Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. szeptember 13.

Szentháromság ünnepe után 14. vasárnap

Jn 7, 37-39

 Pesthidegkút, 2020. szeptember 13.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után a tizennegyedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Jn 7,37-39-ben, a következőképpen:

“37Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, 38aki hisz bennem: belsejéből, az Írás szava szerint, élő víz folyói fakadnak.” 39Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus.” (Jn 7,37-39)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szentháromság ünnepe után a tizennegyedik vasárnapon is hív minket az Isten. Hív bűnbánatra, hív megtérésre, hív az örök életre, mert szeret! Jó ezt újra és újra elmondanunk, és jó ezt újra és újra a szívünkbe zárnunk, hogy ez a hit mindenkor erőt adjon nekünk a világ csábítása és az ördög minden ármánykodása elleni harcban.

Isten csodálatos szeretetét pedig, ma is fölfedezhetjük, a János evangéliumából előttünk lévő igében.

Történt tehát, hogy Jézus fölment Jeruzsálembe, a templomba, a lombsátor ünnepére. Ez a zsidók három fő ünnepe közül az utolsó, amely ősszel, a betakarítás végén, egy nagy hálaadó ünnep volt. Melynek hét napja alatt gallyakból összeállított, és lombokkal fedett sátrakban kellett lakni, a pusztai vándorlásra emlékezésül.

Az ünnepkörhöz tartozó szabályok elé bevezetésként ezt írja a Talmud: „A sátorosünnep mai napiglan a legceremóniásabb zsidó ünnepek egyike s ez volt a Templom idejében is. A legszebb ünnepi vigalmak a vízáldozásnál zajlottak le, mikor a Jeruzsálem közelében lévő, ősi Siloáh-forrásból merített vizet az oltárra öntötték, kérve Istent, hogy az ég őszi harmatát ne vonja meg a megtermékenyítésre váró földtől(Talmud, Bp. 1923, 161. old.).

Úgy tudjuk, hogy az ünnep utolsó (hetedik) napján, amelyet nagy napnak neveztek, a vízáldozatot hétszer ismételték meg. A pap hétszer ment le a másfél literes aranykorsóval a Siloám tavához, töltötte meg azt vízzel, és vitte föl a templomba. Az égőáldozati oltárra öntötte ki, mintegy áldozatul átadva Istennek, hálát adva a vízért, az esőért, és a sziklából fakasztott forrásért.

S talán még azt is jó tudnunk, hogy Mózes ötödik könyve a hétévenkénti szövetségmegújítást a lombsátrak ünnepének idejére írja elő (5Móz 31,9-13).

Most vegyük újra magunk elé János evangéliumának mai szakaszát, hiszen abban Jézus, az új szövetség szerzője a főszereplőnk. Igénk tehát így kezdődik: „Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!”(Jn 7,37).

Azt gondolom, itt először az első Korinthusi levélre kell emlékeznünk. Pál apostol a tizedik fejezet első verseiben a pusztai vándorlás intő példájáról ír. Többek között ezeket: „És mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig Krisztus volt(1Kor 10,4).

Nyilván, amikor Jézus elmondta az Ő szavait a Templomban, a Korinthusi levelet még senki nem ismerte. De azt a tényt igen, hogy Isten a kősziklából adott inni vizet népének a pusztai vándorlás során.

Érdekes felidézni, hogyan is történt ez. Mózes második könyve ezt írja: „Tábort ütöttek Refídímben, de nem volt ivóvize a népnek. A nép ismét perlekedni kezdett Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért perlekedtek velem? Miért kísértitek az URat? De a nép vízre szomjazott, ezért tovább zúgolódott ott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Hát azért hoztál ki bennünket Egyiptomból, hogy szomjan pusztíts minket gyermekeinkkel és jószágainkkal együtt?!”(2Móz 17,1-3).

A nép tehát vízre szomjazott. S Jézus is ezt mondja, hogy ha valaki szomjazik… S itt érdemes megnézni a görög szöveget is. Ugyanis János a „diyaw” (dipszáó) kifejezést használja. Ami valóban azt jelenti, hogy „szomjazik”, de átvitt ételemben is! Mert ugye, nem csak vízre lehet szomjazni. Az érdeklődő emberre szoktuk mondani, hogy tudásszomja van. Megint más az igazságot szomjazza. S még lehetne sok mindent sorolni, ami után vágyakozik az ember.

De lássuk csak, hogyan szólal meg Dávid a hatvanharmadik zsoltárban: „Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet. Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít(Zsolt 63,2-4).

Jézus tehát magához hívja mindazokat, akiknek lelke a békességet, örömöt és a szeretetet szomjazza. Máté evangéliumában a Megváltó ezt mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek(Mt 11,28).

Igénkben pedig így folytatja Jézus: „Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek(Jn 7,38).

A görög szövegben megint felfedezhetünk valamit. Az evangélium ugyanis a „koilia” (kojlíá) szót használja, amely átvitt értelemben jelenti az ember bensőjét. Egyenes értelemben pedig azt jelenti: hasüreg, gyomor, és anyaméh!

S íme, ez az utolsó, oda vezet minket, ahol az új élet születik! Az evangélista pedig így magyarázza Jézus szavait: „Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg(Jn 7,39).

Itt a helye nyilvánvalóvá tennünk azt is, hogy a mai vasárnap mondanivalója Ágendánk szerit ez: „A Lélek elevenít meg!” S mivel a „Lélek” szót itt nagy kezdőbetűvel írták, ez csak a Szentlelket jelentheti. A Szentháromság Isten harmadik személyét, Akit Jézus a megdicsőülése után – amely alatt itt a mennybemenetelét kell érteni – küldött el. Az emberek pedig a Szentlélek által születnek újjá. Azáltal, hogy a Szentlélek ébreszti és tartja meg bennük a hitet. A feltámadott, élő Jézus Krisztusban való hitet. Az egyetlen hitet, amely az örök életre visz!

Hát nem Isten csodálatos szeretetének bizonysága az, amint mindent megtesz azért, hogy nekünk ingyen, kegyelemből, csupán a hit által örök életet ajándékozzon? De bizony az!

Nos, kedves Testvérek, miután most már tudjuk, hogy a Lélek elevenít meg minket, egy kérdést kell föltennünk. Éspedig azt, hogy miből ismerszik meg, hogy valaki átesett az újjászülő Lélekkeresztségen, avagy sem?

Íme, a feleletért a Galata levelet kell magunk elé vennünk. Jelesül azt a szakaszát, amelyet az oltár előtt fölolvastunk. Mert ebben ezt találjuk: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt(Gal 5,22-24).

Először is, ezekben a szavakban fölfedezhetjük az újjászületés megtörténtét. Hiszen olyan keresztyénekről beszél Pál apostol, akik megfeszítették a testet, szenvedélyeivel és kívánságaival együtt, s immár a Krisztuséi. Vagyis hisznek a feltámadott Jézusban. Megkapták a Szentlélek ajándékát, Aki megtermi bennük a jó gyümölcsöket. Soroljuk ezeket újra, ízlelgetve azoknak jelentését, jelentőségét, kívánatosságát, gyönyörűségét: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás!

Azt gondolom, nem nehéz belátnunk, hogy ahol ezek az erények maradéktalanul uralkodnak, az maga a mennyország! Egyfelől boldogság nekünk az az ismeret, hogy Isten ezt készítette el nekünk, az Őt szeretőknek.

Ugyanakkor, másfelől szomorúság, hogy már itt a földön boldogság lehetne az életünk, ha az emberek ezekhez az erényekhez ragaszkodnának. Nem idézem most újra, csak emlékeztetek rá, hogy a Galata levél tizenhét dolgot sorol föl azok közül, amelyek pokollá tehetik az életünket!

Egy régi történet szerint: „Volt egy nagyon gyenge tehetségű kisfiú, aki sehogy sem boldogult az iskolában. A vasárnapi iskolába azonban szorgalmasan eljárt s ott mégis csak sikerült valamit megtanulnia. Különösen belevésődött lelkébe az a többször hallott kép, hogy a mennyországban sok lakóhely van, s hogy ezek az égi lakások mind gyönyörűek, csupa fény és csillogás mindegyik. Amikor aztán ez a kisfiú egyszer egy fényes úri házba került valamilyen megbízatással, amint belépett az ajtón, a szeme-szája elállt a csodálkozástól s őszinte bámulattal azt kérdezte az eléje jövő háziasszonytól: vajon ez-e a mennyország? Ugye, milyen nevetséges dolgot kérdezett ez a kisfiú? És az Isten mégis megáldotta az ő egyszerű, nevetséges beszédét is, mert a kérdés valósággal szíven ütötte azt az előkelő úri nőt. Ennek az egyszerű gyermeknek együgyű kérdéséből megértette, hogy az ő otthona tulajdonképpen mennyország lehetne, amelyben béke, boldogság, szentség lakik, holott pedig a valóságban pokol, ahol békétlenség, gyűlölet és bűn uralkodik. Most a kisfiú kérdése nyomán felébredt szívében a vágy a mennyország után s attól kezdve maga is hozzálátott, hogy megjavult élete árán már itt, a földi otthonában megépítse a maga és családja számára a mennyország egy darabját(A gyermek vasárnapja, I. kötet 299. old.).

Nos, reménység szerint, a mi otthonunk, akiket már a Lélek megelevenített, a mennyország egy darabkája itt a földön, ahol az erények uralkodnak! De van még sok otthon, amely sokkal inkább a pokolra hasonlít. A mi dolgunk tehát, s lám ez nem is olyan nehéz, hogy ezek az otthonok is – a mi bizonyságtételünk nyomán – inkább a mennyországra hasonlítsanak!

Járjunk tehát megújult életben, s magatartásunk legyen mindig szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás! Mert akkor az egész mennyország a miénk lesz örökre!

                                                                  Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, aki Szentlelked erejével megeleveníted hitetlenségtől megfásult szívünket, és neked tetsző új élettel ajándékozol meg minket, add, hogy megmaradjunk ebben az új életben, és egész életünkkel téged magasztaljunk, aki élsz és uralkodol örökkön örökké.

                                                                  Ámen

Énekek: 47 9 225 255

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük