Veperdi Zoltán igehirdetése, 2024. február 18.
†
Böjtben 1. vasárnap
Mt 4,1-11
Pesthidegkút, Fébé Anyaház, 2024. február 18.
Kegyelem nékünk és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. †Ámen
Hallgassa meg a keresztyén gyülekezet Istennek igéjét, amelyet anyaszentegyházunk Böjtben az első vasárnapra az igehirdetés alapjául választott! Feljegyezve találjuk Mt 4,1-11-ben a következőképpen:
„Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.” (Mt 4, 1-11)
Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Böjt első vasárnapjával félreérthetetlenül Nagypéntek és Húsvét felé irányul a tekintetünk. Hogy megértsük, hogyan kellett beteljesednie Isten hatalmas művének, amelynek egy fontos mérföldköve Karácsony, a testtélétel csodája. Hogy értelmet nyerjen a hullámtörő kijelentés: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiának nevében”(Jn 3,16-19).
S íme, böjtben az első vasárnap mindjárt, Jézus Krisztust, mint „A sátán Legyőzője”-t állítja elénk. Már az is sokat elmond, hogy amíg ebben a mondatban a „sátán” kis kezdőbetűvel szerepel, addig a „Legyőzője” nagy „L”-betűvel kezdődik. Nem hagyva semmi kétséget afelől, hogy a sátán Legyőzője nem lehet más csakis a feltámadott, élő Jézus Krisztus. S azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy ebben a harcban a győztes csakis a Krisztus lehet, az élő Isten Fia. Hiszen ez a győzelem immár a kereszten elvégeztetett!
Azt gondolom, jó ezzel a biztatással elindulnunk a böjti úton. Hiszen feladatunk, hogy saját gyöngeségünk és vétkeink miatt engedjük megrendülni a szívünket, hogy kész legyen hittel befogadni az Isten kegyelmét és szeretetét. Mert így az első lépésektől kezdve biztosan tudhatjuk, hogy a győztes Jézussal haladunk együtt, s az út végén az Ő győzelme a miénk is lesz!
Hogyan is fogalmaz a Zsidókhoz írt levél: „Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk”(Zsid 4,14-16). – igen, a názáreti Jézus, az Isten Fia, a mi nagy Főpapunk, a sátán Legyőzője!
De haladjunk csak sorjában. Két „megkísértés történet” van előttünk. Az egyik a legelső, a másik a legégbekiáltóbb!
Az oltár előtt, Mózes első könyvéből olvastuk azt a történetet, amelyet legtöbbször a „bűnbeesés”-nek szoktunk nevezni. Lényegében azonban ez nem más, mint az ember megkísértésének története.
Vegyük észre, hogy a sátán akkor támad, amikor azt hiszi, hogy az ember egyedül van. Hiszen az Úristen hangját csak akkor hallották, amikor Ő szellős alkonyatkor sétált a kertben. A kísértőnek számolnia kellett azzal, hogy az Úr bármikor közbeléphetett volna, de nem törődött ezzel a kockázattal.
Az Ember Tragédiájának első színében Lucifer így pimaszkodik az Úrral: „S nem érzéd-é eszméid közt az űrt, Mely minden létnek gátjaul vala, S teremtni kényszerültél általa? Lucifer volt e gátnak a neve, Ki a tagadás ősi szelleme”. A Teremtő pedig így teszi helyre: „Hah, pártos szellem! el előlem, el, Megsemmisíthetnélek, de nem teszem, Száműzve minden szellemkapcsolatból Küzdj a salak közt, gyűlölt, idegen. S rideg magányod fájó érzetében Gyötörjön a végetlen gondolat: Hogy hasztalan rázod porláncodat, Csatád hiú, az Úrnak ellenében”.
A hazugság atyja azonban mégis próbálkozik. Mert magát meg nem tagadhatja. Embergyilkos kezdettől fogva. Ádámot és Évát el akarja szakítani az Istentől, hogy lelküket megrontsa. Hazugságot állít az Úrról: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?”(1Móz 3,1).
Mintha Isten nem a teremtménye javát kívánná, hanem szűk határok közé akarná szorítani. Isten éppen azt parancsolta, hogy az Ember csupán egyetlen fáról nem ehet, amely a jó és a rossz tudásának fája. Azt gondolom, akkor járunk el helyesen, ha Istennek ezt az elvárását úgy értjük, hogy az ember hagyja meg Istennek azt a döntést, hogy Ő mondja meg mi a jó és mi a rossz. Nem nehéz belátni, hogy Isten ezzel a kéréssel csak az ember javát szolgálja. Mert mit is látunk? Miután az ember megszegte Istennek ezt az akaratát, a máris bekövetkezett az első testvérgyilkosság, amikor Káin megölte Ábelt!
S itt, az első megkísértés történettel kapcsolatban két dolgot még feltétlenül el kell mondanom. Lelkemnek minden erejével tiltakozom az ellen, hogy a bűnbeesést bárki Éva nyakába akarja varrni. Hiszen a Szentírásban így szerepel: „Adott a vele levő férjének is”(1Móz 3,6). Ádám tehát mindent látott és hallott, és mégsem szól és tett semmit. Pedig neki, mint családfőnek, s mint ilyen, a család papjának lett volna a tiszte és feladata, hogy Isten akaratának érvényt szerezzen! De nem tette! Erre mutat, hogy Isten először Ádámot vonja kérdőre. S kezdődik az egymásra mutogatás, először az asszonyra, majd a kígyóra.
S a másik, hogy Isten elől nem lehet elrejtőzni. Amikor a szellős alkonyatkor megjelent a kertben, azonnal észrevette, hogy valami nincsen rendjén, mert Ádám és Éva elrejtőzött a kert fái között.
Végtére a bűnbeesés megtörtént, az ember elbukott a kísértésben! Ezzel jött a bűn a világba, s tette visszafordíthatatlanul romlottá az Isten által szépnek és jónak teremtett földet. S mivel a romlandó nem örökölheti a romolhatatlanságot, Isten új eget és új földet ígért azoknak, akik elfogadják a Krisztusban felajánlott kegyelmét.
S ezzel el is érkeztünk a második megkísértés történethez, amelyet a legégbekiáltóbbnak neveztünk! A két esemény között néhány ezer év is eltelt. Egy Bibliai időrendi táblázat Krisztus előtt négyezer körülre teszi az Éden-kertből való kiűzetést. A döbbenetes azonban az, hogy ezalatt semmi nem változott. Az ember is ugyanolyan esendő, és a sátán így ugyanolyan megátalkodott. Sőt!
Azért mertem azt mondani, hogy ez a legégbekiáltóbb megkísértés történet, mert most nem az embert, hanem az Isten Fiát akarta bűnre rávenni!
Történetileg Jézus megkeresztelkedése után járunk. Akkor esett meg, hogy hang hallatszott a mennyből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”(Mt 3,17). Ezt a szózatot a sátánnak is hallania kellett. Az evangéliumokból tudjuk, hogy az embereket megszálló gonosz lelkek rendre felismerték Jézusban az Isten Fiát. A hazugság atyja tehát attól sem riadt vissza, hogy az Isten Krisztusát megkísértse! Ráadásul akkor, amikor egyedül volt. Hiszen a megkeresztelkedés után Jézust elvitte a Lélek a pusztába, hogy negyven napos böjttel készüljön fel a szolgálatára, az evangélium hirdetésére.
Az első kísérlettel a test gyengeségére számít a sátán. Jézus negyven napja nem evett már. S akkor azt mondja neki a kísértő: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!”(Mt 4,3). Méghogy ő nem tudja, hogy kicsoda Jézus? Dehogynem tudja! Csak hitetlenül provokálja: na, ha itt vagy, most bizonyítsd be, hogy valóban Te vagy az Isten Fia!!!
Jézus pedig a Mózes ötödik könyvéből vett igével veri vissza a támadást: „De azután mannával táplált, amelyet nem ismertél, és atyáid sem ismertek. Így adta tudtodra, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úr szájából származik”(5Móz 8,3).
A második kísérlet is Jézus istenségének kijelentését akarja elérni. Hiszen ha Ő valóban Isten Fia, akkor nem eshet baja akkor sem, ha leugrik a templom párkányáról! Jézus válasza igen figyelemre méltó: Istent még Ő sem, az Isten Fia sem kísértheti! Örök iránymutatás ez, minden időkre!
S végül a harmadik kísérlet a legnagyobb hazugság: a sátán egy magas hegyről megmutatta Jézusnak a világ minden országát és azok dicsőségét. Ami persze Jézusé, mert övé minden hatalom mennyen és földön, amit maga az Atyaisten adott neki. A sátán tehát nem is rendelkezhetne vele, s most azt képes kimondani, hogy mindezeket Jézusnak adja cserébe azért, hogyha leborulva imádja őt, az embergyilkost! Jézus így adja meg neki a kegyelemdöfést: „Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”(Mt 4,4,10).
Íme, a sátán Legyőzője! A mi igazi Főpapunk. Aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben. Aki ismeri gyengeségünket, és velünk van esendőségünkben. Mert azt akarja, hogy nekünk is örök életünk legyen. Ezért indul a kereszt felé, ezért vállal szenvedést, kínhalált. Hogy Húsvét hajnalán felharsogjon az örömhír: Jézus feltámadt! Jézus él!
†Ámen
Imádkozzunk!
Urunk, Megváltónk! Nem tartottad meg életedet önmagadnak, hanem vállaltad értünk a keresztet. Kérünk, add nekünk Szentlelkedet, hogy megismerjük kereszted titkát, állhatatosan harcoljunk bűneink ellen, önfeláldozó szeretettel kövessünk téged, és amikor megítélsz minket, kegyelmet nyerjünk előtted.
†Ámen
Énekek: 189 4 402 312 11
