Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. 05. 24.

 †

Húsvét után hatodik vasárnap, 2Tim 2, 1-17a

 Pesthidegkút, 2020. május 24.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Húsvét után hatodik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 2Tim 2,1-17a-ban a következőképpen: „Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely Krisztus Jézusban van. És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája. Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta. Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez. A fáradozó földművesnek kell először a termésből részesülnie. Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja majd neked, hogy mindent megérts. Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom, amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve. Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel. Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. Ezekre emlékeztesd és Isten színe előtt bizonyságot téve kérd őket: ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására. Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély”(2Tim 2,1-17a).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Csütörtökön, azaz Mennybemenetel ünnepén, az Úrra néző gyülekezet állt előttünk. Amely akkor abból a tizenegy tanítványból állt, akiket Jézus kiválasztott, és akik meg is maradtak mellette. Megérdemlik tehát, hogy elmondjuk a nevüket, ahogyan az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv is, mindjárt az elején megteszi: „Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, Jakab fia”(ApCsel 1,13).

Ők azok tehát, akik feszülten néztek az ég felé, mialatt Jézus, a szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el Őt a szemük elől. S hogy semmi kétségük ne maradjon bennük a történtek felől, két angyal állt meg mellettük, és ezt mondták: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe”(ApCsel 1,11).

Végső soron pedig, mi is az Úrra néző gyülekezet vagyunk, mert az égre emelt tekintettel várjuk az Ő dicsőséges visszajövetelét, ahogyan azt az angyalok itt is kijelentették.

Mégpedig az égre néző, de a földön szolgáló gyülekezet vagyunk. Mint a tanítványok is, Jézus mennybemenetele után. Hiszen erre kaptak parancsot az eltávozó Úrtól: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”(Mt 28,18-20).

A földön szolgáló, mindenkori gyülekezetek feladatának tehát, az evangélium hirdetésében és a feltámadott, élő Jézus Krisztusról való bizonyságtételben kell megvalósulnia!

S íme, a mai igénkben, szintén egy szolgálatról, vagy pontosabban egy szolgálatátadásról olvastunk. Ahogyan egykor Jézus megbízást adott a tanítványainak, úgy most Pál apostol is, fiatal munkatársára, Timóteusra bízza a szolgálatot.

Több hasonlóság is van a két szolgálatátadás között. Pál ugyancsak földi életének befejezésére készül. Rómában hamarosan a császár elé kell állnia, hogy majd a rómaiak őt is kivégezzék. Ugyanennek a levélnek a végén írja Timóteusnak a megrendítő sorokat: „Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését”(2Tim 4,6-8).

S azután Pál is felkészíti Timóteust arra, hogy az evangélium hirdetése megpróbáltatásokkal fog járni. Jézus szintén elmondta a tanítványainak, hogy a világ gyűlölni fogja őket. Sőt a mai oltári igében ezt is kijelentette: „Ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok. A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy Istennek tetsző szolgálatot végez; és mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem”(Jn 16,1-3).

Pál apostol is így szólítja meg Timóteust: „Vállald velem együtt a szenvedést, mint Krisztus Jézus jó katonája”(2Tim 2,3). Azután azt is leírja, hogy ő maga éppen bilincset visel az evangéliumért, azaz fogságban van, mint egy gonosztevő. De ugyanakkor kész mindent elviselni azokért a választottakért, akik az evangéliumot meghallva hitre juthatnak és elnyerhetik az örök életet. Mert Pál tudja, és meg is írja Timóteusnak: „Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja”(2Tim 2,11-13).

A szolgálatátadás során az is kiderül, hogy a szolgálat célja pontosan megegyezik azzal, amit Jézus meghagyott a tanítványainak. Hiszen Pál apostol is így fordul hűséges szolgatársa, Timóteus felé: „Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely Krisztus Jézusban van. És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek”(2Tim 2,1-2).

Tehát Pál arra indítja Timóteust, hogy tanítsa a többieket. Hirdesse nekik az evangéliumot, hogy hitre juthassanak. És majd ezek a többiek is tovább taníthassanak másokat, hogy sokak hitre juthassanak. Például, mondják el mindenkinek, hogy „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”(Jn 3,16).

S tanítsák meg azt is, amit Pál Titusznak írt, hogy „Megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik”(Tit 2,11-14).

Timóteust pedig arra inti Pál, hogy óvakodjon az értelmetlen szóharcoktól, a parttalan vitáktól, amelyek nem vezetnek sehova. S inkább arra törekedjen, hogy helyesen fejtegesse az igazság igéjét. Mert ez által válik kipróbált emberré, s akkor a munkájával, szolgálatával, nem fog szégyent vallani Isten előtt sem.

S itt az „igazság igéje” kifejezésre kell figyelmet fordítanunk! Mert a görög szövegben az „αληθεια” (alétheia) szó szerepel. Amely azt jelenti hogy „igaz”, mégpedig úgy igaz, hogy valóságos, valódi! Íme, azért lényeges ez, mert így Krisztus valóban meghalt, és valóban fel is támadt. Így a mi bűneink valóban megbocsáttattak. Így kegyelemből, hit által, valóban örök életünk van!

S itt érkezünk el a szolgálat másik vonásához, azaz a feltámadott Krisztusról való bizonyságtételhez. Hogyan is írja Pál az első Korinthusi levélben: „Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nem támadnak fel a halottak? Hiszen ha nem támadnak fel a halottak, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is… Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok”(1Kor 15,12-14.16-17).

Ez hitünk középpontja. Jézus feltámadása nélkül nincs számunkra bűnbocsánat. Egyedül Krisztus helyettesítő áldozata árán szabadulhatunk meg bűneinktől. Ha hisszük, hogy miattunk, helyettünk és értünk halt meg! Ez Istennek, Isten minden értelmet meghaladó szeretetének, legnagyobb csodája. Mert nekünk a bűnbocsánatért semmit nem kell tennünk, hanem csak hittel el kell fogadnunk azt! Igazi örömhír, igazi evangélium!

S lehet-e nekünk, a földön szolgáló gyülekezetnek, ennél szebb hivatásunk a földön? Az elveszettet megkeresni, az eltévedtet visszaterelni, a megsebzettet bekötözni, a gyengét megerősíteni, az erőset úgy legeltetni, ahogyan kell.

S ebben a szolgálatban a legjobban megajándékozottak mi magunk leszünk. Mert a sok-sok öröm mellett, amelyet Isten szolgálatában átélhetünk, elnyerjük az örök életet is!                                                                      †Ámen

Imádkozzunk!

Hálát adunk neked, Úr Jézus Krisztus, hogy egyházadra bíztad az evangélium drága kincsét, hogy megtérést és bűnbocsánatot hirdessen a te nevedben. Maradj velünk minden napon ígéreted szerint, és taníts minket bűnbocsánatodból élni, hogy az evangélium tanúiként készek legyünk szolgálni minden embernek személyválogatás nélküli szeretettel.

                                                            †Ámen

Énekek: 367 6 321 293