Karácsonyi Szeretetvendégség: 2018. december 16.

KARÁCSONYI SZERETETVENDÉGSÉG
Karácsonyi szeretetvendégségünk Ádvent 3. vasárnapján, 2018. december. 16. fél 6-kor kezdődött a Pesthidegkúti Evangélikus Templomban.

Fodor Viktor lelkész köszöntötte az összegyűlt vendégeket.


A gyülekezet ezután elénekelte a 134. éneket: Itt a drága idő.
Zsigmond Szabolcs tárogatón játszotta a Mennyből az angyal című (548.) éneket gyönyörű szépen, majd Wass Albert Karácsonyi mese című szeretetteljes történetét hallgathattunk meg Kovács Jenőné, Erzsike tolmácsolásában.

Ezt követően Erdélyi Kata vezetésével a hittanos gyermekek Jöjj el, jöjj el Immanuel című csodálatos éneke zengte be termet.
Kovács Jenő olvasta fel Cseri Kálmán Ádventi gondolatok igehirdetését (Akinek két ruhája van). Majd Zsigmond Szabolcs szavalta el Ady Endre: Karácsonyi rege című versét, mely bepárásította a tekinteteket. Murányi László Fekete István Gondolatok a gyertyáról című elbeszélésével emlékezett.

A tárogató művész kíséretben a Csendes éj című (167.) éneket énekeltük, ezt követően az igét Veperdi Zoltán nyugalmazott lelkész hirdette. Végül a gyülekezet közösen énekelte az Ó gyönyörű szép (545.) éneket. Az asztali áldást Fodor Viktor lelkésztől kaptuk meg. Záró imádság a „Mi Atyánk…”.

Az asztalra helyezett igés lapokat, Isten személyes üzeneteit a gyülekezet tagjai egyenként olvasták fel. Majd a megjelentek elfogyasztották a feltálalt nagyon finom sós és édes süteményeket egy forró tea kíséretében. A gyermekek örvendezhettek a kis ajándékcsomagjuknak: egy bibliai színező, színes tollak, szaloncukrok.
A Szeretetvendégség a szeretetről, a békés ádventi készülődésről és Isten felé fordulásról szólt. Megható volt, amint ennyi testvér összegyűlt, hogy egy percre megálljunk és igazán átéljük a Karácsony szent ünnepének teljes mélységét.

You may also like...