Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. november 1.

†

Szentháromság ünnepe után huszonegyedik vasárnap

Mik 7, 7-9

 Lelkészotthon, Modori u., 2020. november 1.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után huszonegyedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Mik 7, 7-9-ben a következőképpen:

„De én az URat várom, szabadító Istenemben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem! Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az ÚR az én világosságom. Viselnem kell az ÚR haragját, mert vétkeztem ellene. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában”(Mik 7,7-9).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szentháromság ünnepe után a huszonegyedik vasárnapon is jó kimondani, hogy Isten hív minket! Hív bűnbánatra, hív megtérésre, hív az örök életere! Mert szeret!

S azért is jó nekünk ezt szüntelenül észben tartanunk, mert kikerülhetetlenül közeledik az egyházi esztendő vége, Örökélet vasárnapja. S vele együtt a tény, hogy mindnyájunknak oda kell állnunk, méghozzá leplezetlenül, a Krisztus ítélőszéke elé.

A mai vasárnap pedig arra figyelmeztet minket, hogy nekünk, akik szeretnénk megállni az ítéletben, a hit harcában kell folytatnunk földi életünket! S itt sem mehetek el szó nélkül a mellet, hogy a mostani mondanivalónk – „A hit harcában!” – végén felkiáltó jel áll! Mert ez arra szólít fel minket, hogy ebben a harcban sohasem szabad ellankadnunk, s a hitünkért való küzdelmet soha nem szabad föladnunk!

De miben is áll ez a harc? Nos, az Ágostai Hitvallás második cikkelye ezt tanítja: „Ádám bűnbeesése után a származás természetes rendjében minden ember bűnnel születik, vagyis istenfélelem és Istenbe vetett bizodalom nélkül és bűnös kívánsággal, és hogy ez az eredeti betegség vagy romlás valóban bűn, amely kárhoztat, és most is örök halált hoz azoknak, akik nem születnek újjá a keresztség és a Szentlélek által”(Luther Kiadó, 2008).

Ez tehát azt jelenti, hogy Ádám óta, minden egyes embernek meg kellett, és meg kell ma is vívnia a hit harcát. Hogy az eredendő bűnre bocsánatot nyerjen a Krisztusba vetett hit által, és újjászületve – az ítéletben megállva – elnyerhesse az örök életet!

Nem véletlen tehát, hanem bizony igenis komoly teológiai mondanivalója van annak az áldásnak, amelyet kereszteléskor szoktunk elmondani az újszülött felett is: „A mindenható Isten, Jézus Krisztus Urunk Atyja, aki téged vízzel és szentlélekkel újonnan szült, és bűnödet megbocsátotta, erősítsen meg téged kegyelmével az örök életre”(Agenda 321. oldal).

Mert egyfelől arról tesz vallást, hogy az eredendő bűn valóságos! Kivétel nélkül minden embert érint, és senki sem hagyhatja figyelmen kívül! Vagyis a hit harcát egy lélek sem kerülheti el! Másfelől, gyönyörűen kifejezi az Isten lényegét: azt a megelőző kegyelmet, amelyet szeretettel ad annak a csecsemőnek is, aki még kérni sem tudja! Mert Isten örömmel adja a bűnbocsánatot mindenkinek, aki hittel kiált hozzá a bűn mélységéből! Mert azt akarja, hogy minden ember eljusson annak a valóságnak a megismerésére, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, és ebben a hitben üdvözüljön.

S itt megkérdezhetjük: hogyan jön ide Mikeás? Nos, a próféta neve „Mikeás”, a „Mikájáhú” rövidített formája, ami azt jelenti: „Kicsoda olyan, mint Isten?”.

Néhány verssel az igénk után, Mikeás könyvének utolsó mondatai következnek. Ezek között írja a próféta: „Van-e olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, minden vétkünket a tenger mélyére dobja!”(Mik 7,1819).

Nos, Mikeásról jó tudnunk, hogy kortársa Ézsaiás és Hóseás prófétáknak. Ez azt jelenti, hogy prófétai munkálkodásának kezdetét Krisztus előtt 722 elé kell tennünk. Azért is, mert könyvében (Mik 1,3-7) még Samária eleséséről jövendöl.

Ez a történelmi korszak pedig, nem volt túl szép Izrael életében. Kezdve a testvérháborútól, amelynek következtében az ország kettészakadt. Mikeás tanúja volt a szír-efraimi háborúnak, az Északi országrész elesésének, Samária pusztulásának. Tanúja a Babilon segítségében bízó asszír ellenes felkelésnek, amelynek során Isten csodálatos beavatkozása mentette meg Jeruzsálemet a pusztulástól!

Ezek a történelmi események is nyilvánvalóan az ember bűnének, önzésének, hatalomvágyának következményei. Mikeás azonban látja népének bűneit is. Könyvének második fejezete elején ezt írja: „Jaj azoknak, akik álnokságot és gaztetteket terveznek fekhelyükön, és kora reggel végrehajtják, mert van hozzá hatalmuk! Megkívánják a mezőket, és elorozzák, a házakat is elveszik, kihasználják az embert és házát, őt magát és birtokát”(Mik 2,1-2).

Észre kell vennünk, hogy ezek nem csak a korabeli Izrael bűnei, hanem a mindenkori emberé is. Természetesen, elsősorban az istenteleneké. És éppen itt vetődik föl a kérdés, hogy ilyen körülmények között, hogyan lehet megállni a hitben? Mindazok, akik az Istenbe vetett bizalommal akarják folytatni életüket, hogyan maradjanak meg a hitben, amikor például azt látják, hogy a bűnösöknek sokszor jobban megy a sora? Itt válik létkérdéssé számunkra, hogy a hit harcában megálljunk!

Nos, a hetvenharmadik zsoltár szerzője, Ászáf, pontosan erről gondolkodik, amikor így ír: „Irigy lettem a kérkedőkre, látva a bűnösök jólétét. Nincs részük az emberek gyötrelmében, nem érik őket csapások, mint más embereket. Ezért a kevélység nyakláncát hordják, és az erőszak köpenyébe burkolóznak. Jómódjukban kérkedve néznek szét, szívükben öntelt gondolatok járnak. Gúnyolódnak, gonoszul beszélnek, elnyomással fenyegetőznek dölyfösen. Az ég ellen is feltátják szájukat, nyelvükkel megszólják a földet. Ezért fordul feléjük a nép, és mohón isszák szavaikat, mint a vizet. Íme, ilyenek a bűnösök! Háborítatlanul gyarapítják vagyonukat szüntelen. De én hiába tartottam tisztán a szívemet, hiába mostam kezemet ártatlanságomban, mert csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel. Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét. Elgondolkoztam rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt nekem. Végül elmentem Isten szentélyébe, és megértettem, hogy milyen végük lesz… De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Bizony, elpusztulnak azok, akik eltávolodnak tőled. De nekem olyan jó Isten közelsége! Uramat, az URat tartom oltalmamnak. Hirdetem minden tettedet”(Zsolt 73).

S íme, a mai oltári igénkben is, a hit győztes harcának egy szép példáját láttuk. Jézus, amikor Galileában tartózkodott, többnyire Péter házában, Kapernaumban lakott. Itt élt tehát a királyi tisztviselő, akinek megbetegedett, s már haldoklott a fia. János evangélista nem hagy kétséget bennünk abban a tekintetben, hogy ez az ember biztosan hallott Jézusról, és ismertek kellett legyenek előtte csodái is. Történetileg, Jézus Jeruzsálemből, a páska ünnepről érkezett Samárián át Galileába, nevezetesen Kána városába.

Kána légvonalban mintegy harminc kilométerre lehetett Kapernaumtól. Két napig is eltarthatott az út, amíg a királyi tisztviselő Jézushoz érkezett. De ment, mert hitte, hogy meg tudja gyógyítani a fiát. Jézus nem ment el vele Kapernaumba, ahogyan a tisztviselő kérte, csak ezt mondta neki: „Menj el, a te fiad él!”(Jn 5,50).

S most jött életébe a hit igazi próbája. Kérése alapján azt kell gondoljuk, hogy ő azt várta, Jézus majd elmegy hozzájuk, és otthon meggyógyítja a gyermeket. De nem ez történt! Jézus csak ennyit mondott neki: „Menj el, a te fiad él!”(Jn 4,50).

A királyi tisztviselő pedig engedelmesen elindult. Ki tudja, mennyit ment már, amíg az eléje jövő szolgákkal találkozott? Nehezen tudom elképzelni, hogy útközben egyszer sem fordult meg a fejében a kérdés: vajon beteljesedik-e az, ami Jézus mondott? Okkal feltételezhetjük, hogy a kísértő el akarta téríteni a Jézusba vetett bizalomtól!

S amikor a szolgákkal találkozott, Jézus ígérete bizonyossággá lett benne. Kitűnt, hogy a fia pontosan abban az órában gyógyult meg, amelyben Jézus kimondta: a te fiad él. Nincs hát semmi kétség tovább, Jézus az Isten Fia. S a királyi tisztviselő és egész háza népe, ettől kezdve hitt Jézus nevében!

Azt gondolom, mindannyian számtalan emléket tudunk felhozni a saját életünkből, amikor nekünk kellett kiállni a hit próbáját. S az, hogy most is itt vagyunk, az azt mutatja, hogy sikerült is!

Bizonyára segítségünkre volt ebben a Jakab levél, amely mindjárt az elejék ezt írja: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez… Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek”(Jak 1,2-3.12).

Mostantól fogva azonban Mikeás próféta szavai is kísérnek bennünket: „De én az URat várom, szabadító Istenemben reménykedem: meg is fog hallgatni Istenem! Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az ÚR az én világosságom. Viselnem kell az ÚR haragját, mert vétkeztem ellene. De majd ő intézi peremet, és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz a világosságra, és gyönyörködöm igazságában”(Mik 7,7-9).

S ha most emlékezetünkbe idézzük Mikeás következő jövendölését is: „Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen”(Mik 5,1) – akkor már azt is tudjuk, hogy Isten, hit által, Jézus Krisztusban adta nekünk az Ő örök világosságát és örök igazságát, az örök életet!

                                                               †Ámen

 Imádkozzunk!

Hálát adunk, mennyei Atyánk, hogy a szenvedést és a megpróbáltatást is javunkra, lelki gyógyulásunkra küldöd. Emlékeztess erre az atyai szándékodra, hogy bajok és nehézségek között még inkább bízzunk benned, és segítő készséggel forduljunk hasonlóképpen küzdő embertársaink felé.

                                                                  †Ámen

Énekek: 451 9 438 312 11