Veperdi Zoltán igehirdetése, 2022. február 27.
†
Ötvened vasárnap
Mt 23, 23-36
Pesthidegkút, 2022. február 27.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Ötvened vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Máté 23,23-36-ig a következőképpen:
„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni. Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vannak rablásvággyal és féktelenséggel. Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen! Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, és felékesítitek az igazak sírköveit, és ezt mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem vettünk volna részt velük a próféták vérének kiontásában. Ezzel csak azt bizonyítjátok magatokról, hogy fiai vagytok a próféták gyilkosainak. Cselekedjetek csak ti is atyáitok mértéke szerint! Kígyók, viperafajzatok! Hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől? Ezért íme, én prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok: egyeseket közülük megöltök és keresztre feszítetek majd, másokat pedig megkorbácsoltok zsinagógáitokban, és városról városra üldöztök, hogy rátok szálljon minden igaz vér, amelyet kiontottak a földön, az igaz Ábel vérétől Zekarjának, Barakjá fiának véréig, akit meggyilkoltatok a templom és az áldozati oltár között. Bizony mondom nektek: mindez megtörténik ezzel a nemzedékkel”(Mt 23,23-36).
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Máté evangélista tudatosan és jól megszerkesztett könyvében épp, hogy elhangzott Jézustól a két nagy parancsolat: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!”(Mt 22,37) és a „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”(Mt 22,39).
Ezután a Mester kérdezte a farizeusokat: „Ha tehát Dávid Urának szólítja Krisztust, akkor hogyan lehet a Messiás Dávid Fia?” Ha komolyan, lélekkel, s nem csupán betű szerint olvasták volna az írást, maguknak is rá kellett volna jönniük, hogy itt Dávid nem csupán az ő családjából származó utódra, nem pusztán földi uralkodóra gondol, hanem egyúttal a mennyei királyra is. De ők erre nem gondoltak, holott az írás ismerete volt a dicsekvésük. Ám ha ezt a rejtélyt ők maguk fedezték volna föl, talán ráismertek volna a földre küldött Isten Fiára, aki ott állt előttük.
„De senki nem tudott neki felelni egy szót sem” – Jézus így tette érthetővé számukra, hogy az Ő világa felette áll emberi bölcselkedéseiknek és mesterkedéseiknek; s hogy Neki, a Krisztusnak valóban van hatalma nagy parancsolatokat adni; s hogy Nála az igazság, mely szerint méltán vádolhatja az írástudókat és a farizeusokat.
Jézus ezután a tanítványaihoz és az összegyűlt sokasághoz szólt, s ünnepélyes beszédben óvni kezdte őket a vezetőktől. Most nem példázatokban beszélt, világosan megmondta, hogy a képmutatók mást tanítottak és megint mást cselekedtek. Övéit azonban szelíd szóval figyelmeztette: „Egy a ti tanítótok: a Krisztus!”(Mt 23,10). S közben egy nagyszerű alapelvet jelentett ki a mindenkori vezetők számára: „Aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik”(Mt 23,12).
Úgy látszik, a hallgatóság körében maradtak néhányan a farizeusok és az írástudók közül, mert ezután Jézus egyenesen hozzájuk fordult: „Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok!”(Mt 23,13).
Igénkben négyszer hangzott el Krisztus ajkáról ez a felkiáltás, s utána a felsorolt példákkal, egyrészt minden időkre felmutatta a világ előtt a képmutatás iszonyúságát, amelyre nincs bocsánat sem a földön sem az égen, másrészt részletesen leírta azt a nyomorúságos életet, amelyet örökös hazugságban, s embertársaik megcsalásában töltöttek el. Vegyük most sorra ezeket a példákat, figyeljünk Jézus szavára:
Először megállapította, hogy az írástudók és farizeusok pontos adófizetők voltak. Izrael népének sohasem volt szabad megfeledkeznie arról, hogy a föld, a nyáj, a termés, sőt általában minden az Istené, a nép maga csak sáfár. Isten tulajdonosságának elismerése nyilvánult meg abban, hogy Mózes rendelkezései szerint szabályosan, évről-évre megismétlődő módon Istennek kellett felajánlani a mező, a szőlő, az olajfa termésének tizedét. De hasonlóképpen az üzleti haszon és a hadizsákmány tizede is Istent illette.
Az írástudók és a farizeusok olyan aprólékos pontossággal fizették, hogy még abból is tizedet adtak, amiből mások nem szoktak, s amiből az egyház sem kívánta: a kert veteményeiből, a mentából, a kaporból és a köményből, csakhogy valamivel be ne csapják az Istent. Ebben nincs is semmi kivetni való, Jézus is azt mondta, hogy ezeket sem kell elhagyni. De az a baj, hogy ezen érdemekre úgy tekintettek, mint valami rendkívüli teljesítményre, amik által különbek másoknál. Isten iránti teljesítményük gőggel töltötte el őket, és nem vették észre, hogy elhagyták azt, ami a törvényben nehezebb: a jogosságot, az irgalmasságot és a hűséget.
Vegyük észre, hogy mulasztási bűneink a második nagy parancsolat be nem tartásából következnek. Hiszen ki olyan bolond, hogy szánt-szándékkal rosszat tesz önmagának. S aki a felebarátját is ugyanúgy szereti, az nem követ el vele szemben sem jogtalanságot, irgalmatlanságot és hűtlenséget. A vezetők bűne tehát, hogy a törvényből a könnyebb részt túlteljesítve azt gondolták, hogy a másik részben elkövetett szándékos vétkekért bocsánatot nyernek. De ez tévedés, ahogy Jézus mondta: „Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek”(Mt 23,24).
Másodszor arról beszélt Krisztus, hogy az írástudók és a farizeusok pontosan betartották Isten tisztasági parancsolatait. Istennek ugyanis a törvényben különféle tisztasági intézkedései voltak, ezek nem csupán az egészség védelmét szolgálták, sőt elsősorban nem azt. Hanem az úgynevezett kultikus tisztaságot akarták megőrizni, tehát azt az állapotot, amelyben az ember részt vehet a kultuszban, az istentiszteleten odajárulhat Isten színe elé. A képmutatók mindezt pontosan betartották: mosdatlan kézzel nem ettek, a poharat és a tálat gondosan megtisztították. A baj csak az, hogy megelégedtek ezzel a külsőséggel: kívül tisztának látszottak, de belül tele voltak rablásvággyal és féktelenséggel. Különösebb magyarázat nélkül beláthatjuk, hogy e vétkek is a második nagy parancsolat be nem tartásából következnek.
Máté evangéliumának tizenötödik fejezetében, a tisztaságról tanítva, ezt mondta Jézus: „Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából. Mert ami a szájból jön ki, az a szívből származik, s ott erednek a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, lopások, istenkáromlások és ezek teszik tisztátalanná az embert”(Mt 15,11.18-19). Akinek, tehát az embernek, először belül, önmagát kell megtisztítania, vagy más szóval megtérnie. Ezért mondta igénkben Krisztus: „Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen!”(Mt 23,26).
A harmadik példával Jézus ismét a külső, látszólagos tisztaságot ítélet el. A kép, amit használt, a meszelt sír képe. Amint nálunk szokás halottak napja táján rendbe hozni a sírokat, úgy a zsidók húsvét közeledtekor hozták rendbe a temetőt. Ilyenkor nemcsak a házakat meszelték be frissen, hanem a sírköveket is és a kripták ajtajait is. Fehéren tisztán várta a temető húsvét ünnepét, de a fehér ünnepi köntös alatt tele volt a „Halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal”(Mt 23,27).
S ilyenek voltak a farizeusok és az írástudók is, a külső tisztaság alatt képmutatás és törvénytelenség tanyázott. Kívülről tiszták voltak, de bent a test szennyes kívánságai mértéktelenül és zabolátlanul uralkodtak rajtuk. Ennek kielégítésére nem riadtak vissza törvénytelen eszközöktől sem, hogy minél többet szerezzenek meg maguknak a földi javakból. Így lett egész kegyességük képmutatás. Tisztaságuk nem a lélek belső tisztaságának volt a kivetődése, hanem külső máz csupán. Ezért mondta Jézus: „Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel!”(Mt 23,28).
„Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok” – mondta negyedszer is Krisztus. Igaz, ezek az emberek nem csak ismerték a történelmet, hanem látszólag okultak is belőle. A történelemnek mindig megvan az a veszedelme, hogy távlatban megszépül. Az ember azt hiszi, hogy a régi idők mindig jók voltak. Az írástudók és farizeusok nem estek ebbe a hibába. Ők le tudták mérni a múltat, meglátták annak hibáit, bűnbánatot tudtak tartani érte, s intő leckéjét megtanulták. Isten elnémított prófétáinak sírjánál bizonyságot tettek arról, hogyha atyáik korában éltek volna, nem vettek volna részt velük a próféták vérének ontásában (Mt 23,30). De sajnos ez csak üres beszéd náluk. Kifogásolták, hogy atyáik mit cselekedtek a hajdani prófétákkal, de ők ugyan azt tették a korabeli prófétákkal. Törvénytipróknak, a hagyomány megrontóinak, az egyház békéje megbontóinak tekintették, üldözték őket, s akit lehet, el is tettek láb alól, hogy ne kellemetlenkedjenek. Virágokkal békítgették a régi prófétákat, s tövissel szurkálták azokat, akik velük egy időben éltek. A farizeusoknak ez a szemérmetlen képmutatása méltán váltotta ki Jézus haragját, e szavakkal kárhoztatta őket: „Rátok szálljon minden igaz vér, amelyet kiontottak a földön, az igaz Ábel vérétől Zekarjának, Barakjá fiának véréig”(Mt 23,35).
Hogy miért ezt a két nevet említi, az rögtön érthető, ha tudjuk, hogy Jézus korában a héber Kánon Mózes első könyvével kezdődött, s a Krónikák könyve volt az utolsó irat benne. Ábel vértanúságának történetét tehát mindjárt a szent könyv első lapjain olvashatták. Zakariásról pedig, aki az Úr küldése szerint számonkérte a népétől, hogy miért szegték meg Isten parancsolatait, a Krónikák második könyvében jegyezték fel, hogy megkövezték.
Jézus tehát a kezdettől a végig a farizeusokra zúdítja a történelemben kiontott ártatlan vér átkát. S ebbe Keresztelő Jánost is beleértette, hiszen az ő szavait ismételte, amikor kígyók, viperák fajzatának nevezte a képmutatókat.
Jézus messiási küldetése nem az volt, hogy a bűnösöket az örök kárhozatra juttassa, hanem éppen ellenkezőleg az, hogy megváltsa őket, és Isten országában örök életet szerezzen számukra. Most is, a farizeusok minden konoksága ellenére bizonyságot tett arról, hogy van szabadulás az ítélettől s a gyehennától. Mennyei hatalmának teljes tudatában ígérte: „Ezért íme, én prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok”(Mt 23,34), akik azt hirdetik: térjetek meg és higgyetek az evangéliumban! A megtérés azt jelenti, hogy az ember bűnbánatot tartva szakít korábbi magatartásával, és Istenhez fordul, hogy teljesítse akaratát. Illő ezt tenni nekünk is, hiszen egy hét múlva Böjt első vasárnapja van, és ma az Úrvacsora vételére készülünk. Isten Szent Lelke adjon ehhez mindannyiunknak mennyei bölcsességet. †Ámen
Imádkozzunk!
Istenünk! Alázatosan megvalljuk előtted vakságunkat önmagunkkal szemben: hirdetjük a szeretetet, pedig az nem vált saját életünk mozgató erejévé. Ajándékozz meg minket felülről való bölcsességgel, hogy igaz bűnbánatra és cselekvő szeretetre indítson, Jézus Krisztus által.
†Ámen
Énekek: 357 3 402 293
