Verasztó Teodóra igehirdetése 2020. március 1.

Jak 1,12-15

¹²Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. ¹³Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. ¹⁴Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. ¹⁵Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.

Az oltári igében Jézus megkísértése áll előttünk, az igehirdetési alapigében pedig a mi kísértéseinkről van szó. Fontos, hogy együtt lássuk a kettőt, egyrészt, hogy erőt merítsünk a saját próbatételeinkhez, erőt merítsünk Jézusból, hogy a kísértés legyőzhető. Valamint azt is fontos látnunk, hogy mekkora tétje is van, hogy mi hogyan reagálunk a kísértésekre. Jézus számára is nagy tétje volt. Így készült fel küldetésére, amelytől el akarta téríteni a sátán. A tét Jézus számára, és mindannyiunk számára, az elhívás betöltése. Mert velünk is terve van, a mi életünkkel. Ezért a kísértés tétje nem pusztán morális bukás, hanem az Istennel való kapcsolatunk megtörése, veszélybe sodrása. Nem kevesebb a tét, mint hitünk megerősödése vagy meggyengülése. A próba idején megerősödik a bizalom Istenben, vagy pedig kudarcot vall a kísértésben való elbukás alkalmával. A kísértés és a próba ugyanaz a szó a görög nyelvben.

Valóban ugyanannak a valóságnak két oldaláról van szó. Pl. egy viszontagság lehet próbatétel, ha Isten felől nézzük, ha Isten kezében válik hitünket erősítő, megedző eszközzé. Viszont kísértéssé válik, amint el akar szakítani Istentől, a hozzá való hűségtől.

Az eredeti görög szó gazdag jelentésű: πειράζω (peirazó): megbizonyosodni valamiről, próbának alávetni, megpróbálni, tesztelni, kísérteni (bűnre csábítani).

Fontos meglátnunk, hogy mi is ki vagyunk téve próbáknak, kísértéseknek. A hit nem valami megszerezhető és birtokolható tulajdonság, hanem olyan kapcsolat, amely állandó veszélynek van kitéve. A hit útján, a lelki életben vannak hullámvölgyek, mélypontok, kritikus helyzetek.

Sokszor döntenünk kell, melyik utat választjuk: engedünk-e a kísértéseknek, vagy nem. Jézus Isten tervét, akaratát követte. Azonban ezt nehéz észrevenni, meghallani, ha más hangok is vannak, amelyek arra csábítanak minket, hogy ne sanyargassuk magunkat, hanem gondoljunk magunkra. Ne legyünk túl szigorúak magunkhoz, hagyjuk a korlátokat. Ezek a hangok ezt sugallják: miért vagy olyan szűkmarkú magadhoz, engedj a kísértésnek, és add meg magadnak, amit megérdemelsz. És ha ez lenne a kísértés, akkor a lehető legjobb dolog, hiszen abban segít, hogy kilépjünk mindenféle görcsökből, felesleges korlátokból, és végre élvezzük a szabadságot, a jót, az életet. A kísértés felszabadít! Ez azonban csak látszat. Jézus történetében a kísértés ennek éppen az ellentéte. Arra irányul, hogy meglopjon, kifosszon, elvegye mindazt, amik vagyunk és amik lehetnénk. Ahogyan Jézust is el akarta téríteni a sátáni kísértés küldetésétől. Mi vajon betöltjük-e a küldetésünket? Azzá leszünk-e, akivé Isten alkotott és Krisztus megváltott? Ennél semmiképpen nem kevesebb a tét! Mi melyik utat választjuk? Fontos, hogy meg tudjuk látni a kísértések közepette is, hogy sokkal több az, amire Isten elhívott minket, mint az a pillanatnyi megelégedés, amit az ördög ígér.

A mi életünkben is újra és újra felbukkannak olyan hangok, amelyek el akarnak téríteni. De honnan erednek? Honnan jön a kísértés? Mielőtt rögtön rávágnánk, hogy a sátántól, érdemes átgondolni az ige fényében: mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe…. 14.v. Hajlamosak vagyunk külső okokat keresni, másokat hibáztatni. A sátánt, a körülményeket, és Istent, aki megengedte a körülményeket. Valójában azonban belső okot kell keresnünk. A kísértés belül, bennünk zajlik. A gondolatainkban, a képzeletünkben. Nem helyes mindent a sátánra fogni. A kísértés elősegítője, erősítője lehet a Sátán, de nem lehet a bűnt külső okra fogni – a bűnt a saját kívánságunk, vágyaink miatt követjük el, még akkor is, ha más is csábít rá. Tehát kulcsfontosságú a képzeletünk, a gondolkodásmódunk. Mert belül dúl a harc…

Vajon tudjuk-e, mi van a szívünk mélyén? A legtöbb ember nem tudja. Ezzel nem is szoktunk foglalkozni. Van egy ösztönös tiltakozás is ez ellen: jobb, ha nem derül ki, hogy mi van ott.

Önző, mohó, hiú, gyilkos indulatok, kielégítetlen vágyak, és bármikor előfordulhat, hogy levegőt kap egy ilyen elfojtott parázs, és lángra lobban. Csak egy vágy, pl. szerzésvágy, hatalomvágy, bármi kielégítetlenség a szív mélyén, ami nem tudatosított dolog, de kampó az ördögnek, amibe belekapaszkodhat, és lerántja az embert. Sokszor gyerekkori sérelmek, elszenvedett igazságtalanságok, kielégítetlen, elfojtott vágyak, halmozódó keserűség, vagy olyan titkos és titkolt bosszúvágy lapul emberek szívében, amibe valóban belekapaszkodik a gonosz, és baj lesz belőle. Sok embernek a lelke valóban olyan, mint egy virágos mező, ahol azonban a felszín alatt ottfelejtett aknák vannak. Lehet sétálgatni hosszú ideig úgy, hogy semmi baj nem történik, de ha egyszer az ember rálép valamelyikre, akkor robban. Isten azt akarja, hogy ne maradjanak a szívünkben ilyen rejtett aknák. Ő világosságra akarja hozni a dolgokat. A felismerés már fél siker.

Sokszor tévedésben vagyunk önmagunkkal kapcsolatban. Hiányos az önismeretünk, amelyre jó példa Péter tagadásának története. Ő hősnek képzelte magát, aki kész akár meghalni is Jézusért. Azonban jött egy kritikus helyzet Kajafás udvarán, és a bátor hős megtagadta Jézust. Csak a próbák, terhek alatt derül ki az igazság, a valóság.

Amikor az új hidat terhelési próbának vetik alá, ezzel azt akarják elérni, hogy biztonságosan megindulhasson rajta a közlekedés. Isten minket is azért próbál, mert terve van velünk. A próbatétel azt próbálja meg, hogy vajon megállunk-e állhatatosan az Isten iránti bizalomban. Nekünk van szükségünk a próbákra. A bukásokra is, hogy felismerjük esendőségünket, a csalódásokra önmagunkban, hogy újra felálljunk, és győzni tudjunk.

Hogyan győzhetünk tehát? Jézus ezt mondta a tanítványoknak: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek” (Mk 14,38). Jézus folytonos készenlétre szólít minket. Arra, hogy rá nézzünk, tőle kérjünk erőt. Vegyük komolyan a kísértéseket, ne játsszunk a tűzzel.

Ahogyan Luther kifejezte: „Azt nem kerülhetjük el, hogy madarak repüljenek el a fejünk felett, de azt már megakadályozhatjuk, hogy fészket rakjanak a hajunkban.” Lesznek kísértéseink, de Jézussal lehetséges a győzelem. Aki vállalta küldetését, a keresztet. Nem a maga pillanatnyi előnyét nézte, hanem minket, a mi megváltásunkat tartotta szem előtt. Ő adjon erőt, hogy kitartsunk, hogy ne a magunk pillanatnyi előnyét keressük, hanem vállaljuk küldetésünket, amit Isten ránk bízott!