Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. augusztus 30.
†
Szentháromság u. 12. vasárnap
2Kor 3,4-11
Pesthidegkút, 2020. augusztus 30.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, melyet anyaszentegyházunk Szentháromság ünnepe után a tizenkettedik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 2Kor 3,4-11-ben, a következőképpen:
„Ilyen bizodalmunk pedig Krisztus által van Isten iránt. Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak arra, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk Istentől van. Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít. Ha pedig a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgyhogy nem tudtak Izráel fiai Mózes arcára nézni arcának múló dicsősége miatt, hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata? Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata! Sőt ami ott dicsőséges volt, már nem is dicsőséges az azt felülmúló dicsőség miatt. Ha ugyanis a mulandó dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges a maradandó”(2Kor 3,4-11).
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Szentháromság ünnepe után a tizenkettedik vasárnapon elmondhatjuk, hogy az egyházi esztendő második felének derekánál járunk. Hiszen hátra van még egyszer tizenkét vasárnap, és utána már az egyházi év utolsó vasárnapja, Örökélet vasárnap következik. Egyre közeledik tehát a cél, ahová igyekezünk, s amelyre az egyházi esztendő utolsó vasárnapja évről-évre ráirányítja a figyelmünket. Illő tehát, hogy most is hangoztassuk: Isten hív minket! Hív bűnbánatra, hív megtérésre, hív az örök életre, mert szeret!
Isten hívása pedig – Ágendánk szerint – ma abban a kijelentésben szólít meg minket, hogy „Isten igazít meg!”
Eszünkbe juthat Márk evangéliumából az a történet, amelyben Jézus meggyógyít egy dadogó süketet (Mk 7,31-37). Mert ennek az utolsó mondatában az emberek így nyilatkoznak Jézusról: „Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!”(Mk 7,37).
Azt kell mondjuk, hogy amit Jézus tett, az tökéletesen megfelel az emberi logikának. Mert Jézus, a dadogó süketnek megérintette a fülét és a nyelvét, mire az meggyógyult: hallott és hibátlanul beszélt! Isten tehát, az ő egyszülött Fia, Jézus Krisztus által, ott segít, ahol kell. Abban segít az embernek, amiben hiánya van. Jézus, íme, a dadogó süket hiányát – mondjuk most így: helyreigazította!
S itt kell kijelentenünk, hogy az emberek eme kijelentése Jézusról: „Milyen jó mindaz, amit tesz!”, megfelel az Isten akaratának is! Mert a mi legnagyobb hiányunk a bűn. Az a bűn, hogy az ember elfordult Istentől, és megszegte parancsolatát. A bűnbeesés következménye pedig, hogy az ember elválasztotta magát Istentől! De Isten ebben is segített: Jézus Krisztus által megváltott minket! S a hitért, a Jézus Krisztusba vetett hitért, lehetünk igazzá Isten előtt. Ágendánknak ez a mondata tehát, hogy „Isten igazít meg”, így lesz számunkra hívássá: ahhoz az Istenhez kell mennünk, Aki velünk helyesen cselekedett, Aki Jézus által megigazított bennünket! Ne feledjük tehát: Isten hív minket! Hív bűnbánatra, hív megtérésre, hív az örök életre, mert szeret!
De forduljunk immár mai igénk felé! Felolvasott igeszakaszunk azzal kezdődött, hogy „ilyen bizodalmunk”. Azt gondolom érdemes szót ejtenünk arról, hogy miféle bizodalomról is van szó. Tudjuk jól, hogy Pál apostol és a Korinthusi Gyülekezet között többszöri levélváltás történt. Ez a levél, amelyet mi az Újszövetségből, mint a második Korinthusi levelet ismerünk, valószínűleg már az apostol negyedik levele. Ennek az első részében kiderül, hogy Pált valaki megbántotta a gyülekezetben, sőt, még az apostolságát is kérdőre vonta. Pál ekkor elhalasztotta a korábban megígért újabb korinthusi látogatását, mert nem akarta szomorúságával megterhelni a gyülekezetet. S ezért még szavahihetőségét is kétségbe vonták.
Ezért szól arról az apostol, itt a harmadik fejezet elején, éppen az igénket megelőzően, hogy az ő ajánlólevele maga a Korinthusi Gyülekezet. Azaz, hogy Pál szolgálata révén létrejött, és él a gyülekezet. S ez az ajánlólevél, amint Pál írja, nem tintával van felírva, hanem az élő Isten Lelkével, és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira. Vagyis Pál szolgálatában az Isten Lelke munkálkodott. Más szóval, a Szentlélek létrehozta a Korinthusi Gyülekezetet. Az élő Isten Lelke tesz tehát bizonyságot Pál szolgálata mellett, s ezért lehet Pálnak ilyen óriási bizodalma arra nézve, hogy az ő szolgálata, amelyet Jézus Krisztusért végez, dicsőséges.
No, meg azért, mert Pál apostol nem magától hirdeti az evangéliumot. Sőt! A saját erejéből, a saját gondolataiból, csak odáig jutott, hogy üldözze a Krisztus egyházát! Itt vallja meg az igénkben, hogy Isten tette őt alkalmassá az új szövetség szolgálatára, azaz a Jézus Krisztus evangéliumának hirdetésére. Történt pedig mindez a damaszkuszi út jól ismert jelenetében. Amikor Isten, a feltámadott Jézus által, megint mondjuk így: „megigazította” Pált, és ő megbékélt az Istennel.
Az apostol ezért hirdeti oly hatalmas erővel a békéltetés szolgálatát, mondván, s nem csak a korinthusiaknak: „Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.”(2Kor 5,18-21). Mert Isten igazít meg, és Isten hív minket magához, hogy megbékéljünk vele. Isten így hív minket az örök életre!
Isten pedig mindig is hívta, és hívja ma is az embert. Hívta már az Ószövetség idején is, amikor törvényét, a Tízparancsolatot, választott népén keresztül adta az embernek. Nem nehéz belátnunk, hogy már a Tízparancsolat is megbékélésre hívta az embert. Mert hogyan is szól az első parancsolat: „Ne legyen más Istened!” Ámósz próféta által így jelentette ki Isten: „Ezt mondja az ÚR: Engem keressetek és éltek!”(Ám 5,4). Malakiás pedig így adta tovább az Isten szavát: „Szeretlek benneteket – mondja az ÚR”(Mal 1,2). Hát mi más volna ez, mint a Teremtő Isten szeretettel teljes hívása?
Isten pedig az Újszövetség idején is hívja az embert. Ezt a hívást pedig, már Jézus Krisztus által adta nekünk: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek”(Mt 11,28).
S hogy ugyanarról az Istenről van szó, aki már az Ószövetségben is hívta az embert, álljon itt Jézusnak ez a szava: „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben”(Jn 15,9). És Jézus is életre, sőt örök életre hív minket, hiszen János evangéliumában ezt mondta: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe”(Jn 5,24).
Az Ószövetség és az Újszövetség hívása között azonban mégis van különbség. Az egyik az, amit Pál így fogalmaz meg: „A betű megöl, a Lélek pedig megelevenít”(2Kor 3,6). Mit jelenthet ez? Semmiképpen nem azt, hogy az Isten törvénye rossz, sőt, káros az embernek. Hiszen Pál apostol is, itt, az igénkben, a Törvény szolgálatát is dicsőségesnek mondja. Világos: ha Isten dicsőséges, akkor az ő törvénye is dicsőséges.
A gond tehát az, hogy a Törvény által nem lett igazzá egyetlen ember sem. Mert a Törvény csak a bűnt nevezi meg, de a szabadulás útját nem mutatja. Vagyis nem az Isten törvénye rossz, de ha valaki a Törvény által akar megigazulni Isten előtt, annak az útja a halálba visz! Ezt jelenti az, hogy a betű megöl!
De Pál gondolatmenete nem itt ér véget. Miután megbékélt az Istennel, és ő maga is átélte ezt, világosan hirdeti: „A Lélek pedig megelevenít”. S a „Lélek” itt nagybetűvel szerepel, tehát világosan a Szentlélekről, azaz Isten és Jézus megelevenítő Lelkéről van szó!
Ismét föl kell tennünk a kérdést: mit jelent ez? A Szentlélek úgy elevenít meg, hogy Krisztus-hitet ébreszt az emberben, aki ezzel valósággal újjászületik. Itt, a második Korinthusi levélben írja Pál a gyönyörű mondatot: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre”(2Kor 5,17). Minden emberi teljesítmény és érdem örökre kizárva tehát: egyedül kegyelemből van üdvösségünk, a hit által, s ez Isten ajándéka!
A másik különbség Ószövetség és az Újszövetség hívása között, amelyről még szólni szeretnék, az a lepel. Szó szerint nem szerepel ugyan a mai igénkben, de tudjuk, hogy Izrael fiai nem tudtak Mózes arcára nézni, mert sugárzott róla az Isten dicsősége. Ezért egy lepellel kellett eltakarnia az arcát, mert féltek tőle. Megjegyzem, ez közvetlenül az aranyborjúval való bűnbeesés után történt, amikor teljesen nyilvánvalóvá lett a szent Isten és a bűnös ember közötti különbség, távolság.
S ugyanitt, a levélben, közvetlenül az igénk után, már szerepel a „lepel”, éspedig eképpen: „Mivel tehát ilyen reménységünk van, teljes nyíltsággal szólunk; és nem úgy, mint Mózes, aki leplet tett az arcára, hogy ne lássák Izráel fiai a mulandó dicsőség végét. De az ő gondolkozásuk eltompult, mert az Ószövetség felolvasásakor ugyanaz a lepel mind a mai napig felfedetlenül megmaradt, mivel az csak Krisztusban tűnik el. Sőt mindmáig, valahányszor Mózest olvassák, lepel van a szívükön. De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel”(2Kor 3,12-16).
Íme, Jézus Krisztusban közénk jött az Isten. Színről-színre láthatta az ember az arcát, hallhatta tanítását, láthatta csodáit. Láthatta dicsőségét is, a feltámadásának dicsőségét! Így igazított meg minket Isten! S végtelen szeretetével így hív bűnbánatra, megtérésre, így hív az örök életre!
†Ámen
Imádkozzunk!
Urunk, Istenünk! Magasztaljuk ingyen kegyelmedet, amellyel váltságot szereztél nekünk, bűnösöknek. Ébressz bennünk hitet Szentlelkeddel, hogy megigazuljunk hit által, és többé ne dicsekedjünk a magunk erejével, hanem egyedül a te irgalmadat dicsérjük, az Úr Jézus Krisztus által.
†Ámen
Énekek: 431 9 48 86
