Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. december 13.

†

Ádvent 3. vasárnap

2Tim 1, 8-14

Pesthidegkút, 2020. december 13.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet Anyaszentegyházunk Ádvent harmadik vasárnapjára az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 2Tim 1,8-14-ben a következőképpen:

„⁸Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által. ⁹Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. ¹⁰Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. ¹¹Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul. ¹²Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. ¹³Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. ¹⁴A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.”

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Ádvent harmadik vasárnapján, miközben várjuk Krisztus Urunk megszületésének ünnepét, illetve második, immár dicsőséges eljövetelét, Ágendánk szerint egy fontos figyelmeztetést kapunk. Nevezetesen azt, hogy „Senki meg ne tévesszen titeket!”.

Nem lehet tehát kérdővé tenni, hogy a Karácsonykor Betlehemben megszületett gyermek a Krisztus, az Isten Fia, a megígért Megváltó. S ugyanúgy, nem lehet kérdővé tenni, hogy a Krisztus fog újra eljönni az idők végén. Hogy Isten akarata szerint megítélje a világot, és benne minden embert. S hogy mindazokat, akik Benne bíztak, akik hűségesen megmaradtak a hitben, megajándékozza az örök élettel.

S hogy mennyire megalapozott, és kikerülhetetlen ez a figyelmeztetés, azt megmutatja már a mai oltári igénk is, Máté evangéliumából. Nevezetesen: Keresztelő János kérdése. Emlékszünk, a börtönből üzent Jézusnak: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”(Mt 11,3).

Keresztelő János Isten elhívott prófétája volt. Amikor a Jordánnál keresztelt, még Jézus nyilvános fellépése előtt, ezt hirdette: „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam, arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket. Kezében szórólapát lesz, és megtisztítja szérűjét: csűrbe hordja gabonáját, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel”(Mt 3,11-12).

János evangéliumában pedig a Keresztelő így tett bizonyságot Jézusról: „Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia”(Jn 1,33-34).

Keresztelő János megintette Heródes negyedes fejedelmet azért, mert a testvérének a feleségével élt, illetve minden más gonosz tettéért. Ezért Heródes börtönbe vetette Jánost. Nem tudni, mennyi ideig volt Keresztelő János a börtönben. Azt azonban bizton állíthatjuk, hogy az élete szüntelen veszélyben forgott. Nyilván ez vetette föl benne a kérdést: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”(Mt 11,3).

Vagyis, Isten elhívott prófétája is megingott a hitben! Nagy figyelmeztetés tehát ez nekünk, hogy mi ne kövessük el ugyanezt a hibát.

S íme, Pál apostol is, a mai igénkben, Timóteust, szeretett munkatársát, így inti: „A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által”(2Tim 1,14)!

A görög szövegben a „καλος”(kálosz) kifejezés szerepel, amely azt jelenti: jó, eszményi! A hit, vagyis az evangélium, amely Timóteusra is bízatott, tehát nem csupán drága, hanem eszményi is. Más szóval tökéletes, nincs nála jobb, kívánatosabb! Ezért nincs is miért elpártolni attól! Íme, senki meg ne tévesszen minket! Mi csak maradjunk meg nyugodtan a Krisztusba vetett hitben!

S ugyanebben a mondatban van egy másik görög kifejezés is, amely érdekes lehet számunkra. Ez pedig a „παραθηκη” (párátéké), melynek jelentése: rábízott kincs, letétemény!

A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint a letét: „Más tulajdonában levő értéknek, tárgynak zárt vagy szabad kezelésű megőrzése”. Ami most nekünk azt jelenti, hogy az evangélium nem a miénk! Abban az értelemben, hogy a Jézus Krisztusról, az Ő megszületéséről, és a mi megváltásunkról szóló örömhírt nem a mi találtuk ki, hanem az az Isten tulajdona. Ő viszont reánk bízta azt, hogy megőrizzük és hirdessük. S amit Ő majd számon is fog kérni tőlünk az ítéletben, hogy mi hogyan sáfárkodtunk a ránk bízott letéteménnyel, a drága kinccsel. Ettől kezdve pedig, egyenesen életbe vágó, sőt, örök életbe vágó kérdés számunkra az, hogy senki ne tévesszen meg minket!

A Timóteushoz írt második levél, valószínűleg Pál apostolnak az utolsó írása. Krisztus után 61-62-ben, a római fogságból küldhette kedves munkatársának, Timóteusnak, a személyes hangvételű, megrendítő írását. A levél befejezésében így ír: „Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését”(2Tim 4, 6-8).

Pál „nemes harcához” hozzá tartozik az is, hogy amikor ezt a levelet írta, amint azt az imént is említettem, akkor is éppen fogságban volt. Igénkben kétszer is utal arra, hogy fogságot szenved az evangéliumért. Ám ez egy cseppet sem rendítette meg a hitét, én nem késztette arra, hogy lemondjon az evangélium szolgálatáról. Két dolog volt ebben az apostol segítségére, amelyek kitűnnek az igénkből.

Az egyik, amikor ezt mondja: „Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra”(2Tim 1,12).

Ez a mondat a görögben az „οιδα” (oidá) kifejezéssel kezdődik, amely azt jelenti: tud, ismer. S ez tökéletesen illik Pál apostolra. Mert ő valóban nemcsak hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, hanem tudja, mert személyesen ismeri is Őt! Hiszen látta a Feltámadottat a Damaszkusz felé vezető úton! Ez az élmény pedig, amely egy hatalmas ajándék volt, Saul életében – azt gondolom – teljesen lehetetlenné teszi azt, hogy Pált bárki is megtévessze!

S a másik dolog, amely Pál apostolnak, és az evangélium mindenkori hirdetőinek is, megtartó erőként a rendelkezésére áll, az igénk első verséből tűnik ki. Amikor Pál ezt írja Timóteusnak: „Szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által”(2Tim 1,8).

Pál, az „Isten ereje” kifejezésére a „δυναμις” (dünamisz) görög szót használja, amelynek jelentése: erő, hatalom, csoda, hadsereg! Milyen szép, tág értelmet nyer ennek ismeretében az, hogy Isten hogyan tudja megerősíteni, megtartani azokat, akiket az evangélium hirdetésére, megélésére elhívott. Tehát mindazokat, akik hisznek a Jézus Krisztus nevében.

Istennek tehát minden hatalma megvan arra, hogy ha kell, csodák árán is megvédje, megszabadítsa azokat, akiket a Krisztusról való bizonyságtételre rendelt. Seregnyi lehetősége és megoldása van arra, hogy üdvözítő akaratát mindenen keresztül véghezvigye! Pál apostol élete az egyik legékesebb bizonyíték erre. Mindaz tehát, amit az apostol az egész élete, szolgálata alatt, Istentől megtapasztalt, megint csak lehetetlenné teszi, hogy őt bárki is megtévessze!

Pedig hitető akad bőven! Ugyanebben a levélben, többek között ezeket írja Timóteusnak: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől… Ezek mindig tanulnak, de az igazságot sohasem ismerik meg… de nem jutnak messzire, mert esztelenségük nyilvánvaló lesz mindenki előtt”(2Tim 3,1-9).

Ebben a bűnkatalógusban számunkra az a döbbenetes, hogy kétezer év alatt mit sem változott! Mert ez, az ember megátalkodottságát, bűnre hajlamos természetének változatlanságát mutatja meg. Biztosan vannak akik lelkiismeretük szerint igyekeznek a jóra, de a lelkük békességét csak Istennél találnák meg, ha befogadnák az evangéliumot. S azután ott vannak azok, aki meg sem próbálnak kiszabadulni a bűn rabságából, sötétségéből!

Ezekről írja Pál apostol Timóteusnak, itt a levele végén: „Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak”(2Tim 4,2-4).

Ugye, ismerős! Mondhatjuk: lassan mindennapi küzdelmeink között találkozhatunk ezekkel. S talán a magyar-lengyel összefogás, most egy csatát megnyert.

Mi pedig, mindennél jobban őrizzük a szívünket, hogy senki meg ne tévesszen minket! Tartsuk szemünk előtt azt, amit Pál is tanácsolt Timóteusnak: „Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat”(2Tim 4,5).

Mert akkor örök életünk van!

                                                                  †Ámen

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Áldunk, hogy Szentlelked által bizonyságot teszel Fiadról, Jézus Krisztusról. Erősíts meg a tiszta hitben, hogy senki meg ne tévesszen minket, és állhatatosan járjunk igéd világosságában, az Úr Jézus Krisztus által, aki eljött, aki él, és aki eljövendő.

                                                                  †Ámen

Énekek: 136 1 140 255