Veperdi Zoltán igehirdetése, 2021. január 31.
†
Hetvened vasárnap
1Pt 2, 1-5
Pesthidegkút, 2021. január 31.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Hetvened vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk 1Pt 2,1-5-ben a következőképpen:
„Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által”(1Pt 2,1-5).
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Vízkereszt utáni utolsó vasárnappal lezárult mögöttünk az egyházi esztendő első nagy szakasza. S ez az időszak a Megváltó születésére való várakozással kezdődött, majd folytatódott a testté létel titkával, hogy végül Jézus megdicsőülésével tegye nyilvánvalóvá mindenki előtt, hogy Isten dicsősége Krisztus által megjelent a világban!
Most egy rövid, átmeneti idő köszönt ránk, amelyet Ágendánk így jellemez: „Böjt felé igaz megtéréssel”, hogy azután az alázatos, lelket tisztogató várakozás után felragyogjon előttünk Húsvét, a megváltás csodája!
Böjt felé tehát, igaz megtéréssel – ez a cél, ez a feladat legyen azért előttünk ezen a vasárnapon, amikor a Péter első leveléből olvasott igénkről elmélkedünk
Ez az írás – tudjuk jól – a formáját tekintve egy körlevél, amelynek címzettjei a kisázsiai római tartományok szórványában élő gyülekezetek és azok tagjai. Tehát sokaknak szól, nekünk is szól!
Lássuk is immár, milyen lelki eledelt kapunk ma, Péter leveléből! A legbölcsebben akkor járunk el, ha az alapoknál kezdjük! Ez pedig az, hogy Isten letett egy kiválasztott és drága sarokkövet, a Jézus Krisztust.
Figyeljünk föl mindjárt valamire ebben a hasonlatban. Péter kőről beszél és nem kövületről. Mert a kövület csupán valami ősi dolog, vagy élőlény élettelen lenyomata; amelyből csak visszakövetkeztethetünk az eredeti lényegére, s bizony előfordulhat, hogy nagyot tévedünk. Ezzel szemben a kő, különösen ha esetleg egy nagyobb sziklára gondolunk, az állandóság jelképe lehet. Hiszen egy kőszikla, dacolva az idővel, megmaradhat évmilliókig, az emberi élethez viszonyítva örökre.
Azután egy kőszikla olyan megmozdíthatatlan pontot jelent az ember számára, amelyre bármikor biztosan lehet építeni, amelyre nézve mindenkor lehet tájékozódni! S az Úr Jézus valóban ilyen kőszikla a történelemben az Isten által való letétele óta egészen napjainkig, a mi életünkben is.
S itt találjuk a következő lényeges dolgot, amit feltétlenül ki kell jelentenünk, hogy ez a kő, nem véletlenül pottyant közénk. Nem a pályájáról elszabadult meteoritról van szó, amely mérhetetlen fizikai erejével csak pusztulást és égést hoz a földre. Hanem Isten, a világ teremtője, jótetszése szerint, az Ő kiválasztott és drága kövének egyik sarkát megvetette a betlehemi jászolban, s a másikat a golgotai keresztben.
Azután ezt a követ az Isten valami különleges tulajdonsággal ruházta fel: ez a kő ugyanis él! S ez azért szokatlan mert a korabeli izraeli gondolkodás szerint ami mozgott, az élt. Ebben a tekintetben pl. senki sem ütközött meg azon, amikor Jézus az élő vízről beszélt! De egy követ, amely nem mozog, legfeljebb csak állja az időt, hogyan mondhat bárki is élőnek? Hát azért, mert ez a kő növekszik! További élő kövek járulnak hozzá, s ezzel a sarokkő lelki házzá épül fel, és lesz belőle Krisztus csodálatos teste, a láthatatlan egyház!
Az ókeresztyén irodalomban ismert egy Hermász nevű szerző, akit sokan a Róm 16,14-ben szereplő azonos nevű testvérrel azonosítanak. „A Pásztor” című írása a kutatások szerint, az apostoli iratokkal egyidős.
Ebben a könyvben Hermász, látomásban többek között látta, hogy „A tornyot négyszögletű alapra építette az a hat ifjú, akik az agg asszonnyal jöttek. Tízezrekre menő számú ember hordta oda a köveket, voltak akik a vizek mélységéből, voltak akik a földből, majd átadták ezeket a hat ifjúnak. Ők pedig az építkezésnél, felhasználták a köveket. A vizek mélyéből kiemelt köveket mind belerakták az épületbe, ezek kivétel nélkül jó formájúak voltak, és a többi kővel egységbe lehetett foglalni; úgy kapcsolódtak egymáshoz, hogy az egybeillesztés nyomai nem is látszottak, és a toronyépítmény olyannak tűnt, mintha egyetlen kőből épült volna fel. Más köveket is hordtak oda, ezek a szárazföldből kerültek ki, közöttük volt olyan, amit félredobtak; és volt olyan, amit az épületbe raktak. Más köveket összetörtek, és a toronytól messzire elhajítottak. Sok más kődarab feküdt a torony körül, ezek nem voltak megfelelőek ahhoz, hogy az építkezésnél felhasználják. Voltak közöttük érdes felületűek, megcsonkítottak, repedtek, fehérek de lekerekítettek, és ezek nem illettek bele az építménybe. Láttam ott – írja Hermász – más köveket is, amelyeket a toronytól messzire elvetettek, és az úton még messzebbre gördültek, de nem maradtak meg az úttesten, hanem legurultak onnan az úttalan területekre; akadtak olyanok, amelyek a tűzbe estek és égtek”.
Az agg asszony természetesen meg is magyarázta Hermásznak e látomás értelmét, amelyből most csak három dolgot emelnék ki. Mindenek előtt azt monda az asszony: „A torony, amelyet épülni látsz, én vagyok, az egyház”. Azután a szárazföldből előhozott kövekre ezt mondta: „Azok a kövek, amelyek bekerültek az épületbe úgy, hogy nem kellett megmunkálni, azok akiket az Úr megpróbált, és ők az Úr igazsága szerint jártak, követték annak parancsolatait”. Az elvetett kövekre nézve pedig ezt a magyarázatot adta: „Ők azok, akik vétkeztek, és szándékukban volt, hogy megtérjenek, és ezért nem dobták őket messze a toronytól, mert ha valóban megtérnek, még alkalmasak lehetnek az épületbe, ha eljutnak a megtérésre, míg a torony még épülőben van; de ha az építkezés befejeződik, akkor már nem marad ott hely számukra, és így kidobják őket”(Hermász: A Pásztor).
S mielőtt most megkérdezné valaki: „Mi közünk van nekünk mindehhez, hiszen mi itt ülünk a templomban és hallgatjuk az Isten igéjét?, hadd hívjam fel valamire a figyelmünket! Azt írja Péter a levélben, hogy az Isten által kiválasztott és drága követ az emberek megvetették. Íme nem azt mondja, ami talán sokkal kedvesebb volna a mi füleinknek, hogy a zsidók megvetették! Hanem az emberek vetették meg, én és te Testvérem!
Péter nem hagy kétséget afelől sem, hogy mivel tettük ezt, hanem sorolja a levetendő bűnöket: a gonoszságot, álnokságot, képmutatást, irigységet rágalmazást. Látszólag nem nagy dolgok ezek, mint például a gyilkosság, házasságtörés, vagy a Szentlélek elleni bűn, mégis szóvá kell tenni, mert hisszük, hogy a szent Istenhez nem férhet közel a bűnnek még a legkisebb árnyéka sem!
S valljuk meg, egyszer szinte észrevétlenül, másszor – ahogy a lelkiismeretünk megnyugtatására magunknak megmagyarázzuk – merő jószándékból, bizony mi is elkövetjük ezeket. Például álnokság az, amikor csak egy apróságot elhallgatunk az igazságból azért, hogy ezzel számunkra kedvező módon próbáljuk befolyásolni az eseményeket. Vagy képmutatás az, ha meghagyunk valakit a rólunk alkotott téves véleményében, hogy ezáltal jobbnak higgyen minket, mint amilyenek valójában vagyunk. S milyen könnyen esünk a rágalmazás vétségébe, amikor megalapozatlanul rosszat mondunk vagy állítunk az embertársunkról! Engedjünk hát Péter biztatásának és igyekezzünk maradéktalanul levetni ezeket, hiszen amúgy is leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé!
Persze nem hagy minket az apostol minden segítség nélkül! Megadja azt is, milyen módon tehetjük meg ezt sikerrel. Azt mondja: „A hamisítatlan lelki tejet kívánjátok… mert megízleltétek, hogy jóságos az Úr”(1Pt 2,2-3). A kép magáért beszél, mert ami a csecsemőnek az anyatej, a lélekben újjászületettnek ugyan az az evangélium: az egyetlen éltető, nélkülözhetetlen, jóízű eledel! S talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy mi mindannyian megízleltük, hogy milyen jóságos velünk is, bűnösökkel az Úr. És ez a tapasztalat is csak ugyanarra ösztönöz, hogy éljünk és növekedjünk az evangéliummal!
S végül föltehetjük magunknak a kérdést: „mi végre van mindez?” Péter így adja meg a feleletet: „Hogy azon növekedjetek az üdvösségre”(1Pt 2,2).
Aki tehát igaz lélekkel mindenkor arra igyekezik, hogy levesse magáról a legkisebb bűnfoltot is, és ebben az igyekezetben az evangélium erejét hívja segítségül, amelyet Krisztus jósággal nyújt feléje ingyen, annak nem kell aggodalmaskodnia a jövő felől, mert övé az örök élet!
Böjt felé, igaz megtéréssel – ezt a célt és feladatot tűztük ma magunk elé. S mi mással tarthatnánk ébren a lelkünket, mint azzal, hogy ma még épül a torony! Ugye, Testvér, te sem akarsz olyan kő lenni, amelyet messzire hajítanak és legurul az úttalan területre? Ugye, Te is olyan kő akarsz lenni, amely faragás nélkül, tökéletesen beleilleszkedik az épületbe? Ne feledd hát Testvér, ma még épül az egyház tornya!
†Ámen
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus! Szabadíts meg minket a képmutatástól és minden hamisságtól, hogy meggyökerezzünk a szeretetben és a szolgálatban, és részesüljünk az örök élet örömében az evangélium ereje által.
†Ámen
