Veperdi Zoltán igehirdetése, 2020. 04. 26.

 †

Húsvét után második vasárnap

ApCsel 20, 15-31

Pesthidegkút, 2020. április 26.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Húsvét után a második vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk az ApCsel 20,15-31-ben, a következőképpen: „Onnan tovább hajóztunk, és a következő napon eljutottunk Khioszig. Másnap befutottunk Számoszba, az ezt követő napon pedig elmentünk Milétoszba. Pál ugyanis már előzőleg úgy döntött, hogy Efezus mellett csak elhajózik, hogy ne kelljen időt töltenie Ázsiában. Sietett, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálembe érkezzen. Milétoszból azután elküldött Efezusba, és magához hívatta a gyülekezet véneit. Mikor azok megérkeztek hozzá, ezt mondta nekik: Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsiába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt: szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek. Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként. Bizonyságot tettem zsidóknak is meg görögöknek is az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézusban való hitről. És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe. Hogy mi ér ott engem, nem tudom, csak azt, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki. Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát. Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat”(ApCsel 20,15-31).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Húsvét után az első vasárnapon, a feltámadott Jézus Krisztus, mint az új élet Teremtője állt előttünk. S az a tény, hogy a Krisztus új életet teremtett, azt jelenti, hogy Húsvét után nem lehet úgy élni, hogy Jézus nem támadt föl, és Húsvét után nem lehet úgy élni, hogy nem vagyunk megváltva.

S ezek után, ma, tehát Húsvét után a második vasárnapon, Jézus Krisztusra, a jó Pásztorra tekintünk. Máris kijelenthetjük azt az örömhírt, hogy az új, a megváltott életünkben sem vagyunk egyedül. Van Pásztorunk, méghozzá a jó Pásztor, Aki mindig velünk van, és soha nem hagy el. S a „Pásztor”, így, nagy kezdőbetűvel írva, mondanom sem kell: Jézus Krisztusra vonatkozik. Ő az egyetlen igazi jó Pásztor, mert Ő az Isten Fia, a mi Megváltónk.

S hogy milyen a jó Pásztor természete, azt az oltár előtti igénkben olvashatjuk, János evangéliumából: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor”(Jn 10,11-16).

A béres csak a pénzért dolgozik. S a veszélyben elfut, mert a saját élete, érdeke, fontosabb neki, mint a rábízott juhok sorsa. A jó Pásztor azonban szereti a juhait, és egyenként ismeri is őket. És az életét is odaadja értük.

Egy finn lelkész beszélte el a következő történetet: „Tisztelendőbácsi, három barikám van”, kiáltotta felém egy látogatásom alkalmával a kis Anna. Látni akartam a báránykáit. Az udvaron átvezetett az akolig, ahol a juhok és a báránykák voltak. De itt a juhok közé keveredve legalább húsz bárányka is volt, úgyhogy azt gondoltam magamban: kedves Annácska, itt ugyan meg nem ismered a barikáidat. Anna megállt és a nyájra nézett. Egyszerre csak az ujjával mutogatva így szólt: „Nézd! Ez is az enyém… ez is… meg ez is az enyém!” „Kedves Annácskám – szóltam – hogyan ismerheted meg a báránykáidat, hiszen ezek mind egyformák!” Anna csodálkozva nézett rám és bizonyára valami nagyon furcsát gondolhatott rólam, mert ezt mondta: „Megismerni őket? Hát csak megismerem őket, hiszen az enyémek!”(Finn történet, in: A gyermek vasárnapja I. kötet 287 old.)

Íme, ha egy gyermek ki tudja választani húsz közül a saját három báránykáját, akkor nekünk nem lehet kétségünk afelől, hogy a mi jó Pásztorunk, bizony jól ismer minket egyen-egyenként. Ismer, számon tart, és szeret. S ha kell, akkor az elveszettet is megkeresi.

S most eszünkbe kell jusson, hogy ugyancsak János evangéliumában, éspedig az utolsó fejezetben, a feltámadott Jézus, háromszor is megkérdezte Pétert: „Szeretsz-e engem?” Majd ezt mondta neki: „Legeltesd az én juhaimat!”(Jn 21,17). Mert ez azt jelenti, hogy Jézus – gondolva már arra az időre, amikor mennybemenetele után nem lesz közöttünk – a tanítványait is bevonja a pásztori szolgálatba. Éspedig azzal az el nem hanyagolható figyelmeztetéssel, hogy a juhok nem a tanítványok, nem a megbízott pásztorok tulajdona, hanem egyedül Jézusé, a jó Pásztoré! Aki eléjük adta a példát, s ezzel azt mutatta meg, hogy nekik is ugyanolyan szeretettel kell gondoskodniuk a nyájról, ahogyan Jézus is tette. Nem futhatnak el, mint a béresek, hanem az életüket is oda kell adniuk értük!

S íme, a megbízott pásztorok közé tartozik Pál apostol is, akiről a mai alapigében olvastunk. A Cselekedetek könyvéből tudjuk azt is, hogy Pál, Barnabással karöltve, Cipruson át Kis-Ázsia tartományban hirdette az evangéliumot. Bizonyságtételük nyomán, minden helyen keresztyén közösség maradt. Azután a második missziói úton, Pál, jó pásztorként, meglátogatta az általa alapított gyülekezeteket, és a Lélek hívására Makedóniában is hirdette a feltámadott Krisztust (Filippi, Thesszalonika, Athén, Korinthus). A harmadik missziói út (Krisztus után 51/52-54) szintén a gyülekezetek pásztori meglátogatását szolgálta, illetve Pál gyűjtést szervezett a jeruzsálemi keresztyének támogatására.

Pál jó pásztor voltát mutatja az is, hogy eközben levelekben is adott útmutatást a gyülekezeteknek, amelyeket az Újszövetség őrzött meg számunkra. Sőt, Pálnak Timóteushoz írt két levelét, és a Titusz levelet, a teológia egyenesen pásztori leveleknek hívja. Mert ezekben, az apostol testvéri szavakkal pásztorolja szeretett munkatársait.

Nos, igénk ott kapcsol be minket Pál apostol szolgálatába, amikor a harmadik missziói út végén Jeruzsálem felé halad. A történeti elbeszélésen túl, mi most elsősorban arra figyeljünk, hogy hol mutatkozik meg Pál pásztori szolgálata.

Az apostol, az időveszteség miatt nem szándékozott megállni Efezusban. De nem akart úgy továbbmenni, hogy még egyszer ne pásztorolta volna őket, ezért Milétoszban magához hívta az efezusi gyülekezet vezetőit. Milétosz mintegy 50 kilométerre délre feküdt Efezustól.

A történeti elbeszélésen túl, Pál megrázó búcsúbeszéde ez. Szép hitvallással mondja: „És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe. Hogy mi ér ott engem, nem tudom, csak azt, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról”(ApCsel 20,22-24) – mondja a jó Pásztor hűséges követője.

Figyelemmel a mai mondanivalónkra, igénkből én most két gondolatot emelek ki, amelyekben Pál, mint jó pásztor ismerszik meg. Az egyik a 28. vers: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett”(ApCsel 20,28).

Nos, amint Jézus rábízta Pálra a pásztori szolgálatot, ugyanúgy adja ő is tovább az efezusi gyülekezet vezetőinek. Tudtukra adja, hogy akiket nekik pásztorolniuk kell, azok az Isten egyházának tagjai. Azé az Istené, aki tulajdon vérével váltotta meg őket, és tette egyházának tagjaivá.

Pál azt kéri az efezusi vénektől, hogy viseljenek gondot egymásra, és az egész nyájra! Az Cselekedetek könyve ezen a helyen a „ πρσεχω” (proszehó) igét használja. Amely azt jelenti: figyelmet odafordít, törődik, vigyáz, óvakodik, óv valakit. Mindezeket szépen egybefoglalja a gondviselés, ahogy a magyar fordításunkban szerepel. Óhatatlan azonban, hogy itt Isten gondviselése is eszünkbe ne jusson. S akkor már a Szeretet is világosan megjelenik. S mivel pásztorolásról van szó, Jézustól, a jó Pásztortól, az új parancsolat juthat eszünkbe: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást”(Jn 13,34-35).

A jó pásztor másik ismertető jele a következő: „Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat”(ApCsel 20,29-31).

Pál ezekkel a szavakkal arra az időre készíti fel az efezusi gyülekezet vezetőit, amikor ő maga már nem lesz közöttük. Eljön majd az idő, amikor pásztorok helyett ragadozó farkasok veszik át az uralmat a nyáj fölött. Sőt. Akkor a nyájból is támadnak farkasok, akik hazugságot hirdetnek a maguk haszna és érdeke szerint, mint a béresek. Nyilvánvaló, hogy ezeknek semmi köze nincs a jó Pásztorhoz!

S itt érdekes a „vigyázzatok” kifejezés, mert a görög szövegben a „γρηγορεω” (grégoreó) ige szerepel, amely azt jelenti: néz, ébren marad, ébren tart, vigyáz! Azt gondolom, nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk: nem más ez, mint a szüntelen vigyázásra való biztatás. Ezt tette a jó Pásztor is, amikor a tíz szűz példázata után ezt mondta tanítványainak: „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”(Mt 25,13). S itt is ugyan az a görög ige szerepel!

Befejezésül hadd hozzam még ide az igeszakaszunk után közvetlenül következő mondatot. Mert ebben azt mondja Pál: „Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében”(ApCsel 20,32). Mert nekünk is, most is, csak erre van szükségünk. Hogy Isten hatalma legyen és maradjon velünk. Óvjon meg a farkasoktól, a béresektől, a hazugoktól! A kegyelem igéje által pedig építsen, erősítsen, a hitben növeljen minket a szentek közösségében, azaz a gyülekezetben! Mert a jó Pásztor nem hagyott minket árván, hanem Szentlelke által velünk van a világ végezetéig, sőt, az Atya jobbján most is esedezik értünk. Hogy megtartson az örök életre!

                                                            †Ámen

Imádkozzunk!

Hálát adunk neked, üdvözítő Urunk, hogy pásztori szavaddal híveid közösségébe terelsz, és az örök élet felé vezetsz minket. Győzd le hitetlenségünket, hogy engedjünk hívásodnak, és erősítsd akaratunkat, hogy ezekben a nehéz időkben is készségesen kövessünk téged, és bizonyságot tegyünk a Te szeretetedről. †Ámen

Énekek: 261 6 334 277