Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. július 11.

†

Szentháromság után 6. vasárnap

Kol 2, 12-15

Pesthidegkút (Lelkészotthon, Modori u), 2021. július 11.

Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen

Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk, Szentháromság ünnepe után a hatodik vasárnapra, az igehirdetés alapjául választott. Feljegyezve találjuk Kol 2,12-15-ben, a következőképpen:

„A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. Titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és testetek körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett, megbocsátva nekünk minden vétkünket. Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk”(Kol 2,12-15).

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Engedtessék meg, hogy Szentháromság ünnepe után a hatodik vasárnapon is hangoztassam az örömhírt: Isten hív minket! Hív bűnbánatra, hív megtérésre, hív az örök életre! Mert szeret!

S íme, ezen a vasárnapon, Isten hívása ebben a mondatban fogalmazódik meg előttünk: „Keresztség által megtérésre!” Tudjuk, a keresztség létfontosságú, hogy ne mondjam: öröklét-fontosságú számunkra. Hiszen Márk evangéliumának vége így idézi Jézus szavait: „Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik”(Mk 16,16).

Aki tehát üdvözülni akar, annak föl kell vennie a keresztséget. De mi is a keresztség? – kérdezhetjük. Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből kapjuk a feleletet, ekképpen: „Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is”(Róm 6,3-5).

A keresztség tehát eggyé tesz minket a Krisztussal. Mondhatjuk: a keresztség által Ő maga veszi fel az egyházába azokat, akik hisznek benne, hogy bűnbocsánatot, életet és üdvösséget adjon.

Önkéntelenül adódik a kérdés, hogy akkor miért keresztelünk gyermekeket, még inkább csecsemőket? Akik helyett ráadásul a szülők, illetve a keresztszülők válaszolnak a kereszteléskor elhangzó kérdésekre?

Nos, a keresztség elfogadása, véső soron, már a mi feleletünk az Isten hívására. Isten hívását Jézus így adta tudtunkra: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű”(Mt 11,28-30).

Isten hívásából pedig nincsen kirekesztve egyetlen ember sem. A gyermekek és a csecsemők sem. Amikor tehát gyermekeket keresztelünk, akkor azzal azt fejezzük ki, hogy Isten hívása, és vele együtt a kegyelme, megelőzi a mi hitünket!

Isten kegyelme az, hogy keresztelhetünk, és megkeresztelkedhetünk. Isten kegyelme az, hogy a keresztség által, az Ő gyermekeinek fogad el minket. Isten kegyelme az, hogy a keresztség által eggyé tesz minket Krisztussal, az Ő halálában és feltámadásában is. Isten kegyelme az, hogy aki megkeresztelkedett, bizalommal várhatja az ítélet napját, és az örök életet!

Ezek után nem nehéz belátnunk, hogy a mai igénkben ugyanerről beszél Pál apostol, a Kolosséban élő keresztyénekhez. Néhány verssel az igénk előtt, arra inti őket, hogy ne az emberek hagyományához, ne is a világ elemeihez, hanem egyedül Krisztushoz igazodjanak. Ha tetszik: Vele legyenek egyek!

S azután így folytatja: „A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül”(Kol 2,12).

A bemerítéses keresztelés jól szemlélteti az ó ember meghalását, és az új ember megszületését. Itt emlékeznünk kell arra is, hogy Jézus is kiment a Jordánhoz, hogy Keresztelő János megkeresztelje. Máté evangéliuma így számol be erről: „János azonban megpróbálta visszatartani őt: Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám? Jézus ezt válaszolta: Engedj most, mert így illik minden igazságot betöltenünk. Akkor engedett neki. Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”(Mt 3,14-17).

S ami itt még jelkép volt, a kereszten beteljesedett. Mert Jézus valóban meghalt, és valóban feltámadt. Így vitte végbe a mi megváltásunkat. S a kereszt alatt volt egy ember, egy római százados, aki így kiáltott fel: „Bizony, Isten Fia volt ez!”(Mt 27,54).

Jézus halála és feltámadása adja meg a mi megkeresztelkedésünk értelmét és célját. Mert ha mi is valljuk, hogy Jézus az Isten Fia, akkor Istennek ereje minket is újjászül. Az újjászületést pedig csak Isten adhatja meg nekünk azzal, hogy Ő megbocsátja bűneinket. S az újjászületés akkor lesz a miénk, ha mi a bűnbocsánatot hittel elfogadjuk.

Márpedig Isten, Jézusért valóban megbocsátja a mi bűneinket. Pál így ír itt erről: „Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, és eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára”(Kol 2,14).

Keresztre feszítéskor, minden esetben, odaszegezték a keresztfára azt a vádat is, amiben a megfeszítettet vétkesnek találták. Hogy mindenki elolvashassa, s talán elrettentés is legyen, hogy ugyanazt a bűnt más ne kövesse el. Jézusnál ilyen vád nem volt. Amit felszegeztek a keresztre, az Pilátus felirata volt: „A názáreti Jézus, a zsidók királya”(Jn 19,19).

Pál megfogalmazását úgy érthetjük, hogy Jézus keresztjére az emberek, vagyis a mi adóslevelünk került. Érdekes, hogy az apostol, a görög szövegben, az „αιρω” (airó) igét használja, amely azt jelenti: felemel, elvesz. Felszólító módban pedig így fordítható: lógasd föl, vagyis feszítsd keresztre! János evangéliuma is ezt igét használja, amikor Pilátus előtt a sokaság így kiált: „Vidd el, vidd el, feszítsd meg!”(Jn 19,15).

Mindez azt jelenti, hogy Jézus halálával a mi adóslevelünk megsemmisült! Ettől pedig mi még nem lettünk tökéletesek. Emberi természetünk ugyanolyan bűnös maradt. De Isten kegyelme mégis megnyitotta előttünk az üdvösség kapuját.

S végül azt írja Pál, hogy tudniillik Isten „Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk”(Kol 2,15). Más szóval: Jézusé minden hatalom mennyen és földön! Amikor tehát a Krisztussal leszünk eggyé, akkor a Mindenhatóval leszünk eggyé. Halálában is, és feltámadásában is! Amit Isten szeretete és kegyelme visz végbe rajtunk, és az Isten erejébe vetett hit által lesz a miénk.

S éppen ez az a hit, amely minket a megtérésre vezet, és megújítja életünket. Természetesen ez is, mind, Isten ajándéka. De aki hittel el tudja fogadni, ezt a minden értelmet meghaladó ajándékot, annak valóban megújul az élete!

Luther Márton így ír erről „A keresztyén ember szabadságáról” szóló értekezésében: „Íme, az én Istenem, nekem méltatlan és elkárhozott embernek minden érdemem nélkül, tiszta és ingyen könyörületből, odaadta Krisztusban az igazság és üdvösség teljes gazdagságát, úgyhogy többé egyáltalában nincs szükségem semmi másra, csak hitre, amely hiszi, hogy ez így van: tehát ennek az Atyának, aki felbecsülhetetlen gazdagságával elhalmozott, miért ne tennék meg szabadon, derűsen, teljes szívből és önként mindent, amiről tudom, hogy tetszik és kedves őelőtte? Odaadom tehát magamat, mintegy Krisztusként embertársamnak, ahogyan Krisztus nekem adja önmagát, és nem fogok tenni ebben az életben semmi mást, mint amiről látom, hogy embertársamnak szükségére, javára és üdvösségére van, minthogy hit által mindenben bővelkedem Krisztusban.”(Luther Márton négy hitvallása, 1983. 60. oldal)

Íme, ez a mi hivatásunk is! Bárhol is vagyunk a világban, bárhova is vezet minket a mi Urunk ebben az életben, úton-útfélen, vagy éppen itt, a szeretetotthonban, mindig van alkalom a szeretet cselekedeteinek gyakorlására! S ha már erőnk szerint mást nem is tudunk tenni, akkor is imádkozhatunk egymásért. Mert ennek is, nagy ereje van.

Egy régi történet szerint, a tanító, egyszer arról kérdezgette a gyermekeket, hogy ki mi szeretne lenni az életben. Sorolták is szépen a szebbnél szebb hivatásokat. Az egyik kisfiú, amikor rá került a sor, azt mondta: én áldás szeretnék lenni!

Íme, Isten hív minket! Hív bűnbánatra, hív megtérésre, hív az örök életre! Mert szeret! Mi pedig akkor leszünk igazán áldássá, ha Istennek ezt a hívását, szeretettel adjuk tovább minden embertársunknak. S kezdhetjük, már akár ma is! †Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk! Sokszor megbocsátottad bűneinket, mégsem tudunk tőlük szabadulni. Kérünk, ne hagyj bűneink rabságában, hanem ragadj meg, és szabadíts meg minket a te gyermekeid szabadságára, arra, hogy szeretettel tudjunk szolgálni egymásnak az Úr Jézus Krisztus által.

                                                               †Ámen

Énekek: 96 7 369 255