Veperdi Zoltán igehirdetése, 2022. február 20.

†

Hatvanad vasárnap

Mt 13, 10-17

Pesthidegkút, 2022. február 20.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól, †Ámen.

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Hatvanad vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Mt 13, 10-17-ben a következőképpen:

„A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban? Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg. Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották”(Mt 13,10-17).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Böjtelő második vasárnapján, azaz Hatvanad vasárnap, újra Máté evangéliumából szól hozzánk Isten igéje. Ágendánk jelmondata így foglalja össze a mai vasárnap üzenetét: „Süketségből az ige hallására”. Az mindjárt jól látszik, hogy textusunk minden nehézség nélkül belesimul ebbe a gondolatba.

Ám legelőször most is érdemes felfigyelni arra, hogy milyen szövegkörnyezetben helyezkedik el az ige. Nemrég hangzott el a Hegyi Beszéd, Jézusnak hatalommal telt tanítása az Isten országáról. Majd csodatételek sora következik az evangéliumban, közte Jairus lányának feltámasztása, vagyis Isten országának gyakorlati bemutatása Jézus által. Azután a tizenkét tanítvány kiküldése történik, amikor e kiválasztottak saját maguk is megtapasztalhatták, hogy az Isten országáról való tanúskodás felülmúlhatatlan boldogság.

A sort ekkor hirtelen megszakítja Keresztelő János kérdése: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?”(Mt 11,3). S ez az a kérdés, amely ma is kettéosztja az egész emberiséget; azokra, akik elfogadják, hogy Jézus az Isten Fia, és azokra, akik nem hiszik ezt. Tehát, ez a kérdés, elhangzásának pillanatában csalhatatlanul jelzi a megosztottságot.

Egyfelől a farizeusok és az írástudók: Belzebub, az ördög szövetségesének mondják Jézust, és jelt követelnek Tőle. Másfelől Krisztus igazi rokonai, akik cselekszik a mennyei Atya akaratát! S ettől kezdve, hogy a szakadás nyilvánvalóvá válik és megváltoztathatatlannak tűnik, Jézus elkezd példázatokban beszélni. Ez azonnal feltűnik a tanítványoknak, és meg is kérdezik Krisztust: „Miért beszélsz nekik példázatokban?”(Mt 13,10). Jézus válaszából is kiviláglik e kettősség, amelyet a helyzetre tekintve most így fogalmazhatunk: a tanítványok láttak és hittek, a farizeusok, írástudók láttak és elutasítottak.

Vegyük most szemügyre, mit tudunk meg az igéből e két csoportról! S kezdjük azzal, amelyiket nem állíthatjuk példaként magunk elé, tehát a farizeusokkal és írástudókkal. Róluk mondtuk, hogy láttak és elutasítottak. Ők is a Messiás érkezését várták, szorgalmasan kutatták az írásokat, egyeztették az előjeleket a jövendölésekkel. Természetesen mindent tudtak Jézusról is, de szemeik nem látták meg a valóságot, füleik nem hallották meg az igazságot, s a szívük is megkövéredett.

Máté evangélista itt Ézsaiás szavait idézi. Elhívásának történetében hallja a próféta, hogy ezt mondja neki az Isten: „Menj, és mondd meg e népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen és megtérve meg ne gyógyuljon” (Ézs 6,9-10).

A dolog értelme világos: amit a szemeikkel láttak, az elferdülve jutott a szívükbe, s amit a füleikkel hallottak, az eltorzítva ért a bensőjükbe. Talán csak a szív megkövéredése szorul kevés magyarázatra. Az élet örömei és az evilági gazdagság élvezése betokosította a népvezérek szívét, mintha egy zsírréteget képezett volna rajta. Tudjuk, a zsír az egyik legősibb szigetelő anyag, egyaránt elzárja a levegő és a víz útját is. Sőt, ha valamihez hozzáér, megtapad azon, ledörzsölni is alig lehet. Mint a hitetlenség, amely a farizeusok s az írástudók szívét zárta el Krisztus elől.

A másik csoport: a tanítványok. Jézus egyszerűen boldognak mondja őket. Boldogok, mert látják azt, akit sok próféta és igaz szeretett volna látni: a Messiást, s ahogyan Ő megmutatta itt a földön az Isten országát. Boldogok, mert hallják az Isten országáról szóló hamisítatlan tanítást, amint azt az egyszülött Fiú elébük adta. Boldogok, mert nem kövéredett meg a szívük, boldogok, mert velük van Jézus. Boldogok, mert nekik megadatott, hogy megértsék a mennyek országának titkait.

S itt meg kell állnunk egy pillanatra. Hogyan lehetséges az, hogy az egyiknek megadatik, a másiknak pedig nem? Hogyan lehetséges az, hogy egyesek megértik, mások nem értik meg az Isten országának titkait? S ha a „megadatik” azt jelenti, hogy Isten munkálja bennünk a megértést, akkor miért nem érti mindenki?

A legszemléletesebb válasz ezekre a kérdésekre a mentőöv jól ismert példája: a vízben fuldokló felé kidobják a hajóból a mentőövet, de azt neki magának kell elkapnia. S mint lehetőség, az is előfordulhat, hogy valaki nem nyúl a mentőöv után. Kérdéseinkre tekintve mondhatjuk tehát, a szó valódi értelmében is, hogy a mentőöv Istennek a Krisztusban felajánlott kegyelme. Amelyet Ő kidobott, azaz felkínált minden embernek. Először íme, az Isten cselekedett, s nekünk csak el kell fogadni ezt a kegyelmet, magunkra kell venni a mentőövet.

Kapcsolódik Jézusnak ehhez a mondatához egy könnyen félreérhető gondolat. Azt mondja: „Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van”(Mt 13,12).

Az anyagi világra tekintve, ahol gyakorta valóban érvényesül eme a törvény, csakugyan tényleges igazságtalanság ez. Azonban nekünk a lelkiekkel is törődnünk kell, s ebben az esetben kizárólag arra szabad figyelemmel lennünk, amennyiben helyesen akarjuk érteni az igét. Ha valaki az Istentől kapott tehetségét jó lélekkel s helyesen használja föl e világban: az Isten dicsőségére és a felebarátai javára, akkor annak Isten ad újra és újra. S még jobban igaz ez a tétel a hit dolgában: ha valaki hittel tekint Jézusra, akkor a hívő szemeit látóvá is teszi a Lélek, s az így megnyert újabb Krisztus-ismeret növekedést munkál a hitben.

Elgondolkoztató, s ezért nem hallgathatom el, hogy Ézsaiás elhívása Krisztus előtt 740 táján történt. Vagyis az asszír fenyegetés idején. S mivel a próféta figyelmeztetése ellenére a nép jobban szerette a vakságot, süketséget és kövér-szívűséget, és nem tért meg az Isten törvényéhez, pusztulás lett a vége. Krisztus előtt 722-ben az Asszír Birodalom meghódította a kettészakadt ország északi részét Izraelt, és annak lakóit, tíz törzset Jákób maradékából, elhurcolták. Ugyanakkor, az igénkből az is kikövetkeztethető, hogy a tanítványok meg fognak gyógyulni, mégpedig örökre: a romlandó test helyett Krisztus romolhatatlan mennyei testet fog nekik ajándékozni.

Ezek után ki-ki tegye föl magának a kérdést: „Én melyik csoporthoz szeretnék tartozni? A kövér-szívűek vagy a boldogok közé?”

S mielőtt bárki azt gondolná magában, hogy őt nem érinti ez a kérdés, hiszen régen döntött már, emlékezzünk csak vissza gyorsan a Hegyi Beszédre! Talán soha nem haragudtunk senkire? Talán soha nem mondtuk senkinek, hogy ostoba, vagy bolond? Talán a szemünk, vagy a kezünk nem botránkoztatott meg soha? S van-e közöttünk valaki, aki elmondhatja magáról, hogy maradéktalanul szerette mindig az ellenségeit és tiszta szívvel imádkozott azokért, akik őt üldözték?

Bizony, be kell vallanunk, az a bizonyos zsír könnyen megtapad a mi szívünkön is! Gyakori kísértés, hogy a cselekedeteinkkel le akarjuk kötelezni magunkkal szemben az Istent.

Olvastam valahol, hogy „Egy gazda gyönyörű márvány keresztet állíttatott a mezőn, szántóföldje szélére. Az volt ráírva: Isten dicsőségére, de azzal a ravasz számítással, hogy az ő szántóföldjét el ne verje a jég. Istennel akart üzletet kötni. Mikor azután búzaföldjén végig csépelt a jégeső, elverve rajta minden értéket, a gazda kiment a mezőre, és botjával szétverte az értékes márványkeresztet. S hány ilyen “üzlet-keresztyén” van, aki hasonló céllal vet alamizsnát a perselybe, tesz jót embertársaival. S ha azután számításuk nem válik be, meglazulnak a hit szálai, s eggyel több van, aki azt mondja: nincs Isten”(Fébé naptár 1941.).

Íme, egy kicsinynek látszó, téves elgondolás a kezdet, s a vég a legszörnyűbb, amit el lehet képzelni: az Istentől való elszakadás!

S most újra tegyük föl önmagunknak a kérdést: „Hová szeretnék tartozni? A kövér-szívűek, avagy a boldogok közé?” Ugye, együtt fohászkodsz velem: Uram, add, hogy a boldogok közé számláltassam!

S végezetül, egy gondolat erejéig térjünk vissza Ágendánk jelmondatához, amely így hangzott: „Süketségből az ige hallására!” Ez a mondat egy utat jelöl, valahonnan el kell jutni valahová. Azt még nem mondtuk el, hogy igénk Máté evangéliumában a magvető példázata és a magvető példázatának magyarázata közé ékelődve olvasható. A magvető szünet nélkül veti a magot, vagyis Isten igéje állandóan hangzik felénk, megszólít, s hív. S nekünk el kell jutnunk az útfél keménységétől a jó föld befogadó puhaságáig. Hogy örökre boldogok lehessünk. †Ámen

Imádkozzunk!

Hálát adunk neked, üdvözítő Urunk, hogy pazarló bőséggel hinted igéd magvát a szívünkbe, és fáradhatatlanul hívogatsz megtérésre. Kérünk, tégy minket bölccsé Szentlelked erejével, hogy ne csak hallgassuk beszédedet, hanem meg is cselekedjük. †Ámen

Énekek: 47 4 393 71