Verasztó Teodóra igehirdetése, 2020. július 2.

1Kor 8,1-13

A probléma, amiről Pál apostol beszél, a bálványáldozati hús kérdése. A korabeli kereszténység egyik nagy kérdése volt ez.

A korabeli világban a piacokon legnagyobb részt olyan húst lehetett vásárolni, amelyek előzőleg bálványoknak feláldozott állatokból származtak. A korabeli zsidóság távol tartotta magát a bálványáldozati hústól. Ha nem volt megfelelő zsidó mészáros, akkor inkább vegetáriánus módon éltek. Amint tudjuk, a korinthusi gyülekezetben voltak olyanok, akik zsidóként lettek Jézus követői, és ők nyilván folytatták ezt a gyakorlatot. A gyülekezet többsége azonban pogány háttérből tért meg. Mi legyen velük? Hagyják el a húst, ha a piacokon bálványáldozati húst lehet csak kapni? Hogyan viszonyuljanak a korábban megélt bálványáldozati ünnepségekhez? A kérdések szó szerint egészen húsbavágóak voltak, hiszen az életmódjukról, a napi szokásaikról, a kapcsolataikról volt szó. Az evangélium, amikor elérkezik emberek életébe, mindig ilyen kérdésekkel szembesít. Hogyan viszonyuljunk ahhoz, ahogy korábban éltünk? Mi az, ami helyénvaló, és mi az, amiben változásra hív? Mi az, ami ártalmatlan, és mi az, ami befolyásolja az Istennel újonnan létrejött kapcsolatot?

Alapvetően két szélsőség között kell az apostollal együtt keresnünk az evangélium útját: az egyik a világ teljes démonizálása, miszerint minden bűnös, szennyes, veszélyes, ördögtől való, ami ebben a világban van. A másik pedig a világ iránti teljes elfogultság, amikor valaki kritikátlanul alkalmazkodik. Vajon hol van a határ? Mi az, amin változtatnunk kell, és mi az, ami maradhat a régiben? Nem vagyunk egyformák, különböző háttérből jövő emberek is lehetnek egy gyülekezetben. Lehet, hogy ami a mi hitünknek nem árt, másoknak lelkiismereti problémát okoz.

Valakinek kísértés, botránkozás lehet, ami nekünk nem okoz zavart az Istennel való kapcsolatunkban. Pl. egy pohár bor, sör, alkohol. Valaki könnyedén megáll az első pohár után, de valakinek ez nem olyan könnyű. Ami nekem semmi, valakinek bálvány. Nem változtat az Istenhez való viszonyomon, de valakinek komoly kísértés, bálvánnyá válik, rabságot, függőséget okoz. Ebben fontos, hogy tekintettel legyünk egymásra, és ne ártsunk egymás hitének. Talán nem gondolkodunk egyformán, mit szabad és mit nem egy hívő embernek. Legyen szó akár lottózásról, modernebb zenéről, szabadidő eltöltéséről, milyen műsorokat nézünk, eltérő, hogy kinek mi fér bele a hitébe, hová lehet menni, mit lehet tenni. Nem az a lényeg, hogy kinek van igaza. Ezért Pál apostol az ismerettel a szeretetet állítja szembe. „Tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete: az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.”

Nem elég az ismeret. Nem elég az elméleti ismeret. Ha elég lenne, akkor nagyon egyszerű lenne a helyzet. Korinthusban szinte szlogenné vált, hogy nincs bálvány a világon, Isten sincs más csak egy. Tehát lehet enni bálványáldozati húst, nem árthat semmi annak, aki Istenhez tartozik. De voltak, akikben a múltjukból kifolyólag félelmek, fenntartások voltak ezzel kapcsolatban. Nem lehet érzéketlennek lenni azokhoz, akik bukdácsolnak, botorkálnak, aggályoskodnak. A múltunk valamilyen szinten hatással van ránk és meghatároz. Ahogyan akkoriban voltak a hitben erősek és erőtlenek, ez ma is hasonlóképpen van. Minden közösségben vannak, akik bátrabbak, és vannak, akik óvatosak, aggályosabbak a hitbeli dolgok terén. Pál apostol azonban nem konszenzusra hívta fel a felek figyelmét, hanem arra szólított fel, hogy akiknek több ismeretük van, kössenek kompromisszumot magukkal, tegyenek engedményt a kevesebb ismerettel bírók felé.

A kérdés a szabadság. Ha úgy gondoljuk, hogy szabadok vagyunk, hogy nem köt minket a régi életünk, nem terhelnek lelkiismereti kérdések, hogy mit tehetünk meg, mit ehetünk meg, akkor fontos, hogy ezzel a szabadságunkkal úgy éljünk, hogy legyünk tekintettel másokra is. Ahogyan Pál apostol írta a Róm: „Mi erősek tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk és ne a magunk kedvére éljünk.” Róm 15,1

Ez az igazi szabadság, ha tudjuk magunkat korlátozni a szeretet által, ha tudunk nem élni jogainkkal, lehetőségeinkkel, szabadságunkkal másokra tekintettel. Mert vannak „gyenge lelkiismeretűek”, akik vagy botránkoznak, vagy éppen hamis útra tévednek a mi „szabadságunk” láttán. Keresztyén ember egyszerűen nem teheti meg mindazt, amire egyébként szabadsága és lehetősége van. Tekintettel kell lennie a másik testvérre is. Az igazi kérdés nem az, hogy mit szabad egy hívőnek, vagy mit nem, mert a Szentírás azt mondja, hogy a hívő embernek minden szabad, de nem minden használ.

A szeretet itt lemondást is jelenthet valamiről, ami a másikban bűnös érzést keltene, ha ő is élne vele. Pál apostol azt mondja: a szeretet korlátozza a szabadságot, mint ahogyan Isten is korlátozta a maga hatalmát, amikor Jézus Krisztust engedte meghalni a kereszten, és ezáltal gyengeséget mutatott. Így válaszolta meg nekünk Pál apostol ezen az idejétmúlt gyakorlati példán keresztül, hogy mit is jelent a „szabadság”.

Fontos, hogy a szeretet haladja meg az ismeretet! Ne mindenképpen a magunk igazához, álláspontjához igazodjunk! Nagyobb szabadság nem élni a szabadságunkkal, mint ragaszkodni hozzá. Talán szabadok vagyunk valamire, hogy megtegyük. De vajon arra is, hogy ne tegyük meg? Ha a szeretet megkívánja, tudunk-e lemondani jogainkról, tudjuk-e korlátozni saját magunkat?

Az Istennel való kapcsolatunk nem az ismeretet nyugszik, hanem a szereteten. Azon, hogy Ő szeret minket. Ezért fontos, hogy mi is mások javát keressük és védjük mások hitét is. Pál apostol hozzáállása példa lehet: „Ezért tehát, ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam.”

Bár szabadságunk van, de mégis fontos, hogy ezt a szeretet által tudjuk korlátozni. Kell a kötöttség a szeretet által. Ez olyan, mint a biztonsági öv, amely kényelmetlen, de veszélyhelyzetben megmentheti az életünket. Keresztyén szabadságunkban is kell a Krisztushoz kötöttség. Ez az igazi szabadság, amikor csak Tőle vagyunk függők és szabadok vagyunk a szeretetre, szabadok vagyunk az önzéstől, önmagunktól, szabadok vagyunk mások szolgálatára. Ő adja, hogy jól tudjunk élni keresztyén szabadságunkkal!