Verasztó Teodóra igehirdetése, 2020. 06. 14.

Kedves Testvérek!

Küldöm szeretettel a vasárnapi igehirdetést.
Verasztó Teodóra

„Ezt mondta nekem: Emberfia, állj a lábadra, beszélni akarok veled! Miközben beszélt, lélek áradt belém, talpra állított, én pedig hallottam, hogy beszél hozzám. Ezt mondta nekem: Emberfia, elküldelek téged Izrael fiaihoz, a lázadó néphez, amely fellázadt ellenem. Hűtlenek voltak hozzám ők is, őseik is egészen a mai napig. A makacs és konok szívű fiakhoz küldelek. Mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr!… Akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele, hiszen engedetlen nép ez, de majd megtudják, hogy próféta volt közöttük. Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, beszédüktől se félj! Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez. Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez! Te pedig emberfia, hallgasd meg, amit mondok neked! Ne légy engedetlen, mint ez az engedetlen nép! Nyisd ki a szád, és edd meg, amit adok neked! Látta, hogy egy kéz nyúlt felém, és egy irattekercs volt benne. Kiterítette előttem, és az tele volt írva mindkét oldalán. Siratóének, sóhaj meg jajszó volt ráírva.” Ez 2,1-10

Ez a szakasz Ezékiel prófétai elhivatásáról szól. Nem valami kényelmes munkatérre küldte Isten a prófétát, hanem a lázadó néphez, a makacs és konok szívű, engedetlen néphez. A babiloni fogságban éltek, itt hívta el Isten Ezékiel prófétát a Kebár átkötőcsatorna partja mellett. így lett templom nélküli, gyülekezeten kívüli pappá és ország nélküli, országon kívüli prófétává. Azonban ez a nehéz helyzet, fogság, krízis nem az önvizsgálat és bűnbánat irányába mozdította a népet, hanem elbizakodottak voltak, helyzetüket véletlennek és átmenetinek tekintették. Makacsul megkeményítették szívüket.

Ebben a helyzetben hívta el Isten Ezékielt. Szolgálata nem volt könnyű, olyannyira, hogy maga Isten adta tudtára, hogy milyen nehéz a hivatala. Amit tennie kell, emberileg kilátástalan. Engedetlen, dacos, makacs népnek kell elmondania az Úr üzenetét. A nép makacssága nem pillanatnyi szeszély, hanem megátalkodottság. Ezékiel helyzete hasonló ahhoz a kereskedőhöz, aki olyan portékákat árul, amelyről tudja, hogy az nem kelendő. A próféta mégsem ellenkezik. Mert a próféta szolgálatában nem a siker a döntő, hanem a hűség. Isten elhívása iránti hűség, engedelmesség. Akát hallgatnak rá, akár nem törődnek vele, tennie kell, amit Isten rá bíz. Mert nem a siker a mérték, a prófétai, igehirdetői szolgálat mértéke. Isten szól az elutasítás durvább formáiról is: a próféta hallgatói olyanok lesznek, olyanok lehetnek, mint a csalán és a tövis, amely szurkál, és a skorpió, amelynek szúrása halálos. Félnie mindezektől sem kell, csak tennie a dolgát!

Ez azonban nem könnyű. Nem könnyű elválasztani munkánkat, feladatunkat, szolgálatunkat az eredménytől. Mindig szomorú dolog, ha befektetett energiánk nem térül meg. Természetes és alapvető elvárás, hogy ha teszünk valamit, akkor eredményt szeretnénk látni. Érthető és jogos, hogy szeretnénk élvezni munkánk gyümölcsét, hogy lássuk értelmét annak, amit csinálunk. Teljesen érthető, hogy csalódottak vagyunk, ha sikertelen, eredménytelen a befektetett energiánk, ha fáradozásunk nem hozza meg gyümölcsét. Hiszen ki szeret potyára dolgozni, fölöslegesen fáradozni? Bosszantó a kárba veszett energia, erőfeszítés. Érthető, hogy nehezen viseljük a kudarcokat, a sikertelenséget. Ezért látható eredményekre vágyunk, kézzelfogható, nyilvánvaló eredményekre. Sikerélményekre vágyunk. Azonban sokszor nem láthatunk azonnali eredményt, nem mindig láthatjuk munkánk, szolgálatunk gyümölcsét, értelmét. Ez gyakran visszavesz a lendületünkből. Hiszen kell a visszaigazolás, visszacsatolás, hogy van értelme annak, amit csinálunk. Hiszen úgy vagyunk ezzel, hogy nem sajnáljuk az erőt, energiát, fáradtságot, ha látjuk az értelmét, ha eredményt látunk. De ha nem látjuk értelmét, akkor fennáll a veszélye, hogy elfáradunk, elfásulunk, kiégünk. Hajlamosak vagyunk így gondolkodni, ennyire eredményorientáltan és sikerorientáltan, hogy csak a látható, a kézzelfogható eredményekre koncentrálunk. Isten szolgálatában azonban ez nem így működik. Isten terveit nem mérhetjük emberi teljesítménnyel.

Fontos, hogy tegyük meg, ami rajtunk áll, és bízzuk az Úrra az eredményt. Nekünk is felelősségünk van, de övé a hatékonyság. Lehetőséget ad a hozzá térésre, de nem kényszerít senkit. Nem mindig lehet tömeges eredményre számítani, de Jézus is olyan pásztor, akinek fontos az egy elveszett bárány is. Fontos, hogy ne emberi mértékkel mérjünk. Jézus értünk adta életét, nem azt mérlegelte, hogy mennyire éri meg, hányan tudják vajon értékelni áldozatát.

Szeretetének csodája, hogy mégis hangzik az Ő igéje. Hogy bár ismer minket, ismeri keményszívűségünket, makacsságunkat, mégsem mond le rólunk, azt mondván, hogy kár értünk vesződni, mert nem érjük meg a fáradtságot. Hanem szeretetével újra és újra megszólít minket igéjével. Nem az eredményt nézi, nem azt, hogy van-e értelme, nem azt, hogy hányszor utasítottuk el, hanem szeretete nem a mi reakciónktól függ. Ő már előbb szeretett minket.

Fontos, hogy az Ő szeretete lendítsen minket tovább, ha elfáradtunk. Fontos, hogy megvizsgáljuk motivációinkat, életünk, küldetésünk mozgatórugóit. Hiszen, ha nem is akkora, mint Ezékielnek, de nekünk is vannak Istentől kapott feladataink. Ránk is bíz embereket, és feladatunk, hogy szavainkkal és tetteinkkel egyaránt az Ő dicsőségére éljünk, sugározzuk az Ő szeretetét. Ez a szolgálat nem könnyű, gyakran meghaladja az erőnket. Az a kérdés, hogy honnan vesszük az erőt, amikor a miénk elfogy? Fontos, hogy újra és újra feltegyük a kérdéseket önmaguknak arra vonatkozóan, hogy vajon jó helyen vagyunk, jó irányba halad az életünk, vajon mi lehet az Úr akarata velünk? Meg kell látnunk, hogy nem lehet kizárólag az elért eredményből táplálkoznunk. Hanem onnan, ahonnan Ezékiel is merítette az erőt.

Megszokott az, hogy a prófétákat Isten külső jelekkel készítette fel szolgálatukra. Ezékielnek meg kell ennie a kapott irattekercset, ez már a 3. fejezet elején van leírva. Ahogyan az ételt befogadja, szervezetének részévé teszi az ember, úgy kell azonosulnia a prófétának a kapott igével. Az Úr által adott igék a próféta húsává, vérévé lesznek úgy, hogy abból táplálkozik, és úgy, hogy mindennapi tápláléka lehet annak a népnek is, amelyhez küldetett. Azt az utasítást is kapta Ezékiel, hogy rakja tele, töltse meg gyomrát a tekerccsel. Tehát nem elég csak kóstolgatni, ízlelgetni, hanem fontos, hogy igéje csordultig betöltsön minket, csordultig feltöltekezzünk vele. Hiszen csak az az ember tud bátorítani, a krízisben lévők mellé állni, Isten akaratát közvetíteni, akinek csordultig van az élete Isten igéjével, magával Krisztussal.

A magunk természetes erőforrásai hamar kiapadnak. De ha Krisztussal van tele a szívünk, csordultig, akkor magától értetődő, természetes módon adjuk tovább az Ő szeretetét. Nem jutalomért, nem elismerésért, nem sikerért, hanem azért, mert nem tehetünk mást. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. Nem tudjuk nem továbbadni azt, amivel, Akivel csordultig van a szívünk. Ő adja, hogy valóban csordultig legyünk vele, igéjével, hogy mindig legyen friss erő, amely tovább lendít nehéz helyzetekben!

Urunk! Köszönjük fáradhatatlan szeretetedet, amely nem mérlegel, hogy megéri-e. Kérünk, adj nekünk erőt, engedelmes szívet, hogy tőled kapott erővel töltsük be, amire elhívtál minket. Ámen

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük