Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. július 4.

†

Szentháromság után 5. vasárnap

Jn 1, 42-51

Pesthidegkút, 2021. július 4.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk a Szentháromság ünnepe után az ötödik vasárnapra az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Jn 1,42-51-ig a következőképpen:

„Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni – ami azt jelenti: Kőszikla. Másnap Jézus Galileába akart indulni. Találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: Kövess engem! Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából. Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: a názáreti Jézust, József fiát. Származhat-e valami jó Názáretből? – kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: Jöjj, és lásd meg! Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság. Nátánaél megkérdezte tőle: Honnan ismersz engem? Jézus így válaszolt neki: Mielőtt Fülöp idehívott téged, láttam, hogy a fügefa alatt voltál. Nátánaél így szólt hozzá: Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya! Jézus így válaszolt neki: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni. És hozzátette: Bizony, bizony, mondom nektek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára”(Jn 1 42-51).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! János írása egy dologban lényegesen eltér az első három evangéliumtól. Míg amazok Jézus életét, csodáit és tanítását azzal a szándékkal tárják az olvasó elé, hogy belőlük előbb vagy utóbb mindenkiben megszülessen a felismerés, miként a római századosban a keresztfa tövében: „Bizony ez az ember Isten Fia volt”(Mt 15,39). Addig János ezzel kezdi: „Az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét”(Jn 1,14). Ő tehát előre megmondja, hogy a Messiásról fog szólni. S azután e kijelentés fényében vizsgálva az utána következő eseményeket, magunk is meggyőződhetünk igazáról.

A végső cél azonban mindkét esetben ugyanaz, amit János így mond el: „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”(Jn 20,31).

A Messiás várása valószínű Dávid uralmának megszilárdulása óta élt Ábrahám fiainak szívében. A babiloni fogság idején még nagyobb hévvel óhajtották az isteni szabadító érkezését. Ézsaiás jövendölése is erre biztatta őket: „Egy hang kiált: építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt”(Ézs 40,3.5).

Azután Jézus korában, amikor újra idegen nép igája alatt roskad a nemzet, újult erővel szólal meg a héber ajkakon az ima, hogy végre küldje el Jahve az Ő felkentjét. Ez a lelki vágy hajtja a sokaságot a Jordánhoz, ahol Keresztelő János bűnbánatra hív és vízzel keresztel.

Zebedeus és Jóna üzlettársak voltak, bizonyosra vehető tehát, hogy fiaik is együtt jártak. Jakab és János, illetve András és Simon is minden bizonnyal azzal a reménnyel hallgatták a prófétát, hátha ő a Messiás. János – hiszen leírja könyvében – ott volt, amikor a Jeruzsálemből kiküldött papok és léviták megkérdezték a Keresztelőt: „Ki vagy te?” Ő így válaszolt: „Én nem a Krisztus vagyok Utánam jő az, aki megelőz engem, s akinek a saruja szíját megoldani sem vagyok méltó”. Másnap ismét ott állt Keresztelő János Andrással és Jánossal, akik ekkor még az ő tanítványának számítottak. Rátekintett Jézusra, aki arra járt, és így szólt: „Íme az Isten Báránya”. A két tanítvány szinte érezte a lelkükbe áradó ismeretlen erőt: Ő, akit oly sóvárogva vártak, aki után minden kor epedve vágyakozott, aki egyedül szabadíthatja meg az emberiséget a bűn átkától és az élet terheitől, Ő ott jár előttük. S a két ember habozás nélkül követni kezdte Jézust.

A Messiás hátrafordult, mert érezte, hogy követik, s ha valaki utána jön, ne jöjjön hasztalan. Őt hiába nem követi senki! Igaz, hogy lehetnek köztünk olyanok, akik éveket szenteltek Krisztus követésére, s Ő nem fordult hozzá mindeddig. De ilyenkor ne Jézusban, hanem önmagunkban keressük a hibát. Vizsgáljuk át újra lelkünk titkos rejtekeit, míg rá nem akadunk a bűn csillogó porszemecskéjére. Ezt távolítsuk el először, azután látni fogjuk, hogy Jézus visszafordul és kérésünket teljesíti.

Krisztus tehát odafordul a két tanítványhoz, és megszólítja őket: „Mit kívántok?” S ez a kérdés a szórólapát, amelyre Keresztelő János figyelmeztette az embereket. Mit kívántok? – kérdezi Jézus, ha csak hiú kíváncsiság, vagy üres csodálkozás vezet hozzám benneteket, akkor nincs dolgom veletek. De ha a lélek igaz szüksége, akkor nemcsak földi lakásomat osztom meg veletek, hanem mennyei Atyám házában lévő hajlékomat is.

A rövid párbeszéd után a két tanítvány elkísérte Jézust, és beléptek a lakhelyére. Közülük az egyik, mintegy hatvan évvel később írta az evangéliumot, mégis olyan élénken emlékezik még az órára is – körülbelül délután négy óra volt ekkor – mondja, mintha onnantól kezdte volna számítani az életét.

Hogy miről beszélgettek Jézus és a két tanítvány, nem tudjuk. Mindenesetre az eredmény már hitvallás és bizonyságtétel egyszerre: „Megtaláltuk a Messiást!” Ez a mondat zsidó ajkakon elképzelhetetlen fontosságú volt. Izrael hite szerint minden baj, keserűség, fájdalom, gyász, a Messiás eljövetelével megszűnik, és helyét öröm, boldogság, és összhang foglalja el. Az élet visszanyeri eredeti, tiszta állapotát, eloszlik benne a sötétség és a homály. András nem is tud erről hallgatni, a meggyőződés és öröm elfojthatatlan kitörésével adja tovább az örömhírt testvérének, Simonnak.

Igénk innentől mondja el, hogyan lesz Jézus követője Simon, Fülöp ás Nátánaél.

Simont a galileai tenger mellett őszinte, jószívű, de ingatag, heves vérű emberként ismerik. S most azt hallja, hogy a Messiás megjelent, birodalmának kapui megnyíltak. Simon érzi, ő ennek igazán nem örülhet, mert Krisztus országának szilárd jellemekre van szüksége. Az a kapu másoknak nyílott meg, előtte be lesz zárva. Vagy talán a birodalomnak a királya ha meglátja, hogy milyen vágyódással közeledik feléje, akkor kegyelemből felveszi a tagjai közé? Ilyen töprengés marcangolja Simont, miközben András Jézushoz vezeti és felcsendül a Megváltó szava: „Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni”. Mintha ezt mondaná: Ismerlek téged, Simon, tudom gondolataidat, érzem vágyódásodat. Azonban ne félj, lépj be úgy, amint vagy, és én kősziklát alkotok belőled.

A későbbi események megmutatták, hogy Simon valóban Péterré (Kősziklává) lett, aki nyugodtan, bátran, rendületlenül állt a megpróbáló viharok közt. Az a hit, hogy az új Király, birodalmában fenntartott számára egy helyet, új emberré alkotta.

Fülöp a következő, akit gyakran összetévesztenek az ugyanilyen nevű diakónussal, aki az ApCsel elbeszélése szerint megkeresztelte az etióp kincstárnokot. Fülöpről, a tanítványról, nem sokat tudunk: szerepel a kenyérszaporítás történetében, Jeruzsálemben hozzá fordulnak a pogányok, akik Jézust szeretnék látni, és ő az, aki kéri Jézust, hogy mutassa meg az Atyát. Későbbi működéséről nem tudunk, megtérésének történetét is csak röviden beszéli el János. Jézus találkozik Fülöppel, és megparancsolja neki: „Kövess engem!” Az egyszerű, romlatlan léleknek nincs szüksége cirkalmas magyarázatra, okoskodó fejtegetésre, inkább érti az egyenes, tiszta beszédet. Habozás nélkül követi Krisztust, mert hiszi, reméli, hogy ezen az úton végül megláthatja az Atyát.

Nem így Nátánaél! Aki szintén azon kegyes zsidók közül való, akik ismerik az írásokat és várják a próféták által jövendölt titokzatos személy megjelenését. Tudja azt is, hogy a Messiásnak Dávid házából, s így Betlehemből kell eljönnie. Ezért kérdezi kétkedőn: „Származhat-e valami jó Názáretből?” Fülöp érzi, hogy hiábavaló fáradság elvi bizonyítékokkal érvelni ott, ahol Krisztus jelenlétére van szükség. Nátánaélek sokan vannak minden időben. Azért bonyolult magyarázat helyett ismertessük meg velük Krisztus személyét, méltóságát és szeretetét, s tapasztalni fogjuk a hit igazságának meggyőző erejét. Jól mondja hát Fülöp is: „Jöjj és lásd meg!”

A fügefa-lugas keleten az a szokott hely, ahol a család ebédel s délután lenyugszik, amíg a déli nap hősége tart. Nátánaél is gyakran pihen az árnyas lombsátor hűsében. Itt, a csendes magányban nyitja meg kereső lelkét a mennyei Atya előtt, s végzi szigorú vallásos gyakorlatait, itt önti imába őszinte vágyait. Sokszor foglalkozik gondolatban ősatyjával, Jákóbbal, akinek imádságát oly csodás módon hallgatta meg Isten. Jákób száműzötten menekül hazájából, szenvedni, vezekelni akar, hogy könnyítse bűne súlyát. Nem lép emberlakta hajlékba, hanem pusztaságban hajtja pihenésre fejét: derékalja hideg föld, párnája kemény kő. Elszunnyad, s íme lelki szemei előtt megnyílik az ég, és a földnek legsötétebb zuga összeköttetésbe jő a menny legfényesebb pontjával. Ahová az emberek elől elbujdosott, az a hely Istennek háza és a mennyország kapuja. Vajon az ő sokat szenvedett nemzete előtt – fűzi tovább gondolatait Nátánaél, megnyílik-e a kegyelem ege? Eljő-e végre az a felséges személy, aki egyedül megnyithatja azt? Testet öltenek-e féltve őrzött eszméi? Meghallgatja-e Isten az ő titokban mondott imáit is, mint Jákóbét?

Ezek a kérdések forronganak elméjében, amikor meghallja Fülöp hívó szavát. Reménytelenül követi barátját. Azonban megdöbbenéssel tapasztalja, hogy lelkének gondosan őrzött titkait, szíve imáit Jézus ismeri. S ráébred arra, hogy aki ezeket ismeri, annak hatalma is van, hogy teljesítse azokat. Aki tehát előtte áll, az csakugyan nem lehet más, mint a Messiás! Félelemmel telt reménységgel hagyja el ajkát a bizonyságtétel: „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya”.

Igénk kettős tanulságot hordoz. Egyfelől biztat bennünket, hogy Jézusnál mindenkinek helye van. Hiszen a tanítványok közül is az egyik közönnyel, a másik kétellyel, a harmadik habozás nélkül közeledik feléje. Krisztus mindenkit jellemének megfelelő bánásmódban részesít: Jánost és Andrást rövid párbeszéd, Simont egy jóslat, Fülöpöt a feltétlen parancs, Nátánaél előítéletét a prófétálás fegyverzi le és teszi tanítvánnyá. Másfelől aki tanítvánnyá lesz, az rögtön bizonyságot is tesz: „Megtaláltuk a Messiást!”, avagy „Mester, te vagy az Isten Fia”.

Hiszem, hogy magyar nemzetünknek csak akkor lesz igazi felemelkedése, ha feltámad benne Krisztus. Ő pedig ezt mondja: „Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is vallást teszek majd az én mennyei Atyám előtt”.

Jézus mai tanítványai! Mesterünknek ezzel az ígéretével küldelek most benneteket a világba: tegyetek bizonyságot hitetekről, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia! †Ámen

Imádkozzunk!

Jézus Krisztus, világ világossága, aki elhívtál minket, hogy tanítványaid és tanúid legyünk a világban: tisztíts meg minket minden bűntől és hamisságtól, hogy fel ne tartóztassuk, hanem tovább sugározzuk életet teremtő evangéliumod világosságát.

                                                               †Ámen

Énekek: 250 7 467 293