézus ekkor Mózestől és a prófétáktól kezdve, elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. S még ekkor sem ismerték fel. Csak akkor nyílt meg a szemük, amikor Jézus Emmausban, az asztalnál vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta.

Jézus viszont ebben a pillanatban eltűnt előlük. Mondhatjuk bízvást: bennük tűnt el – mert most már szívükben volt a húsvéti hit. A feltámadott, élő Jézus Krisztusba vetett hit!

De forduljunk immár a mai igénk felé. Ebben is egy olyan történetet hallottunk, amelyben húsvéti hit ébredt az emberekben. Ismerős mondatok is megjelennek az emmausi tanítványok történetéből. Amiben semmi meglepetés nincsen, hiszen a Cselekedetek könyvét is Lukács írta. A hasonlóság mellett azonban, van egy lényeges különbség is. Nevezetesen az, hogy ez a második történet már Jézus mennybemenetele után játszódik.

Az események egy római százados, a Cézáreában élő Kornéliusz házában történtek. Az ApCsel 10. fejezetének elején, Lukács leírta Kornéliuszról a következőket: „Élt Cézáreában egy Kornéliusz nevű férfi, az úgynevezett itáliai csapat századosa. Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelenül könyörgött Istenhez”(ApCsel 10,1-2).

Egy valami hiányzott még belőle: a húsvéti hit. A feltámadott, élő Krisztusban való hit! Isten semmit sem bízott a véletlenre. Egy délután, Isten angyala bement hozzá, és megszólította: „Imádságaid és alamizsnáid feljutottak az Isten elé, és ő emlékezik azokra. Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak. Ő egy Simon nevű tímár vendége, akinek a háza a tengerparton van”(ApCsel 10,4-6).

Másnap, amikor Kornéliusz emberei Joppéban ahhoz a házhoz közeledtek, amelyben Péter lakott, Isten egy látomás által érttette meg az apostollal, hogy zsidó létére nyugodtan bemehet egy idegen, jelesül egy római házába. Mondván: „Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak!”(ApCsel 10,15).

Péter erről így tett bizonyságot Kornéliusz házában: „Tudjátok, hogy tiltott dolog zsidó embernek idegennel kapcsolatba kerülni vagy hozzá bemenni. Nekem azonban Isten megmutatta, hogy egyetlen embert se mondjak szentségtelennek vagy tisztátalannak. Ezért is jöttem vonakodás nélkül, amikor értem küldtetek. Most pedig hadd kérdezzem meg: miért küldtetek értem?”(ApCsel 10,28-29).

Kornéliusz is elbeszélte, hogyan készítette föl őt az Isten. S ezzel a mondattal adta át a szót Péternek: „Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr”(ApCsel 10,33).

Ekkor következett Péter prédikációja. Ez a mai igénk. Amelyben minden benne van, ami Jézusról tudni kell! Érdemes még egyszer meghallgatni: „Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik. Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura! Ti tudjátok, mi történt, Galileától kezdve egész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett: a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele. Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték, de Isten harmadnapon feltámasztotta őt, és megadta neki, hogy megjelenjék, de nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket Isten előre kiválasztott: minekünk, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. És ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer”(ApCsel 10,34-43).

S e szavak után megtörtént a csoda. Kicsiben újra lejátszódott Pünkösd, hiszen Kornéliuszra és egész háza népére, leszállt a Szentlélek! S ahol a Szentlélek munkálkodik, ott élő Krisztus-hit ébred! Péter azonnal meg is keresztelte őket a Jézus Krisztus nevében!

Van ennek az eseménynek utóélete is, amelyről – azt gondolom – nem hallgathatok. A pogányok megkeresztelkedésének híre eljutott az apostolokhoz, és a Júdeában élő testvérekhez is. Amikor Péter felment Jeruzsálembe, a zsidó származású hívők kérdőre vonták, hogy miért ment be körülmetéletlen emberekhez, és miért evett velük? (ApCsel 11,3). Péter részletesen elmondott nekik mindent, és azzal a csodálatos mondattal semmisítette meg az ellene felhozott vádakat, amiért ezt a részletet szóba hoztam. Péter tehát ezt mondta: „Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az ÚR Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent?”(ApCsel 11,16-17).

A világnak ma is – ha lehet, jobban, mint eleddig, hiszen közelebb vagyunk az utolsó naphoz, mint elődeink – leginkább a hitre, mégpedig a feltámadott, élő Krisztusban való hitre van szüksége.

Bizonyságul hívom Raffay Sándor egykori püspökünket, aki 1916. Húsvétján, e szavakkal fejezte be a prédikációját: „Mindnyájan tudjuk a magyar történetből, hogy hazánkat, mikor népe erre a földre Isten vezetésével letelepedett, az mentette meg az elpusztulástól, hogy a magyarság megismerte Krisztust és Krisztus lett neki az élet. Mikor a mohácsi vészben összetört a nép és a sír szélére jutott ez a megvesszőzött nemzet, akkor az Isten kegyelméből megismerkedett Krisztus evangéliumával és ismét csak Krisztus lett neki az élet. Meggyőződésem, hogy hazánkat most is csak az teheti naggyá és dicsővé, ha föltámad benne Krisztus és az ő igéjének minden igazsága. Ez lesz ennek a nemzetnek új áldott húsvétja. És minket ezekben a válságos időkben arra kötelez húsvét szent ünnepe, hogy a feltámadás diadalát és az új élet dicsőségét készítsük elő mindnyájan nagy buzgósággal a magunk lelkében éppen úgy, mint nemzetünk életében és törekvéseiben mindenütt! Válságos időket élünk. Új kor mesgyéjén járunk. De itt is igaz a feltámadott Megváltó mondása: Én vagyok a feltámadás és az élet! Imádkozzunk, hogy nekünk is az legyen!” – mondja Raffay Sándor.

Nos, a történelmünk az azóta eltelt majd száztíz évben sem nélkülözött veszedelmeket, nehéz próbákat. És még most sem mondhatjuk el azt, hogy végre révbe értünk! Hiszen a bűnbeesés óta tombol a gonosz. Jézus diadalmas feltámadása óta még dühödtebben. S a legnagyobb támadásnak mindig is azok voltak és vannak kitéve, akik kiálltak az Isten, az élő Krisztusba vetett hit, és az igazság mellett! Ma nekünk kell ezt a harcot megvívni. A hitünkért és a hazánkért! De van egy jó hírem: Jézus velünk van! A bűnön és halálon győztes, a feltámadott Jézus van velünk! Benne higgyünk, Benne bízzunk, és harcoljuk meg hitünk harcát, mert akkor örök életünk van!

                                                                  †Ámen

Imádkozzunk!

Örvendező szívvel adunk hálát, Istenünk, hogy Krisztus Urunk halálával eltörölted a világ bűnét, és feltámadásával megtörted a halál erejét. Add nekünk a te Lelkedet, hogy új életben járjunk, csak neked szolgáljunk, és kegyelmed szerint örököljük az örök életet.

                                                                   †Ámen

Énekek: 216 6 225 309/1-3 11