Veperdi Zoltán igehirdetése, 2022. január 30.

†

Vízkereszt után negyedik vasárnap

Kol 1, 15-20

Pesthidegkút, 2022. január 30.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Vízkereszt után a negyedik vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Kol 1,15-20-ban a következőképpen:

„Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által”(Kol 1,15-20).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Pál apostol gyönyörű sorait olvastuk. Nyoma sincs ebben a levélben súlyos érvekkel terhelt, nehezen követhető filozófiai eszmefuttatásnak. Pál egyszerűen szerkesztett mondatokkal, világos beszéddel magasztalja Krisztust és helyezi mindenek fölé. S közben olvasójának szívét-lelkét észrevétlenül ragadja magával, azzal a céllal, hogy Jézusban elrejtse, az örök élet reménységére. És teszi ezt az apostol Ura ereje által, amely saját bizonyságtétele szerint hatalmasan működik benne, azért, hogy Krisztus által, bölcs tanítással és intéssel minden embert teljességre juttasson.

A kolossébelieket is, akikhez ezt a levelet írta. Kolossé városa a kis ázsiai Frígia tartományban épült, egy nagy kereskedelmi út mentén, amely Efezusból (a kikötővárosból) Tarzuszon (Pál szülőhelyén) át, Szíriába vezetett. Jólétét a környéken folytatott birkatenyésztésnek köszönhette, amelynek termékeit a városban dolgozták fel és adták el. Néró uralkodása alatt földrengés sújtotta, s valószínű ezután tűnt el a történelemből.

Kolossé lakóinak többsége frígiai, kisebb része zsidó és görög. A frígiaiak az indogermán népek nagy családjához tartoztak, s a Krisztus előtti XXII. században, tehát nagyjából a zsidó honfoglalással egy időben vándoroltak Kis-Ázsiába. Itt birodalmat hoztak létre, melynek fénykorában hozzá tartozott Galácia, Lídia és Kappadócia is. Azonban a perzsa hódítás ezt is felőrölte, míg végül Krisztus előtt 192-ben Frígia is római tartomány lett.

A frígiaiak hamar keresztyének lettek, de a különféle eretnekségek miatt mindig rossz hírük volt. A görög mondákban maradt fenn egy legenda a dúsgazdag frígiai királyról, Midaszról. Egyszer a rózsakertjében sétálva a király félig ember- félig lóalakú csodalényt pillantott meg. Midasz elfogta azt, és addig nem bocsátotta szabadon, amíg el nem mondta neki az élet titkát. A titok így hangzott: „A lehető legjobb nem megszületni” s ehhez a legközelebb ez áll: „Minél előbb meghalni”.

Az istentelenség micsoda hihetetlen sötétsége és a bűnnek micsoda fertelmes mélysége rejlenek e gondolatokban, amelyet valóban csak a Jézus Krisztusról szóló örömhír tud megvilágosítani. Hiszen Isten életet teremtett, s nemcsak azt a sokszínűen gazdag világot, ami a szemünk előtt van, hanem az örök életet is. Ezért is biztatja Pál a kolosséiakat, Midasz kései utódait, hogy el ne tántorodjanak az evangélium reménységétől, amely hirdettetett nékik. Mégpedig egy Epafrász nevű férfiú által, aki a kolosséi gyülekezeten kívül a Laodícea- és Hierapoliszbeli gyülekezeteknek is megalapítója és fáradhatatlan szolgája volt.

Pál apostol a levél megírása előtt nem járt Kolosséban, Epafrász kereste fel őt az első Római fogsága idején (Kr. u. 61-63), ismertette vele a gyülekezet helyzetét és kérte a segítségét. Mert Kolosséban is tévtanítások ütötték fel a fejüket, amelyeket a levél 2. fejezetében lévő utalások szerint a következőkben lehet összefoglalni:

Először: nem a kinyilatkoztatásra támaszkodó hitbeli tudásra, hanem emberi okoskodással megszerezhető tudományra törekedtek. „Vigyázzatok” – mondja Pál – „hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megvesztegetéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem a Krisztushoz alkalmazkodik”(Kol 2,8). Mert Jézusban jutottatok el ti is a teljességhez, aki megváltott minden vétkünkből: „Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára”(Kol 2,14) – folytatja az apostol.

A második tévedésük, a szigorú önmegtartóztatás, amely részben a zsidó törvények megtartását jelentette, de ezen kívül például a szeszes italoktól való tartózkodást is megkívánta. Így szól a levél: „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt”(Kol 2,16).

S Pál így érvel tovább az igazság mellett: ne terheljétek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők. „Ezek csupán emberi parancsok és rendelések. Ezeknek a megtartása a bölcsesség látszatát kelti ugyan a magunk csinálta kegyeskedés, az alázatoskodás és a test sanyargatása által, valójában azonban semmi értéke és haszna nincs, mert öntelt felfuvalkodottsághoz vezet”(Kol 2,22-23). Ellenben ragaszkodjatok a Főhöz, mert Ő tarja össze az egész testet, és az Őáltala növekszik Isten szerinti növekedéssel.

S az első két tévedés közötti összefüggés is kézenfekvő: az a gondolat, hogy az étel-ital élvezetéről való lemondás elősegíti az ismeretekben való gyarapodást, széles körben elterjedt nézet volt az Ókorban.

S végül a harmadik tévedés, hogy túlzásba vitték az angyalok kultuszát: „Ne vegye el tőletek a versenydíjat az, aki alázatoskodásban és angyalok iránti tiszteletben tetszeleg”(Kol 2,18)– írja Pál.

S többször használja a levélben a „világ elemei” kifejezést is. Emögött olyan angyalok állnak, akik a természet erőinek irányítására voltak hivatva. Démoni hatalmak, amelyek az egész világot betöltik, mindegyik a maga hatalmi rétegében uralkodik, s a halandóktól vallásos tiszteletet követelnek. A hit nélkül, Isten ismerete nélkül élő emberek, ha természetellenes jelenséggel, vagy éppen csodával találkoznak, legkevésbé a világ Teremtőjének cselekedetére gondolnak.

Igen jó példa erre Máté evangéliumának tizennegyedik fejezetéből az a történet, amikor Jézus a tengeren jár. A tanítványok, midőn megpillantják Jézust a tengeren járni, nem arra gondolnak, hogy a benne valósággal jelen lévő isteni természet olyan képességekkel ruházza fel Őt, amellyel maguk, mint egyszerű emberek nem rendelkeznek. Hanem ijedtükben felkiáltanak: kísértet!

És Pétert még a jól ismert hang sem nyugtatja meg, ő teljes bizonyságot kíván: „Uram, ha valóban Te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen”. S Jézus méltán vádolja kishitűséggel ezután, amikor az apostol már a vízen járva az erős széltől megijed. És amint beszállnak a hajóba, rögtön elül a szél. A tanítványok most már leborulnak előtte és egybehangzóan vallják: „Valóban Isten Fia vagy!”(Mt 14,26-33).

Igen, Isten Fia, Eredete és Feje a mindenségnek, aki felette áll minden földi és mennyei hatalomnak, az elemek az Ő szolgái, Ő a közbenjáró, keresztje az új teremtés kezdete.

S mindhárom tévedéssel szemben Pál apostol egy csodálatosan szép hitvallást állít igénkben, amely egyetlen szóban tömörítve így hangzik: Krisztus. A bizonyságtétel a Messiást két összefüggésben mutatja be, először Krisztus és a mindenség viszonyát.

A kolossébeliek beszéltek egy, a démoni erők mögött rejlő láthatatlan, ismeretlen istenségről, mint ősokról és végső célról. És ebből az ősalapból állott elő a világmindenség látható és láthatatlan rétege, amelyek középpontjában a démoni erők működnek. S szemlélik ezeket a csillagok sorshatározó munkájában, angyalok uralmában, kikutathatatlan természeti erőkben, mint például élet, sors, halál, termékenység.

Az egyik legfőbb kérdés pedig az volt, hogy a láthatatlan ős egy valóságnak, az istenségnek, mi a látható képe? Pál megadja a választ: Krisztus az Isten láthatóvá vált képe. Benne lakozik az egész teljesség, Ő a kijelentés hordozója. Ugyanezt a gondolatot Jánosnál így mondja Jézus: Aki engem lát, az Atyát látja. Az Atya énbennem van.

A másik kérdés az volt: hogyan áll elő az a kép, amelyben Isten jelenik meg? Pál erre is felel: Krisztus az első, a teremtés kezdete, de célja is, és Ő az, Akiben ez a teremtő erő megjelenik és munkálkodik. S az apostol levonja a következtetést is: akkor tehát a teremtett mindenség látható és láthatatlan erői, akár angyalok, akár csillagok, vagy sors, akár fejedelemségek vagy hatalmasságok, minden általa és érte teremtetett. „Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn”(Kol 2,17).

A másik összefüggésben arról vall Pál apostol, hogy ez a mindenek feletti Krisztus a mi megváltó Urunk. Ő lett testté, Ő halt meg a kereszten, Ő váltott meg magának minket az Ő vére által, s lett feltámadásával az anyaszentegyház fejévé. Most már nem Krisztus és a teremtés a tárgy, hanem Krisztus és az új teremtés, vagyis az egyház, mint Krisztus teste, és a benne hívő, mint annak tagja.

S az egyházat nem a tagok keltik, hanem Krisztus: Ő a Fő, Ő ad törvényt, Ő az akarat, az erő. S ez a Krisztus Ura és Megváltója a kolossébelieknek is. Neki szolgál Pál, ezzel a levéllel is. Amikor írásával azt bizonyítja, a mai ember számára is, hogy minden filozófiai kérdés felvetés csupán, amelyre az egyetlen felelet: Krisztus, aki tegnap, és ma, és mindörökké ugyanaz. †Ámen

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus! Csendesítsd el szívünkben a kételkedést és a kishitűséget. Szólj csak egy szót hozzánk erővel és hatalommal, hogy meghalljuk és higgyük, hogy te vagy a kezdet és a vég, aki által lett minden, akiben megbékéltetett minden, akinél céljához és tökéletességre jut minden, akié a dicsőség most és örökké.                                            †Ámen

Énekek: 400 2 489 292