2019. május 30. Mennybemenetel ünnepi istentisztelet 18 óra

Egyszeri és mindennapi találkozások

Amikor Jézusban Isten emberré lett, néhányan láthatták, hallhatták, találkozhattak vele, megérinthették. Nem csak a tanítványok, hanem mások is. Azt nem tudjuk pontosan, összesen hányan találkoztak vele élete folyamán, de ahogyan mi is az emberi lét korlátai miatt korlátozott számú ismerőssel bírunk, így vele is korlátozott számú ember találkozhatott.

Feltámadása és mennybemenetele óta azonban hisszük és tapasztaljuk, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, Jézus jelen van közöttük. Mi a feltámadott Úr valóságos jelenlétét élhetjük meg imádságról imádságra, istentiszteletről istentiszteletre.

Ehhez azonban az kellett, hogy eltávozzon a földi valóságból, az emberi lét dimenzióiból, térből és időből, de erre azért is volt szükség, hogy ne csupán néhány ember, hanem mindenki, aki segítségül hívja őt, megtapasztalhassa jelenlétét. Az imádság erejével hihetünk benne és megtapasztalhatjuk valóságát.

A feltámadása után a tanítványainak még megmutatkozó Krisztus tehát elbúcsúzott és visszatért az Atyához, hogy egyedüli közbenjáróként intézze ügyünket. Nem örökre vált el tőlünk, hiszen ahogyan egykor tanítványai felfelé, az ég felé nézve (ApCsel 1,1-11) búcsúztak tőle, amikor felvitetett tőlük a mennybe, úgy kell nekünk is ezen a napon és minden nap, az Úrra néző hívő gyülekezetté válnunk.

Kialakulása

Mennybemenetel ünnepe a húsvét és pünkösd közötti időszak szerves része, az örömöt hozza el számunkra. Kialakulásával kapcsolatban tudjuk, hogy az új kezdetkor a tanítványok Jézus második eljövetelét közelre várták és ez eszkatológikus várakozás határozta meg mindennapjaikat. Amikor azonban ez alábbhagyott, az egyházi esztendőben mindez szimbolikus, liturgikus formában is rögzült.

A II. század végén vált a pentékoszté ötvennapos időszaka mennybemenetelkor és pünkösd ünnepén a húsvéti ünneplés csúcspontjává. Maga a „hetek nyolcada”, azaz a hétszer hét nap az ötvenedik nappal betetőzve – az ószövetségi hetek aratási hálaadó ünnepének a mintájára – a hetes szent szám fokozása, ugyanakkor egyetlen nagy „húsvéti napot” ölel egybe.
Mennybemenetel és pünkösd ünnepe csupán a IV. században vált el egymástól. Mennybemenetel a bibliai beszámoló szerint a húsvétot követő negyvenedik napra került az egyházi naptárban, míg a pünkösd az V. század végére a Szentlélek eljövetelének önállósult ünnepévé alakult át, s így lett a Szentlélek-ünneppé.
Ez a húsvéttól való tartalmi távolodás folytatódott a VII. században, amikor pünkösd nyolcnapos, önálló ünneppé vált. Több tradícióban ezután lett bevett keresztelési ünneppé is, másutt a húsvéti gyertyaszentelés, valamint a tej- és mézszentelés napjává.

Mennybemenetel szintén nyolcnapos ünneppé önállósult valamikor a XI. század folyamán. A középkorban ezt a nyolc napra bővített és vigíliával kiegészített rendet követte a kereszténység, majd – a többi ünnephez hasonlóan – elkezdődött időtartambeli rövidülésük: előbb három napra, majd kettőre.
A legújabb gyülekezeti gyakorlatban sokszor praktikus okokból hétköznap nem ünneplik ezt az ünnepet, hanem csak az ezt követő vasárnapon. Egyházunk azonban megmarad annál a gyakorlatnál, hogy e napon ünnepel és részesül ezáltal e hétköznapi ünnep különleges áldásában.