Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. március 21.

†

Böjtben 5. vasárnap (Judica)

Jn 2, 13-22

Pesthidegkút, 2021. március 21.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk böjtben az ötödik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk János 2,13-22-ben a következőképpen:

„Közel volt a zsidók páskaünnepe, és Jézus felment Jeruzsálembe. A templomban találta a marhák, juhok és galambok árusait meg az ott ülő pénzváltókat. Kötélből korbácsot csinált, és kiűzte mindet a templomból a marhákkal és a juhokkal együtt. A pénzváltók pénzét kiszórta, az asztalokat felborította, a galambárusoknak pedig ezt mondta: Vigyétek ezeket innen, ne csináljatok piacteret az én Atyám házából! Tanítványai visszaemlékeztek, hogy meg van írva: „A te házad iránti féltő szeretet emészt engem.” A zsidók pedig azt kérdezték tőle: Milyen jelt mutatsz nekünk, hogy ezeket teszed? Jézus így felelt nekik: Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem. Ezt mondták rá a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted? Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor azután feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott”(Jn 2,13-22).

Keresztyén gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Böjtben az ötödik vasárnap Jézust mint igazi Főpapot prédikálja nekünk. Első pillanatban máris megdöbbenünk, hogy éppen olyan történettel, amelyben Krisztus, máskor soha nem látott indulattal lép fel. Sokkal inkább el tudnánk képzelni Jézust, mint Főpapot például, amikor látványos csodát tesz, mondjuk feltámasztja Lázárt, vagy a tengeren jár; vagy amidőn a köréje sereglett gyülekezetet tanítja példázatokkal; vagy éppen lelkipásztori beszélgetést folytat Nikodémussal.

A templom megrázó megtisztítása János evangélista számára fontos esemény. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, hogy már könyvének elején megírja: Keresztelő János bizonyságtétele után, amikor a próféta Isten Fiának nevezi Krisztust, aki kiment hozzá a Jordánhoz, hogy megkeresztelkedjen. És megírja Jézusnak a kánai menyegzőn véghezvitt első csodatételét követően.

Jézus tehát főpapként cselekszik, amikor az ökrök, juhok és galambok árusait, valamint a pénzváltókat kiűzi a templomból. Hiszen az Atya neki adott minden hatalmat mennyen és földön. S Krisztus – fontos ezt kimondanunk mindjárt az elején – szereti az egyházat. Maga is templomba járó, amerre csak megfordul és az lehetséges, legtöbbször bemegy a zsinagógába, mint például Názáretben (Mt 13,54). A nagy ünnepek alkalmával pedig – mint igénkben Húsvétkor, azután a lombsátor ünnepen, majd a templomszentelés ünnepén – az evangélisták tanúsága szerint, Jézus a zsidó szokásoknak megfelelően felmegy Jeruzsálembe (Jn 7,1-30., 10,22-42).

A templomhoz érve tanítványai is, minden bizonnyal a döbbenettől megbénultan figyelik a váratlan eseményt. De Jézus szavaiból megértik, hogy az árusok és pénzváltók kiűzésével, az Ő Atyja házának tisztaságát védi. A 69. Zsoltár 10. verse jut eszükbe: „A te házad iránt való féltő szeretet emészt engem”. Mi az hát, ami e féltő szeretet ellenére, vagy éppen annak okán, ilyen heves indulatot vált ki Jézusban?

Hiszen az ökrök, juhok és galambok árusai, a kultuszhoz szükséges áldozati állatokat adják el a templom előudvarában, s így a messze földről érkező hívőknek nem kell egész ide vezető útjukon még az állatokról is gondoskodni. A bűnök megváltásáért való áldozatot pedig Mózes törvényei írják elő. Ám mindezt az árusok és a papok saját kincstáruk gyarapításának szolgálatába állítják. A vidéken olcsón felvásárolt állatokat búsás haszonnal adják tovább a jámbor kegyeseknek. Önző kapzsiságukkal mocskolják be az áldozatot, amelynek éppen a Jahve színe előtti megtisztulásként kellene szolgálnia.

Hasonló módon vétkesek a pénzváltók is. Minden 20 évnél idősebb izraeli férfi évente adót fizetett a jeruzsálemi templom fenntartására. Előfordult, hogy a templomadót helységenként és közösségenként összegyűjtötték és egy összegben vitték Jeruzsálembe. Ezen kívül az önkéntes adományok számára a templomban perselyek álltak. Jézus korában a templomadót tíruszi érmével kell fizetni, azért e pénzváltók váltják be a zsidó, görög és római pénzérméket. Persze akit csak lehet becsapnak, s így a szent célra szánt adományokból álnokul meggazdagodnak. A lelketlen kufárok tehát ahelyett, hogy a templomot gazdagítani, az istentiszteletet könnyíteni igyekeztek volna, erkölcsileg szegényítették s akadályozták azt.

Krisztus szent haragja így méltán sújtja a haszonleső kereskedőket. S a Messiás azt is tudja, hogy e népséggel másképp nem is lehet bánni. Nem tesz előttük csodát, hogy figyelmet keltsen maga iránt. Nem tart lélekemelő prédikációt, hogy az ősi szokás helytelenségét indokolja. Nem is kéri őket, hogy hagyják el jövedelmező helyeiket s vonuljanak hátrébb a szent helytől. Az arany után sóvárgó ember kineveti, kigúnyolja e beszédet, szívéhez csak a pénz csengése szól.

De Krisztus kezében az ilyenek számára is van eszköz: nem szó, nem csodatett – hanem korbács. Ahol a lélek érző idegeire annyira lerakódott a világiasság iszapja, hogy nem átall a szent dolgok felett vásárt ütni, ott már csak a korbácsütés hat elevenig. És Jézus felemeli a korbácsot, mert Ő az igazi Főpap Izraelben.

Az üzleti érdekeikben sértett vásárosok és a templom urai nem mernek szembeszállni vele, pedig ők a többség, övék a földi hatalom. Inkább jelt követelnek Jézustól a templomtisztítás jogcímének igazolására s ezt kérdezik: „Milyen jelt tudsz nekünk mutatni, amelyek alapján ilyet teszel?”(Jn 2,18).

Jelt kérnek jel helyett. Az az isteni felháborodás, megsemmisítő erő, amely elől az anyag szolgai kufárhada borzadva menekül; az a fenséges cél, mely Isten hajlékának szeplőtelen tisztaságában testesül, nem elég bizonyíték nekik Jézus messiási tekintélyének elismerésére: világosságot kérnek világosság helyett.

Krisztus rejtélyes feleletet ad nekik: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem”(Jn 2,19). E válasz csakugyan megzavarta elméjüket. A zsidók csupán a názáreti ács lebecsülő szakvéleményét érzik ki a csodaszép jeruzsálemi templom felett, ebből a feleletből. Tanítványai is csak a jóslat teljesülése után értették meg jelentését: Jézus halálának és feltámadásának jeléről beszél, vagy ahogyan János mondja, az ő testének templomáról.

Jézus tudta jól, hogy újító fellépése ellenállásra talál. Ha néhány híve megáll is mellette, de a hangadó körök, a nép vezetői mindent elkövetnek megsemmisítésére. Már első nagyobb reformtörekvése után a féltékenység, rosszindulat, s a gyűlölet sáros hullámai vad erővel csapdostak feléje, s csak az alkalmas pillanatra volt szükség, hogy az áldozatot eltemessék. De Jézus tudta azt is, hogy halála a zsidó templom és vele együtt a nemzet bukását jelenti. Miként Dániel próféta írja: „Megölik a Felkentet. S egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt”(Dán 9,26). Jézus tehát bátran mondhatta, hogy az Ő élete elvételével saját templomukat rombolják le, de neki hatalma van harmadnapra felépíteni azt.

Krisztus, aki a mi emberi testünket is hordozta, azt akarja, hogy a mi testünk is templom legyen. A Főpap élő egyházat akar, amelyben nemcsak egy temploma van a gyülekezetnek, hanem annyi, ahány lélek tartozik hozzá. Minden test templom, melyben zúg az Isten dicséretének himnusza, betölt az imádság levegője s uralkodik benne Isten igéje, a szentség fényessége pedig sugárzik róla a sötét világba. Pál apostol kérdezi az első korinthusi levélben: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lévő Szentlélek temploma?”(1Kor 6,19).

Ugyanebben a levélben ezt is írja: „Ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik. Ha valaki az Isten templomát beszennyezi, azt elveszti az Isten, mert az Isten temploma szent, és az a templom ti vagytok”(1Kor 3,16-17).

A templom megtisztítása ma is biztosítékot nyújt nekünk afelől, hogy Krisztus a felvállalt munkán dolgozik, s egykor be fogja végezni. Mint akkor testben, úgy most – feltámadása és mennybemenetele után – lélekben harcol az igazságért. Hiszen ma is csikorgatja ellene a fogát a kapzsiság, önzés, anyagiasság. A farizeusi gőg, írástudói féltékenység ma is eltiporná. S a felingerelt nép ugyan úgy halálra adná. De Jézus ott áll felettük lángoló tekintettel, az igazság rettentő korbácsával. Egykor hadat üzent a világiasságnak a templom tisztaságáért, ma emésztő tűzként fertőtleníti azt a lelki hajlékot, melyért magát áldozatul adta. És meg is fogja tisztítani, akár örömmel vetjük alá magunkat megszentelő erejének, akár lázongva kérdezősködünk tekintélye után, mert Isten házának tisztának kell lenni!

Azt mondtuk, Jézus az igazi Főpap. Az ószövetségi zsidóság szemében főpap a fölkent pap, mert különleges olajjal szentelték föl. Papi fejedelemnek is tekintették, aki a papok és léviták fölött áll. Felügyelete alá tartozott a Templom, a kultusz és a benne részt vevő személyzet. Mivel csak egy főpap volt, személye egyben a kultusz egységének is biztosítéka. Ő volt a közvetítő Jahve és a nép között, ennek értelmében ő mutatta be a mindennapi áldozatot és az engesztelés napjára előírt cselekvések is reá hárultak. A főpap állt a nagytanács élén, s egyes történelmi korszakokban politikai vezető is volt. A kultuszban betöltött szerepére való tekintettel egyre jobban megkívánták tőle az átlagosnál nagyobb tisztaságot, illetve szentséget. Ünnepi öltözékének része volt egy szalag, amely a fejét övezte, s középen a homlokdíszre ez volt írva: Jahve szent.

Mindazt amit az ószövetségi főpap, szolgálatában előképszerűen végzett, Krisztus az új szövetségben örökre beteljesítette. Sőt úgy szerette az Ő születendő egyházát, hogy önmagát adta érte. Az úrvacsora szentségében ma neked is odaadja magát! Jer hát, tisztítsd meg te is templomodat! †Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk! Magasztalunk szent Fiad, a mi igazi Főpapunk engesztelő szolgálatáért, amelyet az igével és a szentségekkel végez közöttünk. Add, hogy szolgálata ne vesszen kárba, hanem megtisztítson minket és ezzel az ő szent népe legyünk: reá hallgassunk, neki higgyünk, benne éljünk, és általa üdvösségre jussunk.       

Énekek: 191 5 387 58