Veperdi Zoltán igehirdetése, 2024. január 21.

†

Vízkereszt után utolsó vasárnap

2Móz 3, 1-15

Fébé Anyaház, 2024. január 21.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Isten igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Vízkereszt ünnepe után az utolsó vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 2Móz 3,1-15-ben a következőképpen:

„Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ott megjelent neki az ÚR angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Akkor Mózes ezt mondta magában: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? Amikor az ÚR látta, hogy odamegy megnézni, megszólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor Mózes eltakarta az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. Az ÚR pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam segélykiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép helyére. Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. Most azért menj! Elküldelek téged a fáraóhoz: vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból! Mózes azonban ezt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz, és kivezessem Egyiptomból Izráel fiait? De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek! Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezetted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok áldozattal szolgálni az Istent.
De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A „Vagyok” küldött engem hozzátok. Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, így szólítsatok engem nemzedékről nemzedékre!” (2Móz 3, 1-15)

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Máris elérkeztünk Vízkereszt után az utolsó vasárnaphoz. Amely egy fordulópont az egyházi esztendőben. Véget ér a karácsonyi ünnepkör, és böjtelővel Húsvét felé fordul a tekintetünk. Hogy Krisztus dicsősége, amely Karácsonykor megjelent és a vízkereszti időben is fölöttünk ragyog, Húsvétkor, Krisztus feltámadásakor teljessé legyen.

Az oltári igénkben Péter, Jakab és János, a megdicsőülés hegyén, megpillanthatott valamit Jézus dicsőségéből. Történetileg nem sokkal Péter vallástétele után járunk, amikor Jézus kérdésére az apostol, Cézárea Filippinél így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”(Mt 16,16).

S most, ott fönt a hegyen, a kiválasztott három tanítvány meggyőződhetett arról, hogy Péter helyesen felelt. Hiszen látták, amint Jézus arca fénylett, mind a nap, s ruhája fehéren ragyogott, mint a világosság. Ráadásul megjelent előttük az élő Mózes és Illés, akik beszélgettek Jézussal! Mindez mégsem volt félelmetes a tanítványok számára, hiszen Péter ezt mondta Jézusnak: „Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet”(Mt 17,3-4).

Mert ahol Jézus jelen van, ott jó lenni. Jézusnál, Jézussal békesség, világosság, és szeretet van!

A tanítványok csak akkor rettentek meg, amikor hang hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok!”(Mt 17,5).

Nem lehetett kétséges, hogy ez a teremtő Isten, az Atya hangja volt. Kijelentése pedig megerősítette ugyan Péter vallástételét, de az élő Isten jelenlétének megtapasztalására a tanítványok, valószínűleg nem voltak felkészülve. Majd Jézus érintésére és szavára egyszerre megszűnt a félelmük. Jézus ekkor azt mondta nekik: „Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül”(Mt 17,9).

Azt gondolom, azért mondta ezt Jézus, mert az emberek számára a feltámadással válik teljesen ismertté a Krisztus dicsősége, abban a felismerésben, hogy a teremtő és bűnbocsátó Isten az életnek és a halálnak is ura!

S íme, Mózes is hasonló érzelmeken haladhatott át az égő csipkebokornál, amelyről már az igehirdetés alapigéjében olvastunk. Itt fontos kimondanunk, hogy az Atya dicsősége és a Fiú, vagyis a Krisztus dicsősége mindig ugyan az. Mindenkor a Szentháromság Istennek a dicsősége!

Nos, emlékszünk, Mózes egyszer meglátta, hogy egy egyiptomi ver egy héber férfit, aki történetesen Mózes testvére volt. Ekkor Mózes agyonütötte az egyiptomit, amiért el kellette menekülnie fáraó birodalmából. Midján földjén keresett menedéket, amelyen a Sínai-hegy is emelkedett. Midján papja, Jetró, hozzáadta az egyik lányát, név szerint Cippórát, feleségül.

Történt tehát, hogy Mózes Jetró juhainak legeltetése során megközelítette a Hórebet, az Isten hegyét! Különleges dologra lett figyelmes: egy csipkebokor lángolt, de mégsem égett el. Mózes nem rettent meg, sőt oda akart menni, hogy megnézze ezt a nagy csodát. Ekkor Isten nevén szólította, és ezt mondta neki: „Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz!… Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene”(2Móz 3,5).

Erre Mózes eltakarta az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. Idézzük csak emlékezetünkbe az elmúlt vasárnap igéjét, amikor ugyanezen a hegyen, Isten megmutatta az Ő dicsőségét Mózesnek! Akkor Isten takarta be Mózest a sziklahasadékban, hogy meg ne lássa Isten arcát, mert akkor meg kellett volna halnia. De Mózes ott megláthatta Isten dicsőségét, hátulról!

Nos, Isten további szavaiból kiderül, hogy bár Ő maga az emberi szem számára láthatatlan, azért nincs távol tőlünk. Nagyon is látja, hogy mi történik a világban. Hiszen ezt mondja Mózesnek: „Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam segélykiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből”(2Móz 3,7-8).

Ám Isten nem elégszik meg ennyivel. Kijelenti Mózesnek, hogy elvezeti őket arra a földre, amelyet megígért Ábrahámnak, az Ő kiválasztottjának.

Lássuk itt meg, hogy Isten a teremtés és a bűnbeesés után sem hagyta magára a világot, s benne az embert. Számon tartja hajunknak minden szálát, szemeivel tanácsol minket. Sőt, Jézus Krisztusban Megváltót is adott nekünk!

Jó nekünk mindenkor számon tartani, hogy Isten ma is, és minden időben, velünk volt, van és lesz. Sem a Földön, sem az egész világmindenségben, semmi sem történik az Ő tudta nélkül. Ilyenkor szokott felvetődni a kérdés: Isten miért enged meg annyi rosszat, bűnt az emberek között? Ezt nem tudhatjuk, és nincs is jogunk számon kérni az Istent. Már csak azért sem, mert mi mindig csak a saját oldalunkról, az ember nézőpontjából látjuk és értelmezzük az eseményeket. Isten az, aki mindent tud. Mi pedig soha nem tudhatjuk, hogy ha mi valamit rossznak látunk, akkor azon keresztül mennyi jót tud tenni az Isten!

Az „Ember tragédiája” végén Madách ezeket a szavat adja az Úr ajkára, Luciferhez szólva: „Te, Lucifer meg, egy gyürű te is Mindenségemben – működjél tovább: Hideg tudásod, dőre tagadásod Lesz az élesztő, mely forrásba hoz, S eltántorítja bár – az mit se tesz – Egy percre az embert, majd visszatér. De bűnhödésed végtelen leend Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol, Szép és nemesnek új csirája lesz.”

Isten tehát határt szab a gonosznak, és kész mindent jóra fordítani. Nekünk pedig legyen elég az, amit Ádámnak mond a Teremtő: „Ne kérdd Tovább a titkot, mit jótékonyan Takart el istenkéz vágyó szemedtől. Ha látnád, a földön múlékonyan Pihen csak lelked, s túl örök idő vár: Erény nem volna itt szenvedni többé.”(Madách: Az ember tragédiája).

Íme, teljes bizalommal legyünk tehát az Isten felé, hogy Ő mindig velünk van. Soha nem hagy el, utat mutat, gyámolít, őriz, és vezet az örök életre. Mert igénk arról is biztosít minket, hogy Isten hűséges. Hűséges választott népéhez, amelynek vezetőjéül éppen most hívja el Mózest. És biztosítja arról, hogy megtartja az Ábrahámnak tett ígéretét, és beviszi választottait a tejjel és mézzel folyó Kánaánba! S tudjuk is, hogy ez megtörtént.

Isten azonban hűséges minden emberhez is, hiszen a tízparancsolatban tett ígéretét a mai napig megtartotta: „Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat”(2Móz 20,4-6).

Isten így nevezte meg magát Mózes előtt: „Vagyok, aki vagyok”(2Móz 3,14). S ez azért érdekes, mert a héber nyelvben nincsenek igeidők. Így ezt a kijelentést lehet úgy is fordítani, hogy „Vagyok aki voltam”, „Vagyok, aki leszek”, „Voltam, aki leszek”. Vagyis Isten neve azt is kijelenti nekünk, hogy Isten örök! S ha Isten örök, akkor az Ő dicsősége is örök!

S itt nem hallgathatunk Jézusnak azokról a kijelentéseiről, amelyek János evangéliumában jegyeztettek fel: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha”(Jn 6,35). A következő: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága”(Jn 8,12). Egy másik: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha!”(Jn 11,25-26). És: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam”(Jn 14,6).

Máté írásában pedig, a Nagytanács előtt, a főpap kérdésére: „Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?”(Mk 14,61), Jézus kijelenti: „Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül”(Mk 14,62).

Mert íme Jézus, itt is kimondta Isten nevét: Vagyok! Ezek után pedig, a Nagytanácsban, már csak a halálos ítélet következett. S nem tudták, hogy ezzel éppen Jézus megdicsőülését, a dicsőséges feltámadást készítették elő. Bár ők, az emberek, rosszat terveztek, de Isten jóra, a legjobbra fordította azt. Mert Jézust feltámasztotta a harmadik napon. Dicsősége ma is itt van a világban, s a hívő szív meg is látja azt. S aki hűségesen megtartja parancsolatait, és Jézust vallja Megváltójának, az meg fogja látni az Ő örök dicsőségét is!

                                                            †Ámen

Imádkozzunk!

Istenünk! Köszönjük, hogy a megdicsőülés hegyén egy pillanatra megmutattad szeretett Fiad dicsőségét. Add, hogy meg ne tévesszen minket szolgai formája, hanem benne emberszereteted jelét lássuk: őt hallgassuk és őt kövessük, és őt dicsőítsük meg szolgáló szeretetünkkel.

                                                                  †Ámen

Énekek: 52 2 222 312 11